Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-22 / 69. szám
0. oldal 1972. március 22. szerda „Közösen dolgosunk a határ biztonságáért99 A kelebiai határállomáson ebben az évben 21 ezer 122 vagon, s majdnem 12 ezer darabáru érkezett, vagy távozott az országból. Ezen kívül 61 nek egymástól, de munkánk célja egy: a határ biztonságának őrzése... S mintha csak megrendeltük volna, nyílt az ajtó, s egy határőr jelentettem ti nyilatkozatok is bizonyítják — a magyar és jugoszláv határőrizeti szervek, vámhivatalok között teljes az együttműködés, jó a kapcsolat. Ehhez taBaj, vagy törvényszerű? A véletlen találkozást megörökítettük. Képünkön balról jobbra Domjanovics Szvetiszlaw a szabadkai, Bondár Károly pénzügyőr százados, a kelebiai vámhivatal vezetője, Dubovecsák Vladó, a szabadkai határ rendészet vezetője, Kardos Imre határőr őrnagy és Péter Kollár. Arányeltolódás az ipar javára ezer utas útlevél- és vám- vizsgálatát kellett lebonyolítania a határőrség forgalomellenőrző pontjának, illetve a vámhivatalnak. Ezek a számok csak a szakember számára jelentenek bizonyos támpontot de olvasóink is lemérhetik, milyen óriási feladattal kell megbirkózni- ok a határőröknek, pénzügyőröknek, akik naponta 32 szerelvényt vizsgálnak át. Ezt a munkát szoros, mindenre kiterjedő együttműködés nélkül szinte lehetetlen elvégezni. Erről a közös munkáról beszélgettünk Bondár Károly pénzügyőr századossal és Kardos Imre határőr őrnagy- gyal, a vámhivatal, illetve a forgalomellenőrző pont paracsnokával. — A vámhivatal beosztottjai — kezdte Bondár Károly — a személy- és a te- herszerelvényeket együtt ellenőrzik a határőrökkel. Észrevételeiket azon nyomban közük egymással, ily módon sikerül lelepleznünk a vám- és devizabűntettet elkövetőket, vagy áz ismeretlen tetteseket. Ez az együttműködés hosz- szú évek óta kialakult kölcsönös megértésen alapul. Számtalan példát tudnánk felsorolni arra vonatkozóan, hogy a határőrök fedeztek fel csempészeket, amelyek leleplezése nem sokáig váratott magára. Annák ellenére, hogy kü- lön-külön pártszervezethez tartozunk, a munka megköveteli, hogy közösen tartsunk pártvezetőségi üléseket, taggyűléseket. Kelebia kis község, s ezért élőfordult már az, hogy kihívtuk egymást futballvagy sakkmérkőzésre, de adtunk már közösen kulturális műsort is ... te, jugoszláv vendégek érkeztek. Dubovecsák Vladó, a szabadkai határrendészet vezetője, Péter Kollár, a határrendészet csoportvezetője és Domjanovics Szvetiszlaw a szabadkai vámhivatal vezetője. Megragadtuk az alkalmat, s arra kértük őket, nyilatkozzanak: milyen kapcsolatuk van a magyar határőrizeti szervekkel, vámhivatallal? Ián még annyit tegyünk hozzá, hogy a közös munkáért nemrégiben kapták meg Szemenyei Pál határőr ezredes dicséretét Gémes Gábor Kezdjük azzal, hogy e folyamat szükséges és törvényszerű. Egyrészt a jövőt az ipar fejlődése hordozza és ehhez munkáskezekre van szükség, másrészt a szántóföldek területe nem növelhető. Tehát ha az ott dolgozók jobban akarnak élni, ez csak úgy lehetséges, hogy a technika segítségével kevesebben végzik el ugyanazt a munkát. Ráérő tudósok kiszámították, hogy a fejlett országokban, optimális esetben, a techFóliasátor a mezőgazdaságban — Nem volna teljes a kép — kapcsolódott a beszélgetésbe Kardos Imre —, ha nem mondanám el, hogy ebben az évben több mint tíz határsértőt fogtunk el a pénzügyőr elvtársak jelzése alapján. Segítjük egymást más vonatkozásban is. A kapott parancsok, utasítások egymással való ismertetése, a jó elvtársi, baráti légkör mind-mind egy-egv erős szála közös munká-Om-k Feladataink ugyan eltér — A magyar határőrséggel való kapcsolatunk minden vonatkozásban megfelelő. — jelentette ki Dubovecsák Vladó. — Közöttünk nincsenek nézeteltérések, mind a két szerv a két állam megegyezése alapján végzi munkáját. Előfordul természetesen olyan eset Is, amikor bizonyos ügyekben személyesen kell találkoznunk. Ilyenkor vagy mi, vagy a magyar elvtársak ülnek vonatra, s közösen, a legnagyobb jóindulattal beszéljük meg tennivalóinkat Hangsúlyozom, jó a kapcsolat de szeretném, ha ez még jobb lenne. Kardos őrnagy elvtárssal baráti szálak fűznek össze, ismerjük egymás családját kedvteléseit s nemzeti, vagy családi ünnepek alkalmával, szolgálaton kívül egy-egy pohárral is köszöntjük egymást. A mai látogatásunk hivatalos jellegű, néhány problémát kell megbeszélnünk, de ez nem zárja ki azt, hogy ne érdeklődjünk egymás életéről. Domjanovics Szvetiszlaw most először jár személyesen Kelebián, látogatásának célja, megismerkedni, bemutatkozni kollégájának Bondár Károlynak. — Igaz, hogy eddig nem ismertük egymást személyesen — mondta a szabadkai vámhivatal vezetője —, de kapcsolatunk nagyon jó, amelyet elődöm alapozott meg. Ügy vélem, hogy most a várható nagyobb forgalomról kell beszélnünk, a szorosabb együttműködésről. Magam részéről nagyon elégedett vágyók a magyar vám- és pénzügyőrség munkájával, amely a két ország közötti jó viszonyból táplálkozik. Kelebián és a szemben levő határállomáson Szabadkán — mint ahogy a nika mai színvonalán is képes lenne már a lakosság egy százaléka megtermelni az élelmiszereket az egész lakosságnak. Nálunk pedig igen nagy bajban lennének a termelőszövetkezetek, ha még mindig ugyanannyi embernek kellene munkát, megélhetést adniok, mint ahány parasztember a faluban a tsz-ek alakulása idején volt... Ezt a törvényszerűséget a számok zuhatagával lehet bizonyítani, a világ bármely tájáról. Az Egyesült Államokban, ahol a világ egyik legnagyobb mezőgazdasága található és ahol az államnak állandóan a mezőgazdasági termékfeleslegek elhelyezése okoz gondot, már húsz évvél ezelőtt is csupán a lakosság 12 százaléka dolgozott a földeken. Ez az arány tíz évvel ezelőtt 7 százalékra, öt évvel ezelőtt pedig 5 százalékra csökkent. A szomszédos Ausztriában két évtizede még a lakosság egyharmadát foglalkoztatta a mezőgazdaság, egy évtizeddel ezelőtt már csak 23 százalékát. A még mindig erőteljesen mező- gazdasági jellegű Francia- országban 1954-ben még a keresők 28 százaléka, 1962- ben már csak 20 százaléka kereste megélhetését a barázdák között. A világ legnagyobb országában, a Szovjetunióban 1950-ben még a keresők 48 százaléka élt mezőgazdaságból: közben rohamtempóban fejlődött az ipar és 1968-ban már a keresőknek csak 29 százaléka volt mezőgazda- sági foglalkozású. Ki marad otthon? Törvényszerű tehát, hogy az ipari fejlődés, a technika fokozott alkalmazása nyomán az agrárnépesség aránya a legtöbb országban csökken. Nem mindegy azonban, hogy ki marad otthon. A nyugati államokban általában az, aki elég erőt, kitartást érez magában, hogy saját lábán állva boldoguljon a farmon. Tehát a iává. Aki elmegy a városba, az vagy magasabb képesítést szerzett —, mérnök. orvos lett stb. —, vagy pedig nem érez magában elég erőt; tehát távozása a harc feladását jelenti. Nálunk, sajnos, fordítva van. Mellőzzük talán a részleteket, de álljunk meg egy pillanatra az okoknál. Könnyedén el szoktuk intézni a magyarázatot azzal, hogy a szülők szégyenük, ha a gyerekük parasztmesterséget választ, tehát a közvéleményt kell formálni, megfordítani. Ez csak egy kicsit igaz. Aki a föld mellett marad, az ma még hátrányokat vállal a társadalombiztosításban. a nyugdíjban, sőt legtöbbször az életformában is. mert városon kulturáltabb, színesebb az élet. A közvélemény-formálással párhuzamosan ezeken a nagyon is objektív körülményeken is változtatnunk kell. ha azt akarjuk, hogy a mezőgazdasági keresők aránya csak abban az iramban csök-j kenjen, ahogyan az eltávo- zókat technikával pótolni tudjuk. rfltlenségek bújnak meg á vélemények mögött. Szükségként írjunk ide néhány adatot; ezek, sajnos, tízévesek, de a lényeget kifejezik. A városi lakosok aránya Ausztriában 63 százalék. Franciaországban 54, Hjollandiában 58. Olaszországban 57, Spanyolországban 37, Svájciján 69, Svédországban 51, Japánban 53, Brazíliában 37. Argentínában 63, Kanadában 67, az UjSA-ban 64 és a Szovjetunióban 48 százalék. A városiasodás, az urba- nizálódás tehát világjelenség. Angliában például, ahol a legkisebb az agrár- népesség aránya, egyben legmagasabb fokú az urba- nizálódás, a lakosság több niint 80 százaléka városokban él. Falu gyakorlatilag nincs is, legfeljebb kisváros és farm. valamint speciális esetek, ahová például az üdülőtelepeket soroljuk. De élesen meg kell különböztetnünk a túlurba- nizálódás jelenségeit. A másik végletben, Indiában például mindössze 17 százalék a városi lakosok aránya. S India mégis túlurbanizálódott ország; a városaiba özönlő fiatalok felének ugyanis nem tudnak munkát adni. Tehát a magukat városi lakosnak vallók közül' nagyon sokan a járdán alszanak, és többet éheznek, mintha a falujukban maradtak volna. A lakás és tájéka Rövidesen elképzelhetetlen lesz, hogy egy korszerűen gazdálkodó mezőgazdasági üzem raktárában ne álljon készenlétben néhány tekercs műanyag fólia. A polietilénből vagy lágy PVC-ből készített, véko- nyabb-vastagabb fóliák ugyanis olyan sok előnyös tulajdonsággal rendelkeznek, hogy alkalmazási területük szinte korlátlan. Átlátszóságuk versenyképessé teszi őket az üveggel, ami elsősorban a melegházak, hajtatóházak esetében jelent nagy előnyt. Nemcsak azért, mert törhetetlenek, hanem azért is, mert összehasonlíthat-f‘nul köny- nyebbek az üvegnél. Ráadásul a fóliátető alatt a növények fejlődése is gyorsabb; részben azért, mert a fólia teljes egészében átereszti a növények számára oly fontos infravörös sugarakat, részben pedig azért, mert megakadályozza a talajban levő víz elpárolgását, mindamellett erősen páradús „mikroklímát” is biztosít. Hátrány viszont, hogy a fóliák „öregednek”, átlátszóságukat néhány év alatt elveszítik. A képen látható hatalmas fóliasátor — valahol az Egyesült Államokban — az önálló, kettősfalú szeletek („hurkák”) olyan sokaságából áll össze, amelyek felfújhatok. Hazánkban 1970-ben a lakosság 45 százaléka élt Városokban, ez az arány lassú tempóban emelkedik, panaszkodunk, hogy túl zsúfoltak a városaink és mi mégis jellegzetesen alul- urbanizálódott ország vagyunk. (Akinek kedve van, keressen vissza a számokban, látni fogja, hogy minden országban, ahol a parasztság részaránya körülbelül megfelel a miénknek, viszonylag többen laknak ívárosban, mint minálunk.) A jelenség magyarázata {sajnos, egyszerű. Mi a városokban munkahelyei adunk, sőt többet is tudnánk adni, de lakást nem adunk, vagy csak nagyori keveset tudunk adni. Aki tehát elhagyja a mezőgazdaságot, két lehetőség közül választhat: vagy otthon marad állandó lakosként falui; és vállalja a munkásszállással, vagy a naponkénti bejárással együtt járó kényelmetlenséget, (ez a legfinomabb kifejezés, amit ide alkalmazni lehet), vagy pedig anyagi erejének végsc megfeszítésével telket vesz. házat épít a városban. Kegyetlen igazság, de ki kell mondani: minálunk az iparosítás mostanáig nem csupán a mezőgazdaságban felszabaduló munkaerő segítségével történik, de egy kicsit a faluról kimozdulok rovására is. Ez eddig így volt. de számos tünet mutatja, hogy ez sokáig nem lesz tartható. F. B. Urbanizálódunk Ssgít az üzem Az agrárnépesség csők- { kenését össze lehet kötni a „falu elnéptelenedésének”, j magyarán a városiaso/iás-1 nak az emlegetésével is. S j itt nagyon káros szaksze-1 A Kismotor- és Gépgyát bajai gyára az elmúlt évben 250 ezer forintos hozzájárulással támogatta s lakásépítések egyik előfeltételét jelentő közművesi- tési munkákat a Duna-par- ti városban. Emellett tizenkét dolgozójuk otthon- teremtését, közvetlenül is elősegítették — 10—15 ezer forintos kamat nélküli kölcsönnel. Riadtan szoktuk emlegetni, hogy kétségbeejtően öregszik a mezőgazdaságban dolgozó lakosságunk. Akik csinálják, egyre fáradtabbak. a fiataloknak pedig legtöbbször eszükben sincs, hogy agrárszakmát válasszanak maguknak. Csak emlékeztetőül idézem, hogy a háború előtt hazánkban a lakosság felét alkották parasztemberek, ez az arány azonban 1960-ra már 38 százalékra szállt le, majd újabb, erőteljes csökkenés indult meg; az 1970-es népszámlálás alkalmával már csak az aktív keresők egynegyede élt a mezőgazdaságból. A lemorzsolódás, bár lassúdó ütemben, azóta is tart
