Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-22 / 69. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! VETŐT! xxvn. évf. 69. szám 1972. március 22, SZERDA Ara: 90 fillér A BÁCS-KISKUN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG NAPILAPJA Tizenöt éve bontott zászlót a KISZ Másfél évtizedes múlt: 1957. március 21-én, a Ma­gyar Tanácsköztársaság 38. évfordulóján a budapesti Erkel Ferenc Színházban Komócsin Zoltán, a KISZ Országos Szervező Bizott­ságának vezetője hivatalo­san bejelentette a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség megalakulását. Az időpont nem volt véletlen; azt jelképezte, hogy a KISZ a KIMSZ forradalmi hagyományainak örököse és folytatója kíván lenni. Emlékülés Kecskeméten Tegnap délután a kecs­keméti Szalvai Mihály Úttörőházban megtartott ünnepi emlékülés részt­vevői erre, a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség másfél évtizeddel ezelőtti zászlóbontására emlékez­tek. Az ünnepi esemény el­nökségében helyet foglalt dr. Greiner József, a me­gyei pártbizottság titkára, Borsodi György, az SZMT vezető titkára, Farkas Jó­zsef, a Hazafias Népfront megyei titkára és Balabán Sándor, az MHSZ megyei titkára. Az emlékülésen ott vol­tak az ifjúsági szövetség alapító tagjai, a KISZ egy­kori vezetői, a Központi Bizottság jelenlegi tagjai, az állami, társadalmi szer­vek képviselői. Pap István, a KISZ me­gyei bizottságának titkára köszöntötte az emlékülés résztvevőit, majd Terhe Dezső, a KISZ megyei bi­zottsága első titkára mon­dott beszédét. Jer be Dezső beszéde — Az ifjúsági szövetség és tagjai, akik minden év­ben büszkén és szeretettel emlékeznek meg a magyar történelem dicső napjairól, ugyancsak büszkeséggel gondolnak arra, hogy 15 évvel ezelőtt a Magyar Ta­nácsköztársaság 38. évfor­dulóján bontott zászlót a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség. A KISZ megalakulása után a pártbizottságok és pártszervezetek támogatá­sával Bács-Kiskúnban is megkezdődött az ifjúsági szövetség szervezése. A pártbizottságok a KISZ vezető szerveibe fiatal párttagokat küldtek, akik mozgalmi tapasztalataikkal segítették a kibontakozó szövetséget. Elsőként a munkásifjúság legjobbjai találták meg a KISZ-hez vezető utat. Példájukat gyorsan követték a falun dolgozó fiatalok. A 15. születésnapon örömmel emlékezünk meg írről is, hogy a KISZ ál­tal az első kongresszuson meghirdetett Ifjúság a szocializmusért mozgalom­ban évente több ezer fia­tal kapcsolódott be, s vett részt a szocializmus épí­tésében. E mozgalom sok­oldalú tevékenységre kész­tette a fiatalokat, a KISZ- eseknek állandó feladatokat adott, az ifjúsági szövet­ségen kívüli fiatalokat pe­dig közelebb hozta a KISZ-hez. Az ifjúkom­munisták a népgazdaság minden területén bizonyí­tották segítő szándékukat, tettrekészségüket. Új moz­galmat indítottak. Az Ifjú­ság az ésszerűbb termelé­sért elnevezésű mozgalom­ban ma már több mint hétezer fiatal dolgozik. Az eltelt másfél évtized alatti eredményekre büsz­kék lehetnek a fiatalok, de ez egyben arra kötelezi őket, hogy a munkaterüle­tükön példamutatóan dol­gozzanak, nyílt politikai állásfoglalásukkal erősít­sék a kommunista eszmék győzelmét. Kitüntetések és köszöntés Az ünnepi beszéd után Terhe Dezső kitüntetéseket adott át a szövetség ala­pító tagjainak, egykori ve­zetőinek. A Kommunista ifjúsági Szövetség megala­kulásának 15. évfordulója alkalmából Csapiáros Ist­ván, a Kiskunhalasi Fa­ipari Vállalat asztalosa, a KISZ-szervezet volt titká­ra, Teleky Zoltánná, a Ba­jai Finomposztó Vállalat KISZ-bizottségának titká­ra, Szentkirályi Ferenc, a megyei tanács KTSZ-titká- ra, Molnár Károly, a KISZ Kalocsai Járási Végrehajtó Bizottságának tagja és Ma­tus György, a bajai járási pártbizottság osztályveze­tője KISZ-érdemérem ki­tüntetést kapott. Az Ifjúságért érdemérem kitüntetésben részesült Mészáros Imre, a Kiskun­halasi Mezőgazdasági Technikum tanára, Gyapai József, a bajai városi párt- bizottság osztályvezetője és Búza Mátyás, a bajai járási pártbizottság titká­ra. Ezenkívül harminchétén aranykoszorús KISZ-jel- vényt kaptak. A kitüntetések átadása után dr. Greiner Jóséf, a megyei pártbizottság tit^ kára köszöntötte az ifjúsá­gi szövetség alapító tagja­it, a mozgalom egykori irányítóit. Szünet után a Kecske­méti Óvónőképző Intézet irodalmi színpadának kul­túrműsorát, s a Berkes Fe­renc Kollégium énekkará­nak előadását hallhatták az emlékülés résztvevői. T. L. Kossorúsnsi ünnepségeit Bács-Kiskunban Baján a munkásmozga­lom és a párt régi harco­sai a Fegyveres Erők Klubja előtt találkoztak. Innen indultak a Tanács- köztársaság térre, ahol ün­neplőbe öltözött KISZ-esek és egyenruhás ifjúgárdis­ták várták őket. A koszo­rúzási ünnepségen részt vevő párt-, állami és tár­sadalmi szervek vezetői, vállalatok, intézmények képviselői megkoszorúzták a Tanácsköztársaság-em­lékművet, majd nagysza­bású katonai díszszemlével fejeződött be az ünnepség. galom és a párt veterán­jainak tiszteletére. Kalocsán tegnap délben a városi tanácsháza folyo­sóján Csupó Imrének, a direktórium kalocsai elnö­kének emléktáblájánál tar­tottak koszorúzási ünnep­séget. Itt Bella József, a Tegnap délelőtt Kecskeméten a Tanácsköztársaság-emlékműnél tartottak ünnepséget. A Magyar Tanácsköztársaság 53. évfordulója alkalmából a megye és a város vezetői koszorút helyeztek el az emlékműnél. (Pásztor Zoltán felvétele) Megyénkbe látogatott Románia nagykövete Tegnap kétnapos baráti látogatásra megyénkbe ér­kezett loan Cotot, a Román Szocialista Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagy­követe, Florian Borz nagy­követségi másodtitkár tár­saságában. A Külügymi­nisztérium képviseletében dr. Gerlén László kísérte el a vendégeket. Kecskeméten, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bi­zottságának székházában dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára, Erdélyi Ignác titkár és Szabó Lajos, a városi párt- bizottság első titkára fo­gadta a román vendégeket, akik ezután Szabó Lajos kíséretében a megyeszék­hellyel ismerkedtek. A déli órákban Reile Géza, a vá­rosi tanács elnöke fogadta Cotot elvtársat és kíséretét. Délután a LAMPART Zo­máncipari Művek kecske­méti gyáregységébe, a Zöld­ségtermesztési Kutató In­tézetbe és a Kecskeméti Erdőfelügyelőséghez láto­gattak el. Ma Kiskunhalassal és Bajával ismerkednek majd román vendégeink, s tesz­nek többfelé látogatásokat a két járási székhelyen. A direktórium tagjaira, a Tanácsköztársaság hősi halottaira emlékeztek teg­nap Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeum előtt gyü­lekező veteránok és fiata­lok. Az ünnepség résztve­vői koszorút helyeztek el Mártonffy Ernő, valamint Héderi Antal, lványi Sán­dor és Némedi Varga Sán­dor emléktáblájánál. Az ünnepség után a városi pártbizottság vezetői foga­dást adtak a munká&moz­városi tanács pártalap-' szervezetének titkára mon­dott ünnepi beszédet, majd a koszorúzás következett. Kiskunhalason tegnap délelőtt 10 órakor az álla­mi, társadalmi szervek képviselői, a veteránok és a KISZ-esek a Lenin téren találkoztak. A megemléke­zés után a temetőben meg­koszorúzták a Tanácsköz­társaság hősi halottainak .sírjait. T. & Vendégeink a váró Kecskemét makettjét. ' ‘sházán megfc‘ ‘-.tik (Pásztor Zoltán felvétele) Tanácskozik a szovjet szakszervezeti kongresszus MOSZKVA A szovjet szakszerveze­tek XV. kongresszusa ked­den délelőtt folytatta mun­káját a Kremlben. A kong­resszus munkájában részt vesznek az SZKP és a szovjet kormány vezetői, valamint a külföldi kül­döttségek. Az SZKP és az egész szovjet munkásosztály egy­ségének jelképét látják Moszkvában abban, hogy Leonyid Brezsnyev éppen itt és most, a szakszerve­zetek XV. kongresszusának megnyitó ülésén mondta el nagy fontosságú bel- és kül­politikai helyzetelemzését. A beszéd általános véle­mény szerint tükrözi és egyben értékeli mindazokat az' eredményeket, amelye­ket a szovjet állam a pártkongresszus óta eltelt egy évben mind a gazda­sági építésben, mind pe­dig a külpolitikai békeprog­ram végrehajtásában elért, s ugyanakkor megnyerő nyíltsággal tárja fel a problémákat, irányt mu­tat megoldásukhoz. A kedd reggeli szovjet központi lapokat gyakorla­tilag ugyancsak a szakszer­vezeti kongresszus anyagai töltik ki: Leonyid Brezs­nyev beszéde és a szovjet szakszervezetek központi tanácsának kongresszusi beszámolója, amelyet Alek- szandr Selepin tartott. Csak az utolsó oldalakon jutott hely a TASZSZ-iroda né­hány rövid jelentésének, amelyek azonban szintén szoros összefüggésben van­nak azzal, ami a Kreml kongresszusi palotájában elhangzott. Megfigyelők mindenekelőtt kapcsolatot látnak Brezsnyevnek a szovjet—kínai kapcsolatok­ról mondott szavai és Ilji- csovnak, a szovjet tárgya­ló küldöttség vezetőjének Pekingbe történt visszaté­rése között. Részletes be­számolót közölnek továbbá a lapok Ahlers nyugatnémet kormányszóvivő hétfői saj­tóértekezletéről, amelyen lényegében egyetértését fe­jezte ki az SZKP főtitká­rának azzal a megállapítá­sával, hogy az NSZK-nak most, a ratifikációs vita folyamán kell döntenie, hogy az együttműködés, vagy a konfrontáció útján kíván-e tovább haladni. Tegnap délben üdvözölte a kongresszust a magyar szakszervezetek nevében Gáspár Sándor, a SZOT fő­titkára, a magyar szakszer­vezeti küldöttség vezetője. A szovjet szakszervezetek XV. kongresszusa kedden, második munkanapján egy­hangúlag elfogadta az in­dokínai amerikai agresszió megszüntetését követelő nyilatkozatot. NEW YORK A Szovjetunió állandó New York-i ENSZ-képvise- lete sajtődokumentum for­máiéban közzétette Lso- nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának a szovjet szakszervezetek XV. kongresszusán elmondott beszédét.

Next

/
Thumbnails
Contents