Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-02 / 52. szám
TURISZTIKA A tájékozódási futás MAI FORMÁJÁBAN újkeletű sportág, s a tájékozódással kapcsolatos feladatok — terepen, meghatározott útvonalon — térkép és tájoló segítségével történő megoldásán alapszik. A versenyeken előre meghatározott tereprészeket, tereptárgyakat kell érinteni a legrövidebb idő alatt. A megfelelő eredmény elérésének feltétele a kifogástalan, minden részletet tartalmazó friss térkép, a megfelelő tereptani ismeret, gyors tájékozódási képesség, megfelelő fizikái állóképesség, továbbá a magas fokú küzdőszellem, gyors elhatározóképesség és önálló cselekvési képesség. A felsoroltakból következik, hogy a tájékozódási futás elsősorban a fiatalok nevelésének, sokoldalú honvédelmi képzésének egyik hatásos eszköze. HAZÁNKBAN különböző formáiban több mint harminc éve foglalkoznak tájékozódási futással, azonban a megfelelő szervezeti keretek miatt komolyabban, egészen az utóbbi néhány évig, nem tudott kialakulni. Az MTS Országos Tanácsa 1970-ben hozta létre az önálló Magyar Tájékozódási Futó Szövetséget, melyet követett a megyei szakszövetségek megalakulása is. Szakosztályi, iskolai szinten — elsősorban az anyagiak biztosítása miatt — a természetbarát szakosztályok foglalkoznak tájékozódási futással. Néhány év is elég volt arra, hogy versenyzőink hazai és nemzetközi viszonylatban is hallassanak magukról. Boros Zoltán és Monspart Sarolta, velük együtt még sok más versenyző elismert tekintély a svéd, norvég, svájci és más versenyeken. A sportág legjobbjai részt vesznek az idén megrendezett világ- bajnokságon is. Hazánk hegységei, az Alföld erdős, buckás terepei kiválóan alkalmasak a tájékozódási sportra. Mindezek lehetővé tették, hogy akik a pihenés, üdülés mellett a természetben keresik és akarják kielégíteni nagyobb fokú testedzési igényeiket, a tájékozódási versenyben ezt megtalálják. A tájékozódási futás, mint minden más sportág, bajnoki rendszerre épül. Módozatai között szerepel elsősorban a gyalogos, evezős és a sísportot. Jellegüket tekintve lehetnek egyéni versenyek, amikor csak az egyén eredménye számít, egyéni-csapatversenyek és csapat- illetve váltóversenyek. Magasabb osztályba a feljutás alapján lehet — járási, városi, megyei és országos minősítő versenyek — bekerülni. A VERSENYT minden esetben előzőleg a rendezők által bejárt terepen, bemért ellenőrző pontok alapján, kijelölt útvonalon rendezik. Közvetlenül a verseny előtt helyezik el a terepen az ellenőrző pontoA PETŐFI NÉPE TANÁCSADÓ/A Kezdődik a magyar laMarúp-öasnolsság A totó 10. heti, március 5-i szelvényének érdekessége, hogy azon a hosszú téli pihenő után újra csatasorba lépő labdarúgó NB I. és NB 1. B-s együttesek mérkőzései is szerepelnek már. At első 11 helyen magyar bajnoki találkozókra tippelhetünk, s csak a további helyeken találkozunk olasz B-osztályú mérkőzéseket. A totózóknak ezen a héten nem lesz könnyű dolguk, hiszen még kialakulatlanok a csapatok formája és sok váratlan eredmény fordulhat elő. A helyezések szempontjából is több érdekesnek ígérkező találkozók lehetnek, úgy a magyar NB I. és NB I. B-s, valamint az olasz B-osztályú csapatok között. Tehát érdemes meglepetésekre is számítani. Tippjeink: 1. MTK-TATABÁNYAI BÁNYÁSZ. NB I. Az MTK számára sorsdöntőnek számít ez a mérkőzés. Ha nem tud győzni, akkor nem remélheti, a bentmaradást. Tippünk: i, X. 2. KOMLÖI BÁNYÁSZ—SALGÓTARJÁN! bányász, nb i. Két nagyon jól felkészült csapat találkozik Komlón, a bányász-rangadón. Érzésünk szerint a döntetlen a legvalószínűbb eredmény. Tippünk: x, 1. 3. DIÓSGYŐRI VTK-PÉCSI DÓZSA. NB I. Ezen a találkozón kérdéses, hogy a hazai csatársor meg tud-e birkózni a kitűnő pécsi védelemmel? Tippünk: 1. 4. SZOMBATHELYI HALADÁS—VM EGYETÉRTÉS. NB I. A Haladás saját pályáján mindenkinek nehéz ellenfele szokott lenni. Szombathelyi győzelem várható. Tippünk: 1. 5. BP. VASAS—VIDEOTON. NB I. A Vasas jól sikerült dél-amerikai portyán vett részt. Biztosan kellene legyőznie a fehérváriakat. Tippünk: 1. 6. FÖSPED SZÁLLÍTÓK— DUNAÜJVAROSI KOHÁSZ. NE I. B. A Kohász fel akar ke rülni az NB I-be, s így min den pontra nagy szüksége van Nem lesz könnyű dolga a Cza bán Samu téren a lelkes Szállítók ellen. Tippünk: x, 2. 7. PÉNZÜGYÖK SE—SZEGEDI EOL. NB I. B. A szegediek listavezetők az NB I. B-ben. A Pénzügyőr viszont mérsékelten szerepel ebben az évben. A hazai pálya sokat segíthet a Pénzügyőr csapatán. Tippünk: 2, x. 8. DOROGI BÁNYÁSZ—VARPALOTÁI BÁNYÁSZ NB. I. B. A Bányász-rangadón ezúttal nem a hazai együttest látjuk esélyesebbnek. A vendégek érzésünk szerint az egyik pontot elvihetik Dorogról. Tippünk: x, 1. 9. ZALAEGERSZEGI TE— OROSZLÁNYT BÁNYÁSZ. NB I. B. A ZTE otthoni mérlege kitűnő. Célja: feljutni az NB I-be. Ehhez győzni kell és ennek érdekében mindent elkövet a győzelemért. Tipünk: 1, x. 10. KECSKEMÉTI DÓZSA— ÓZDI KOHÁSZ. NB I. B. A kecskeméti együttes rapszódi- kus szereplésével hívta fel magára az őszi szezonban a figyelmet. .Vajon milyen lesz a folytatás? Tippünk: 1. 11. DEBRECENI VSC—GANZ- MAVAG. NB I. B. A DVSC igen jól szerepelt ősszel. Igen sok váratlan, jó eredményeket értek el, még idegenben is. Otthon minden bizonnyal legyőzi a fővárosiakat. Tippünk: 1. 12. CATANIA—PALERMO. Olasz B osztály. A bajnokjelölt Palermónak nagyon meg kell küzdenie Cataniában a pontokért, ahol már sok éllovas is elvérzett. Háromesélyes találkozó. Tippünk: x, 2. 13. FOGGIA—TERNANA. Olasz B-osztály. A Foggia formája felfelé ível, s otthon képes arra, hogy a bajnokság egyik legjobbját legyőzze. Viszont a Ternana fel akar jutni az A-osztályba és ennek érdekében küzd a bajnoki pontokért. Tippünk: 1, x.-f- 1 mérkőzés: 14. GENOA—REGGIANA. Tlasz B-osztáiy. A haza! együttes az utóbbi időben több jó vedménvt ért el. A Reggiajia 'z egyik pontot megszerezheti Vgenhen is. Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tipp jeink: 1, 1. ü. U < kát, a pályafelszerelést. Ezek a felszerelések: állomás- és időmérő jelzőtáblák, bélyegző pontok és bélyegzők, indító- és célkapu, eredményhirdető tábla, éjjel az ellenőrző pontokon világító lámpák. A versenyzők egyenlő | nagyságú időközönként indulnak, rajtsorrend szerint. A versenyző feladatát írásban és rajzban. — térképen — kapja meg, ezután feladatát önállóan hajtja végre a rajttól a célig. Minden versenyszámot a feladat nagyságához, bonyolultságához mérten időre kell végrehajtani. Az idő és távolság meghatározása a versenyző korától függ. A versenyeken nők és férfiak egyaránt indulhatnak. A 11—13 éves korúak a gyermekkategóriában versenyeznek, általában 3 km-es pályán. A 15—16 évesek, mint serdülők 4 km-es, az ifjúsági kategória 15—18 éves fiataljai 4—5 km-es, a felnőtt 19—34 éves korúak 8—12 km-es és a szenior kategóriába tartozó 31—50 éves versenyzők 6—8 km-es pályán versenyeznek. A TÁJÉKOZÓDÁSI futás tehát az általános és középfokú iskolák tanulóinál korban jóval idősebb felnőttek részére is biztosítja a versenyzést a szabad természetben. Ez azért is hasznos mert a friss levegő, az erdő, a változatos táj szépsége még a »fizikai erőkifejtés mellett is felüdülést, pihenést jelent. A természetbarát szakosztályaink tehát szeretettel várnak minden olyan fiatalt és idősebbet, nőket és férfiakat, akik szeretik a természetet, kedvet éreznek arra, hogy kellemes környezetben versenyszerűen felfrissüljenek, kikapcsolódjanak a mindennapi munka gondjaiból. Azokat is akik bár rendszeresen sportolnak, de úgy érzik a testedzés eme újszerű formája segítséget tudna adni további sporteredményeik fokozásához. Sáfár József Tél! Kupa A csütörtöki mérkőzések: Kecskeméti MÁV—K. Volán I., MÁV-pálya 15 óra. K. Dózsa II.—Városföld, Széktói Stadion 15 óra. Tekeltfradé NB I-ES ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS A Kecskeméti MÁV női NB I-es csapata az NB lies Békéscsabai MÁV ellen játszott előkészületi mérkőzést. Kecskeméti MÄV— Békéscsabai MÁV 6:2 (2404—2163) Eredmények: Dunai 449, Medgyesi I-né 410, Tóth K. 402, Vancsainé 391, Medgyesi L-né 382, Bauer E. 370, ill.: Lipták K. 422, Molnárné 401. Csavargyár—Kecskeméti Petőfi 5:3 (2598—2515) NB II. férfi, Budapest. Eredmények: Orbán 465. i Kiss 444, Kun 435, Gyeb- rovszki 433, Munkácsi 379. Dorogi 359, ill.: Kiss J. 451, Tamási 447, Ihász 445. Keserves döntetlen a fehérvári újoncok ellen KECSKEMÉTI ÉPÍTŐK—VIDEOTON 7:7 Kézilabda Pénteken és szombaton a Játékcsamokban Magyar- ország—Hollandia férfi kézilabda válogatott mérkőzésre kerül sor. Az olimpiai döntőben levő magyar együttes ezzel megkezdi idei nemzetközi mérkőzéssorozatát. Holnap... A sportrovat pénteki számában közöljük a teke NB I. női, valamint a férfi területi bajnokság sorsolását. Tavaly októberben az év legsúlyosabb sportszerűtlenségének neveztük a Bácsalmás—Városföld mérkőzésen Futó Sándor bácsalmási játékos produkcióját, aki egy kapu előtti összecsapás után olyan jól irányzott ökölcsapással terítette le Verebélyi Nándor városföldi labdarúgót, hogy ájul- tan vitték a bajai kórházba, ahol öt napig ápolták, majd két hétig volt beteg- állományban. Megírtuk akkor, hogy Futó Sándor a megyei labdarúgó szövetségtől 1 év eltiltást kapott, s hogy az ügynek még folytatása lesz a bíróságnál. Nos, február 23-án a bácsalmási labdarúgót a Bajai Járásbíróság súlyos testi sértés bűntettéért vonta felelősségre. A kihallgatott tanúk közt volt Őze János játékvezető, Kürtössy István partjelző is. Az ítélet példamutató. Futó Sándort 10 hónapi jaAz országos csapatbajnokság III. fordulójáoan a II. osztály nyugati csoportjában szereplő nagymúltú Kecskeméti Epitök csapata itthon keserves döntetlent ért el a csoport egyik újonca, a székesfehérvári Videoton ellen. Késztetés eredmények: Ifj. Virág—Lakó 0,5:0,5, Körösi XL—Reiter 0:1, Körösi I.— Tvarusko 0,5:0,5, Abel—dr. Rácz 0:1, Helinll—Popon 0:1, Korom—Moch 1:0. Koczilra— Korcsma 1:0, Miklós—Szalma 1:0, Gyarmati—Oros 0:1, ifj. Mészáros—Angyal 0:1. Zsíros- Kárpát 0:i, Hajagos—Kriskó Iá), Lénán—Polgár 1:0, Tőzsér —Pipellán 1:0. További eredmények: XIIL kér. Petőfi—Ganz-MÁ- VAG 8,5:4,5 (1); MÉM—BKV Előre 7,5:6,5; Vasas Láng—Bp. Vasas 4.5:9,5; Dunaújvárosi Kohász—OTP 6,5:7,5; Viscosa—Pécsi Bányász 3:6; Győri MÁV DAC—Vasas Izzó 5,5:8 5. A Kecskeméti Építők csapata továbbra is hullámvölgyben van. A súlyos pécsi vereség vító-nevelő munkára ítélték. Ezzel jár a 15 százalékos bércsökkentés, valamint különböző kedvezmények megvonása. Kötelezték a garázdálkodó labdarúgót Verebélyi Nándor fizetés- és táppénzkülönbözetének, kb 700,— forintnak,, valamint a perköltség megfizetésére. Ez utóbbi sem csekély összeg. A hét végén indiű a megyei labdarúgó-bajnokság. Futó Sándor természetesen most — és még jó darabig — nem lehet ott a pályán. Esete megszívlelendő és figyelmébe ajánljuk mindazoknak a labdarúgóknak, akik hajlamosak az önbíráskodásra. A pályán sportszerű eszközökkel kell küzdeni a jó eredményért, s ott nincs szükség forrófejűekre, akik az ilyen ténykedéssel ártanak csapatuk, községük becsületének, s mint a fenti példa mutatja, salát maguknak is csak bajt okoznak. után a csoport másik újonca ellen is csak. döntetlenre futotta erejükből. Továbbra is érezhető az eetzéshiány, a rutintalanság. Örvendetes volt viszont az ifjúságinak szép ere-áménye. Az OB* II. Nyugati csoport állása:, 1. XIH. kér. Pét.- % 3 _ — 3*5 *1) 2. Vasas. Izzó 3 3----26 3 . OTP 3 3 -------- 24,5 4 . Bp. \hasas 3 XI 1 23 1. Videoton 3 1 I 1 it 6. Ganz-ÍMAVAG 3 2 — 1 21 7. K. Épfftőfc 3 1 X X 21 * 8. MÉM 3 I 1 X 21 9. D. újVj Kohász 3 1 — 2 20 MI. Pécsi IB. 3 X — 2 20 11. NyergCji. Vise. 3 1—2 19.5 12. Gy. Ä4AV-DAC 3 X — 2 19 13. BKV .'Előre 3-------3 15.5 14. Vasa«. Láng 3 — — 3 14,5 Kecskemét városi üzemi csapatbajnoksága n. fo rdűlő: P«Aa—Rendőrség 13, Koma- rov--Erdőgazdaság 2,5:1,5, Bar- ketiagyár—Fémipari Ktsz 0:4. BOV—Gépelemgyár 2:2, Nyom- ő,a—Műszaki Főiskola 0,5:3,5, /TSK—Tervezők 1,5:2,5. Mezőgép-Volán 0,5:3,5. Az állás: Műszaki Főiskola 7,5, Rendőrség 6, Komarov 5,5, Fémipari Ktsz, Tervezők és Volán 5—5, Gépelemgyár 4,5. Posta és 1TSK 4—4, Erdőgazdaság 2,5, BOV és Nyomda 2—2, Mezőgép és Parkettagyár 1,5—1,5 ponttal. hírek — Folyik Kecskemét város egyéni bajnoksága. Az ötödik forduló után Horváth Gy. (Műszaki Főiskola) vezet 5 ponttal Miklós és HeLmli 4—4. Körösi t. és Abel 3,5—3,5 (valamennyi építők) stb. előtt. — Jól szerepel a havannai Capablanca-emlékversenyen a magyar Rlbli Zoltán, s jelenleg az élcsoportban foglal helyet. A másik magyar, Lengyel Levente szereplését, nem sok siker kísérte eddig, a mezőny végén tanyázik. — A Kecskemét Városi Szövetség megrendezte n. havi egyéni villámversenyét. A versenyen 29 fő vett részt. A döntő végeredménye: Horváth Gy. (Műszaki) 10: Szabó L. (Építők) 8; Borsos D. (Műszaki) 7,5; Balázs Imre (Építők) 7.5; Mihályi (Spartacus) 5,5; Miklós (Építők) 5,5; Abel (Építők) 5: Németh (Éoítők) 4,5; ifj. Mészáros (Építők) 4: Bottá (Műszaki) 4; Kiss (Műszaki) 2,5; Pallos L. (Kkfháza) 2. Az összetett állás élcsoportja: 1. Borsos Dániel (Műszaki Főiskola) 16; 2. Balázs Imre (Építők) 14,5; 3. Mihályi Sándor (Spartacus) 14 pont. — A Megyei Sakkszövetség Hl. 1.6—25. között rendezi meg az 1972. évi férfi egyéni megyei bajnokságot Kalocsán, az I. István király úti fegyveres erők klubjában. A bajnokságon részt vehet minden olyan megyénkben igazolt versenyző, akinek II. osztályú, vagy annál magasabb érvényes minősítése van. Nevezni 1972. március 10-ig lehet a Járási-Városi Sakkszövetség címére, Kalocsa, Hunyadi u. 82. Kiválóan szerepelnek az OB-s bajnokságban a Kecskeméti Építők ifjúsági versenyzői. A vasárnapi fordulóban Is kettős győzelmet arattak. Közülük az egyik legtehetségesebb versenyző teljesítményét mutatjuk be: Polgár Szabolcs Lénárt János Videoton K. Építők Kecskemét, 1972. 1. d4, e6 2. C4, Hf6 3. Hc3, d5 4. Fg5, Fe7 5. Hf3, Hbd7 6. el, 0—0 7. Fe2, c6 8. Vc2, de: 9. Fc4:, Hd5 10. Fe7:, Ve7: 11. a:s, H7f6 12. He5, Hc3: 13. be:, c5 14. h3, b6 15. Fd3, Fb7 16. Bgl, cd: 17. ed:, h6 18. g4, Hd7 19. Hd7Vd7: 20. f4, Vd5 21. g5, h5 22. g6, Vf3 23. gf:f, BI7: 24. Fe3. Ve3 25. Bg5, Bf4: 26. Bdl, Báf8 és világos feladta (0:1). Szerencse a szerencsétlenségben Lázas készülődés előzte meg a K. Volán-röplabdá- zók budapesti útját. Vasárnap már a Téli Kupa döntőjére indultak — volna ... Elromlott az autóbusz. Pápai is késett. Végül mégis megérkeztek. — Autóbalesetet szenvedtem — mondta, amit dagadt keze és lába is igazolt. — Ha zúzódás, akkor szerencsém van, ha csontrepedés, néhány hónapig kibérelem a kispadot... Hegedűs Z. is ott topor- gott a várakozók között. Segítsen, aki tud! Nemrégen ülésezett a megyei birkózószövetség. A megye sportjával kapcsolatos fontos kérdéseket tárgyaltak meg. Hiányolták a kiskőrösi szakosztály részvételét. A vasárnap Kiskunfélegyházán tartott megyei ifjúsági kötött- és szabadfogású versenyen sem jelentek meg. Vajon miért ? — Nagy gondban vagyunk — panaszolta Kovács Károly, a Spartacus Petőfi sportkör elnöke. — Tönkrement a szőnyegünk, s nem engedik bevinni egyik iskolába sem. Persze Tördelte a kezeit, nem minden ok nélkül.. í Nem volt rendben a sportorvosi igazolása. Mire a busz megérkezett azt is rendbetet- ték! Az ellenfél a BSE volt... De részletekbe nem bocsátkozunk, ez a tudósítás feladata. Mindössze agy mondatot „loptunk” ide a találkozó krónikájából: Az első 3 játszmában a BSE szinte nem kapott levegőt — írja tudósítónk. Hát el lehet képzelni, hogy mi volt ott... rosszindulatról szó sincs. Az a baj, hogy nagyon porol. Egy-egy edzés után nagytakarítást kellene végezni a tornateremben. De a fiatalok egészségének sem lenne hasznára a szőnyeg felett gomolygó por- j felhő.., A Spartacus Petőfinek i nincs módjában megcsinál- j tatni, vagy újjal felcserélni | a régi szőnyeget. De talán akad a megyében olyan, a szőnyegjavításhoz értő spe- ; cialista, aki némi ellenszol- j sáltatásért szívesen segítene? 'Üftortmozaik Ítélet a bácsalmási „ökölvívó ügyben Gimes György