Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-17 / 65. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! *A M AG YAR SZOCIALISTA' MUNKÁSPÁRT BÁC S-KfSK U N .M EG YEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPDA XXVn. évi. 65. szám 1972. március 17, PÉNTEK Árat 90 fillér Kállai Gyula látogatása Kalocsán Gépesített szőlőművelés, vegyszeres növényvédelem A homoktalaj vízgazdálkodása Bemutató Kunbaján, tanácskozás Kiskőrösön és Baján Tegnap a kora délutáni órákban Kalocsára látogatott Kállai Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának einöke. A vendéget a városi pártbizottságon dr. Romany Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Mester József, a kalocsai városi pártbizottság titkára, Geri István, a városi tanács elnöke és Pécsi Sándor, a Hazafias Népfront városi titkára fogadta. Szívélyes köszöntése után közvetlen hangvételű beszélgetés keretében Mester József adott áttekintést Kállai elvtársnak Kalocsa életéről, eredményeiről és gondjairól. A város iparáról szólva a többi között megemlítette, hogy az elmúlt évet 1 miliárd 7 millió forint termelési értékkel zárta, s Kalocsa ipari termékeinek egyötöde került exportra. Tájékoztatójában egyebek között érintette a város kereskedelmi éllátását, szólt az oktatási intézmények helyzetéről, munkájáról, s a lakosság egészségügyi és szociális ellátottságáról. Az általános áttekintés után gazdag programmal folytatódott Kállai elvtárs kalocsai látogatása. Ennek keretében vendéglátóinak társaságában először a pár éé múlva alighanem Kalocsa hírnevét tovább öregbítő, a ma még csak próbaüzemelő kerámiai festőüzembe vezetett a vendég útja A korábbi művelődési házban kialakított, még a friss festés és mázolás illatát őrző üzemben Higi László, a Hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár igazgatója köszöntötte és tájékoztatta Kállai elvtársat a porcelángyár újdonsült kalocsai üzemegységének létrehozásáról és szépreményű terveiről. Ezután Kállai elvtárs nagy érdeklődést tanúsítva időzött a porcelántányérokra, csészékre, kulacsokra, •, a kalocsai pingáló népművészet megannyi szépséges virágát rávarázsoló porcelánfestő asszonyok körében, így Kühner Sánotné és Bolvári Andrásné csoportvezető társaságában. Látogatása végén az egyelőre 67 festőasszonyt foglalkoztató üzem csodálatos mintakollekcióját tekintette meg Kállai elvtárs. A program további részeként az I. István Gimnáziumba vezetett a vendég és kíséretének útja. A gimnázium kapujában egy meglett korú ember, Szabadi János köszöntötte Kállai elvtársat szivélyesen, régi ismerőéként Min kitűnt, 1948-ban, az államosítások idején rövid ideig együtt dolgozott Kállai elvtárssal, az annak idején még ifjúsági titkárként tevékenykedő Szabadi János. A kedves epizód után Bat Jenő, a gimnázium igazgatója köszöntötte Kállai elvtársat, majd közvetlen baráti eszmecsere keretében megismertette a nagy múltú oktatási intézmény történetével, mai életével és szép eredményeivel. E beszélgetés is bővelkedett kedves, derűs epizódokban. Ilyen volt például a felfedezés, hogy Bai Jenő igazgató biharugrai, tehát földije Kállai elvtársnak. Az I. István Gimnáziumban tett látogatása végén megtekintette Kállai elvtárs az intézmény csillag- vizsgálóját s az országosan is egyedülálló ásványtani gyűjteményét. Kalocsai programja további részében a város könyvtárával ismerkedett meg Kállai Gyula, majd a Kalocsai Háziipari Szövetkezetben ért véget kalocsai látogatása. Kállai elvtárs kétnapos látogatásának programja ma a megyeszékhelyei. Kecskeméten folytatódik A homokos talaj korszerű művelése, vízgazdálkodása, valamint a szántóföldi növények vegyszeres gyomirtása volt a témája azoknak a bemutatóknak és tanácskozásoknak, amelyeket tegnap tartottak Kiskőrösön, Kunbaján és Baján. Február végén és március elején az egészségügy negyven országos szakembere öt napon át vizsgálta, majd értékelte Bács-Kiskun megye egészségügyi helyzetét, a körzeti orvosok munkáját, a járóbeteg- és az üzemorvosi ellátást, a rendelőintézetekben folyó tevékenységet. Ez a rendszeres vizsgálatsorozat általában ötévenként veszi számba az ország mindegyik megyéjét, „felkérdezve” a hiányosságokat, s elismerve, örömmel üdvözölve az eredményeket. Az előbbieken kezdve, a tárgyilagos vizsgálódás számos tárgyi hiányra fényt derített. Szűkek, kis terü- letűek, s épp ezért zsúfoltak a rendelőintézetek, így a legnagyobb igyekezet mellett sem lehet kellően korszerű a szakorvosi ellátás színvonala. Ezzel szem- bea megállapították, hogy Petőfi szülőhelyén, az ottani vízgazdálkodási társulat frissen felavatott székházában a hidrológiai társaság, az Alsó-duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság és a területi szövetségek által összehívott tapasztalat- cserén a homokhátsági és Duna menü gazdaságok szakemberei tanácskoztak. Több előadást hallgattak meg a homokos talajok víz- gazdálkodásának fejlesztéséről, a szántóföldi és kertészeti növények öntözéséről és e témával kapcsolatos néhány elméleti, gyakorlati kérdésről. A Kunbajai Állami Gazdaságban a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet, az állami gazdaságok társulásának szakszolgálati állomása és az agrártudományi egyesület gépesítési szakosztálya rendezett gépbemutatót. Bács-Kiskun megye több szőlőtermesztő állami gazdasága azzal a megbízással fordult a szakszolgálati állomáshoz, hogy dolgozza ki a korszerű szőlőművelés technológiáját. E feladat megvalósításának első lépéseként rendezték meg csütörtökön a hazai és külföldi gyártmányú, kereskedelmi forgalomban levő, illetve az állami gazdaságok újítóinak munkájából származó különböző géptípusok bemutatóját A szakemberek gyakorlatban láthatták a homoki szőlők tavaszi művelésénél alkalmazott, előnyitó, nyitó, pneumatikus metsző, az ültetéshez szükséges gödörfúró, ezenkívül a nye- sedékzúzó és a szőlősorközművelő gépeket Közöt1967-hez képest lényeges mértékben fejlődött a körzeti orvosi ellátás. Ugyanez vonatkozik a fogorvosi hálózatra, amelynek munkája vidéki viszonylatban az élen jár. Külön kiemelte a vizsgálati jegyzőkönyv dr. Bacsó Károlynénak, a megyei rendelőintézet iskolafogászata vezetőjének példás tevékenységét. Az általa elért gyógyászati eredmények országosan az elsők között vannak. Jelentősen előrelépett az idült betegek gondozása is. Megyénkben ez annál inkább örvendetes, mivel kevés a kórházi hely, ilyenformán az állandó gyógykezelésnek fokozott a jelentősége. A járőbeteg-ellátás javulására vall, hogy 1971- ben az előző évhez képest 0,6 százalékkal csökkent a táppénzesek arányszáma. Ilyen mérvű javulás az ortük azt a szőlőelőnyitő gépet is, amelyet a Kiskun- halasi Állami Gazdaság újítói szerkesztettek és a gazdaság ültetvényeiben a szőlőnyitáskor már alkalmaztak. A gyakorlati bemutató előtt dr. Kőszeghy Géza, a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet tudományos osztályvezetője tartott bevezető előadást. Baján, az állami gazdaság székházában a bácskai és a Duna-melléki körzet, növényvédő szakemberei tanácskoztak. Tóth János, a Bács-Kiskun megyei Növényvédő Állomás igazgatója ismertette a kalászosok, valamint a kukorica és a kertészeti növények védelmével kapcsolatos megyei gondokat. Kádár Aurél, a MÉM növényvédelmi főosztályának főelőadója a vegyszeres gyomirtás jelenlegi helyzetéről, technológiájáról, távlati feladatairól szólt. Foglalkozott a legeredményesebben alkalmazható gépekkel, illetve a szántóföldi növényeknél használatos régi és újonnan engedélyezett gyomirtószerekkel. Kiemelte, hogy a nagy területen, zárt rendszerben termesztett kukorica magas hozamának egyik meghatározó tényezője a gyomirtás, Figyelmeztetett a technológiai fegyelem betartására, mert enélkül a szerek hatástalanok maradnak. Az idei csapadékszegény időjárás miatt például azokon a területeken, ahol öntözni nem lehet, ajánlatos a gyomirtókat a talajba beleforgatni. D. É. — K. a: . szág egyetlen megyéjében sem tapasztalható. Ez közelebbről, még kézzelfoghatóbban annyit jelent, hogy az arányszám javulása révén 10 millió forintot sikerült megtakarítani, 3 egyúttal a termelésben 80 —90 millió forint népgazdasági többletet elérni. Mivel ugyanis a betegségek rövidebb lefolyásúak, s a gyógyulás gyorsabb volt, így kevesebb munkanap esett ki a termelésből. A csecsemőhalálozást —í az említett két esztendőt (1971., illetve 1970.) összevetve — 0,3 százalékkal szorították le az orvosok, és a koraszülések indexe is csökkent. Néhány körzeti orvos elismerésre méltó gyógyító tevékenységét is megemlítették a vizsgálatban résztvevők, akik a megye egészségügyével összességében elégedettek voltak. J. X, Kállai elvtárs Kühner Jánosné porcelánfestő asszony munkájában gyönyörködik. JPásztor Zoltán í elvételei). A szépreményű kerámiai festőüzem mintakollekcióját tekintik meg a vendégek. Előnyös a megye egészségügyi „minősítése” Mintaszerű a fogorvosi ellátás Javult a táppénzes arány