Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-14 / 62. szám
im. március 14, kedd S. oldal Ülést fariéit a kecskeméti városi;' Szakemberhiány a külkereskedelemben Dózsa György szobra Kiskunfélegyházán Tégnáp az MSZMP Kecskeméti Városi Bizottsága ülést tartott, amelyen részt vett és felszólalt dr. Ro- mány Pál, a megyei párt- bizottság élső titkára. Az első napirend keretében Szabó Lajos, a városi párt- bizottság titkára terjesztett elő beszámolót a IV. ötéves terv első évének teljesítéséről és az 1972. évi Az idei tavaszi lipcsei vásárvasárnap napsütéses, de szeles időben, mínusz 5 fokos hidegben nyitotta gazdaságpolitikai feladatokról. A beszámolót követő tartalmas vita után a városi pártbizottság kidolgozta idei munkaprogramját, majd tájékoztatót hallgatott meg a végrehajtó bizottság két pártbizottsági ülés között végzett tevékenységéről. Ezután személyi ügyeket tárgyaltak. delmi vállalatok még a mostani vásár ideje alatt hasonló oklevelet kapnak. A külországokhoz fűződő gazdasági kapcsolataink rohamos fejlődése szükségessé teszi a nemzetközi gazdasági kapcsolatok te- I rtiletén dolgozó szakembe- I rek foglalkoztatásával kapcsolatos különböző problémák alapos megvizsgálását. Ezért iktatta programjába a Világgazdasági Tudományos Tanács a nemzetközi gazdasági szakemberképzés, továbbképzés és káredután- pótlás kérdéseinek a gondozását. Dr. Nyilas József egyetemi tanár, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tudományos rektorhelyettese, a világgazdasági tanszék vezetője elmondotta: — A továbbképzés problémájával való beható fogMegnyílt a lipcsei vásár Oklevelet kapott a 25 éve kiállító HUNG EXPO meg kapuit. Délelőtt a kormányküldöttségek látogatták meg a vásár területét. Az NDK küldöttsége Erich Honec- kerrel, az NSZEP KB első titkárával és WUli Stoph miniszterelnökkel az élen felkereste a szovjet, á lengyel és a csehszlovák pavilont. továbbá beszélgetést folytatott több fejlődő ország és fejlett kapitalista állam kiállítóival, kereskedőivel. Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és a' magyar küldöttség többi tagja szintén alaposan kihasználta a délelőttöt, s tüzetesén körülnézett a vásár területén. Dr, Bíró József megbeszélést folytatott Horst Söllevel, az NDK külgazdaságügyi miniszterével. A nagyközönség vasárnap déltől kezdve kereshette fel a vásár területét. A magyar kiállítások iránt igen nagy az érdeklődés, s a magyar ipar és kereskedelem Lipcsében jelenlevő képviselői már megkezdték az első üzleti tárgyalásoMárciusi tél kát is. A vásár rendező irodája vasárnap délután oklevelet nyújtott át a HUNGEXPO képviselőinek abból az alkalomból, hogy a Magyar Népköztársaság immár 25 éve megszakítás nélkül részt vesz a tavaszi és az őszi lipcsei vásárokon. Egyben utaltak arra is, hogy egyes magyar külkereskeMár-már hajlamosak voltunk elismeréssel illetni azt a bizonyos kutyát, amelyről feltételeztük, hogy „megette a telet”... Pedig hát korántsem. Miután az időjárás hosszú heteken át tavaszt játszott velünk, e hét. végére — pár nappal március idusa előtt — mégiscsak megjött a tél. A bár vékony, de azért „valódi” hótakarónak feltétlenül a gyerekek örültek meg a legjobban. Kecskeméten, a szalagház előtt vidám és önfeledt szánkózással hódol a hó hozta örömöknek a fiatalság. Reméljük, hogy ezen a télen most már visz- szavonhatatlanul utoljára! (Tóth Sándor felvétele) tott, hogy a Szabad Európa Rádió költségeinek mintegy 90 százalékát közvetlenül és bizonyíthatóan az Egyesült Államok kormánya fedezi. Ezért javasolta: a Cl A helyett, amely titokban pénzeli a tevékenységet, a SZER költség- vetését ezentúl az amerikai törvényhozás határozza meg. Ez elől már nem lehetett kitérni. Így került a Szabad Európa költségvetése tavaly nyáron a kongresz- szus, illetőleg annak különböző szervei elé. Nixon eredetileg 36 millió dollár megszavazását kérte a következő esztendőre. Hosz- szas vita után az összeget lefaragták 32 millióra. A valóságban persze sokkal többről van szó, mint arról az általános takarékosságról, amelyre az Egyesült Államok kormánya a dollár romlásával rákényszerült. Azután, hogy a SZER és a Szabadság Rádió működéséhez szükséges összegek a kongreszszus ellenőrzése alá kerültek, mód nyűt arra is, hogy a szenátorok és a képviselők, s általuk az Egyesült Államok közvéleménye beletekintsen a kártyákba. Egyre több higgadt és megfontolt amerikai politikusnak az a véleménye, hogy a blöff még a pókerben sem mindig célravezető, hát még a politikában, a propagandában. Ügy vélik, hogy eny- nyi pénz túlságosan sok azért a soványka eredményért, amelyet a müncheniek hozhatnak. A CIA hatalmas költségvetésében annak idején jelentéktelennek számított a Münchenre szánt pénz. önálló tételként viszont jelentős és felülvizsgálható kiadás. De William Fulbright szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke mégsem egyszerűen takarékossági okokból ellenzi a Szabad Európa Rádió és s Szabadság Rádió állami költségvetési kereteinek további fenntartását, hanem azért, mert a hidegháború elavult maradványának tartja. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államokban sokan vélekednek másként. A New York Times például azt írta, hogy „mindazok, akik halogató taktikával próbálják e rádióadások beszüntetésének elérését. csak a Kremlnek használnak”. Furcsa logika; úgy tűnik, a hidegháború érveinek maradványa. Az Egyesült Államokban mégsem lehet az az alapkérdés, hogy mi használ, vagy árt egy másik országnak, hanem az, hogy mi használ vagy árt az Egyesült Államoknak. Márpedig — az eddig elköltött fél- milliárd dollárról nem is beszélve — e két adó működése a gondolkozó emberek előtt leleplezte az Egyesült Államok igazi szándékait. A SZER és a Szabadság Rádió felszámolása pedig használna a Fehér Ház tekintélyének. Azt mutatná, hogy ha Nixon nem is tud kibújni a bő; lalkozást különösen az indokolja, hogy az új gazdaságirányítási rendszer lehetőségei következtében a termelő vállalatok külkereskedelmi kooperációs tevékenysége és az önálló üzemi jogú vállalatok száma jelentősen kiszélesedett. Ennek folytán-az elmúlt években viszonylag nagy számban kerültek ezekre a területekre olyannak, akik a szükséges nyelvtudással rendelkeznek ugyan, a megkívánt küL- j kereskedelmi szakismere- j tekkel viszont nem. Ezért a megfelelő továbbképzési formák kialakítására égető szükség van. — A nemzetközi gazdasági kapcsolatok területén jelenleg mintegy hat-hétezren dolgoznak. Számításaink szerint 1975-ig még további mintegy ötezer főnyi szakembergárdát kell kiképezni, munkába állítani. Vizsgálataink viszont azt mutatják, hogy a jelentős mennyiségi fejlesztés a közgazdaságtudományi egyetem erejét mégha- j ladó feladatot jelent. Ezért feltétlenül szükség lesz más egyetemek ' végzett hallgatóinak kiegészítő, illetve továbbképzésével biztosítani a gyorsan növekvő szakemberszükségletet. A parasztseregek vezére, I „a népért síró, bús, bocsko- | ros nemes” Cegléden hir- j dette meg a felkelés céljait, a jobbágyi hadak követelé- i seit. Dózsa György születé- j sének ötszázadik évfordulóján itt rendezik meg a központi ünnepséget, itt avatják fel a nagy forradalmár új, többalakos, nagyméretű emlékművét, Somogyi Jó-, zsef munkáját. A város vezetői úgy tervezték, hogy a j régi — ugyancsak a neves Kossuth-díjas szobrász ál- j tál készített alkotást az új monumentum felavatása után Szentendrén helyezik el. A képzőművészeti alkotásokban szegény Kiskunfélegyháza párt- és tanácsi vezetői úgy vélték, hogy az értékes műtárgynak a fejlődő kiskun városban jobb helye lenne. Dózsa György mezítlábasainak késői utódai az elődökhöz méltó bátorsággal és erővel szálltak szembe itt a kiegyezés után az elnyomó hatalommal. Csak sortűzzel tudták leverni az Asztalos János köré tömörült kétkezieket, agrárproletárokat. Erre hivatkozva kérték Pest megye illetékes vezetőit, hogy a híres, egész alakos szobrot ajándékozzák Kiskunfélegyházának. Ezt a javaslatot messzemenően támogatta dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára is. A napokban érkezett meg a kedvező válasz. Közük, hogy — az indokokat mérlegelve —■ teljesítik a kérelmet E döntést Somogyi József is tetszéssel fogadta, „Kívánjuk városuk minden lakosának, hogy szolgáljon örömére a haladó hagyományokat reprezentáló műalkotás. Biztosak vagyunk abban, hogy Kiskunfélegyházán a Dézsa- szobor méltó helyére kerül" — így fejeződött be a Cser- venka Ferencné Pest megyei első titkár és dr. Mondok Pál tanácselnök által aláírt levél, a nemes gesztus ' dokumentuma. Értesüléseink szerint az Állami Képzőművészeti Lektorátus vezetője is helyesli e terveket és így most már bizonyosra vehető, hogy Bács-Kiskun megye értékes képzőművészeti alkotással gazdagodik, A tervek szerint augusztus 20-án adják át Móra Ferenc, Petőfi Sándor városában a nagyközönségnek Somogyi József Dózsa-szobrát. H. N. Az igazgatók döntenek a középiskolai felvételekről Felvételi beszélgetések: április 15-ig a pályaválasztási frontról Az idén 138 800-an fejezik be az általános iskola nyolcadik osztályát, a középiskolákban 56 ezren érettségiznek. A tanulmányaikat korábban befejezőkkel együtt több mint 200 ezer diák készül élethivatására ezekben a napokban. Az általános iskolákban befejeződöt a pályaválasztás első szakasza: országszerte továbbították az általános iskolákból a jelentkezési lapokat a középiskolákba, a szakmunkásképző iskolákba, valamint a gép- és gyorsíróiskolákba. Az első gyorsmérleg szerint a szakközépiskolákba jó néhány ezerrel többen jeréből, van érzéke a realitásokhoz. S tudja, hogy vannak eszközök, amelyek használhatatlanná váltak. Sajnos, ekkora józanságot úgy látszik egyelőre nem lehet elvárni az amerikai politika irányítóitól. Vasárnap érkezett a hír: a kormány nyomására az amerikai törvényhozás az utolsó pillanatban megmentette a két uszító adót az állami támogatás felfüggesztésétől. A kongresz- szus hozzájárult, hogy június . 30-ig, a pénzügyi év lejártáig élvezhessék az adófizetők pénzéből az állam támogatását. Ezután azonban már csak újabb törvényjavaslat elfogadásával lehet állami pénzből fenntartani a Münchenből sugárzó két adót. Az ügyet tehát csak elodázták. A nemzetközi enyhülést szolgálná mindenképpen, ha végre pontot tennének a lejárt lemezű müncheni prooagandisták dicstelen pályafutásának a végére, —r —n lentkeztek, mint korábban, így várható, hogy a tanulók egy részének azt ajánlják: a szakközépiskola helyett más iskolafajtába jelentkezzenek. A legjobb tanulmányi átlagú növendékek gimnáziumba, a kevésbé jó átlagú tanulók pedig a szakközépiskola jellegének megfelelő szakmunkástanuló intézetbe. Az általános iskolát befejezők közül 63—64 ezer fiatalt várnak a szakmunkásképzők. Legtöbben — szám szerint 24 ezren — a gépgyártás, illetve a gépipar területén készülhetnek élethivatásukra. Ezután következik létszámban az építőipar, csaknem 8 ezer új szakmunkástanulót képez a kereskedelem és a vendéglátóipar. A textil-, illetve a ruhaiparban 4,5 ezren, az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban pedig körülbelül hétezren helyezkedhetnek el. A tanulók felvételéről az iskolák igazgatói döntenk. A felvételi beszélgetéseket — ahol ez szükségessé válik —, április 15-ig tartják. A szakközépiskolákban, valamint a gimnáziumok úgynevezett szakosított tantervű osztályaiban április 25-ig befejezik az értékelést, s eddig el is küldik azoknak a tanulóknak a felvételi lapjait a másodsorban megjelölt iskolákhoz, akiket nem tudnak felverni!. A gimnáziumokban, valamint a gép- és gyorsíró iskolákban a felvételekről május 8-ig döntenek — a fővárosban ez a határidő május 15 —, s ekkor küldik el a fel nem vett tanulók lapjait a má- i sodik helyen megjelölt is-1 kólához. Ha a tanuló két I azonos iskolatípust, vagy I elsősorban gimnáziumot és másodsorban szakközépiskolát jelölt meg, a döntést április 12-ig kell meghozni. Júniusban mintegy 56 ezer diák érettségizik a középiskolák nappali tagozatain, 29 ezren a gimnáziumokban, 27 ezren pedig a szakközépiskolákban. Közülük és a korábban érettségizők közül 14 500 elsős „gólyát” várnak az 1972— 73-as tanév nappali tagozataira a felsőoktatási intézményekben. A pályázók kérelmét a középiskolák március 1. és 15. között fogadják el, a felsőoktatási intézmények pedig május 3-ig. A tanító- és óvónőképző intézetekben ez a határidő: március 25. Esti és levelező tagozatokra a jelentkezés határideje május 15-e. A felvételi vizsgákat június 26-a és július 31-e között tartják. Bár a középiskolások ezekben a napokban töltik ki egyetemi, főiskolai jelentkezési lapjaikat, az első összegezésekből máris kiderül, hogy a gimnazisták zöme az idén is tovább kíván tanulni, s a szakközép- iskolásoknak is csak alig több mint fele szándékozik munkába állni. A pályaválasztási szakemberek felhívják a figyelmet, hogy változatlanul aránytalan, egyenetlen a pályázók érdeklődése. Irreálisan sokan jelentkeznek például az orvosi, a jogi és egyes bölcsész karokra. Kívánatos lenne, hogy mind a műszaki, mind az agrármérnökök száma növekedjék. de szükséges, hogy a felsőfokú végzettségű üzemmérnökök, közgazdászok, technikusok is egyre többen legyenek. Ezek ugyanis hiányzó szakembertípusok.