Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-05 / 30. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT B Á CS -KIS K Lf M MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXVII. évf. 30. szám 1972. február 5, SZOMBAT /írat 90 fillér „Feladatunk a dolgozó nép szolgálata II Dr. Korom Mihály a kecskeméti fogásznapok megnyitóján Százmillión felül Ma zárszámadás Varosföldön Egy év kihagyásával az idén újra megrendezték a hagyományos kecskeméti jogásznapokat. A Közalkal­mazottak Szakszervezeté­nek megyei bizottsága, a XV. kecskeméti jogászna­pok megnyitására. Kovács István bevezető szavai után dr. Korom Mihály nagy érdeklődéssel várt előadása következett Dr. Korom Mihály igazságügyi miniszter előadás közben. Magyar Jogász Szövetség megyei szervezete és a Tu­dományos " Ismeretterjesztő Társulat által immáron ti­zenötödik alkalommal meg­rendezett eseménysorozat megnyitójára tegnap dél­előtt tíz órakor került sor a megyei bíróság épületé­nek dísztermében, amelyet zsúfolásig megtöltöttek a jog elméleti és gyakorlati művelői, az érdeklődők, meghívottak és vendégek. Az ünnepélyes megnyitó elnökségében helyet fog­lalt dr. Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, igazságügyi miniszter, dr. Romány Pál, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a me­gyei pártbizottság első tit­kára, dr. Gajdócsi István országgyűlési képviselő, a megyei tanács elnöke, dr. Antalffy György egyetemi tanár, a szegedi József At­tila Tudományegyetem Ál­lam- és Jogtudományi Ka­rának dékánja, országgyű­lési képviselő, a Magyar Jogász Szövetség elnöke, dr. Gellert György, a Ma­gyar Népköztársaság Leg­felsőbb Bíróságának álta­lános elnökhelyettese, dr. Prandler Árpád, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára, dr Greiner József, a me­gyei pártbizottság titkára és dr. Szabó Sándor me­gyei főügyész. A megjelenteket dr. Bo- dóczky László, a megyei bíróság elnöke köszöntöt­te, külön üdvözölve Vuko- vich Ivánt, a Vajdasági Legfelsőbb Bíróság elnö­két és az általa vezetett küldöttség tagjait, majd megkérte Kovács Istvánt a Közalkalmazottak Szak- szervezetének titkárát a — Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a ma­gyar jogi élet napjainkban a megújhodás korszakát éli. Ez egyáltalán nem vé­letlen, hiszen tulajdonkép­pen pártunk tizedik kong­resszusa határozatainak végrehajtásáról van szó. Is­meretes a kongresszusnak az a jelszava, amely a szo­cializmus magasabb szinten történő építésének igényét fogalmazza meg. Ez az igény sok munkát, nagy feladatot ad a jogászoknak is és egyben növeli felelős­ségüket. A magyar jogá­szoknak viszont megtiszte­lő feladata a dolgozó nép szolgálata. Ennek a fel­adatnak akkor tudunk megfelelni, ha olyan jog­szabályokat alkotunk, ame­lyek lehetővé teszik, előse­gítik a gazdasági építő­munka kibontakozását, a szocialista demokratizmus erősödését — mondotta bevezetőjében dr. Korom Mihály elvtárs. Előadása további részé­ben az igazságügyi minisz­ter az alkotmány (1949. évi XX. törvény) módosí­tásának előkészületi mun­káiról, annak stádiumáról és részleteiről beszélt, majd az igazságszolgálta­tással összefüggő, a Bünte­tő Törvénykönyv reform­jával érintett időszerű el­méleti és gyakorlati kérdé­seket érintette. Beszéde be­fejező részében az állam- igazgatási munka korszerű­sítéséről, az ezzel kapcso­latban tett és várható in­tézkedésekről szólt. Dr. Korom Mihály elő­adásával a délelőtti prog­ram véget ért Tegnap délután két szekcióban folytatódtak a kecskeméti jogásznapok eseményei. A megyei bíróság épületének egyik termében dr. Keme- nes Béla, a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető ta­nára tartott előadást a Polgári Törvénykönyv ko- difikációs előkészületeiről, annak időszerű kérdéseiről. Ugyancsak ebben az idő­pontban — tegnap délután háromkor — dr. Fonyó Antal, a szegedi József At­tila Tudományegyetem Ál­lam- és Jogtudományi Kará­nak tanszékvezető tanára a Büntető Törvénykönyv egyes elvi kérdéseiről be­szélt. A jogásznapok ese­ményei ma folytatódnak. G. S. 1948 őszén alakultak ha­zánkban az első termelő- szövetkezetek. Ekkor hatá­rozta el tíz gazda a Kecs­keméttel szomszédos város­földi határbán, hogy össze­fog és új módón keresi bol­dogulását. Dózsa néven alakítottak szövetkezetét. Azóta csaknem negyedszá­zad telt el sikerekkel, küzdelmekkel, viharokkal. Jelenleg a városföldi Dózsa Termelőszövetkezet a Ho­mokhátság egyik legdina­mikusabban fejlődő mező- gazdasági nagyüzeme. Az 1971-es évet is sike­resen, több mint 9 millió forint tiszta nyereséggel zárta az immár 6300 hol­das gazdaság. Az egy dol­gozó tagra jutó jövedelem 29 ezer 400 forint. Ez az összeg 3250 forinttal halad­ja meg a tavalyi keresetet. A közös vagyon 11 millió 300 ezer forinttal, a tisz­ta vagyon csaknem 8 millió forinttal nőtt egy esztendő alatt. Az eredményes gazdál­kodásnak számos összete­vője van. Az egyik legdön­tőbb talán az, hogy a je­lenlegi vezetőség már több mint egy évtizede irányít­ja a szövetkezetét. Török Péter, a pártalap- szervezet titkára csaknem tizenöt éve újólag megkap­ja a kommunisták bizal­mát. — Termelőszövetkeze­tünk tagjainak többsége ta­nyán él, ez döntően meg­határozza gazdasági és po­litikai tevékenységüket egy- J aránt. A tanyai ember ne- hezebben jut a kultúra ál- j dásaihoz. Mi, a magunk j részéről minden lehetőt ■ megteszünk, hogy segítsünk a helyzetükön. Minden üzemegységben klubhelyi­ség van rádióval, televízió­val felszerelve. A központi i üzemegységben levő kul-1 túrteremben hetenként egyszer filmet vetítünk. Gondot fordítunk a tanfo­lyamokra, a téli oktatásra, j Egyik fő célkitűzésünk,' hogy segítséget adjunk a tagoknak családi ház épí­téséhez. A központi lakó­telepen egymás után léte­sülnek az új otthonok. Évente 10—12 család be­költözéséhez tudunk támo­gatást nyújtani. Díjtalanul adjuk a telket, elintézzük az összes adminisztrációt, fuvarral segítünk, ezenkí­vül 20 ezer forint vissza nem fizetendő anyagi tá­mogatásban részesítjük tagjainkat. Fenyvesi Jenő főagronó- yius: (Folytatás a 3. oldalon) A termelőszövekezet 15—20 éve közösben dolgozó tag­jait törzsgárdajelvénnyel tüntetik ki, amihez pénz­jutalom is járul. Andrási Ferenc nyugdíjas húsz évi tagsága után ma kapja meg az elismerő jelvényt a zárszámadási közgyűlésen tíz társával együtt. Balról- jobbra: Tóth László főkönyvelő, aki szintén alapító tag, Török Péter, Andrási Ferenc, Kürtösi Károly. (Pásztor Zoltán felvétele) Forró üdvözlet a vietnami népnek Fock Jenő nagygyűlésen vett részt döttség tiszteletére rende­zett nagygyűlés volt. Elő­zőleg a küldöttség látoga­tást tett a Hanoi Gyógy­szerészeti Egyetemen, ahol gyűlésen találkozott az egyetem tanári karával és hallgatóival. A delegáció megtekintette az indokínai népek harcát bemutató ál­landó kiállítást is. Kétezer lány és fiú ta­náraikkal együtt fiatalos lelkesedéssel köszöntötte a magyar párt- és kormány- küldöttséget a Hanoi Gyógyszerészeti Egyetemen. Pham Van Dong minisz­terelnök és Huyn Quang Dai rektor kíséretében a magyar küldöttség nagy érdeklődéssel tekintette meg az egyetem néhány la­boratóriumát. Fock Jenő elvtárs elbeszélgetett a ku­tatókkal és a professzorok­kal. A laboratóriumokban nagy számban vannak olyan berendezések, ame­lyek a MOM, vagy a RA- DELKISZ emblémát vise- ÍFolytatás a 2. oldalon) A megnyitó hallgatósága. (Tóth Sándor felvételei) A Fock Jenő miniszter­elnök vezetésével Vietnam­ban tartózkodó magyar párt- és kormányküldött­ség pénteki programjának kiemelkedő eseménye a fő­városi tanács által a kül­Az Alföld szőlőtermesztése Az alföldi borvidéken ér­dekelt területi szövetségek koordinációs bizottsága pénteken ülést tartott Kecs­keméten. A Homokhátsági Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetek Területi Szövet­ségének székházában tar­tott tanácskozáson három megye — Bács-Kiskun, Csongrád és Pest — terü­leti szövetségeinek, vala­mint a forgalmazó vállala­toknak képviselői vettek részt. Jelen volt dr. Tompa Béla, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztéri­um Termelésfejlesztési Fő­osztályának osztályvezető­je, a témával foglalkozó társadalmi szervek, intéz­mények szakemberek A tanácskozást, amely­nek napirendjén az alföldi borvidéken történt szőlőül­tetvény-felmérés tapaszta­latai, a termelés fenntartá­sa érdekében szükséges ten­nivalók, valamint a hegy­vidéki mezőgazdasági szö­vetkezetek borászati koor­dinációs bizottságával ki- ailsűíult tovább­fejlesztése szerepelt, Deák István a bizottság elnöke nyitotta meg. Ezt követően Kovács László a bizottság titkára szóbeli kiegészítést fűzött az előzőleg írásban kiadott összefoglalóhoz. Élénk vita alakult ki a további tennivalókról. A tanácskozás után tájékoz­tatást kértünk Kovács Lászlótól. A vele folytatott beszélgetést mai számunk negyedik oldalán közöljük Elképzelések és lehetősé­gek címmel.

Next

/
Thumbnails
Contents