Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-04 / 29. szám
& oldal 1972. február 4. péntek Egy szakszervezeti felmérés tanulságai Kérés az üzemorvos Alapvető tennivaló és egyre fontosabbá váló feladat a gondoskodás az üzemi dolgozók egészségéről. A biztonságos munkafeltételek, s a megfelelő üzemi körülmények megteremtésétől nem kis mértékben függ a gazdálkodás hatékonysága. Az SZMT társadalombiztosítási bizottsága megyénk 25 nagyobb üzemében végzett az egészségügyi helyzetet felmérő vizsgálatokat, s értékes következtetéseket vont le. Így megállapították, hogy bár a táppénzes arány, a munkából kiesett betegnapok száma 1971-ben az előző évhez képest örvendetesen javuló tendenciát mutat, korántsem lehetünk elégedettek. (Az említett időszakban a táppénzen töltött napok száma csaknem negyedmillióval volt kevesebb, a napi átlagos beteglétszám pedig mintegy nyolcszáz fővel csökkent. Megyénk az országos statisztikában is a korábbinál jóval előnyösebb helyre lépett.) Közismert tény, hogy megyénkben az üzemorvosi ellátottság még mindig nem kielégítő. Jelentős feladatokat kell még ebben a tervidőszakban megoldani, s az egyik fő célkitűzés az üzemorvosi óraszám jelentős növelése. A gondokon elsősorban úgy lehet és kell segíteni, hogy több azonos jellegű vállalat közösen vegye igénybe egy főfoglalkozású üzemorvos munkáját. Erre lehetőség és tudomásunk szerint törekvés is van néhány vállalatnál mint például Kiskunfélegyházán a Cinőgyár, a Kézműipari Vállalat és a Műanyaggyár, vagy a megyeszékhelyen a Fémmunkás és a ZTM. A vizsgálat számos körülményre fényt derített Az üzemorvos helyes kívánsága például, hogy r gazdasági vezetők tájékoztassák őt az egészségügyi beruházási tervekről, a szakszervezeti bizottsággal pedig legyen állandó kapcsolata az üzemegészségügy megjavítása, a megbetegedések üzemi okainak felderítése, illetve azok megszüntetése érdekében. Töbo gondoskodásra van szükség az üzemegészségügy tárgyi feltételeinek (rendelő, várószoba, felszerelés) megteremtésére. Az üzemek jó részében az orvos elfoglaltsága csupán néhány óra, s ez is zömmel a receptek megírásában merül ki. A szükséges pedig az lentje, uo^y az üzemi orvos munkaidejének nagyobbik hányadát a tényleges üzemegészségügyi tennivalóknak szentelhesse. Szorosan ide kapcsolódik néhány vállalat vezetőségének (például ZIM,. Bar- nevál, Bajai Fehérnemű- gyár) az a panasza, hogy az orvos más irányú elfoglaltságára hivatkozva nem tartja be a rendelési időt. A pedagógusok jogos sérelme, hogy közülük a vizsgálatokra, gondozásra berendeltek a kiesett időre sem bért, sem táppénzt nem kapnak. Akad olyan vállalat is (például Volán. ÁÉV), ahol a munka, a dolgozók ösz- szetétele megkívánná és p munkásszálláson lakók is igénylik az üzemegészségügyi szolgálat kiépítését, erre azonban mindeddig nem került sor. Ami a jövőben esedékes tennivalókat illeti, ezek elvégzéséhez vállalat, szak- szervezet és orvos jól ösz- szehangolt együttműködése szükséges. A gazdasági vezetés a munkaegészségügyi és szociális tervekben meghatározott fejlesztési elképzeléseket (bolesetelhárítás, a munkakörülmények javítása stb.) lehetőleg maradéktalanul teljesítse. Az ütem ésszerű betartása mellett vizsgálják a még gyorsabb fejlődés lehetőségeit is. Az orvos ismerje betegét és annak munkahelyi körülményeit. Ügyelni kell arra is, hogy a betegségből épp felgyógyult dolgozó olyan feladatokat kapjon, amelyeket Egészsége károsodása nélkül elvégezhet. A szakszervezet a betegséggel kapcsolatos problémák, szociális kérdések megoldásában, s a vállalati intézkedések ellenőrzésével segíthet. Állandó feladat emellett az egészségű "yi nevelő- és felvilágosító munka. Átérezve az üzemegészségügy fontosságát, e munka továbbfejlesztésére, magasabb színvonalra emelésére bőségesen kínálkozik tehát tennivaló. J. T. Űí crv*r Nyíregyházán A tanuló tanulde mit? Nyíregyházán 280 millió forintos beruházással szerelőcsarnokot emelnek a Hajtómű- és Felvonógyár 4-es számú gyáregységében. Az új csarnokban elsősorban szállító berendezéseket és festöüzemi berendezéseket gyártanak, majd. (MTI-fotó — Balogh László felv. — KS) A régi anekdota szerint valakinek elromlott a hűtőszekrénye — mások autóval ismerik, de lehet, hogy az eredeti történet még lovas kocsiról szólt —, s a kihívott mesterember egyetlen gyengéd kalapácsütéssel megjavította a szerkezetek Ám. amikor fizetésre került sor, száz forintot kórt. A — mai szóval — megrendelő sokallta a munkadíjat, mondván, hogy egyetlen ütés volt csupán az egész. Az igaz — mondta a mesterember — a kalapácsütésért csak két forintot számítok fel. A 98-at azért kérem, mert tudtam, hogy hova kell ütni! 305-ből 183 maradt Tulajdonképpen a mai szakmunkás-tanulókat is arra akarják kiképezni, hogy — az előbbi példával — tudják: hová kell ütni. Csakhogy ma egyre több és egyre bonyolultabb gép, alkatrész, építőelem, használati cikk kerülhet a szakember kezébe, s neki szakmáján kívül mindegyikhez értenie kell. A szakmunkásképzés során tehát meg kell tanulnia mindazt, amit a szakmában egyáltalán tudni lehet, s hozzá még egy sor úgynevezett közismereti anyagot... Hét évvel ezelőtt még 305 szakmában képeztek szakmunkásokat, az 1969- ben alkotott törvény alapián ebből 186 maradt meg. Ez is a korszerűsítés irályába hatott: megszűnt a szakmunkástanulók oktató »a az „elöregedett”, technikailag túlhaladott, többnyire csak a kisiparban élő szakmákban, s így több gondot fordíthatnak a népgazdaság — és egyben a 'övendő szakmunkások számára fontosabb területekre. A megmaradt 186 szakmában (amelyből 20 szakmában csak felnőtt korúak szakmunkásképzése lehetséges, figyelembe véve az egészségügyi követelményeket és az alacsony képzési létszámot), ma három- íéle — A-. B- és C-tago- zatba sorolt — képzés folyik. Az elsőbe tartoznak1 azok a mesterségek, amelyek elsajátításához elsősorban nagyobb begyakorlottságra van szükség. Ezeknek többsége hagyományos szakma — a kovács, öntő, kőműves stb. — és ez jelenleg még 40 százalékot képvisel. Újszerű, és az eddigi tapasztalatok szerint bevált forma a B-tagozat, ismertebb nevén, emelt szintű szakmunkástanulóképzés, amely után, két év alatt, munka mellett leérettségizhetnek a fiatal szakmunkások. Az ilyen, magasabb igényű képzés előretörését mutatja, hogy 56 szakmában tanítják ma így a jövő szakmunkásait. Valamennyi gépi forgácsoló, lakatos, szerelő, vegyipari és villamos- sági szakma ide tartozik, hiszen ezek új szakmunkásaitól már megkövetelhető, hogy ne csupán a mindennapi gyakorlatban állják meg a helyüket, hanem munkájuk elméletét is ismerjék. Végül a C-tagozat a középiskolát végzett fiatalok képzését biztosítja. Több gyakorlat Maradjunk ezúttal az első két tagozatnál. Az elmúlt évek és évtizedek képzési politikáját és propagandáját Ismerve, aligha mond bárki számára is meglepőt az, hogy — éppen a fiatalok elé tárt távlatok eredménye — vagy inkább következményeként — szakmunkástanulónak azok a fiatalok mentek, akik gyengébb eredfnénnyel végezték el az általános iskolát. (Természetesen kivételek itt is vannak, s egyes szakmák túlzott vonzása miatt elég magas számban.) Tizennégy-tizen- öt éves korban azonban még kevesen tudnak teljes biztonsággal dönteni jövőjükről. A törvény az emelt szintű szakmunkásképzés bevezetésével megadta a lehetőséget a „későn érő” fiataloknak arra is. hogy korábban félbeszakított tanulmányaikat folytassák a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése irtán. Addig azonban az az elÁGH TIHAMÉR: Sétált áfás ső és legfontosabb, hogy a szakmát jól, alaposan megtanuljak elméletileg és gyakorlatilag egyaránt. Régebben 24:76 százalék volt az elméleti és gyakorlati oktatás aránya, ma az A- tagozaton 31:69, a B-tago- zaton pedig 41:59 százalék. Újszerű a gyakorlati képzés is: az első évben a rokonszakmák — például a gépi forgácsolók — tanulói együttes szakmai képzésben részesülnek, s csali a továbbiakban válik el — a fenti példánál maradva — az esztergályosok, marosok, köszörűsök külön oktatása. így a rokonszakmákban bizonyítványt szerző szakmunkások később — önmaguk, vagy vállalatuk érdekében — könnyen átállhatnak másik géphez, elvégezhetik a másik szakma munkáit is külön átképzés nélkül. Verseny az idővel Mindez egyértelműen korszerű. Nem ilyen derűs a kép, ha az elméleti — és részben a gyakorlati — képzés alapjait, a tankönyvhelyzetet vizsgáljuk. Közhely ma már, hogy a technika rohamléptekkel halad, s ezt könyvekkel követni nagyon nehéz. Különösen akkor, ha a hazai viszonyokat tekintjük. A szakmunkásképző intézetekben előbb felmérik a követelményeket. megállapítják, melyik tárgyból van szükség új könyvre, vagy esetleg van-e újabb, a korábbi tantervben nem szerepelt tantárgyakra is szükség, Ezek után következik a tankönyv megírása, amire egy évet kap a vállalkozó szerző. (Külön nehézség, hogy minden szempontból megfelelő tankönyvírót szinte lámpással kell keresni.) Az elkészült kéziratot két-három szaklektor, majd az illetékes minisztérium két osztálya is elolvassa, s csak ezek után kerülhet nyomdába. Azt pedig, hogy Magyarországon milyen lassú, sf nyomdai „átfutás”, ma már mindenki tudja. Így tehát egy új tankönyv legjobb esetben is két, de inkább három év alatt születik meg. S közben hol tart már a technika! A Munkaügyi Minisztérium illetékesei úgy igyekeznek segíteni mindezen, hogy az új tankönyv megjelenése előtt már elkezdik a felmérést — a legújabb tankönyvhöz. Végül is elmondható: a korszerű szakmai tananyag nem minden — fontos és nélkülözhetetlen eszköz — a szakmai képzés színvonala azonban nagy mértékben függ a pedagógusok munkájától, az oktatónevelő munka hatékonyságától is. Van. ahol rugalmasan kezelik a könyveket, s a tanárok, szakoktatók hozzáadják a maguk tudását, a könyvek megírása óta szü'etett újdonságok ismeretét. Másutt ragaszkodnak az írott betűhöz, vagy éppen csak a gyakorlatra fektetnek súlyt. Ma egyszerre több. mint 210 ezer fiatal tanul valamilyen szakmát. S az egész ország érdeke — no meg, nem utolsósorban személy szeri rjt az övék —. hogy a lehető legjobban tanulják azt meg. y. & Először úgy volt, hogy a Rio de Cruz-i filmfesztiválra utazom reprezentálni, de aztán mégis inkább úgy döntöttem, hogy egy pusz- pángbükkösi irodalmi est rendezését vállalom. Hiába, kényelmes ember vagyok. Puszpángbükkös ugyanis lényegesen közelebb van, mint Rió de Cruz. Meg talán azért is jobban csábított az a megoldás, mert ebben a műsorban a nagy Rába- völgyi Menyhért is hirdetve volt, ami már egymagában élmény. Nekem. A pusz- pángbükkösieket pedig nem kérdezte meg senki. Délután érkeztünk meg a községbe, s jókedvemet rögtön elrontotta a kul- túrház igazgatója, amikor tudomásomra hozta, hogy az esti előadás iránt semmi érdeklődés nincs. Egy árva jegyet nem tudtak eladni elővételben, mindez azonban még nem ad aggodalomra okot, mert a közönség csak azért nem tülekszik a pénztár előtt, mert a faluban egyszerűen nem hiszik el. hogy a nagy Rábavölgyi Menyhért Pusepángbükkösön akarja elté- kozolni istenáldotta tehetségét. — De hiszen a neve rajta van minden plakáton! — próbálkoztam magyarázkodni. — Nézze meg, akkora betűkkel hirdetjük Rábavölgyi Menyhértet Puszpángbükkösön, mint egyes metropolisokban az Omnia kávét szokták!... — Az nem számit —• tromfolt le az igazgató —, mifelénk már nem hisz a nép... Múltkoriban is úgy volt például, hogy fellép nálunk a népszerű Grim- busz Aranka, de helyette csak száj- és körömfájás lépett fel. Igazán nem csoda, ha ezek után bizalmatlanok a dolgozók... — De bocsánat, Rábavölgyi Menyhértet, aki már szinte haladó hagyomány, akit a műemlékvédő bizottság a saját színészének tekint, aki még a Tenkes kapitányában tűnt fel, egy ilyen művészt nem tehetünk ki annak, hopii érdek- tetr'nsógbe fulladjon a műsorai — Szó sincs róla! Telt ház lesz, csak előbb meg kell nyugtatni a közönséget, hogy Rábavö'.gyi Menyhért csakugyan megérkezett a községbe... Sétáltatni kell! — Mit keR csinálnif — Mondom: sétáltatni — magyarázta hangjában némi sértődöttséggel az igazgató. — Végig kell vele vonulni párszor a promená- don! — Hol, kérem szeretettel!? — A promenádon... az eszpresszó és a nagytemplom között. .vasárnap, ilyenkor ott vannak a legtöbben ... • Sétálnak egy órácskát, hire megy, hogy megérkezett Rábavölgyi Menyhért és meglá*)a, estére zsúfolt házunk lesz. Belőlem csak a tapasztalat és a jóindulat beszél! Nem ellenkeztem. A kocsiban várakozó Rábavölgyi Menyhérttel igyekeztem tapintatosan közölni, hogy sétálni menyünk. Erre azonban semmi hajlandóságot nem mutatott. Arra hivatkozott, hogy ez nincs benne a szerződésben, különben is neki előadás előtt el kell mélyülnie. Nagyon nehezen áronban m*gis kő- t-in-k állt. n*oj7'or orra figyelmeztettem, hogy a népszerűség mi mindenre kötelezi az embert. Sűrű dohogások közepette végül is kikászálódott a kocsiból és elindultunk vasárnap délutáni sétánkra a promenádon. A kultúrház-igazgatónak igaza lett. Az öregasszonyok még a pletykálkodást is abbahagyták, a kerítésekhez lopakodtak, hunyorgó szemérmes pillantásokkal kísérték a nagy Rábavölgyi Menyhértet, miközben lelkűk mélyén úgy elpirultak, mint amikor először csalták meg a férjüket. A kocsmában félúton megállt a kés, sokan elhalasztották a menetrendszerű vasárnapi pofozkodást, a haragosok kibékültek, a barátok pedig összevesztek azon, hogy ki kérjen előbb autogrammot a nagy Rábavölgyi Menyhérttől, az egész ország népszerű Menyusntől. Mindenki az utcára tódult, fiatalok és örenek, nemzedéki ellentéteket félretéve, egyaránt vagy érdeklődéssel bámulták a ritka látványosságot. Köbben plk/rv+gm a hangokat. óhito*og gs ámuldozó párb''*/’*d»t‘-nt rnobick nyomon Uöi'"tfl'k g*+*nkot. — Ná w-n l'i zti-m# ott, sm lökte, oldalba böauös. gúvadt szemű asszonyát egy rátarti férj — né mán, ott mén, akit a múlt héten láttunk a tévében ... — A Rita Pavóne!? — dlmélkodott az asszony. — Egy csudát — tudálékoskodott az ember, — a Rita az sokkal szeplősebb, ennek meg még bajsza is van... ez a Rábavölgyi Menyus... És mi közben csak róttuk az utat le-fel. Az esti előadás, minden igyekezetünk ellenére, érdeklődés hiányában mégis elmaradt. Az igazgató a kezét tördelte, a felesége viszont gúnyos, oktató hangon leckéztetett meg bennünket: — Nem is érdemelnek mást, minek kellett egész délután mutogatni magúkat a főutcán?! Nem bolond mifelénk a nép este olyasmiért fizetni, amit nappal ingyen is láthatott! Menyussal egymásra néztünk, tekintetünk fáradt volt és törődött, de abban mindenesetre egyetértett ez a pillantás, hogy talán soha nem fogjuk m.elismerni a puszvángbvkltösl közönség lelkivilágát. Es a kultúrház-igazgatóét j set»,,«
