Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-29 / 50. szám
Z. oldal 1972. február 29, kedd Nixon elutazott Sanghajból a szerződések ratifikálása A nyugatnémet—szovjet és a nyugatnémet—lengyel szerződések ratifikálását — — egyre szélesebb körök támogatják az NSZK-ban. A Német Kommunista Párt sajtószolgálata közzétette a párt vezetőségének nyilatkozatát. A nyilatkozat hangoztatja, hogy mindkét szerződés az NSZK lakosságának békéjét és biztonságát hivatott szolgálni, s a szerződés ellenzése egyértelmű a Szovjetunióval, az NDK-val és más szocialista államokkal való kapcsolatok rendezésének meghiúsítására irányuló kísérlettel. A Német Békeunió Párt nyilatkozata rámutat: a Szovjetunióval és a Lengyel Népköztársasággal kötött szerződés ratifikálása hatékonyan segítheti az európai béke és együttműködés ügyét Bochumban, a Ruhr-vidék egyik ipari központjában konferenciát tartott a nyugatnémet szakszervezetek töhb mint kétmilliós észak-rajna-vesztfáliai szövetsége. A tanácskozáson elfogadott határozat leszögezte, hogy támogatni kell a szerződések ratifikálását. (TASZSZ) Küldjenek ENSZ-eriket Ulsterbe Edward Heath brit miniszterelnök a New York Times tudósítójának adott nyilatkozatában a jelenlegi észak-írországi helyzet kilátásairól szólva távoli és rossz megoldásnak nevezte a két Írország egyesítésének gondolatát. „Sem történelmi, sem jogi igazolást nem találhatunk annak kijelentéséhez, hogy ezt a két országot egyesíteni kellene” — mondotta Heath. * Az amerikai kongresszus külügyi bizottságának európai albizottsága hétfőn meghallgatta Edward Kennedy és Abraham Ri- bicoff demokratapárti szenátorok Észak-írországra vonatkozó beszámolóját, és javaslatait. A két szenátor állásfoglalásában síkraszáll a brit csapatok Északír- országból történő kivonása mellett, követeli a bírósági eljárás nélküli internálások megszüntetését, a' Stormont (az észak-ír parlament) feloszlatását és a két Írország egyesítését. A kongresszusi bizottságezenÚjabb harcok Kambodzsában Az amerikai B—52-es légierődök vasárnap és hétfőre virradó éjjel folytatták szőnyegbombázásaikat a dél-vietnami hadszíntéren. Hét bevetésben bombázták az ország északnyugati körzetét, főleg a laoszi határ közelében. A saigoni parancsnokság közleménye szerint a felszabadító erők vasárnap három fronton ütköztek meg a bábcsapatokkal és a harcok hevességét mutatja, hogy az utóbbiak légi- és tüzérségi támogatást is igénybe vettek. A hírügynökségi jelentések szerint azonban a har- I cok súlypontja a hét végén ; ismét áttolódott Kambod- i zsára, ahová a saigoni báb- j kormány csapatai pár napja újból betörtek „tisztogató hadműveletekre”. Saigoni jelentés szerint vasárnap este a csapatok heves harcba keveredtek a kambodkívül megvitatott egy olyan javaslatot is, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetét sürgeti az észak-írországi helyzet megvizsgálására és azt indítványozza, hogy a világszervezet küldjön békefenntartó erőket Ulsterbe. zsai népi erőkkel, a határtól mindössze 19 kilométerre a Saigont és Phnom Penh-t összekötő országút közelében. Feloszlatták az olasz parlamentet Megkezdődött Angela Davis pere A kaliforniai San Jóséban hétfőn megkezdődött a világszerte ismert kommunista filozófusnő, Angela Davis pere. Angela Davis megmentésére világméretű mozgalom indult, s ennek eredményeképpen a múlt hét szerdáján több .mint 102 000 dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték a filozófusnőt. Angela a börtönben töltött 16 hónap alatt azonkívül, hogy felkészült önmaga védelmére, a tudományos munkával sem hagyott fel, s „Az erőszak elve a német idealista filozófiában” címen doktori értekezést írt. A hivatalos szervek a hétfőn kezdődő tárgyalásra a vádlott „veszélyességének” hangsúlyozása céljából óriási biztonsági intézkedéseket tettek. Egyes hírek szerint több mint ötszázezer dollárt fordítottak arra a célra, hogy megerősített őrséget. zártláncú tv-állomást és fegyvereket kimutató berendezéseket állítsanak fel a tárgyalóteremben és környékén. Ezek az intézkedések a kormányzat félelmét bizonyítják a gyilkossági ügynek beállított politikai pertől. A tárgyalás előreláthatóan hat hónapot vesz igénybe. (Reuterj RÓMA (MTI) Az Andreotti-kormány szenátusi vereségével és formális lemondásával megkezdődött Olaszországban az általános politikai választásokhoz,,., veze.tő intézkedések sorozata. A köztársasági ( elnök — mim várható volt — a szenátusi szavazás és a miniszterelnök lemondása után felkérte Andreottit és kereszténydemokratákból álló kormányát, hogy maradjon hivatalban a folyó ügyek vitelére. Vasárnap, az alkotmányos előírásoknak megfelelően, konzultált Fanfanival és Pertinivel, a törvényhozás két házának elnökével. Véleményük meghallgatása után hétfőn aláírta a parlament feloszlatását és a választási bizottságok összehívását tartalmazó rendeleteket. Az alkotmány értelmében a parlament feloszlatását követő hetven napon belül — jelen esetben — május 7-én —- megrendezik az új általános politikai .választásokat. Leone köztársasági .elnök, vasárnap a kormány-' -előterjesztésére aláírt egy rendeletet is, amely kitűzte a válási törvény eltörlését célzó népszavazás időpontját. Az alkotmány rendelkezései szerint azonban a törvényhozás feloszlatása automatikusan elhalasztja a már kiírt népszavazást. Mivel egy éven belül nem lehet politikai választásokat és referendumot is rendezni, a válásellenes népszavazásra csak a májusi választások után egy évvel, 1973-ban kerülhet sor. SANGHAJ (MTI) Az Egyesült Államok Nixon elnök vezette küldöttségének hivatalos kínai látogatása befejeződött. Az amerikai vendégek hétfőn — közép-európai idő szerint néhány perccel hajnali három óra után — utaztak el Sanghajból. Búcsúztatásukra megjelent Csou En-laj, a Kínai Nép- köztársaság Államtanácsának elnöke. A kínai és az amerikai nemzeti zászlóval fellobogózott repülőtéren minden különösebb ceremónia nélkül mindössze öt percig tartott a búcsúztatást aktus. Nixon elnök Sanghajból történt elutazása előtt újabb egyórás megbeszélést tartott Csou En-lajjal. A két, államférfi utolsó konzultációjának lényegéről semmit sem közöltek. Amikor az amerikai delegációt szállító Boeing— 707-es gép a sanghaji repülőtér kifutópályájáról felemelkedett a levegőbe, újságírók megkérdezték Csou En-lai kínai miniszterelnököt, hogy van-e valami mondanivalója a Sanghajban vasárnap nyilvánosságra hozott kínai— amerikai közös közleményről. A Kínai Népköztársaság- kormányfője azt válaszolta. semmi hozzáfűzni valója nincs, „minden benne van' a közleményben”. Tagadó választ adott arra a kérdésre is. hogy szándékában áll-e ellátogatni az Egyesült Államokba. Megfogalmazása szerint „ez Csiao Kuan-hua külügyminiszter-helyettes dolga” aki —• mint, ismeretes — az ENSZ-közgyűlés 1971. évi .ülésszakán á kínai delegációt vezette. Baracs Dénes, az tudósítója jelenti: Nixon amerikai elnök és Csou En-lai kínai miniszterelnök egyhetes tárgyalássorozata vasárnap Sanghajban azzal az amerikai kijelentéssel ért véget, hogy az Egyesült Államok végső célja „az összes amerikai erők és katonai létesítmények kivonása Tajvanról”, amelyet „Kína részének” ismer el. A vasárnap délután nyilvánosságra hozott közös közlemény TájFelnyitották a Luna-20 tartályát MOSZKVA (MTI) Dmitrij Dmitrijev, a TASZSZ tudósítója jelenti a Szovjet Tudományos Akadémia különleges laboratóriumából : Vasárnap, nagy számú bonyolult művelet elvégzése után, ami csaknem 14 órát vett igénybe, felnyitották a Luna—20 holdtalajmintákat tartalmazó acélkamráját. A meghívott újságíróknak bemutatták a titokzatos: porszerű, világosszürke, hamuszínű részecskéket, amelyek között viszonylag nagyok is vannak. Színükből és egyéb ismertetőjegyekből ítélve az anortozit ásványra hasonlítanak — amely a tudomány által eddig ismert legősibb kristályos anyag. A korábban a Hold felszínéről szerzett talajminták tanulmányozása során megállapították: az anortozit kora több mint hárommil- liárd év. A holdkontinensről hozott anyag külsőleg lényegesen világosabb a Föld természetes kísérőjének tengereit borító anyagnál. I A’ korábban Hozott talajmintákat nemcsak a Szovjetunióban tanulmányozták, hanem Magyarországon, az NDK, Franciaország, az Egyesült Államok és Csehszlovákia tudósai is megvizsgálták. Közös erővel sok új vonást sikerült feltárni a Hold természetét illetően. A tengerek talajának vizsgálata során a legváratlanabb esemény volt, amikor olyan tisztaságú vasat mutattak ki, ami meg's földi légkör hatására sem rozsdásodik. Az elemzések során a Földön nem található ásványokra bukkantak és megvizsgálták őket. Tanulmányozták a Hold síkságait borító talajféleségek kémiai és fizikai tulajdonságait. Feltételezhetően bolygónk útitársának egész felszínét lényegében bazaltféleségek borítják. A Holdon bizonyára sajátos „bazalttartományok” találhatók, amelyek vegyi és ásványi ösz- szetétele geológiai régiók szerint eltérő. A Viharok óceánjában több mint tíz százalék titánt és oxigént tartalmazó bazaltra leltek. A Hold egyes vidékeit még titok övezi. A Luna— 20 által a Földre juttatott anyagminták elősegítik a Hold természetének tanulmányozását — hangsúlyozta a szovjet tudós. Fontos körülmény, hogy a Luna—20 a kitűzött programnak megfelelően, a Luna—16 leszállási körzetétől 100 kilométer távolságban levő térségből hozott talajmintákat. Ez lehetővé teszi általános törvényszerűségek kimutatását a holdfelszí- nen megtalálható vegyi elemek kiterjedését illetően. A holdkontinens anyagának tanulmányozása fényt deríthet a Hold származására is. Ezzel kapcsolatban több feltevés létezik. Egyes tudósok feltételezik, hogy a Hold valaha önálló égitest volt, de a Föld vonzóerejének foglya lett. Mások úgy vélik, hogy éjjeli lámpásunk a Földből szakadt ki. A harmadik verzió hívei azt állítják, hogy a Hold és a Föld egyidejűleg keletkezett ugyanabból a protoplanetáris porfelhőből. (TASZSZ) vanra vonatkozó megállapításai diplomáciai sikert jelentenek Kínának — bár nem hoznak azonnali változást a gyakorlati helyzetben — és számos jelen levő amerikai újságíró szerint jelentős engedményt jelentenek Nixon részéről. Nixon a közlemény publikálása utáni szívélyes légkörű banketten arra érezte indíttatva magát, hogy kijelentse: tárgyalásainak hete „megváltoztatta a világot”. Henry Kissinger, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a kommüniké publikálása utáni sajtóértekezleten egy olyan — Kína és Amerika közötti — állandó „érintkezési pont” létrehozásának lehetőségéről beszélt, mint amilyen a formailag ma is fennálló varsói nagyköveti tárgyalás volt. Kissinger sajtóértekezletén kijelentette, hogy az Egyesült Államok Kínával való viszonya „nem j irányul a Szovjetunió el- j len” és hozzáfűzte, hogy úgy véli: Kínának az Egyesült Államokkal kapcsolatos politikája sem irányul a Szovjetunió ellen. A kínai—amerikai közös dokumentum egyébként elég általános fogalmazású még a kulcspontokon is ahhoz, hogy mindkét -fél a maga ízlése szerint értelmezze. Tajvannal kapcsolatban például a nyilatkozat ugyan politikailag tarthatatlanná teszi azt, hogy az Egyesült Államok továbbra is védőpajzsot nyújt Csang Kaj-seknek, de a csapatkivonást a „térségben fennálló feszültség csökkenésétől” teszi függővé, így Kissinger sajtóértekezletén már most leszögezhette, hogy nem várható rövidesen a szigeten állomásozó amerikai erők csökkentése. A tanácsadó kijelentette, hogy — noha a nyilatkozatba ez, nem került bele — Washington továbbra is érvényesnek tekinti a tajvani rezsimmel kapcsolatos „kötelezettségeit”. Nem jelöli meg világosabban a közös közlemény azt sem. mire utal, amikor „Ázsia és a Csendes-óceán térsége fölötti hegemónia megteremtésére irányuló törekvéseket” emleget más országok részéről és más pontokat is homályban hagy. A kínai fél látható meg- I elégedettséggel reagált a | megegyezésre. Vasárnap es- | te a sanghaji záróbanketten Szívélyes hangulat uralkodott. Csang Csun-csiao, a sanghaji városi vezető, az est házigazdája Nixon tiszteletére mondott pohárköszöntőjében pozitív lépésnek nevezte a kínai- amerikai eszmecserét. MTI Indiába és Ceylonba utazott dr. Szekér Gyula Dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter vezetésével hétfőn reggel delegáció utazott az Indiai és a Ceyloni Köztársaságba. A látogatás alkalmával Bombay közelében felavatják a Themis Chemical indiai— magyar közös tulajdonú, B|2-es vitamint gyártó üzemét. A Ceyloni Köztársaságban dr. Szekér Gyula aláírja a magyar—ceyloni műszaki-tudományos együttműködési szerződést. A csehszlovák külügyminiszter Moszkvában Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter a szovjet kormány meghívására vasárnap Moszkvába érkezett. Szudáni megállapodás Hétfőn délelőtt Addis Abebában rövid ünnepség keretében aláírták a khar- toumi kormány és a dél- szudáni lázadók másfél évtizedes konfliktusának befejezéséről rendelkező okmányt. A megállapodás ön- kormányzatot ad a néger lakta Dél-Szudánnak. Barátságtalan fogadtatás Douglas-Home brit külügyminiszter vasárnap este háromnapos hivatalos látogatásra Madridba érkezett, ahol tárgyalásokat folytat [ Gibraltárról. Az angol államférfit megérkezésekor a Gibraltárnak Spanyolországhoz történő azonnali visszacsatolását követelő nacionalisták „üdvözölték”. Mintegy ötszáz jobboldali tüntető vonult ki „Gibraltár spanyol” feliratú táblákkal a repülőtérre. Drágábbak az újságok Néhány francia napilap kiadói hétfőn bejelentették, hogy 5Q. százalék!-jl megemelik az újságok árát a növekvő kiadások és a csökkenő bevételek miatt. Szerdától már új áron hozzák forgalomba a Le Figarót, a Les Echos-t és más lapokat. (Reutert Szélsőségesek incidense A rendőrség szélsőjobboldali tüntetőkkel csapott össze vasárnap az olaszországi Bergamóban. A biztonsági erők 9 embere, továbbá 4 tüntető sérült meg. Az incidens amiatt robbant ki, hogy a szélsőjobboldali szervezet tagjai túl hevesen követelték, ne engedé- jezzék az újfasiszta mozgalom egyik vezetőjének gyűlését Elhalasztották az indítást Hétfő estére halasztották annak az Atlasz—Centaur- rakétának a felbocsátását, amelyet az amerikai űrkutatók Kennedy-fokról a Jupiter felé akarnak eljuttatni. A hivatalos indoklásban a Kennedy-fokon végigsöprő heves szél, továbbá a rakéta áramellátásában keletkezett zavar szerepel. Merénylet a Renault ellen Szélsőbaloldali elemek két merényletet követtek el hétfőre virradóra, a Renault párizsi fiókvállalatai ellen. Két pokolgép robbant a Renault üzleteiben. A szélsőbaloldaliak amiatt tiltakoztak, hogy a Renault művek bejáratánál múlt pénteken egy verekedés során lelőtték egyik társukat. Szovjet—finn közlemény A Szovjetunió és Finnország az európai biztonsági és együttműködési konferencia mihamarabbi ösz- szehívása mellett foglal állást. Ennek érdekében szükségesnek tartják sokoldalú konzultációk megkezdését Helsinkiben, valamennyi érdekelt állam részvételével — szögezi le az a közlemény, amelyet a legfelsőbb tanács és a szovjet kormány meghívására nem hivatalos látogatáson a Szovjetunióban járt Urho Kekkonen finn elnök útjáról adtak ki Moszkvában. Európa és az NSZK érdeke