Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-26 / 48. szám

A tudomány és a korszerű technika segítségével A gazdaság anyagi hozzájárulásával épített lakások egy része. &» --í $mM£ -> /tfM&M Töltik a növényvédő repül .'igépet. Ügyes újítással meggyorsították ezt a műveletet. Nem vödrökkel merik a vegyszert, hanem pillanatok alatt a tartályból ürítik. Ily módon a repülési forduló meggyorsul. lacok száma évente meg­haladja a 23 darabot. A hizlalásban is kiváló ered­ményekről adnak számot. 1969-ben az egy takarmá­nyozási hónapra jutó nettó súlygyarapodás csaknem 15 kiló volt. 1970-ben szintén jóval meghaladta a 14 ki- iót, tavaly pedig már elér­te a 15 5 kilogrammot. Az új telep mellett meg- .. a régi istállók is. Ez azt jelenti, hogy 1974- től kezdve a gazdaság a jelenlegi 14 ezer helyett, -saknem-50 ezer hízót szál-- ,;t évente a népgazdaság­nak. Itt is keresik a termelé- ehvség növelésének a le­hetőségeit. Egy jobb fajta. hogy az adottságoknak megfelelően tej-hús, illet­ve hús-tej hasznosítású specializált típusokat ala­kítsanak ki. A típuskiala- kíftás módszere egyrészt a fajtiszta tenyésztés, bele értve más országok leg­jobb fajtái termékenyítő anyagának felhasználását, másrészt a keresztezés, amely elősegítheti főként a tejtermelő tulajdonságok erőteljes javítását. Támo­gatja a sazlíminisztérium a bizonyítottan jó eredményt hozó különböző idegen faj­tákkal végzett nem magyar tarka jellegű utódokat szol­gáltató, vagy egyhasznú húsfajták felhasználásával tette a kísérletező kedv is. Búzából tavaly 30 holdon 7 fajtával kísérleteztek. Szovjet, francia és magyar búzafojtákat vetettek azzal a céllal, hogy figyelemmel kísérjék, melyik felel meg legjobban a gazdaság ter­mesztési körülményeinek. A kísérleti , parcellákon 21—35 mázsa holdankénti termést takarítottak be. Többek között a Kompolti 2-es 32,5 mázsát, a Moisson 34 mázsát hozott. A másik fő növényük a kukorica, amely szintén kí­sérletezési téma. Harminc­két és fél hold területen 13 fajta került vizsgálat alá. Nagyrészt magyar és jugo­szláv hibridek. Egyes faj­ták elérték a holdankénti 45 mázsa termést is máju­si morzsoltban számítva. Kukoricából csaknem 2 ezer 100 holdon 39,1 mázsa holdankénti átlagot ért el a gazdaság. Természetesen májusi morzsoltban szá­mítva. A sok évi tapaszta­latok azt bizonyítják, hogy a kukorica jól beleilleszke­dik a gazdaság termesztési egységébe. Többek között igazolják ezt az évről évre emelkedő terméseredmé­nyek is. Amellett, hogy ma­gas a termés, a teljes gér ták be áz olajos növényt. A termelési átlag 12,8 má­zsa volt holdanként. Nin­csenek megelégedve az eredménnyel. Az idén csak­nem kétszer akkora terüle­ten vetik. Nyolcszázkilenc- ven holdon szándékoznak napraforgót termelni ebből a 600 holdon vetőmagot ál­lítanak elő. A gazdaság szakvezetői szerint előbbre kell lépni e témában is, hi­szen évek óta 9—12 mázsa körül mozog a holdankénti termésátlag. Ugyanakkor van lehetőség a 16—17 má­termesztik. II v módon a gazdaság az olajipar egyik fontos bázisává válik már az idén. Kétezer-egyszáz holdról szállítanak olajos magvakat. A korszerűség­gel a gazdaság valameny- nyi termelési ágazatában ta­lálkozunk. Jelenleg is a le­vegőből oldják meg a nö­vényápolást és a növény- védelmet. Növényvédő re­pülőgép végezte az őszi bú­za fejtrágyázását, a repce, a lucerna és a rét vegysze­rezését. Kedvező időjárás esetén majdnem 400 holdat Import kocacsoport. nap! lépett elére a Bácsalmási állami Gazdaság végez el a szárnyas segít­ség naponta. Összesen 6 ezer hold vegyszerezésére kötöttek megállapodást. Nemcsak az állami gazda­ság, hanem a szomszédos kunbajai Béke Csillaga és a mátételki Győzelem Ter­melőszövetkezet vetését is a levegőből kezelik. Ily pontjából fontos, A telepek jól gépesíthetnek, gyorsan produkálnak és nagy meny- nyiségben. Ezért épül a meglevők mellett egy kor­szerű sertéstelep. Tavaly kezdtek hozzá az AGRO- KOMPLEX típusú kombi­nát építéséhez. Az 1700 ko- cás telep 153 millió forint­A BÁCSALMÁSI ÁLLAMI GAZDASÁG TÖBB ME­GAZDASÁGI ÜZEM ÖSSZEVONÁSÁVAL JÖTT LE- RE. EGYESÜLT A TOMPÁI, A KATYMÁRI A MÁTÉTELKI ÉS A BÁCSALMÁSI GAZDASÁG ÉS ÍGY ALAKULT KI A MAI KORSZERŰ ÜZEM A JELENLEGI ÖSSZTERÜLET TÖBB MINT 12 EZER HOLD, EBBŐL A SZÁNTÓ MEGHALADJA A 10 ES FÉL EZER HOLDAT. AZ ÖSSZEVONÁS MEGTEREMTETTE A TOVÁB­BI FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEIT. AZ ELMÚLT ESZ­TENDŐKBEN A GAZDASÁG SOKAT HALADT ELŐRE. SZAKOSODOTT A TERMELÉS, AMIT AZ IS JELEZ, HOGY MiG 1950-BEN 35 FELE NÖ­VÉNYT TERMESZTETTEK, ADDIG MOST CSAK NÉHÁNYAT, AMELYEK A TALAJ ÉS A TERMÉ­SZETI KÖRÜLMÉNYEKNEK LEGJOBBAN MEG­FELELNEK ÉS A LEGGAZDASÁGOSABBAK. ÍGY SIKERÜLT AZ 1 HOLDRA JUTÓ HOZAMOKAT IS SZÁMOTTEVŐEN NÖVELNI. HASONLÓAN SZAKOSÍTOTTÁK AZ ÁLLATTE­NYÉSZTÉST IS. KÉT LEGFONTOSABB ÁGAZAT: A SERTÉS ÉS SZARVASMARHA. Többre törekednek kialakítására törekednek. Legfőbb cél. olyan új, kor­szerű, a hazai körülmé­nyeknek megfelelő sertéstí­pus előállítása, amely al­kalmazkodik a mi igé­nyeinkhez. valamint a vi­lágpiaci kereslethez. Hol­land és belga lapály apa­állatokat szereztek be, eze­A tudományos alaposság­gal szervezett termelés­technológiának köszönhe­tően a terméseredmények évről évre emelkednek és az elmúlt esztendőben min­den eddiginél többet taka­rítottak be a terményekből. Négyezer-százhuszonnyolc hold búzavatésük országo­san kimagasló eredményt adott. Holdanként 26,4 má­zsát arattak búzából. A ho­zamok növelését elősegí­pesítettség is a megvalósí­tás útján van, az agrotech­nika korszerű. A gazdaság 'csatlakozott a Bajai Álla­mi Gazdaság új kukorica­termesztési rendszeréhez. A többre való törekvés évek óta jellemző a gaz­daságban. Ezt bizonyítják az eredmények, de a célok is. Egyik példa erre a nap­raforgó-termesztés fellendí­tésére való törekvés. Ta­valy 485 holdról takarítot­korszerű, tetszetős takarmánykeverő, amely a gazdaság szakembereinek egyik nagy jelentőségű újítása. Egyévi üzemeltetése másfél millió forint megtakarítást eredményez a hagyományos típusokhoz mérten. módon ugyanis jobban ki lehet használni a repülőgé­pet és egyúttal segítséget adnak a szomszédos közös gazdaságoknak is. Növelik a termelékenységet A biztonsággal termő kukoricára abrakigényes állatfaj tenyészthető.' Ezek közül a sertés az egyik leg­figyelemreméltóbb. Egy­részt azért, mert ezen a vidéken tartásának, te­nyésztésének hagyományai Vannak, ezenkívül mind a belföldi, mind az export­igények kielégítése szem­ba kerül. Több mint 15 ezer hízót lehet benne egy­szerre elhelyezni és a terv szerint évente mintegy 34 ezer hízott sertést bocsát ki. Az. építkezést a jövő év végére fejezik be. Említés­re méltó, hogy a telephez létesítenek egy ikertornyos szovjet gyártmányú takar­mányszárítót. dán tárolót és keverőt. Ez utóbbi órák­ként 10 tonna keverékta­karmány előállítására ké­pes. A sertéstenvesztésben ed­dig is jó eredményeket ér­tek el. Érdemes néhány adatot ismertetni. Az egy kocára jutó választási má­ket nagy, fehér magyar hús­sertésekkel keresztezik. Olyan tenyészanyagot akar­nak létrehozni, amely az elődök jó tulajdonságával rendelkezik. Örökli a hol­land fajta szaporaságát, a belga sertés nagy húsará­nyát, s a magyar fajta he­lyi körülményekhez alkal­mazkodó képességét. Tej és hús Hasonló törekvésekkel találkozunk a szarvasmar­ha-tenyésztésben is. Mint ismeretes, országszerte ta­lálkozunk kezdeményezé­sekkel a nagyüzemekben, zsás hozamok elérése is. Még két fontos olajos nö­vényt, repcét és az olaj­lent is nagyobb területen

Next

/
Thumbnails
Contents