Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-19 / 42. szám

Szőtteseik, szőuLyegek,, díszknlacsok Húszéves a Bajai Háziipari Szövetkezet Megkopott, megsárgult már a jegyzőkönyv, amely szerint 1952. július 12-én... „mint a Kisipari Szövet­kezetek Bács-Kiskun me­gyei szövetségének tag­ja ...” megalakult a Bajai Háziipari Szövetkezet. Mindössze tizenöten vol­tak, akik vállalkoztak bé­a gépről emelték le a pu­lóvereket Ez a gyakorlat­ban annyit jelentett, hogy esetenként nem akarták megvárni az áru vasalá­sát, csomagolását, csupán a mennyiséghez ragaszkod­tak az átvevők. A szövet­kezet azonban minden esetben kitartott álláspont­A kötő részleg legsikerültebb modellje a piros- fehér-kék csíkos blúz. bi és felnőtt kötöttholmi, szőnyeg és egyéb népmű­vészeti áru termelésére. Gyártmányaik már az első években is keresettek voltak. Különösen a kötő- és kéziszövőrészleg ter­mékei iránt mutatkozott nagy kereslet. Gondosan ügyeltek már ekkor a di­vat diktálta változásokra és termékeik jó minőségé­re. Ebben az időben olyan nagy volt a kötöttáru irán­ti igény, hogy a kiskeres­kedelmi partnerek szinte biakban változatlan ma­radt. A következő másfél évtized alatt mégis any- nyi minden változott — munkafeltételek, szervezés, a bedolgozók termékeiriek ki- és beszállítása, a mi­nőség ellenőrzése —, hogy érdemes e fejlődést, válto­zást szemügyre venni. 1957-től a Bajai Háziipa­ri Szövetkezetben dolgozók munkafeltételei és szociá­lis ellátottságuk fokozato­san javultak. Akkor — és jelenleg is — 7 részlegben folyt a munka. A külön­böző háziipari tevékenység folyamatosságát és a to­vábbi eredmények eléré­sét ettől az időszaktól kezdve már az segítette, hogy a szövetkezet vezetői szorgalmasan kutattak újabb megrendelők után, gyártmánykollekcióiukat pedig a megrendelők kí­vánsága szerint alakítot­ták. A síkkötő üzem kb. 30 dolgozója — részben be- dolgozóía — már csak el­vétve köt pamutkardigánt, pulóvert. Évek óta kis szé­riában — félévenként leg­feljebb 500 darabos soro­zatban — készít'k a szebb­nél szebb műszálas puló­vereket, kardigánokat, gyermekmackókat. Tavalv óta különösen jól sikerült darabok kerülnek le a gé­pekről: pasztell színű — vanfliasárga halvány rózsa­szín, égszínkék, finom át­tört mintával díszített le- ánvkanulóvereket gvárta- nak. Másik nagysikerű kö­tött termékük a zöld-b"'TTi- drapp, illetve piros-kék­Világos, szép épületben a szövetkezet székhazában kapott helyet a gyermek- ruharészleg szabász- és csomagoló csoportja. fehér csíkozásé aranygom­bos kötött blúz. Ezeket a cikkeket a népművészeti vállalat, a kiskereskedele- lem és az ÁFÉSZ-üzletek hozzák forgalomba. A kö- törászleg számára a szö­vetkezet vezetői újabb fél­automata gépeket vásárol­nak, hiszen a tervek sze­rint az idén termelési ér­tékük eléri a 3,5—4 mil­lió forintot. A perzsa szőnveg-szöv'k ja mellett és csak gondo­san elkészített árut adott át a kereskedelem képvi­selőinek. Az első öt esztendő alatt — 1952-től 1957-ig — a szövetkezetben sikerült ki- alákítani azoknak a ter­mékeknek a sorát, ami a hazai és külföldi piacon keresett cikké vált. Az út­keresés korszakát tehát le­zárták és bár továbbra is figyelték a kereskedelem — és a vásárlók — igé­nyeit „profiljuk” a továb­A modern gepekkel kellemes, tiszta műhelyekben kötik a pulóvereket. — 60-an vannak — olyan nagy méretű szövőszéken. dolgoznak, hogy legtöbb­ször egy-egy szőnyeget ket­ten csomóznak. Munkáju­kat a skandináv államok­ból éa Ausztráliából érke­zett rendelések lendítették fel,- a megalakulásuk utá­ni 5. évben. Eleinte hagyo­mányos motívumok díszí- 1 ették az innen kikerülő ~zőnyepeket, később — és most is-----a megrendelők t erveinek kivitelezését is vállalják. A ritka csomó­záséi fali-zőnyegek minta­kollekcióját a szövetkezet szakemberei tervezték. Va­lamennyi sikerült, modern terv. Közülük kettő, a sti­lizált napsugárra emlékez­tető díszítésű, és a szórt geometrikus mintával ké- ~7Ü1Ő különösen jól sike- "ült. De valamennyi itt készülő termék, a fehér­zöld tónusú, Svédországba kerülő suba hatású perzsa­Készii) a narancssárga faliszöuyeg. A cLszes, saliaugos bői űzött kulacs éyek_úta keresett terméke a szövetkezetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents