Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-11 / 8. szám
\ az izsáki Dranyhomok Termelőszövetkezeiben hevesebb munkaerőt, a következő években számítanak a százalékos művelésre kiadott kukorica- és burgonyaterület mérséklődésére. Alkalmazzák a gépesítést, a vegyszeres gyomléhet eredményesen elvégezni. A gépesítés fejlesztése szükségszerűen maga után vonja a szakemberek számának' növelését, a munka színvonalának fejlesztését. Nagy gonddal válogatják az exportra menő almát. irtást. A tagság ugyanis egyre kevésbé vállalja a kézi művelést. A termelőszövetkezetnek nincs állattenyésztése. Az elképzelések szerint nem is tervezik létrehozását, ba viszont a többi mezőgazda- sági nagyüzemmel együttműködve közös vállalkozást hoznának létre, egy jelentősebb Szakosított állattenyésztő telep ep’késese, ar-i ra szívesen vállalkoznának. A mar említett okok miatt igen fontosnak tafíják á géppark felújítását és a gépesítés további fejlesztését. Kicserélik az összes régi gépeket, berendezéseAz építkezésekről szólva számos létesítményt szükséges megemlíteni. 1971- ben korszerűsítették az 1200 négyzetméteres csomagolószínt, orvosi rendelőt és fürdőt építettek. A már említett gépműhely, amely az idén valósul meg, másr fél millió forintba fog kerülni. Hasonlóképpen jelentős összeget áldoznak a melléküzemággal kapcsolatos beruházásokra. Ez utóbbira 1,2 millió forintot szánnak.' Ugyanekkora összeget terveznek az iroda bővítésére. Jövőre 800 ezer forintos- költséggel magtárt építs-' nek. További tervek: kul- túrház létrehozása, szálláshely és étkezde megvalósítása a Il-es üzemegység központjában. Mindent összevetve a következő esztendőkben sok-sok millió forintot ruháznak be a gazdálkodás korszerűsítésére. A tervekben szereplő szőlő és gyümölcsös telepítésére csaknem 6 millió forintot fordítanak. A gépparkra 6 millió 300 ezer forintot. A meliorációs beruházásokra, amelyeket az Üj ültetvény- telepítések érdekében hajtanak végre, csaknem 5 millió 400 ezer forintot. A lásítanak meg saját erőből. A fejlesztést, mint már szó volt róla elsősorban az ipari tevékenység után képződő nyereségből kívánják megvalósítani. 1970-ben a termelési, érték alig haladta meg a 23 és fél. 1971- ben a 38 milliót, a tervidőszak végére viszont 50 millió forinton felül* lesz. A mezőgazdasági termelésből képződő nyereséggel elsősorban a tagok jövedelmét kívánják növelni a tervidőszakban, mintegy 12 százalékkal. Az Aranyhomok Termelőszövetkezet eddigi eredményei azt bizonyítják, hogy a szövetkezet vezetősége jól együttműködik a tagsággal, alaposan megvitatják mindig a soronlevő tennivalókat. A tagság tudja. hogy melyek azok a célkitűzések. amelyek a legsürgősebbek. Ezért is lelkesen vesz ijeszt a feladótok végrehajtásában. Az eredmények egyik hajtóereje a szocialista munka- verseny. 1970-ben két brigád. huszonhat taggal, 1971-ben pedig már három brigád küzdött a szocialista címért negyven- nyolc* taggal. A fiatalok jól érzik magukat a közösben. NemSzámos kitüntetést kapott a termelőszövetkezet a szöió- és gyümölcstermelésben elért kiváló eredményen rt. Műszaki szemlén a szállító részleg. .iüvfA-sii-«"--• 2• V A,. >.y Villanyt kap a gedeoni Iskola. Valószínű január végéig beköltözik a Tény a tantermekbe. két és amennyiben az igények megkövetelik, növelik | is a gépparkot Ehhez megfelelő anyagi fedezet áll rendelkezésre. Az erőgépek, munkaeszközök állományának bővítése már 1971- ben megkezdődött. Hét új erőgépet szerezték be és ehhez 700 ezer > forintért munkagépet, az almatárolás, manipulálás, rakodás könnyítésére egy emelő- targoncát vettek.' Az idén megépül a korszerű gépműhely, amelynek belső berendezése megvásárlásához szintén meg van a kellő anyagi fedezet. Üjabb traktort is akarnak vásárolni a szükséges munkagépekkel. Nagy teljesítőié nyű erőgépre van szűk ségük, mert egyes munkákat csak rövidebb idő alatt szociális létesítményekre, •<4 amelyekről az előbb már * szó volt, szintén jelentős Összegét költenék. Épitke- ; zésre, több mint 8 és fél millió forintot. Az idős tagokról való gondoskodás ”, szintén szerepel a tervek »•* között. 1970-ben csaknem félmillió forintot fordítottak erre a célra, a tervidőszak végére pedig majdnem másfél millió forintot szánnak. Ezzel függ össze az Is, hogy szorgalmazzák az öregek. napközi otthonának létrehozását Izsákon. Számításaik szerint a tervidőszak végére megduplázódik a szövetkezet tiszta vagyona, vagyis a jelenlegi 20 millióról csaknem 40 millióra emelkedik. Több mint 18 és fél milliós beruházásokat vacsak , állandó keresetükről gondoskodik a termelőszövetkezet, hanem művelődésükről, szórakozásukról is. Tánccsoport alakult a szövetkezet ifjúságának soraiból és röpljabdacsapatot Szerveztek. A szövetkezeti ifjúság egyre nagyobb sikerrel szerepel a kulturális és a sportrendezvényeken. A középtávú terv alapos, átgondolt. Előzőleg részletesen megvitatták a tagsággal és így sikerült a realitások talaján maradni. Ha az elképzelések megvalósulnak. további egyenletes fejlődést ér el a termelőszövetkezet. A párt- és gazdaságvezetőségi üléseken, a tagsági ösz- szejöveteleken többször elhangzott, hogy ha a kitűzött feladatekat sikerül megvalósítani, az Aranyhomok Termelőszövetkezet ismét nagyot lép előre. Tovább szilárdul a közös gazdaság. Az eddigi eredmények biztosítékot nyújtanak a további sikereikhez. A tagság lelkiismeretes, jó munkájának köszönhetően eddig- is évről évre dinamikusabb a fejlődés. Következő esztendőkben az előrehaladás ' tempója' tovább gyorsul. / í így válik a gyenge #!b- mőképességű homok gazdagon termő oázissá az izsáki határban. Igazi arányhomokká. A szövetkezetei-' ' ' . is köszönhetők, hogy a tagság hű a közös gazdasághoz. A -termelőszövetkezet létrejöttének tizedik évfordulóján, tavaly 356-an kaptak meg a törzsgárdajei- vényt. Három év alatt 49- en kaptak kiváló szövetkezeti dolgozó jelvényt és hatan miniszteri ki tüntető sít. A gazdáság fejlődését az is elősegíti, hogy — mint már utaltunk rá — törődnek a fiatalokkal, az asz- s?onyi*k, lányok goulja:- íval.' foglalkoztatásával. A KISZ-al apszeivezetet új já *SP*t¥5i; ; ' - t T* tjt - o < * e ' v ' Béfejézés előtt az orvosi rendeld. Ide épül a trafóállomás. nevezése tehát nemcsak szimbólum, hanem a tervek megvalósításával igazi tartalmat nyer. •* ' A termékennyé vált homok ontja kincseit. ■ Kiváló termékei sikerrel szerepelnek a különböző kiállításokon, bemutatókon. 1970-ben az országos, mezőgazdasági kiállításon . az izsáki Aranyhbmok Termelőszövetkezet almája és borszőlője aranyérmet kapott. Ugyánebben az évben Kecskeméten megrendezték a hagyományos kertészeti napokat. A2 itt bemutatott termékek közül kiemelkedett a, termelőszövetkezet jonatán .álmája. A zsűri az első díját ítélte a szép küllemű, .kiváló gyümölcsnek. A Homokhátsági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének körzetében rendezett .termelési versenyben elnyerte á Kiváló aímatermelő gazdaság címet a szövetkezet. A jó eredmények annak szervezték. A fiatalok vezetői a párt- és gazdaság- vezetés segítségével jól irányítják az ifjúság tevékenységét. A közgyűlés határozata alapján megválasztott nűbizottság nagy segítséget nyújt a termelőszövetkezet asszonyainak, lányainak politikai nevelésében, támogatja gondjaik megoldását. Tevékenysége annál is inkább fontos, mert a termelőszövetkezet tagságának mintegy 40 százaléka nő. A párt- és gazdaságvezetés a tagsággal összehangoltan törekedik a célok megvalósítására. A következő években méginlkább korszerűsítik a gazdálkodást, együttműködnek a község többi nagyüzemi gazdaságával a nagyobb jelentőségű beruházások rneg- válcrsításában. Mindez elősegíti a termelőszövetkezet gazdálkodásának további javulását, a gazdák élet színvonalának emelését (x)