Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-09 / 7. szám
LENEST ERDŐ nafta* 1972. Január 9, Névnap: Marcell c Napkelte: 7 óra a pere. Napnyugta: 16 óra 11 pens. Holdkelte: 0 óra 90 pere. I Holdnyugta: 10 óra 98 pere. I Légpárnás fagyasztás Az érett szamóca hűtése bonyolult mert a nedvdús gyümölcs saját súlyának hatására zselévé alakul. A probléma megoldására a Frigoskandia' svéd részvénytársaság szakértői „Flo-Friz” típusú hűtőszekrényeket állítottak elő. Függőlegesen áramló levegővel sajátos légpárnán lebegtetik a gyümölcsöket, így azok gyorsan és egyenletesen fagynak. Holnapi viccünk Bizonyítványosztás napján az apa megkérdezi a fiát: — Tibi, hol a bizonyítvány? — Kölcsön adtam egy kicsit Karcsinak, rá akar ijeszteni a szüleire. A keddi lapunk tartalmából: A harmadik évtized kezdetén Tudósítás a Kiskőrösi Vegyes és Építőipari Szövetkezetből • Látogatás Bácsszőlősön Tiszta iskola, leleményes, fáradhatatlan tanárok • Tartalmasabb munka Szocialista munkaverseny az Alsó-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóságnál • 4 rádió mindig velünk van Beszélgetés szocialista brigádtagokkal Kiskunhalason (Pásztor Zoltán felvétele) Fiatalok együttműködése Együttműködési szerződést kötött a kiskunmajsai ÁFÉSZ és a MEZŐGÉP helybeli üzemének KISZ- szervezete. A fiatalok elhatározták, hogy ezentúl támogatást nyújtanak egymásnak, mind a politikai munkában, ifiind pedig a termelést segítő tevékenységben és a jövőben rendszeresen szerveznek közös kulturális és sportprogramokat. Garázs nádból A Tiszavidéki Nádgazdaság telephelyein bővítették a nád felhasználásának lehetőségeit és új cikkekkel jelentkeznek a piacon. Többi között a szép fényű nádszálakból előszobafogasokat fonnak, újabban pedig nádpanelekből garázst készítenek. Két prototípust gyártanak. 9 és 10 ezer forintos irányárral. — Jó ütemben halad a kecskeméti Ezermester Ktsz építőközössége 9 lakásos társasházának építése. Az egyemeletes, Vacsihegyen épülő házban előreláthatóan az év végére háromszobás, 110 négyzetméter alapterületű lakásokat vehetnek birtokukba a jövendő lakók A közönséget is elaltatta Hipnotizálási világcsúcsnak tartja elmúlt heti teljesítményét Yvon Yva francia hipnotizőr, aki 108 óra 45 percig tartotta alvó állapotban Sonia Lauren- set. A hipnotizőr-fenomén hétfőn este altatta el 24 éves médiumát a Bobino nevű mulató közönsége előtt. A nézők az azt követő napokon többször is visszatértek és megállapíthatták, hogy Sonia egyfolytában alszik. Mikor pénteken felébredt, csupán szomjúságot érzett, éhségre nem panaszokdott. Egy orvos megvizsgálta és érverését, valamint reflexeit normálisnak találta. Yva mintegy ráadásként „szimultán altatást” is rendezett. A közönség húsz tagját altatta . el egyszerre. — ŰJ sorozattal jelentkezik a Rádió hullámhosz- szán Sebestyén János „Kortársaink — partnereink” címmel január 24-én, a Kossuth-adón. témája: az emlékezés, a főleg külföldön élő neves magyar muzsikusoktól összegyűjtött élmények. A sorozatban két- három adásban szerepel Sándor Árpád és Rózsa Miklós, valamint Kuttner Mihály, Székely Zoltán, de új műsorral jelentkezik majd az örökifjú osztrák operettkomponista, Robert Stolz is. Időjárás Várható időjárás vasárnap estig: Erősen felhős, párás, néhány helyen napközben is ködös idő. Szórványosan eső, havaseső, a magasabb hegyeken és északkeleten egy-két helyen havazás. Mérsékelt, időnként megélénkülő délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában öt fok közelében, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. Mai Maugli Tíz év körüli kis majomemberre bukkantak a perui őserdőben. Lapjelentések szerint a perui „Maugli” teljesen vad környezetben nőhetett fel. mert tag- lejtései és egész mozgása majomra emlékeztet, tagolatlan vakkantó kiáltásai szintén. A gyengén táplált és fejlődésben elmaradott gyereket kórházba szállították. „Ki mit tud?" elődöntő Baján, a József Attila Művelődési Központban ma, vasárnap délelőtt 10 órától rendezik meg a „Ki mit tud?”-ra pályázó verses prózamondók járási-városi elődöntőjét. Az elődöntő legjobbjai a járási-városi döntőn ismét bebizonyíthatják tudásukat. A legjobb szavalok kerülnek a területi elődöntőbe. — Sportfelszereléseket vásárol jutalomképpen a Tiszakécskei Nagyközségi Tanács a helyi 638-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet társadalmi munkában kiemelkedő eredményt elért osztályainak. A fiatalok az elmúlt évben november 15-től december 15-ig a regionális vizmű- építés földmunkáinak elvégzéséből vállaltak jelentős részt. Export, északra —délre A Bajai Hűtőházban jelenleg hétféle gyümölcsöt tárolnak, melynek legnagyobb részét az első negyedévben exportálják. A legnagyobb készlettel őszibarackból rendelkeznek; összesen nyolc vagonnal. A hűtőház Svédországba, az NSZK-ba. Dániába, Finnországba, Norvégiába, Angliába, Libanonba, Belgiumba, az NDK-ba, Csehszlovákiába és Jugoszláviába egy év alatt átlagban több mint 400 vagon gyümölcsöt és mélyhűtött zöldséget exportál. A legkeresettebb termékfajták: a karfiol, a paradicsompaprika, az uborka, a zöldborsó, a zöldbab, paraj, vegyesfőzelék, tengeri, meggy és szamóca. Üdvözlőt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke 50. születésnapja alkalmából üdvözölte Ahmed Sékou Tourét, a Guineái Demokrata Párt főtitkárát, a Guineái Köztársaság elnökét. — Hidraulikus berendezésekhez gumiharmonikákat gyártanak a Bács-Kis- kun megyei Műanyag- és Gumifeldolgozó Vállalat kalocsai telepén. Ebből a termékből főként szocialista országokba szállítanak a KGST-járműprogram keretében. Éhben az évben már tőkés exportra is szerződést kötöttek. — Kerekegyháza népfrontbizottságának e héten tartott elnökségi ülésén elhatározták, hogy — a belterület és a tanyavilág közötti kapcsolat további elmélyítése érdekében — tizenöt tagú népfrontcsoportot alakítanak Alsópusztán. Évfordulók JANUÁR 9, VASÁRNAP 175' éve 1707, I. hó 9-én született Ferdinand Vrangel orosz admirális, sarkkutató, aki li83ó—24r-ew Északi-tengeri kutató útja során 1823-bajn falt- feocz^ a Jujidráikíkal borított és később róla elnevezett Vían- g d-szigeteket. JANUÁR 10, HÉTFŐ OBJEKTÍV NEHÉZSÉG O. r QI .. -JkcthuP — Zorán-frizuráí kérek!... A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 1. játékhetén 1 darab öt- találatos szelvény érkezett, nyereménye 1 904 262 forint. Négy találatot 75 fogadó ért el, nyereményük egyenként 25 390 forint. Három találata 5910 fogadónak volt, nyereményük egyenként 322 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 155 888 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Á fia töltötte ki JELENTKEZETT A NYERTES Jelentkezett az év első öttalálatos lottónyertese és 1 900 000 forint értékű szelvényét letétbe helyezte az Országos Takarékpénztár Baranya megyei Igazgatóságánál. A szerencsés nyertes pécsi lakos, a Mecseki Szénbányászati Tröszt dolgozója. Rendszeresen, havonta más-más számokkal lottózik. Ebben a hónapban három előfizetéses szelvénnyel játszott, az öttalálatos szelvényt 15 éves fia töltötte ki. A szerencsés nyertes január 19-én veszi fel nagy összegű nyereményét. Nevének és címének közléséhez nem járult hozzá. Samuel Colt amerikai .technikus, feltaláló, ma lflO éve 1662. I. hó 10-én halt meg. Az ő műve veit Coney Island és New York közti első tenger alatti kábel (1043). Nevét világhírűvé előbb négy, majd hatlövetű forgódobtáras revolvere tette (képünk). JANUÄR 11, KEDD A századforduló am erikád burzsoáziájának legjellemzőbb ideológusa, ; William James (ejtsd: Dzsémz). filozófus má 1(99 éve 18«. X. hó ll-én született. No.enez fűződik a pragmatizmus szubjektív idealista filozófiai irányzat kifejlesztése. JANUAR 12, SZERDA Trabant Egy piros sport- zakós, elálló fülű fiatalember, s egy méltóságteljes, ősz bajszos, mellényes, óraláncos idősebb úr ládát akart betenni egy Trabantba. Meglehetősen nagy láda volt, de a bútorszállításban jártas emberek tudják, hogy megfelelő fifikával, el- fordítással, eme- lintéssel szinte lehetetlennek látszó feladatokat is meg lehet oldani. Na, erről a kettőről első látásra kiderült, hogy e területen való jártasságuk hagy még kívánnivalókat. S kiderült, az is, hogy a Trabant az öregé, mert ahányszor a karosz- szériához verődött a láda, bajusza idegesen megremegett. A produkció a nézőket is vonzott, mi sem természetesebb, az utcán mindig akad néző. Izgatottan szurkoltak, a közös élmény kapcsokat teremtett köztük, a szomszédok beszédbe elegyedtek. Már ilyesféleképpen: Ha most a nagy fülű erősen megnyomná. Az öregnek emelni kellene. Emelni? Ne hülyéskedjen, lejjebb nyomni! Fogadjunk, most bemegy. De nem ment. Pedig már próbálták így, próbálták úgy, sarokkal, véggel, másik ajtón. A pi- rosinges elálló fülei kivörösödtek, a bajszos előbb a mellényét vetette le, majd a méltóságát és iszonyúan káromkodni kezdett. A közönség mindeddig nem avatkozott bele még csak hangos tanáccsal sem, de most a sorok közül kilépett egy elegáns férfi, esernyővel, aktatáskával. Minden szem feléje fordult, a két már-már reményt- vesztett küzdőé is, s az elegáns a közfigyelem kellős közepén intett az esernyőjével, s határozottan így szólt: — Fordítva! Az öregurat elöntötte a pulykaméreg, még tán a bajusza is elvörösödött, hogyisne, hiszen már minden variációt kipróbáltak. Vvöltve kérdezte: — Hogyan fordítva? Az esernyős fapofával felelt: — A Trabantot tegyék a ládába. Lázár Ervin A merev szárnyú és kormányozható léghajó feltalálója, Schwarz Dávid, 75 évvel ezelőtt 1897. L hó lU-an halt meg. Képünkön ábrázolt léghajója csak halála után végzett próbarepü- lést. özvegye Zeppelinnek adta el szabadalmát. JANUÁR 18, CSÜTÖRTÖK 125 éve 1847 .januárjában halt meg József nádor, aki 51 évig viselte ezt a tisztséget, ö szervezte, .meg az utolsó,,ne- nesi feike- ést. Kezdeményezését* nyílt meg az 1825-ös reform országgyűlés. 1846-ban ő alapította az Ipartanodát. januar i4, péntek Plotr Szetn- jonov-Tjan- Sanszkij mosz foddajztudós 145 éve 1827. I. hó l-én született. 1859 J-ig az orosz -kínai határra vezetett expedíciót irän^iioLia, majd ő kutatta fe: először a Tien-San hegyláncot, ötkötetes műben írta le Oroszország földrajzát. JANUAR 15, SZOMBAT 390 éve 1622. I. hó '15-ér született Mo- üére . francia vígjátéki ró, színész és önigazgató, áz emberi gyengeségeket a gúny fegyverével ostorozta, • erkölcsileg elítélendő figuráin te ezzel állt bosszút. Néhány vígjátéka : Tartuffe. A fösvény, a „Botcsinálta doktor”. e. ’a ;var Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága lapja — Főszerkesztő: Ír. Weither Dániel — Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Villáim — Felelő« kiadd* Prriszinger András — Szerkesztőség' Kecskemét Várost Tanácsház — Szerkesztőség! telefonközpont: 12-619. 12-516 - Szerkesztő oizotteáa 11-038 Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadad« tér V/a. Telefon: U-709. Terlesztt - Magyar Posta — Előfizethet« a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetést df). 20.— Ft Postamalvánvon. valamint átutalással a 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámára. — Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskémé«. Telefon; 12-213, Index; 25 065, n-tu.