Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-09 / 7. szám
On. Január 9., vasárnap 5. oldal Több ßatalt a tudományos egyesületekbe A pedagógiai tudo- mányos egyesület megyei tagozatának a tevékenységéről általában elismeréssel beszélnek a szakemberek. Tapasztaltuk, hogy átgondoltan, el- mélyülten dolgoznak, sokakat érintő témákat vizsgálnak. Miként munkálkodhatnának még hatékonyabban a pedagógiai kultúra terjesztéséért? Érdemes a ,,,hogyan tovább”-on gondolkodni, hiszen a nevelésügy jelentősége — és hatványozottan a tanárok, tanítók felelőssége — napról napra növekszik. Számos helyről felmerült igény és javaslat: több fiatalt vonjanak be a társaság életébe. Teremtsenek fórumot az egyetemekről, főiskolákról mostanában kikerült fiatal, tudományos kérdések iránt érdeklődő pedagógusoknak. Az egyesület megyei szervezetének kétéves munkáját értékelő küldöttgyűlésen a tanácskozó asztaloknál — egy-két hölgyet kivéve — ifjú embert hiába kerestünk. Es „egyszerű, szürke” tanárt is keveset. A jelenlevők többsége az irányító, módszertani szerveknél, intézményeknél dolgozik, vagy igazgatóként, szakfelügyelőként tevékenykedik. (Nyilván azért kapták ezeket a megbízatásokat, mert az átlagnál tájékozottabbak, képzettebbek, de mégis ...) 1/ özölték, hogy a me- gyei tagozat 63 tagja között mindössze 14 nő található. (A pedagógusoknak 90 százaléka asszony vagy lány!) Kedvezőtlen a városon és a falun működő pedagógusok aránya is az egyesületben. Mindössze 11 nevelő dolgozik a 63-ból falun vagy tanyán. A gyakorló pedagógusoknak mintegy 45—48 százaléka 35 éven aluli. A tudományos társulat megyei csoportjában 7-en (heten!) képviselik ezt a „korosztályt”. Tudjuk: a fiatalság önmagában nem érdem. (Mint ahogyan az idősebb kor sem az.) Az egyesületi tagság sem kitüntetés elsősorban. Lehetőség a többletmunkára, az elméleti ismeretek céltudatos bővítésére, gondolatok cseréjére, kollektív alkotó munkára, sikerélmények szerzésére, a tehetségek kiválasztására. Az ifjú diplomások tervekkel, elképzelésekkel kezdik munkájukat. Többségük részt vett az egyetemi, főiskolai tudományos diákkörök foglalkozásain. Jó néhányan pályadíjakat nyertek. Z1 sak a megbízatás, a felkérés ösztönzése kellene ahhoz, hogy folytassák, amit megkezdték. Néhány év és — tisztelet a kivételnek — beleszürkülnek a mindennapi rutinmunkába. Elvégzik a rájuk bízottakat, de tapasztalataik feldolgozására, összegezésére már egyre kevésbé gondolnak. Sajnos más egyesületeknél is hasonló a helyzet. Nehezen kapnak képességeik kibontakoztatására a valóban tehetséges, eredeti szellemű, friss gondolatokat hirdető fiatalok. Márpedig a tudományos műhelyek csak akkor tölthetik be maradéktalanul feladataikat, ha mágnesként vonzzák a legjobbakat, legaktívabbakat — az életkortól, beosztástól, működési helytől függetlenül. Értesüléseink szerint javaslataink összhangban vannak a pedagógiai egyesület terveivel. Mégsem ártott talán mindezeknek a gondolatoknak a papírra vetése. Szeretnénk ezzel is gyorsítani a már készülőben levő programok realizálását és örülnénk, ha más testületek, szervezetek, egyesületek is levonnák a megfelelő következtetéseket. Hasonló jelenségekkel elég sűrűn találkozni. A Italában alig kapnak lehetőséget képességeik kibontakoztatására a valóban tehetséges, eredeti gondolkodású, friss szemléletű fiatalok. Márpedig a tudományos műhelyek csak akkor tölthetik be maradéktalanul feladataikat, ha mágnesként vonzzák a legjobbakat, legszorgalmasabbakat — az életkortól, beosztástól, működési helytől függetlenül. H. N. Kulcskérdés a gazdasági sokoldalú továbbképzése A megyei pártbizottság emlékezetes, novemberi kibővített ülése mélyrehatóan elemezte a termelés hatékonyságának növelésével a vezetés és munkaszervezés színvonalának emelésével kapcsolatos tennivalókat. A felszólalók feltárták a gondokat, ugyanakkor vázolták azokat a lehetőségeket, amelyek alapján javítani szándékoznak a vállalati gazdálkodást. A hozzászólók egyike volt Tóth Ernő, a Bács-Kiskun megyei Építési- és Szerelőipari Vállalat igazgatója. Megkértük, fejtse ki részletesebben a pártbizottsági ülésen elmondott véleményét, elképzeléseit. — Felszólalása elején a vezetőkre váró feladatokról beszélt. Hogyan értékeli a vezetők továbbképzésének eddigi eredményeit? — A pártbizottsági ülésen elhangzott beszámoló részletesen felvázolta azokat a nagy feladatokat, amelyek megvalósítása a IV. ötéves terv folyamán a megye dolgozóira vár. Elnézést, ha már mindjárt az elején „hazabeszélek”, s hozzáteszem, a legbonyolultabb problémákat az építőiparban kell megoldani ahhoz, hogy jó eredményeket érhessünk el, s teljesítsük a kitűzött célt, miszerint 50—60 százalékkal növeljük iparágunk teljesítményét. Emellett — mint ismeretes — az építőiparban nem zárt üzemben, hanem szétaprózott munkahelyeken folyik a termelés. Igen sok iparággal kell kooperálni, s az sem könnyíti helyzetünket, hogy hozzánk elsősorban olyan emberek jönnek dolgozni, — akik — hogy úgymondjam — először lépnek kapcsolatba magával az iparral. Mindebből máris következtetni lehet arra, hogy az építőiparban mind szakmai, mind emberismeret — vagy ha úgy tetszik a pedagógia — szempontjából nagyobbak a vezetőkkel szembeni követelmények. Nem véletlen tehát, hogy a vezetők képzésének és továbbképzésének gondjairól éppen az építőiparban dolgozó felszólalók beszéltek a legtöbbet a megyei pártbizottság ülésén. Véleményem szerint — s ezzel nem állok egyedül — népgazdaságunk továbbfejlődésének egyik legfontosabb Árkiegészítést ad a boripar (Folytatás az 1. oldalról) Egységesen meghatározott elvek alapján árkiegészítésben részesülnek azok a mezőgazdasági nagyüzemek, amelyek a vállalattal több éves szerződést kötöttek, a szerződésben vállalt kötelezettségüknek az elmúlt év november 30-ig esedékes részét teljesítették, és a termés 50 százalékát meghaladó mennyiséget átadtak a vállalatnak. A térítés mértéke a megyében szőlőkilogrammonként 10-től 25 fillérig terjed. Az izsáki Kossuth Termelő- szövetkezet 350 ezer forint árkiegészítésben részesül, a jánoshalmi Tsz-közi Közös Vállalkozás csaknem 600 ezer forintot kap ezen a címen. A Borgazdasági Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója Dömötör József, szombaton délelőtt Izsákon, a művelődési házban tartott munkaértekezleten jelentette be az árkiegészítések összegét a homokhátsági termelőszövetkezetek és szakszövetkezetek elnökeinek. A tanácskozáson a vezér- igazgató tájékoztatást adott a további elképzelésekről. Elmondta, hogy a jövőben még inkább fejleszteni akarják az együttműködést. Anyagilag Is segítenek a mezőgazdasági nagyüzemeknek úi szőlőtelepítések létrehozásában. Hasonló tanácskozást rendeznek hétfőn Jánoshalmán is, ahol a megye többi táikörzete szövetkezeti elnökeinek adnak tájékoztatást. K. S. láncszeméről van szó. A felsőszintű vezetőképzéssel már néhány év óta foglalkozik a szaktárcák által létrehozott Országos Vezetőképző Központ. Szerintem azonban itt is még csak az alapoknál tartunk, s jó lenne már egy lépcsőfokkal feljebb lépni. A középvezetők — mérnökök, technikusok — továbbképzése még kevésbé megoldódott Folyik ugyan az MTESZ kebelén belül — a Szervezés és Vezetéstu- dományi Társaság megyei szervezetének rendezésében — egy előadássorozat. Ide azonban azért járnak viszonylag kevesen, mert már sokat hallott dolgokról esik szó. Végül el kell mondanom, hogy a termelést közvetlenül irányító — a dolgozókkal legközelebbi kapcsolatban levő — főművezetők, művezetők, csoportvezetők stb. — képzése teljesen megoldatlan. Ügy gondolom, e területen kellene a legsürgősebben előbbre lépni, s kitölteni azt a nagy űrt, ami a felső- és alsószintű vezetők képzése között van. — Milyen megoldást javasol a vezetőképzéssel kapcsolatos hiányosságok pótlására? — Már említettem, hogy a felsőszintű vezetőképzésben is jó lenne előbbre jutni. Arra gondolok, hogy gazdasági adottságainkat jobban figyelembe vevő irodalomra volna szükség. Vállalati középvezetők részére is fejlettebb oktatási formát kellene választani. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemen működik egy vezetőtovábbképzős speciális kollégium. Itt elsősorban politikai jellegű tananyagot sajátítanak el. Ügy vélem, hogy gazdasági vonatkozású tematikai bővítéssel ez a tanszék sikeresen kapcsolódhatna be a vezetői alapképzésbe. Szerintem a szervezés anyagi részének fedezésére a vállalatok közös alapot létesíthetnének — megérné! A legjobban az alsószintű vezetők továbbképzésénél szorít a cipő. Mégis talán itt tudunk a leggyorsabban megoldást találni a vállalaton belüli oktatással. Ehhez azonban egyszerű, világos nyelvezettel Vissza szeretnék hálálni a mama jóságából. — Az öcsém? Traktoros, tisztességesen keres, jószágot tart. Öt az asszony — szintén már a második — uszítja a mama ellen. Az első házasságából van egy kisfia, akit pólyás korától a nagyanyja nevelt. Aztán egyszercsak elragadták tőle. A még nem is iskolás korú gyerek kegyetlenül mostoha körülmények közt él. szinte szemlátomást megy tönkre. Ez bántja legjobban az anyámat, a dédelgetett unoka hiánya, a magány, az árvaság. rin Az id asszony lakóhelye szer u illetékes imre- hegyi tames jól ismeri a problémát. Megtudjuk azonban a tanácselnöktől, hogy a néni sem anyagilag, sem egészségileg nem „elesett”. Alkalmanként az erdészetnél dolgozik, s a kertjében termő üvegmeggyfákból is húz némi hasznot. Tüzelőiéről a középső lánya gondoskodik. Szociális segélyt csak akkor kaphatna, ha nem volnának tartásra kötelezhető gyermekei. Amikor elvitték tőle az unokáját, állami gondozott gyermeket szeretett volna magához venni. — Az egy Annát leszámítva, a gyermekei tudni sem akarnak róla. De talán nem is ez az ő legnagyobb fájdalma. A magány gyötri. A társkeresés és az unoka iránti rajongás mind-mind erre vall... fiTj A kis ház a falu szélén túl, dimbes-dombos, igazi kültelki részen áll. A néni fát aprít az udvaron. Nyílt tekintetű, egyenes derekú, szikár asszony. Zörgeté- sünkre mosolyogva jön a kapuhoz, majd a parányi, most éppen fűtetlen, de tiszta lakásba kísér. Gondosan megtörli a széket, az asztalt, * aztán elsorolja mindazt, amit már tudunk. Szenvedélyes hévvel panaszkodó szavaiból a napnál fényesebben bontakozik ki, hogy valóban nem a tartás, a forint, a segély az, ami hiányzik neki, hanem, hogy valaki megossza vele öreg napjait. A legidősebb lányról kevés szó esik. A címét nem is tudja —, vagy talán nem akarja tudni. Annáról viszont kiderül, hogy rendszeresen és jóval többel segíti anyját, mint ő maga elmondotta. — Nemcsak a tüzelőutalványt intézi évente, de valahányszor meglátogat, hoz nekem valamilyen ruhát, s amikor már elment, megtalálom a pénztárcámba dugott százast... Sorsának talán a legnagyobb keresztje a legkisebb fiú. — Amikor elhagyta az első felesége, a fiam itt lakott nálam, s a picit is én gondoztam. Most aztán a törvény az apjának ítélte az unokámat. Pedig nekem „megvan a fedezetem” arra, hogy rendesen nevelni tudnám. Ügy vitték el innen szegénykét fagyban, hidegben, futva vonszolva magukkal. Miért? A védőnő megmondhatja, hogy nézett ki. mikor nálam volt, s milyen most: elhanyagolt, sovány, sápadt, a szeme beesett... Ebben a télben is még a tehenet őrzi, a konyhában alszik egy kis ágyon, egy szénás zsákon. Nemrég vittem el neki a két fejpárnám egyikét, derékaljnak. Alig engedtek be, hiszen mindig úgy néznek rám, mint a veszett kutyára. Az Anna gyerekének viselt ruháiból varrogatok neki néhány holmit, olyat, amilyet. Amikor tüdőgyulladást kapott, kötésig érő hóban vezetgették, amíg leizzadva az SZTK-ba került. Én vittem neki nápolyit, narancsot, tudom, azt nagyon szereti... Amott? Ha úgy tartja kedvük, fűtetlen szobába zárják, bottal verik a fejét. ... Kötényével letörli a könnyeit. Arra gondolok: bár a három gyermek anyagi támogatásának, róla való gondoskodásának a hiányát — tisztelet a kivételnek — semmi sem menti mégsem a szociális segély —, amire egyébként az elmondottak után nincs is jogalap — tenné őt boldoggá. Egyedül a forrón szeretett kisunoka, aki a vélemények szerint brutális bánásmód, sanyarú körülmények között él. — Nem fél itt a néni egyedül, a község szélén? — kérdezzük a búcsúzáskor. — Nem én, pedig nagyon- nagyon magányos vagyok... — Nem lát szükséget semmiben? — Megvan a tüzelőm, hízót is vágok. Gyümölcsből is árulok valamit, s ha tehetem. az erdészetben dolgozom. Csak az a kis ártatlan ... Ugye, megtesznek mindent, hogy visszakerüljön? Mert én, ha agyonvernek, sem mondok le rólal Jóba Tibor megírt szakirodalomra lenle szükség. Javasoltam a megyei pártbizottság ülésén, hogy a pártbizottság kezdeményezze közérthető nyelvezettel írt jegyzetek készítését, a speciális vezetéselméleti ismeretek elsajátítására. Vállalatunknál egyébként 1968 óta foglalkozunk középszintű vezetők továbbképzésével, amit a téli időszakot kihasználva januárban ismét felújítunk, s remélhetően ez az eredményes munka újabb tartalékait tárja fel majd számunkra. — Beszélt a tanácskozáson a munkaszervezés megjavításában rejlő tartalékokról is. Kérem, összegezze ezzel kapcsolatos gondolatait. — A szervezésről leginkább csak általánosságban esik szó, ám ennek nincs sok értelme. Erről konkrétan kell beszélni, hiszen ez a szó, az irányító munka szervezésétől a munkahelyi szervezésig mindent magában foglak Jelenleg érzékkel, rutinnal végezzük a szervezőmunkát, de szervezőképzés csak az utóbbi években kezdődött hazánkban. Ez az oka annak, hogy ha üzemszervező szakembert keresünk, egyszerűen nem találunk. Helyes lenne tanfolyamokkal pótolni a hiányt, amelyekre olyan embereket küldenénk, akik már eddig is szervezéssel foglalkoztak, emellett az egyetemekre be kellene nyújtani az igényt, hogy elegendő szakembert képezzenek számunkra. Ma már komplex szervezésre van szükség, amely magában foglalja a korszerű közgazdasági, műszaki és munkapszichológiai ismeretek alkalmazását. Ez lényegében azt jelenti, hogy szervező munkacsoportot kell létrehozni. A munka- szervezésben igen komoly tartalékok rejlenek, ezért úgy vélem, a szervezők képzése gyorsan megtérülő befektetés lenne, — Hogyan kapcsolódhatnak a vezetés és szervezés megjavításéba a pártszervezetek? — A vállalatok első számú vezetői általában maguk is kommunisták. Közép- és alsószinten ez már kevésbé van így, mégis az a kívánalom velük szemben, hogy egyben politikai vezetők is legyenek. Ehhez segítséget nyújt maga az üzemi pártszervezet azáltal, hogy meghatározza a vállalati politika alapelveit, s végrehajtását számunkén a gazdasági és műszaki vezetőktől. Az ÉPSZER Vállalatnál több mint két év óta rendszeresen pártvezetőségi, illetve taggyűlésen számoltatják be a vezetőket tevékenységükről, s az általuk vezetett részleg eredményeiről. A pártvezetőség az előre írásban benyújtott beszámolókat szakemberekkel véleményezteti, s valamennyi vezetőségi tag felkészül annak megvitatására. Ez jól bevált módszer. Magamról tudom, hogy amikor vállalatunk kommunistáin^’- egy nagyobb csoportja elő' ■ kell számot adnom mu> Icámról, a feladatok végi hajtásáról, milyen nagy f lelősségérzetet vált ki be lőlem a jelentés megírása kor — mondotta befejezési?’ Tóth Ernő. Nagy Ottó
