Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
Tájékoztató a szocialista országokba szóló útlevelekről és a valutaellátásról A szocialista országokba utazások rendje 1972. január elsejétől megváltozott. Az ezzel kapcsolatos kérdésekről szombaton a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium képviselői tájékoztatták az újságírókat. Elmondták, hogy a kiutazási engedélyekkel járó költségek alacsonyabbak lettek. Akik olyan európai szocialista országokba akarnak utazni, amelyekkel hazánknak vízummentességi államközi egyezménye van, az útlevél kiváltásakor 150 forintot fizetnek, ez az összeg magában foglalja az öt évig érvényes útlevél árát — 50 forintot —, továbbá az ötszöri kiutazási engedély 100 forint eljárási illetékét. A kiutazási engedélyeket az útlevél érvényességi idején belül bármikor fel lehet használni. Áz ötödik utazás után újra kérni lehet a kiutazási engedélyezést. Ennek az engedélynek az eljárási illetéke szintén 100 forintba kerül, és ismét öt utazást tesz lehetővé. Az útlevél érvényességi idején belül, tehát öt év alatt, ez az eljárás többször is megismételhető. A Szovjetunióba történő utazások esetében is érvényesek ezek az illetékrendezések, s változatlapok a magánkiutazási kérelmek beadásának feltételei is. Mindazok, akik 1972. január 1-től szocialista országokba útlevelet váltottak ki és egy utazásra kaptak engedélyt, illetékfizetés nélkül további négy kiutazásra szóló engedélyt kapnak az útlevelet kiállító szerveknél. Az utazások további könnyítését és egyszerűsítését jelenti, hogy 1972 február 1-től megszűnik a valutakiutalást nyilvántartó lap, amelyért eddig az érdekeltek 100 forint illetéket fizettek. A jövőben a A mezőgazdaságban igen keresett és fontos termék gyártására rendezkedett be a bajnai Alkotmány Termelőszövetkezet. Magyar szabadalom alapján a sertés- fiaztatókban gazdaságosan alkalmazható „műanyákat” gyártanak. A hőszabályzóval ellátott elektromos melegítőt korábban a pulykanevelő ólakban készítették. A szakemberek hamarosan felfigyeltek a berendezés kedvező tulajdonságaira, s ez adta az ötletet arra, hogy a műanyát ki kellene próbálni a sertés- fia’’: tatókban is. A kísérlet sikerrel járt: bebizonyosodott, hogy az elektromos műanya alkalmazásával gyorsabban, job- jobban fejlődnek a malacok, kevesebb az elhullás. A berendezés a malacok korának megfelelő hőmérséklettel szolgálhat állankiszolgáltatott valuta őszszegét az útlevélbe jegyzik be. Egy személy kiutazásakor legfeljebb napi 250, egy éven belül összesen 6000 forint értékű levat, csehszlovák koronát, zlotyt, NDK-márkát. leit, rubelt vásárolhat. Új intézkedés, hogy a jugoszláviai utazásokra vásárolt valuta nem terheli a jövőben ezt az évi 6000 forintos keretet. Jugoszláviai turistautak- ra kiutazási engedélyt az eddigieknek megfelelően utazásonként kell kérni. Ennek illetéke az útlevél kiállításakor 550 fornt. ismételt kiutazás engedélyezésekor 500 fórint. A Jugoszláviába utazó turisták napi 250 forintnak, égy éven belül összesen 3.300 forintnak megfelelő dinárt vásárolhatnak. Az európai szocialista országokba történő, utazások illetéke tehát valamennyi kiutazás esetében csökken. Az intézkedésnek ugyanis- az a célja, hogy elősegítse a turistautakat ezekbe az országokba. Elmondták azt is, hogy a gépkocsival külföldre utazók külön valutát kaphatnak az üzemanyag-költségekre, ennek összege a távolságnak megfelelően országonként változó. Ismertették a valutaárfolyamokat is. A leva 16,81, a csehszlovák korona 1,36, a zloty 0,86, az NDK-már- ka 4,10, a lei 1,58, a rubel 13,11, a dinár pedig 1,63 forint. Ezeken az árfolyamokon számolják tehát el - a külföldre utazók valutáját, s ehhéz — az eddigiekhez hasonlóan — 3 százalék kezelési és 5 százalék idegen- forgalmi illetéket számítanak. A tőkés országokba történő turistautazásoknál az útlevélügyekkel kapcsolatos eljárásban változás nincs. Figyelembe véve azonban, hogy a tőkés országokban Malacnevelő műanyát gyártanak dóan és egyenletesen melegíti a padozatot és az almot. Az infrasugarak melegítő hatásuk mellett kedvező élettani hatást fejtenék ki. Az sem közömbös, hogy a műanya üzemben tartása 47 százalékkal olcsóbb, mint a hagyományos infralámpa. Az új berendezés számos más előnye mellett baleset- és tűzveszély nélkül alkalmazható, mert a sugárzó test fűtőszálait kerámiába ágyazzák. A malacnevelő műanyára a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet kedvező minősítést adott. Ennek alapján az AGROKER Vállalat megkezdte forgalomba hozatalát. A hazai gazdaságok máris több száz műanyát rendeltek a bajnai 1 módosultak a valutaárfolyamok, megváltozott a valuták egymáshoz viszonyított aránya, a jövőben dollár helyeit forint alapon számítják ki, hogy a tőkés országokba utazók mennyi valutát vásárolhatnak. Eddig 100 dollárt vásárolhattak azok, akik ezekbe az országokba utaztak. Február elsejétől 3300 forint értékű dollár vagy egyéb tőkés valutát bocsátanak rendelkezésükre, ami azt jelenti, hogy a nyugati országokba utazók a jelenlegi árfolyam szerint 119 dollárt, vagy 2780 schillinget, vagy 385 nyugatnémet márkát stb. vásárolhatnak. Aki rövidefab időre utazik, az napi 250 forintnak megfelelő nyugati valutát' kaphat. Ebben az esetben is természetesen felszámítják a kezelési és idegenforgalmi illetéket. (MTI) Százötven helyett háromszáz Udvarhelyi István Ke- celen a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat egyik szervezője. Arról tájékoztatott bennünket, hogy községükben január 23-án megkezdődött a közúti közlekedési akadémia előadás- sorozata, amelyet a megyei rendőr-főkapitányság, a Közúti Balesetelhárítási Tanács és a TIT Bács me- megyei szervezete hirdetett meg. Eredetileg 150 jelentkezőre számítottak, de a kérések alapján háromszáz hallgatónak kellett helyet biztosítaniuk, hogy hat egymást követő vasárnap délelőtt meghallgathassák a szakemberek által tartott előadásokat. Január 23-án a Nemzetközi KRESZ és a legújabb KRESZ-módosítások címmel hangzott el referátum, ám a hozzászólók az autó- és motorvezetésen kívül kerékpárosokat, kocsihajtó- kat érdeklő kérdésekre is választ vártak. KÖZLEMÉNY Köszönetnyilvánítás / Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik drága jó férjem, szeretett rokonunk Dr. Katona Zoltán temetésén megjelentek, mély gyászunkban együttérzésüket virággal, szóban, levélben, vagy táviratban kifejezték. Gyászoló család, Kecskemét. 14 737 100/60 B. H. födémtálcára e!örende!ést felveszünk Ugyanott mozaiklap és kútgyűrű ÁLLANDÓAN KAPHATÓ! Kossuth Tsz Kecskemét, Damjanich Utca 12. 507 Eladók: mocsárjáró (lánctalpas) kotrógép 0,4 m3-es, új állapotban, mindenféle munkaeszközzel. Továbbá: UTOS 45-ös traktorok és 3 tonnás pótkocsik mind üzemképes állapotban. Üj Barázda Tsz. Császártöltés. 104 Fizessen elő a Petőfi Népére ! A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat ÉRTESÍTI A LAKOSSÁGOT, hogy Talfája 149. sz. iskola részére épített 20 KV-OS VEZETÉKET és transzformátorállomást 1972. FEBRUÁR 3-ÁN feszültség alá helyezi! Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a vezetékek megközelítése és érintése ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS! tsz-tői. Tisza menti Vegyiművek Vállalat Szolnok, Tószegi út felvételre keres termelő és karbantartó üzemeihez férfi segédmunkásokat, lakatos, hegesztő, villanyszerelő, eiektrikus és vegyipari szakmunkásokat, darukezelőket, valamint gimnáziumi és egyéb középiskolai érettségivel rendelkező férfi munkaerőket betanított munkásoknak, (szakképzés megegyezés szerint), szállító üzeméhez rakodókat, kiszolgáló üzemeihez férfi és női munkaerőket betanított munkásoknak (8 általános iskolai végzettséggel rendelkezőket), valamint takarítónőket. Csökkentett munkaidő! Jó kereseti lehetőség! Férfiak részére szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán! A próhird etósek CR frsz. Trabant Limousine eladó. Érdeklődni lehet Kecskemét, Szilágyi E. u. 4. sz., vagy munkaidő alatt 13-072-es telefonon. ____ _•'_____14708 V ÁLLALATOK, ~&7övetkezetek! Üzletnek, vagy irodának alkalmas üzletház, 140 négyzetméter alapterülettel eladó. Kecskemét. Bem u. 11. sz.______________MTOO K ECSKEMÉT. Mária U. 21 a számú ház eladó. _______ 14694 S OLTON, Meleghegyen eladó 600 négyszögöl nem es fajta belterületi szőlő. Árulja Csupor Albertné, Kunszentmiklós. 137 KÉT db 3 eves paripa csikó eladó- Alsó-Lászlófalva, Jász út 104. sz. Gsipő Sándor.____14732 E LADÓ Orgovány, Árpád u. 39. számú ház, 485 négyszögöl telekkel. Víz és villany van. Érdeklődni mindig lehet. 14718 KEVÉS kilométerrefl. Zsiguli személygépkocsit vennék. Leveleket „Gyors” jeligére a kiadó hivatalba kérem. 14720 HELVÉCIÁN eladó Lőwy dűlő 5. szám alatti ház., egy hold .85 négyszögöl szőlővel,. 14722 AGASKGYHAZAN. m. kér. 53. j szám alatt, 40 mázsa elsőosztá- | lyú széna edadó. ________L4727 i L ASZLÓFALVA, Alsó 85. szám alatt négyéves nagy csikó el- ; adó.____ ______________ 14728 | G ARANCIÁLIS „Presta 220”-as j kézikötőgép eladó. Baja,* Szabadság u. 35. '_________75 E LADÓ kétszoba összkomfortos szövetkezeti társasházrész. Kecskemét, Kertváros, István király körút 8. I. lépcsőház 6. ____________________________916 K ISEBB, nagyobb hízott sertések eladók. Kecskemét, Nyíri út 18.__________________________509 TAVASSZAL épülő társasházrészem átadom. Érdeklődni: a tervező iroda portáján. Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 25._____ 905 E GYSZOBA öszkomfortos társa sházrész garázzsal eladó. — Kecskemét. Kertváros I. utca 23. I. efnelet 1.______________500 E LADÓ 600 négyszögöl szőlő Felsőszéktóban. — Érdeklődni: Kecskemét, Cserép utca 6._498 TELJESEN új állapotban Super Trabant Combi eladó. Ajánlatokat „Combi 386 780” jóigére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 493 ÉLADÓ ház, 4*00 négyszögöl gyümölcsössel. Villany van. Érdeklődni: Kecskemét, Budaihegy_48._sz1_aLattL_________ 494 E LADÓ új kertes családi ház. Izsák, Attila utca 13. 418 ELADÓ K—25-ÖS Zctor üzem- képes állapotban. Soltvadkert, Büdös-tó dűlő 92. Veiszhab Sándor.______________________ 80 E LADÓ szétszerelhető garázs, ugyanott 25 négyzetméter első osztályú tölgy-a parketta. Kecskemét, Budai utca 35. 427 TELEK eladó. Kecskemét, Mal_om_köz 13.__________ 433 B ÖTEJELÖ. mindenórás vemhes tehén eladó. Kecskemét, Galamb utca 2- (Óvónőképző mögött.)______|______ 441 E LADÓ egyéves hússertés kb.: 200 kg. Kecskemét, Cédulaház ! Utca 28. Kósáék. 437 ELADÓ Wartburg Turist új ál- ; lapotban. Székely Lajos, Fülöp- háza, 52-es út, 15 kilométernél, j 423 1 ÜJ állapotban levő, négysaemélyes rekamié eladó. Kecskemét, Kossá István sétány 3L du. 15 órától._________________484 H ÍZOTT hússertés eladó. Kiskecskemét. Bimbó utca 2. 485 ZONGORA eladó, vagy bérbeadó. Rövid fekete kereszthúros, körpánéélos. acéltőkés. Szabó, Kecskemét, Korösihégy 1'30. B. M.-garázs mellett. __________14695 A GATÉRI Aranykalász. Mg. Tsz-nél nagyobb mennyiségű bálázott tavaszi árpaszalma, lu- cemaszalma, zabosbükköny- szalma, alomszalma eladó. Ár megegyezés szerint a helyszínen. 134 ELADÓ 400 négyszögöl telken, modem kétszoba összkomfortos ház. Izsák Somogyi Béla 31. 321 V egyes A VAROS központjában, illetve a Lenin-, vagy Széchenyi- városban bérbe vennék egy, maximum két évre egy — másfél — vagy* kétszoba összkomfortos lakást. Választ a kiadó- hivatalba „Megegyezés” jeligére kérem. 14712 PARKETTÁZÓ munkát anyag- biztosítás és azonnali elkészítés mellett vállalunk. Megrendelést a Bács-Kiskuo megyei Építési és Szerelőipari Vállalat Északi építésvezetőségénél (Kecskemét, Alsószéktó 19. sz.) lehet benyújtani. 424 KISMÉRETŰ szoba, konyhát keresek költségmeg'térítéssel. — Leveleket a Kecskeméti Kiadó- hivatalba kérem „Július” jeligére. 14684 ' ELCSERÉLEM Qgy szc^Da, garzon KIK-lakásomat két-, vagy két- és félszobásra. Leveleket „OTP-hitelt is átvállalok” jeü- igére a kiadóhivatalba kérem________________ 140 G YERMEKTELEN mérnök-tanár házaspár bútorozatlan szobát, vagy lakást keres egy évre. Leveleket „Épülő lakás” jeligére a kiadóhivatalba kéj- rém. 14704 KÜLÖNÓRÁKAT, korrepetálást általános és középiskolások részére vállal műszaki diplomás. Leveleket „Reál tantárgyak” jeligére a Kecskeméti kiadó- hivatalba kérem. 14685 KIADÓ külön bejáratú bútorozott szK>ba. Kecskemét, Darab utca 2. 519 FODRAS ZTANÜLÓT vesz fel Kováes Miklós, Kecskemét, Borz u._ 16. ________ 14716 K IADÓ külön bejáratú üres szóba. Kecskemét, I. kér. Hunyadi János utca 24. (Ipoly utca melletti._______ 5i>8 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba egy vagy két férfi részére kiadó. Kecskemét. Plauhy utca 4. Üj épület. Érdeklődni 1» óira után. 510 FŰTŐOLAJ házhoz szállítást vállalok, egy’napon belül. Megrendelés: 12-086 telefonszámon. Hétköznap délután 17 órától, szombaton délután 14 órától, vasárnap egész nap. 511 BÉRELNÉK Kecskeméten' lakást, vagy tanyát. Leve’eket „Villany szükséges 386 7*8” jeligére a Kecskeméti Magvar Hirdetőbe kérem. 501 KOVACSMÜHELYEMET megnyitottam várom szíves megrendeléseiket. Gerencsér László kovácsmester. Kecskemét. Szolnokihegy 23. (Konzervgvár után.) 487 Eredményesen hirdethet lapunkban! FIGYELEM! Rendkívüli lehetőség! Ferii segédmunkásokat rövid idő alatt betanítunk korszerű műanyagfedésre. Kiemelt kereseti lehetőség. Munkásszállást, kedvezményes ebédet, különélési díjat, utazási hozzájárulást biztosítunk. Bács megyei Álííuni Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. 451 543 135