Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 19. szám
Film és közönsége A Jelenidőről — munkások, vezetők Bacsó Péter legújabb filmje — akiknek nem tetszett azok is elismerték, — állásfoglalásra, véleményalkotásra kényszeri- tette a nézőket, főként azokat, akik beosztásuknál, társadalmi helyzetüknél fogva érintettek az üzemi demokrácia kiszélesítésének napjainkban aktuális feladataiban. A Zomúncipari Művek kecskeméti gyárának ebédlőjében minden széket elfoglaltak az üzemek munkásai és vezetői. A vetítés alatti hangulatból is kö- vetKeztetni lehetett arra, hogy bőven lesznek kérdések a rendezőhöz. Lapunk 1971. december 30-i számának Magazin mellékletében a filmet ismertettük, ezúttal a tartalom leírásától eltekintünk és azokat a kérdéseket, véleményeket idézzük, melye-í két munkások, alkalmazottak és értelmiségiek mondtak el a film kapcsán. A véleményekből képet alkothatunk azokról a problémákról is, amelyek a szocialista demokrácia kiszélesítésével iSapCouialUan legjobban foglalkoztatják az embereket. Íme a hozzászólások: — Végre olyan témát választott egy rendező, amely közvetlen a munkásokról szól, az ő problémáikról: a vezetőkkel való konfliktusokról, de a közös érdekek felismeréséről is, nyíltan, kendőzetlenül és tényleg jelen időben. — Az új gazdasági mechanizmus, véleményem szerint, megváltoztatta az ábrázolt felelőtlen cselekedeteket. Nem jellemző, nagyon ritka szerintem az a jelenség, hogy egy üzemben nincsen munka. — Nem a csoportvezető osztja el a prémiumokat saját belátása szerint, hanem a kollektíva. A filmnek e részével nem értek egyet és nem hiszem el. MŰSZAKI ÉRTELMISÉGI NODOLGOZÖ: — Minden üzemben érezni lehet bizonyos tespedtséget a munkában. Ezt nem szabad tagadni, hanem meg kell változtatni, csak úgy lehet segíteni. Azt hiszem, mindenkiben felébredt a lelkiismeret, hogy valóban elvész egy igazát kereső ember akkor, ha nem segítik. MUNKÁS: — A téma nagyon jó, sok ilyen őszinte filmet szeretnék látni. — A termelés szervezettségének alacsony színvonala országosan nagy gondunk és ez az oka annak, hogy sokszor az üzemi középvezető szembekerül a vállalat vezetőivel, de a munkásokkal is. — A filmben ábrázolt jelen idő, tényleg jelen idő. Magaménak éreztem ezeket a problémákat. Nem szabad engedni, hogy a Mózes Imrék elvesszenek, mert ezzel mindenki veszt. Én a filmbeli kollektíva által megmentettem volna Mózes Imrét, de igaz, hogy legtöbbször, sajnos, későn érkezik a segítség. (A filmben is nyitva maradt — nem későn vált-e tetté a kollektíva lelkiismereti ébredése. A lényeg mégis az, hogy jól döntöttek.) — Ä filmmel éltem és nagyon igaznak tartom. Jelenet a filmből Ennyit kívánok hozzászólni. — Ilyen összeállításban a film nem valóságos. Nem hiszem, hogy az igazgatónak telefonálni kell: álljon a munkások elé. — Miért az árnyoldalt ábrázolták csak? — Hallottam már főművezető szájából, hogy mindegy, mit csinál X. Y., de diplomája van. Mi ez? — „Jelen időnek” tartom a filmet. Sajnos, soitszor nem bátorságos az embernek fölfelé megmondani a véleményét. Ezen változtatni kell, mert egészségtelen dolog az ilyen. A RENDEZŐ: — A Népszabadság levelezési rovatától kaptam a témát — válaszolt a rendező. Mózes Imre esetében a nézőt nem nyugtatni kell, hanem nyugtalanítani. Nem idillt akartam ábrázolni, hanem problémákat. A gazdasági mechanizmus nem csodaszer. Az ellentétek megvannak egyes társadalmi csoportok, rétegek között és élnek. A párt politikájának pedig fontos követelménye, hogy ezeket a problémákat felvessük, élességükben megvitassuk, mert így lehet rajtuk változtatni. Nem azt kell ábßgk Veres Péter: Történelmi jelenlét VERES PETER utolsó percéig az országban, nemzetben gondolkodó ember, író aktív életet élte: mindenhez hozzászólt, minden érdekelte. A Történelmi jelenlét című kötete szijite írói végrendelete, búcsúzása olvasóitól, barátaitól, híveitől. A kötet egyik legjellegzetesebb írása a Veesenma- yer-jeicntésről szól. Az író indulatosan fordul olvasóihoz, amikor a hitleri időkben fogant jelentés a magyar nemzet önállóságra „alkalmatlan” voltát bizonygatja: „Értitek ezt mai magyarok?’ kiált fel.. Majd a magyarságról alkotott vélemények, nézetek kapcsán gondolkodik el, s úgy érzi, hogy a magyar népben, irodalomban megvolt és megvan a „megtartó erő”. Büszkén hivatkozik irodalmunk nagyjaira Balassitól Adyig. Azt hisszük, jelien: ró e. Veres Péterre: a tői ténelmi téma eljuttat ja a múlttól a máig, minden témához fűz mának szóló megjegyzést. Az igazi író mindig „jelen” van korában. Veres Péter jelen volt és jelen van ma is történelmünk mindennapjaiban. Az „evidenciák” foglalkoztatják. A világ változásain, a „gyorsuló időn” elmélkedve Legfontosabb kérdésnek az emberi viszonylatok alakulását tartja. Köziigyekkel foglalkozik: hogyan lehetne minden tehetséges gyerekből az, amire a legjobban alkalmas? Szembeállítja egymással a nyereségre koncentráló merkantilista gondolkodást a közösség érdekét mindig szem előtt tartó kollektivista gondolkodással. Aggasztja a sok válás, a giccs, a nemtörődömség, a sznobizmus, a parazita életmód, a „fut- ball-nacionalizmus”. A test gondjain túl a lélek problémáira is figyel és Szo- phoklésszel együtt vallja: „Sok minden van, ami csodálatos, de az embernél semmi sem csodálatosabb.” Az ember, aki dolgozik, épít. alkot. A dolgozó ember. MINDEN igazi alkotó emberközpontú. De a „szokásosnál” jobban jellemzi ez Veres Péternek szinte valamennyi írását. Ha külföldön jár, nem vonzza őt az idegen táj különlegessége, elgondolkozik eimereng rajta, de továbblép, másra figyel. Finnországban nem az ezer tó varázsos tájai érdeklik, hanem az ott élő ember sorsa, az ott levő föld termékenysége stb. OLVASÓNAPLÓJA a szakember és a laikus olvasó számára is érdekes: mit vesz észre Veres Péter a már ismert vagy új alkotásban, milyen reflexiót fűz hozzá. A görög drámák éppúgy érdeklik, mint Shakespeare vagy Voltaire. Még a tőle távol álló Kassákról is szól. De hozzá közelebb áll Sinka István vagy Szabó Pál, amikor róluk ír, átmelegedik a stílusa, érződik, hogy rokonlelkekről vall. Ady olvasása közben az foglalkoztatja, hogy értik-e őt igazán, ki látja az igazi arcát . .. A népben, nemzetben gondolkodó, „elkötelezett'’ író mindenkinek szegzi végső kérdését: „mit kezdesz az egy életeddel? Mi re teszed fel?” Szekér Endre rázolni, minek kellene lenni, hanem, hogy mi van. A film legfőbb mondanivalójának tartom, hogy az új mechanizmus kibontakozásának feltétele a politikai demokratizmus ki- szélesítése. A demokratizmushoz demokraták kellenek és azokat tanítani, nevelni kell. Olyan filmet ma nem szükséges csinálni, hogy jó az igazgató, jó a párttitkár, jó a szakszervezeti vezető, jó az üzemvezető, jó a csoportvezető, jó a brigád — mindenki jó. Nekünk több gondunk van, mint az idill ábrázolása, mert az a lényeg, hogy az emberekben van erő felismerni és megváltoztatni a rosszat. Mózes Imre harca fogant meg a brigád tagjaiban — ha későn is — amikor segítségére siettek. Ha egy emberrel szemben igazságtalanságot követtek el, nincs teljes rehabilitáció. Én — tévedés ne essék — nem akartam igazgatóellenes filmet csinálni, mint ahogy azt egyik felszólaló mondta, de ismerek olyan igazgatókat, akik a megnövekedett gazdasági feladatok közepette a kádermunkát sakkjátszmának tekintik. Mózes Imrének ez volt a tragédiája, az igazgatók pedig gyakrabban meg tudják magukat védeni, mint a Mózes Imrék. A több mint egyórás vita után megállapítható volt, hogy az aktuális társadalmi problémák igazán érdeklik az embereket. Hasznos volt, hogy találkozott az üzemben a munkás, a munkásfilm és a rendező. Az ilyen kezdeményezést csak üdvözölni lehet Csató Károly Az 1883-ban alakult Bács-Bodrogh Vármegyei Történelmi Társulat célul tűzte ki a vidék régészeti, történeti és néprajzi feltárását és feldolgozását. A ■ nagy ütemben megindult munka eredményessegét az 1896-ban megjelent kétkötetes megyei monográfia bizonyította legkézzelfoghatóbban. A társulatnak lbUj-tot külön evitoiiyve volt mely majd negyven éven át folyamatos publi- i kálási lehetőséget nyújtott | a megye helytörténettel ! foglalkozó kutatóinak. Kü- ! Ionosén a régészek tevé- j kenykedtek sokat a nép- ' rajzi gyűjtés sokkal lassabban és szétszórtabban haladt. Volt azonban ezek között egy bajai tanár, kinek híre messze túljutott a megye határán, s aki a bunyevácokról írott dolgozataival országos élvonalba küzdötte fel magát Bellosics Bálint tanulmányainak központi néprajzi folyóiratunk, az Ethnographia is szívesen helyt adott. Fáradhatatlan gyűjtő volt és roppant megbízhatóan dolgozta fel anyagát A néprajzi munka fellendítésének céljából 1909-ben az alábbi indítványt terjesztette a társulat közgyűlése elé: „Bács-Bodrogh vármegye sík területe, eleven közlekedése, a nép egy részének gazdagsága más megyénél nagyobb mértékben teszi lehetővé a nép viseletének, használati tárgyainak uniformizálódását, s azért összegyűjtésük sokkalta sürgősebb, mint sok helyt egyebütt. Az iparkodást e tekintetben egy más körülmény is ajánlja, az tudniillik, hogy immár nemcsak a régészeti leleteknek, hanem a néprajzi tárgyaknak is akadtak kereskedői, akik tömegesen vásárolják össze, faluról falura járva az értékesebb, keresettebb tárgyakat. Biztos tudomásom van róla, hogy Bács-Bodrogh vármegye területén Is nemcsak ásat ilyen kereskedő, hanem a községekben a tárgyi néprajz hagyatékát is összevásárolja, és zsákmánya legnagyobbrészt külföldi múzeumokba vándorol. Ezek az okok azt ajánlják, hogy a történelmi társulat tavalyi életrevaló és sikeres vállalkozásának megfelelően — akkor két tisztviselője a sokác községeket kutatta ót — a gyűjtő utakat állandósítsa.” A kitűnő néorajzt kutató a maga tapasztalatából tudta, hogy ilyen gyűjtőutak alkalmával a múzeumban még fel nem lelhető tárgyakra, tehát a gyűjtemény szakszerű kiegészítésére kell a főhangsúlyt fektetni. A még hosszasan folyó beadványban körvonalazza a gyakorlati teendőket. Hivatkozik az akkoriban meglátogatott németországi múzeumok (Jena, Lipcse, Berlin, Drezda) néprajzi múzeumaira, azok belső rendjére, nyilvántartási rendszerükre. A választmány elfogadta Bellosics Bálint indítványát. Az eredmény sem maradt el hiszen a következő év „gyarapodási jegyzékében” a tárgyak tucatjai kerültek beírásra. És hol volt még a rengeteg feljegyzés, rajz, helyszíni megfigyelés és tapasztalás? Mindezek csak évek múlva jelentkeztek a megírt tudományos dolgozatok adatgazdagságában. A szép munkát az első világháború akasztotta meg. Kőhegyi Mihály Mezei András: Idill-sirató Végtelenül szűk, cella-sivár | minden Mindenség-tagadás, i hol a tág ölelésen túl j nincs epedés már, nincs álmodozás. ! Gyönyörűség a folyóvíz, , meg a szél, mikor éneket > úsztat. } A lombos örökléi kisdedeit | > ringatják, vélük alusznak. ! | A gondolatok ma a törvényt tágítják mind szabadabban: Ami a Létben a Több — mégis az emberrel több az anyagban. Szállhat a gép, lezuhanna, ha elhallgatna az ének: j A világűr-csengés •.. Vala-'J hol > mintha Juhokat terelnének, j ! Orsóval Emil: Egy arc i Egy arc még ] ezerkilencszázból ! akit lepréselt már a távol ! két gomb szeme ! a haja kender ’ vasutas volt vagy mesterember ; Sábáéhoz küldték | és Doberdóra ! most képe alatt í ketyeg az óra Klossy Irén: Tornyok Bellosics Bálint kezdeményezése
