Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)

1971-12-11 / 293. szám

a »Mal 1971. december 11. szombat Japán fegyverkezik A japán kormány hatá­rozatot hozott a „védelmi erők” negyedik ötéves fej­lesztési terve megvalósítá­sának megkezdéséről. Bár a japán alkotmány értel­mében az ország voltakép­pen nem tarthat hadsere­get, a közel negyedmillió főnyi „védelmi erők” a terv keretében több mint 5 milliárd jen értékű kor­szerű haditechnikai felsze­relést kapnak. Azt a javas­latot, hogy az Egyesült Ál­lamok legutóbbi „dollár­mentési” rendszabályai ki­váltotta pénzügyi nehézsé­gek miatt a terv végrehaj­tását halasszák el egy év­vel — elutasították. Leváltották az argentin vezérkart BUENOS AIRES (MTI) Argentína ideiglenes el­nöke, Lanusse tábornok, az ország történetében szinte példa nélkül álló merész vállalkozással 24 óra lefor­gása alatt teljes egészében leváltotta a szárazföldi csa­patok vezérkarát. Eltávolí­totta a megbízhatatlan ka­tonai vezetőket és helyükre ifjabb, megbízható tábor­nokokat és ezredeseket ál­lított, akiknek érdeme, hogy „korszerűbb nézeteket” val­lanak. A leváltások inci­densek nélkül mentek vég­be, noha egy ezredesekből álló héttagú csoport köve­telte tiltakozása jeléül le-Nobel-díjasok 1971. december 10-én, pénteken — Alfred Nobel, a nemzetközi díj alapítója halálának 75. évforduló­ján — került sor az idei Nobel-díjak ünnepélyes át­adására Stocholmban, illet­ve Oslóban. A svéd fővárosban a nemzetközi viszonylatban 1971-ben elért legkiemelke­dőbb tudományos, illetve irodalmi teljesítményért az alábbi öt személyiség vette át a magas kitüntetést: — Fizikai Nobel-díj: Gá­bor Dénes (Nagy-Britan­­nia); — Kémiai Nobel-díj: Gerhard Herzberg (Kana­da); — Orvosi Nobel-díj: E. W. Sutherland (Egyesült Államok); — Irodalmi Nobel-díj: Pablo Neruda (Chile); — Közgazdaságtudomá­nyi díj Alfred Nobel em­lékére: Simon Kuznets (Egyesült Államok). A Nobel-díj odaítéléséről szóló dokumentumot, aranyérmet és az egyéb­ként 450 000 svéd koroná­ra szóló csekket Stock­holmban VL Gustav Adolf svéd király nyújtotta át a kitüntetetteknek. Oslóban Aase Lionaes asz­­szony, a norvég storting (parlament) Nobel-díj bi­zottságának elnöke adta át — a béke ügyének szentelt tevékenysége elismeréséül — Willy Brandt nyugatné­met kancellárnak a Nobel­­'békedíjat. Brandt Norvégiában OSLO (MTI) Az 1971. évi Nobel-béke­­díj átvétele alkalmából Norvégiában tartózkodó Willy Brandt nyugatnémet kancellár péntek délelőtt — a DPA szerint — „nemhi­vatalos” megbeszélést tar­tott Oslóban Trygve Brat­­teli norvég . miniszterelnök­kel. ' . - - - . A nyugatnémet hírügy­nökség értesülése szerint a két kormányfő megbeszé­lésének- homlokterében a norvég közös piaci csatla­kozással kapcsolatban fel­merült halászati problémák álltak. (DPA) szereltetését. Az ideiglenes államfő így biztosította tár­gyalásait Peronnal és más peronista politikusokkal. Ami pedig a peronizmust illeti, ez 16 évi tilalom után politikailag teljes mérték­ben legálissá lett. Jelenlegi lépését meg­előzően Lanusse átalakí­totta a 'katonai hatalom második legjelentősebb té­nyezője, a tengeri haderő parancsnokságát is. Beavatottak szerint Pe­ron a maga részéről a leg­messzebbmenőkig támogat­ja Lanusse „peronista kül­politikáját”, különösen ami a Chilével, Peruval és más reformista és haladó, füg­getlen tendenciákat nyil­vánító dél-amerikai köztár­saságokkal való együttmű­ködést illeti. , Fehér Lajos Egyiptomba érkezett Szombaton Mixon megvétózta a jóléti programot Z4Mme&4áM>(kin Repülőgép-eltérítésért tíz év Tízévi börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön egy fellebviteli bíróság azt a 29 éves repülőgéprablót, aki 1968 júniusában elté­rítette a venezuelai légi­­társaság DC—9-es típusú repülőgépét 80 utassal a fedélzetén. A repülőgép­­rabló tettét azzal Indokol­ta, hogy a dominikai dik­tatúra terrorjára akarta felhívni a világ közvéle­ményének figyelmét Párdac négyes ikrek Négy kölyöknek adott életet csütörtökön az észak­olaszországi Faenza állat­kertjének Darma nevő leo­párdja. Az állatgondozók mindeddig képtelenek vol­tak megállapítani az új­szülöttek nemét, mert Dar­ma féltékenyen őrzi kicsi­nyeit Közel-keleti kábel Jeruzsálemben elvi meg­egyezés jött létre egy Iz­raelt, Olaszországot és Franciaországot összekötő Új sokcsatornás tenger alatti kábel lefektetésére. Az új kábel a tervek sze­rint 1975-ben készül el. Berlini válasz Willi Stoph, az NDK mi­nisztertanácsának elnöke 1971 december 9-én, csü­­törtökkn válaszolt Klaus Schütz nyugat-berlini kor­mányzó polgármester ugyanaznap hozzá intézett levelére. A Német Demok­ratikus Köztársaság kor­mányfője válaszában a többi között leszögezte: az NDK kormánya változat­lanul kész parafáim az NDK és a nyugat-berlini szenátus tárgyalásainak eredményeképpen tető alá hozott megállapodását. Két ellenszavazat Az ENSZ-közgyűlés po­litikai bizottsága újabb ha­tározatban szállt síkra a nukleáris kísérletek min­den formájának betiltásá­ért Kína és Albánia a be­terjesztett határozati- ja­vaslat ellen szavazott, en­nek ellenére a bizottság túlnyomó többséggel jóvá­hagyta az indítványt Lengyel hegymászók Peruban A perui Andesekbe indí­tott elsó lengyel expedíció, amelyben a krakkói kerü­let legjobb hegymászói vet­tek részt, egész sor jelen­tős sikert hozott. A négy­hónapos expedíció során a lengyel hegymászók átvizs­gáltak öt hegymasszívumot, amelyek .Peru különböző részeiben helyezkednek el. öt, eddig ember által még meg nem mászott csúcsra tűzték ki a lengyel lobo­gót, így a legmagasabb pe­rui hegy tetejére, a Huas­­caranonra. A hegymászók kérik a hatóságoktól, hogy a csúcsok lengyel nevet vi­selhessenek. WASHINGTON (MTI) Az amerikai képviselő­ház csütörtökön 320 szava­zattal 74 ellenében jóvá­hagyta a kormány által augusztus 15-én javasolt pénzügyi intézkedéseket, amelyeknek értelmében 15,7 milliárd dollárral csökkentik az elkövetke­zendő három év folyamán a nagy magánvállalatok adóit. A kormány véleménye szerint ennek az intézke­désnek ösztönöznie és nö­velnie kell az üzleti akti­vitást és a közszükségleti cikkek keresletét. A vál­lalkozók megelégedéssel fo­gadták a döntést, á kor­mány politikáját ellenző szakszervezetek ugyanak­kor élesen támadják a ja­vaslatot, amelyet a nagytő­kének nyújtott újabb bő­kezű adománynak minősí­tenek. • Nixon amerikai elnök csütörtökön vétójogával él­ve megtorpedózta azt a kongresszus által beter­jesztett törvény javaslatot, amely évi kétmilliárd dol­lárral meg akarta emelni a gyermekjóléti intézmé­nyekre fordítható össze­geket. A kongresszus, azt indítványozta, hogy szer­vezzék újjá a kormány szegénység elleni program­ja keretében 1964-ben lét­rehozott úgynevezett gaz­dasági lehetőségeik hivata­lát. Nixon elnök egy hosz­­szú dokumentumban fej­tette ki a javaslattal szem­ben elfoglalt álláspontját, s ebben többek között az­zal érvelt, hogy ha na­gyobb pénzügyi alapokat bocsátanak a szervezet ren­delkezésére, akkor az fe­lelőtlenül használná fel azt és ezzel nehézségeiket tá­masztana a kormány se­gélyügyi programjaival szemben. látogatását befejezve, öt­napos hivatalos látogatásra Kairóba érkezett Fehér La­jos, a Minisztertanács el­nökhelyettese és az általa vezetett magyar kormány­­küldöttség. Fehér Lajos és kísérete magasszintű politikai és gazdasági megbeszéléseket folytat az egyiptomi kor­mányküldöttséggel. A tár­tanzániai I gyalások végeztével több együttműködési egyez­ményt írnak alá. Fehér Lajos megbeszélést folytat a közel-keleti vál­ságról Murad Ghaleb kül­ügyi éllamminiszterreL Egyiptomi látogatását be­fejezve a magyar kormány­­’rüldöftség Irakban és Szí­riában -tesz hivatalos láto­gatást; Összehívják a IKSZ országos konferenciáját Jugoszláv .Kommunis- Szövetségének Elnök­sége csütörtökön Belgrád­­ban megtartott ülésén úgy A ták határozott, hogy jövő év január 25—26-ra összehívja a JKSZ II. országos kon­ferenciáját. Döntött a nyugat-berlini szenátus Rendkívüli ülésre ült össze pénteken délelőtt a nyugat-berlini szenátus, hogy ’eldöntse: a késő dél­előtti órákban Berlinbe utazzék-e Ulrich Müller szenátusi irodaigazgató, Az ellenzéki vezér utazik BONN Rainer Barzel, a nyugat­német kereszténydemokrata unió elnöke pénteken dél­előtt hatnapos látogatásra a Szovjetunióba utazott. Utazásának célja, hogy megbeszéléseket tartson ve­zető szovjet politikusokkal és kifejtse előttük a nyu­gatnémet jobboldal állás­pontját az európai enyhü­lési politikáról. Az ellenzék vezére egy pillanatra sem titkolja, hogy nem a béke olajágát viszi Moszkvába. Elutazása előtt kijelentette ugyanis, hogy a szembenálló néze­tek között igen nagy a tá­volság a „keleti politika” megítélésében. Hozzáfűzte, hogy a jobboldal valószí­nűleg nem tartja majd ki­elégítőnek a nyugat-berlini rendezést sem. Plenáris ülés Varsóban Pénteken délelőtt pleríá­­ris ülésen folytatta munká­ját a LEMP VI. kongresz­­szusa. Az elnöklő W. Trze­­biatowski akadémikus, a lengyel tudományos akadé­mia alelnöke elsőként Edward Babiuchnak, a LEMP PB tagjának, a KB titkárának adta meg aszót, aki kifejtette véleményét a központi beszámolók feletti vitában. Még csütörtökön este egy másik nyilatkozatában ál­lást foglalt ismét a szov­jet—nyugatnémet és a len­gyel—nyugatnémet szerző­dés gyors ratifikálása ellen is. Brandt kancellár állás­pontját visszautasítva, ki­jelentette, hogy tavasszal „teljesen kizártnak” tartja a szerződések ratifikálását hogy — miként' Willi Stoph, az NDK miniszter­­tanácsénak elnöke csütör­töki válaszlevelében java­solta +- NDK-beli tárgya­lópartnerével elvégezze a demokratikus Németország és Nyugat-Berlin megálla­podásának parafálását „megelőző utolsó teendő­ket”. A szenátusi igazga­tó, a nyugat-berlini szená­tus, továbbá az SDP-frak­ció és nyugat-berlini ve­zetőség együttes ülésének határozata alapján az NDK fővárosába indult,, hogy felvegye a tárgyalást Peter Florin államtitkár­ral az NDK kormányával kötendő két egyezmény pa­­rafálásáról. Ki lesz U Thant utóda NEW YORK U Thant ENSZ-főtitkár mandátumának december 31-én esedékes lejárta után hajlandó még három hóna­pig hivatalában maradni, amennyiben az öt nagyha­talomnak időközben nem sikerülne megállapodni utódjának személyéről és amennyiben egészségi álla­pota“ is megengedi — kö­zölték New Yorkban. A Biztonsági Tanács öt állandó tagja e héten egy ízben már összeült, hogy megpróbáljon megegyezni az új főtitkár személyében, natkozóan. de az álláspontok különbö­zősége miatt ez nem sike­rült. Kína ENSZ-képviselő­­je azért szállt síkra, hogy U Thant utódjául ismét egy fejlődő ország képvi­selőjét válasszák. Egyéb­ként leggyakrabban emlí­tett nevek: a finn Max Ja­kobson, az osztrák Kurt Waldheim és a svéd Gun­­nar Jarring. Mint ismeretes — az ENSZ alapokmányának ér­telmében — a Biztonsági Tanácsnak kell javaslatot tennie a közgyűlésnek aZ új főtitkár személyére vo-KOMMENTÁR Á hindusztáni konfliktus Nem meglepő, hogy az India ] esik aránya 1450, illetve 870, a [ egy kétszerte nagyobb harcér­és Pakisztán közötti fegyveres konfliktus kirobbanásának már az első napjaiban, november végén szinte valamennyi kül­földi megfigyelő egyformán ítélte meg a kelet-pakisztáni harcok kimenetelét. Kétségte­len, hogy Jahja Khan csapatai nem sokáig képesek ellenállni a kelet-pakisztáni felszabadító erők (Mukti Bahini) és az in­diai haderő kettős nyomásá­nak. India egészében véve Jóval nagyobb katonai potenciállal rendelkezik, mint Pakisztán. Lakossága 550 millió fő, míg Pakisztáné 114 millió. A nem­zeti össztermék aránya a két országban 50 milliárd, illetve 17 milHárd dollár, a katonai kiadások — a londoni straté­giai tanulmányok intézetének adatai szerint — 1,7 milliárd, illetve 0.7 milliárd dollár. A két haderő főbb mennyiségi muta+ói: az össz’étszám 980 000 fő, illetve 392 000; a 625 harci repülőgépet számláié indiai lé­gierővel szemben Pakisztán 285 géppel rendelkezik. A harcko­tüzérségi fegyverek terén India fölénye csaknem (3000 illetve 1100) téket képviselő indiai haditen­­háromszoros | gerészet Nyugat-Pakisztán fe­lől is lezárta a tengeri után-Kelet-Pakisztán térségében pótlás kiinduló pontját. Jahja ráadásul úgy alakultak az erő­viszonyok, az időjárási és ka­tonaföldrajzi tényezők, hogy az egymással összehangoltan te­vékenykedő kelet-pakisztáni felszabadító erők és az indiai csapatok katonai sikere kez­dettől szinte biztosítottnak lát­szott. Jahja Khan 80 000 fős, kétségtelenül jól felszerelt és kiképzett hadereje elszigetelő­dött az India területébe be­ékelődő Kelet-Pakisztánban. Erősítést vagy utánpótlást csak India területének megkerülésé­vel kaphattak volna — feltéte­lezve, hogy Kína nem avatko­zik be közvetlenül a harccse­lekményekbe, A Bengáli-öblöt, ahová a tengeri utánpótlás Nyugat-Pakisztánból több. mint 4000 kilométeres tengert úton vagy légi úton megérkezhetett volna, lezárta az indiai hadi­­tengerészet. Itt vonultatták fel India egyetlen repűlőgép-ama­­haióját is. Ugyanakkor a mint-Khan kísérletet tett arra, hogy ceyloni repülőterek igénybevé­telével légihidat létesítsen Nyu­gat- és Kelet-Pakisztán között — sikertelenül. Így csak idő és a készletek mennyiségérek kérdése volt, hogy a kormány­csapatok meddig képesek ki­tartani. Kevés számú repülőgé­püket elvesztették, Kelet-Pa­kisztán egész légiterét az indiai légierő ellenőrizte, zavartalanul támogatva a Mukti Bahini csa­patok és az indiai szárazföldi haderő harcát. A hét elején a kormánycsa­patok sorra elvesztették Kelet- Pakisztán északi és keleti ré­szén fekvő fontosabb városo­kat, támaszpontokat és repülő­tereket. A gerillák és az indiai csapatok már gyűrűt vontak a kelet-ppk'szt^ni főváros, Dacca körül. Itt némileg lelassult az előrenyomulás, mivel a fővá­rost a delta vidAk természetes akadályai veszik körül. Ez azonban — ha csak a háború jelenlegi politikai és katonai feltételei nem változnak meg lényegesen — aligha akadá­lyozza meg a végkifejletet; Jahja Khan csapatainak vere­ségét. A másik fronton, Nyugat-Pa­kisztán és India határán a je­lentések szerint több körzet­ben is heves harcok dúlnak. Bizonyos képet adnak a hely­zetről azok a hivatalos indiai adatok, amelyek a vesztesé­gekről tudósítanak. Az indiai honvédelmi miniszter bejelen­tette, hogv a Fegyveres konf­liktus kirobbanása óta Pakisz­tán 784 harckocsit vesztett, In­dia pedig 49-et. Jahja Khan az indiai .erők egy részének lekö­tése céljaiból és más katonai és r>olitikai megfontolásokból je­lentős erőket vetett harcba Nyugat-Pakisztán és India ha­tárán. Kasmír térségében, ahol már 1985-ben is harcok folytak, a pakisztáni erők benyomultak indiai területre. Am a jelek szerint nem sikerül Jahja Khan­­nak ß nyugati fronton kárpót­lást e!Amie. mivel a határ kö­­zAnső déli szak*r*n az in­diai erők visszaverték a pa­kisztáni támad st és sikeres e^entámaflást irdí^ottak. Egé­rében véve űzv tűnik; Jahja X^an nem kénes a nyugati fronton Indított támadásokkal számottevő hatást gyakorolnia kelet-pakisztáni helyzetre.

Next

/
Thumbnails
Contents