Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)

1971-12-31 / 308. szám

SAPPORO, 1972 Olimpia a technika és tudomány jegyében JAPÁN egyszer már ki­tűnőre vizsgázott a tokiói olimpia megrendezésével. Nos, a téli olimpiai játé­kok lebonyolítása látszólag könnyebb feladat, hiszen lényegesen kevesebb a ver­senyszám. Igen ám, de a legtöbb téli versenyág meg­az indulástól a célig, és a versenyző idejét és azonos­sági számát azonnal kiír­ják, mihelyt áthalad a cél­vonalon. Űj korszak kezdődik a sí­ugrások mérésében is. Ed­dig szabad szemmel érté­kelték az ugrásokat a lan­lyiség komputerével van összekötve, s onnan kapja a legfrissebb eredményeket. A TOKIÖI olimpia a pél­dás rendezésen kívül, hogy ott alkalmazták először a komputeres információs rendszert, a sapporói téli olimpiai játékok megren­Kosárlabda A Kecskeiiiet] Dézsa győzött az Országos Ifjúsági Kupában Na* *, • fit Javában folynak az előkészületek a Sapporóban február 3—13. között sorra ke­rülő téli olimpiára. Képünkön a 90 méteres síugrósánc, s működnek már a kép jobb oldalán látható eredményjelzők is. bízható eredménymérése doló területen egymástól mindeddig megoldatlan volt. A japán rendezők te­hát éppen ezen a területen próbáltak olyan új beren­dezéseket bevezetni, ame­lyek korszakalkotónak bi­zonyulhatnak. A FŐPRÓBA kifogásta­lanul sikerült. Még ez év februárjában 24 ország sportolóinak részvételével tartott nyolcnapos verseny­­sorozaton a létesítmények és a mérőműszerek is ki­állták a próbát Erre az egy évvel korábban tartott fő­próbára azért volt szük­ség, hogy a részletekben még tovább javíthassanak, finomíthassanak, kiszűrve a hiba minden lehetőségét. A japánok fáradhatatla­nok, bátrak, szeretik az újat, de amivel a világ elé lépnek, annak tökéletesnek, megbízhatónak kell lennie. A RENDEZŐSÉG két do­logra helyezte a fő súlyt. Az egyik, hogy valamennyi versenyző — tehát például az ötvenediknek induló le­­sikló is — azonos körül­mények között futhasson, a másik pedig, hogy kikü­szöböljék a téli sportágak eddigi gyenge pontját, az eredmények nem egészen megbízható mérését. Hosszas előtanulmányo­kat szántak az eszményi hó és jég tényezőinek meg­állapítására. A megfelelő „normák” biztosítására pe­dig kidolgozták a szüksé­ges módszereket. A tudo­mányos számítás alapján végzett hótaposás, vagy nagyobb olvadás esetén kémiai eljárással való tar­tósítás, valamint a jég kel­lő hőmérsékletének állandó biztosítása, minden eddigi olimpiánál egyenlőbb fel­tételeket nyújt majd. A MÁSIK oldalon, vagy­is az eredmények vitatha­tatlanabb mérésénél még többet kívánnak nyújtani. A próbaolimpián 21 fajtá­ból összesen 356 mérőbe­rendezést próbáltak ki. Ezek a berendezések ön­egy méterre felállított bf rák. Most a „Bionic eyes” váltja fel őket, amelynek mechanizmusa a rovarok összetett szeméhez hason­lítható. Az a „szempár”, amely egyszerre érzékeli az ugró földet érő lábát, egy kis lámpa kigyulladásával jelzi ezt. A bíráknak csak le kell olvasni, hogy hány métert ugrott a versenyző. A VERSENY eredmé­nyeit, a korábbi rekordo­kat természetesen itt is központi komputer rend­szer tárolja majd, egyaránt szolgálva a rendezőséget, a versenyzőket és a közönsé­get. A nézőket tájékoztató berendezések közül külön figyelmet érderriel az első mozgó villamos jelzőtábla, amely a síversenyek egy­mástól 10—20 kilométer távolságban levő színhelyei között közlekedik. A teher­autóra szerelt 8x2,8 méte­res táblát a kívánt helyen egy hidraulikával működő X-alakú állvány emeli 6 méter magasba, s mintegy 100 méterről is jól látható lesz. A berendezés az idő­mérő és adatfeldolgozó he­dezésével Japán alighanem a téli versenysportok min­den eddiginél pontosabb eredményhirdetésével kí­ván új korszakot nyitni a játékok történetében. H. F. Egy fordulóval a befeje­zés előtt már bajnokot ün­nepelhetünk. A kosárlabda Országos Ifjúsági Kupa bu­dapesti döntőjén csütörtö­kön délelőtt már az első mérkőzés végén eldőlt, hogy a Kecskeméti Dózsa női ifjúsági csapata — függetlenül a pénteki utol­só forduló eredményétől — kivívta az első helyet és a kupa védője lett. Az ÓIK szerdai forduló­ja tartogatott néhány meg­lepetést. A harmadik na­pon a Kecskeméti Dózsa csapata az MTK-t kapta ellenfelül. Nem volt köny­­nyű mérkőzés. A félidőben még csak 1 pont volt a kecskemétiek előnye, de a végén itt is győzelem 47:40 arányban. Ezen a napon a KSI nagy meglepetésre csak 52:51 arányban tudott győzni a Mezőberény el­len, a BSE pedig kikapott 59:50-re az eddig nyeret­len Szekszárdtól. A harmadik nap végén tehát a Kecskeméti Dózsá­nak három, a KSI-nek ket­tő, a többieknek 1—1 győ­zelme volt. Nem volt ne­héz kiszámítani, hogy a kecskeméteiknek a további két mérkőzésből már csak egyszer kell győzniök ah­hoz, hogy megszerezzék az első helyet. Kosárlabdában ugyanis nem a gólarány számít, hanem az egymás elleni eredmény, s a Dó­zsa újabb győzelem esetén már csak a KSI-vel kerül-Bravúros évet zárnak az asztaliteniszezők Bérezik Zoltán, a fiatal szakvezető két év alatt olyan fellendülést hozott a sportágban, amely méltán váltotta ki itthon és kül­földön is a legnagyobb el­ismerést. Hogy milyen eredmények sorakoznak ebben, azt az alábbi összefoglaló mutat­ja: Világbajnokság: Jónyer —Klampár férfi párosban aranyérmes. Európa Liga: Magyaror­szág csapata veretlenül el­ső az 1970—71. évi ciklus­ban, s az 1971—72-es tor­nán három győzelemmel vezet. Bp. Sta-Európa Kupa: A Spartacus férfi és a tisztika női csapata torna­győztes. Vásárvárosok Kupája: A BVSC férfi és az FTC női csapata második helyezett. Nemzetközi bajnokság: 9 első, 11 második és 6 har­madik helyezés. Ilyen sorozatra pedig ta­lán még soha nem volt pél­da, mert az egykori leg­rangosabb eseményeket, a világbajnokságokat, és nemzetközi bajnokságokat ma már újabb tornák egé­szítik ki, újabb lehetősé­get nyújtva sikerek eléré­sére. 15,S millió labdarúgó van a világon A nemzetközi labdarúgó ’szövetség közzé tette év végi statisztikai összeállítását. Eszerint a FIFA-hoz tarto­zó 140 tagszövetség 15,6 millió labdarúgó-játékost, 271818 klubot és 560 234 egyesületet tart nyilván. Az élen Európa jár 11,8 millió játékossal, ez az összlétszámnak 75 százalé­ka. A FIFA tagállamainak 23,60 százalékát Európa, 27,85 százalékát Afrika ad­ja. Az egész világon 42 220 profijátékos szerepel, 292 119 „nem amatőr", A hivatásos játékosok több mint fele, 21 597 Euró­pában sportol, 12 000 Dél- Amerikában. Az 560 234 csapat olyan együttest je-AZ EGYES KONTINENSEKEN A MEGOSZLÁS A KŐVETKEZŐ: lent, amely valamely or­szág hivatalos bajnokságá­ban szerepel. A játékveze­tők száma 284 941. 9 736163 amatőr, 5 472199 működőén mérik az időt 1 ifjúsági és 64 844 „öregfiú^ Kontinens: Klub: Csapat: Játékos: Játékvez.: Európa Észak- és 198 850 386 182 11 887 305 243 596 Közép - Amerika 6150 66 343 1 532 955 6 476 Dél-Amerika 24 465 54 516 1 047 175 12 646 Ázsia 29 244 21 167 524 687 10 058 Afrika 11 359 20 345 501 569 9 750 Óceánia 1 750 11 681 173 854 2 415 összese» 311818 |60 234 13 667 343 284 041 hét holtversenyben, s a KSI ellen pedig nyertek a kecskeméti lányok. Ilyen körülmények kö­zött érthető, hogy nagy iz­galmak között került sor a csütörtöki forduló első mérkőzésére. Nem kellett azonban sokáig várni. A Dózsa-lányok mindent be­leadtak és már az elején behozhatatlan előnyt sze­reztek. A mérkőzés ered­ménye végül: Kecskeméti Dózsa—Mezőberényi ÁFÉSZ 59:33. A férfiak csoportjában még nem dőlt el semmi. A .,bomba”-meglepetés, az OSC—KSI mérkőzés után már minden csapatnak van veresége, s még mindenki lehet bajnok. Eredmények: OSC Sí— Videoton 73:47, Bp. Hon­véd—Bajai Vízügy 62:59, KSI—XI. kér. Sí 73:65, OSC Sí—KSI 98:73. Az ÓIK pénteki, utolsó fordulójában a K. Dózsa csapata 10.10-kor a BSE ellen, a Bajai Vízügy 11.50- kor az OSC Sí ellen mér­kőzik. 1973 őszén otthonában akar kezdeni a Ferencváros Elsőnek Springer Ferenc szobra lett „hűtlen” az Üllői úti FTC-sporttelephez, majd lassan a lelátók is „cser­benhagyták” a zöld-fehére­ket. A labdarúgók átköltöz­tek a Népstadionba, a többi szakosztály pedig, ahol he­lyet talált magának, ott tartja edzéseit. Néhány év óta a ferenc­városi szurkolók sóhajjal, vagy kézlegyintéssel intézik el, ha valaki azt említi nekik: hazai pálya. Pedig már történt valami. Az idén februárban át­adták az új sporttelep első épületét — a klubházat, április 10-én pedig hozzá­láttak a stadion építéséhez. A C- és a B-lelátó alapo­zási munkái befejeződtek és helyükre kerülnek a vasbeton-tartószerkezetek. Sőt már az A-lelátót is ala­pozzák —, tájékoztatta az MTI munkatársát Rácz Jó­zsef, a klub beruházási fő­mérnöke. — Ez történt az idén — s mi lesz 1972-ben? — Június végére teljes egészében befejeződik az alapozás, a tartószerkeze­tek felállítása. Az év vé­géig felrakják a 2900. egyenként 6 tonna súly*á ülőelemet. Az utolsó mun­kálatok legalább háromne­gyed évig tartanak. Az ülésdeszkák együttes hosz­­sza több mint 5 kilométer... Felépítik a büféket és a vil­lamos berendezéseket. Ha mindez elkészül, akkor ta­lán az 1973-as őszi labdarú­góidényt — ha a sorsolás is így hozza — már a ha­zai pályán kezdhetjük. Az építkezés egyébként körül­belül 50 millió forintba ke­rül. Kuszonkiienc aranyat szereztek A Kunszentmiklósi VÁV Vasas SK birkózószakosz­tálya szép éremtermést aratott idei versenyein is, hiszen az év végére kitű­zött száz helyezésből csak kettőt nem sikerült telje­síteniük. Százhúsz foglalkozást tar­tottak a szakosztályban. Hat legjobb serdülő ver­senyzőjük kéthetes kunfe­hértói, egy birkózójuk (Mit­­ró László) a tatai országos táborozáson vett részt. Az év folyamán 25 versenyen vettek részt a kék-fehér mezes Vasas-fiúk, s mind­össze négy versenyen nem tudtak feljutni a dobogó legfelső fokára. A meg­szerzett 98 éremből 29 el­ső, 34 második és 35 har­madik helyezésről tanús­kodik. A magyar bajnok­ságban összesen 13 bajno­kot avattak. Megyei baj nokságban: serdülők: Kalapács István (Kf.), Németh István (Szf.), Sípos János (Szf.), Loson­­czi Márton (Szf.). Ifjúsá­giak: Bíró Károly (Kf.), Losohczj József fcSzL). Ka­lóz Mihály (Szf.). Felnőt­tek: Lesi László (Kf.), Le­si László (Szf.), Lesi Ár­pád (Kf.). Területi bajnokságban: serdülők: Bíró György (Szf.), ifjúságiak: Kálózi Mihály (Szf.). Országos bajnok: Loson - czi Márton (serd. Szf. 67 kg-ban). A szakosztályon belüli pontversenyben 1. helye­zés 5 pont, 2. hely 3 pont, 3. hely 1 pont. (összesen 282 pontot gyűjtöttek.) Egyéniben: 1. Losonczi Márton 38 ponttal (4 első, 5 második, 3 harmadik h.) 2. Kalapács István 31 pont­tal. (4 első, 3 második, 2 harmadik.) 3. Németh Ist­ván 22 ponttal. (3 első, 2 második, 1 harmadik.) E szép eredmények el­éréséhez elsősorban az MTS Bács-Kiskun megyei Tanács nyújtott komoly anyagi támogatást, de sok segítséget kaptak a kun­szentmiklósi birkózók a sportkört patronáló helyi VÁV-üzemtől is.

Next

/
Thumbnails
Contents