Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)

1971-12-30 / 307. szám

Kosárlabda Újabb győzelem az Országos Ifjúsági Kupában Budapesten a Sportcsar­nokban kedden folytatódott az Országos Ifjúsági Kupa mérkőzéssorozata. A Kecs­keméti Dózsa női csapata ezen a napon a Szekszárdi Vasas együttesével mérkő­zött A kecskeméti lányo­kon látszott az első napi nagy mérkőzés idegfáradt­sága. Adamik Ferenc edző igyekezett is a kulcsembe­reket pihentetni. Kecskeméti Dózsa— Szekszárdi Vasas 54:31 (24:14) Sportcsarnok. Vezette: Herczeg, Berendi. K. Dózsa: Zakiján (6), Király (6) — Lehoczky (6) — Táczi-Szabó (12), Sz. Kiss (4). Csere: Gulyás (8), Jurászik (8), M. Kiss (4), Ászity, Nemcsok, Bitter, Csenki. Edző: Adamik Fe­renc. A Dózsa 10:3 arányban vezetett. Az eleién kevés kosár ésett. mert mindkét csapat kitűnően védekezett. A kecskeméti lányok kissé fáradtan mozogtak és pon- 1 tatlanul dobtak távolról. A szünet után élénkült a já­ték és a 10. percben már 18 pont volt a Dózsa elő­nye, majd az utolsó 3 perc­ben 50:25 arányban is ve­zetett a kecskeméti csapat. Kitűnt: Zakiján, Táczi- Szabó, Lehoczky, Jurászik, Gulyás. A férfi ifjúsági csapatok mezőnyében a Bajai Vízügy jól kezdett az első napon és legyőzte a Videotont Bajai Vízügy—Videoton 60:59 (29:27) Sportcsarnok. Vezette: Kassai. Puhr. Bajai Vízügy: Petrity (10), Vuity (4) — Márfai (14) — Odor (15), Oláh (23). Csere: Pásztory, Nyírati, Bartucz, Berger, Schadt, Kunvári II. Az első félidőben végig a Vízügy vezetett néhány ponttal. A második félidő elején a Videoton nagy lendülettel játszott és át­vette a vezetést. Sokáig azonban nem tudták tarta­ni, mert a Vízügy pontos dobásokkal feljött és most már végig nem adta ki ke­zéből a vezetést. Kitűnt: Oláh, Márfai. Petrity, Odor. A Videotonból Tóth 18, Szűcs .44 és Demeter 11 ponttal volt a legeredmé­nyesebb. A Bajai Vízügy csapata a második napon a Bp. Honvéd csapatával játszott. Erről a mérkőzésről még nem kaptunk jelentést. NB III. végeredmény A kosárlabda NB Ill-ban befejeződött a küzdelem. A Délkeleti csoportban szere­pelt a Kecskeméti Műszaki Főiskola csapata és jó eredményt ért el. FÉRFIAK SifiiKlKi A Kecskeméti Építők bajnoki szerepléséről 1. Szol. O. 2. Szarvas 3. Sz. Pos. 4. K. MP. 5. Sz. FÉT 6. Gyula 7. Kszm.* 8. Békés 9. T.szm. 10. Szol. V. 11. Sz. Vas. 12. Mezőb.* 22 20 22 18 22 16 22 14 22 14 22 12 22 12 22 10 22 7 22 4 22 3 22 4 2 1687 4 1655 6 1803 8 1468 8 1668 10 1397 10 1305 12 1274 15 1373 18 1097 19 1361 18 1065 :1213 42 :1301 40 :1226 38 :1155 36 1525 36 1278 34 1533 33 :1536 32 :1574 29 :1733 26 :1G91 25 :1341 19 Boldog Vi& Ével Iövámmk 13. H.m. n. 22 9 13 1563:1647 31 Szeghalom visszalépett NŐK 1. Sz. Tan. 16 15 1 1067:688 31 2. Hódm. 16 12 4 1108:734 28 8. Karcag 1G 12 4 864:739 28 4. T.szm. 16 8 8 760:714 24 5. Szol. M. 16 7 9 835:912 23 6. BéKéS 16 7 9 914:937 23 7. Szarvas 16 6 10 898:924 22 8. Szegha. 16 4 12 742:934 20 9. Kis új* 16 2 14_576 :1085_17 10. Sz. II.** 18 5 12 591:817 20 A '-jelzett csapatoktól bün­tetőpont levonva. Az NB II-be jutott a fér­fiaknál a Szolnoki Olajbá­nyász, a nőknél a Szegedi Tanárképző Főiskola csa­pata. Az országos csapatbaj­nokság II. osztályában Kecskemét várost és me­gyénket is egyedül a Kecs­keméti Építős szakosztálya képviselte az 1971-es baj­noki évben. A csapat vég­eredményben az előkelő­nek mondható harmadik helyen végzett Az eredmény első hallás­ra kielégítőnek tűnik. Ha azonban a lehetőségeket és a képességeket vesszük alapul, akkor már koránt­sem ilyen rózsás a helyzet. A jobb szereplés megvaló­sulását több tényező gátol­ta. Ezek közül talán első helyen lehet említeni a nem kielégítő szakosztály­vezetést, a sportköri veze­tés közömbösségét a szak­osztály iránt. Sajnálatos, de az az igazság, hogy az OB I-t is megjárt csapat szereplésére sem a válla­lattól, sem annak szakszer­vezeti bizottságától, de még azt is elmondhatjuk, hogy sportköri vezetőitől sem akadt olyan személy, aki megjelenésével érdek­lődésről tanúskodhatott volna! A szakosztály veze­tője pedig e bajnoki sze­zonban összesen talán 2—3 esetben töltött néhány per­cet a bajnoki mérkőzése­ken. További súlyos hiá­nyosság, hogy a csapatnak nincs edzője, s edzéseket egyáltalán nem tartanak! Ma már eredményes sze­replés megfelelő gyakorlás, elméleti képzés nélkül szinte elképzelhetetlen. Nem rendeznek egyéni versenyeket, s ez megmu­tatkozik az egyébként jó képességű versenyzőik egyéni bajnokságban mu­tatott teljesítményeiben is. Nem megoldott versenyter­mük működtetése sem. A versenyzők sok hely­ről igazoltak, amiért a csa­pat összetartása, mozgatá­sa nehézségekbe ütközik. A csapat intézője foglalkozik az első csapat ügyén kívül a második garnitúrával, sőt, az ifjúsági oktatással is. Ezért túlterhelt és fel­adatát csak nagy nehézsé­gek árán tudja ellátni. A felsorolt hiányosságo­kon túl azonban van fejlő­dés is. Ha nehezen is, d.e megkezdődött az ifjúsági oktatás, szervezett formá­ban. Az első csapat min­den mérkőzésén teljes gar­nitúrával állt ki, s a baj­noki mérkőzésekre megfe­lelő versenyterem áll ren­delkezésre. A versenyzők közül az év folyamán Korom Gábor bizonyult a legjobb pont­szerzőnek. öt Csala Imre, majd Helmli Károly, ifj. Virág Ferenc és a két Kö­rösi követi. A többiek a várt eredményt hozták. Az ifjúságiak közül Lénárt és OIK-doníő kézilabdában is ÁRAKKA a kECSKEmétii es kiskunfélegyházi Cenfpum házak! Kedden Miskolcon a vá­rosi sportcsarnokban meg­kezdődött a kézilabda Or­szágos Ifjúsági Kupa dön­tője. A férfi ifjúsági csa­patok mezőnyében ott ta­láljuk a Kecskeméti Épí­tők együttesét, a nők kö­zött pedig a Kecskeméti TE csapata jutott be az ország legjobb hat csapata közé. A döntőbe jutás már ma­gában is szép sikere a vá­ros fejlődő kézilabdasport­jának, s reméljük Miskol­con is megállják helyüket A kézilabda ÓIK orszá­gos döntőjében az alábbi csapatok szerepelnek: Fér­fiak: Kecskeméti Építők, Debreceni Dózsa, Bp. Va­sas, Bp. Elektromos, Bp. Honvéd, FTC. Nők: Kecs­keméti TE, Debreceni VSC, Veszprémi Faárugyár, Bp. Vasas, Csepel, OGSC. A férfiaknál tehát 2 vidéki csapat küzd 4 fővárosival szemben, a nőknél pedig 3—3 az arány. Baranyi voltak a legjob­bak. A csapat szereplésével elégedettek lehetünk, azon­ban az elmondottak meg­változása esetén a gárda többre is képes. Ehhez azonban jelentős változá­sokra van szükség. Minde­nekelőtt a sportköri és a szakosztályvezetés szemlé­letének és gyakorlati tevé­kenységének kell gyökere­sen megváltoznia. A hibá­kat fel kell ismerni, igye­kezni azokat kijavítani, nem pedig másokban, kí­vülálló szervekben és em­berekben látni a bajok for­rását. Ha ez sikerül, akkor feltétlen lesz előbbrelépés, jobb eredmények formájá­ban isi A csapatnál ezenkívül szükség van egy-két új igazolásra, a versenyzői garnitúra felfrissítésére is. Még fokozottabban kell foglalkozni a fiatalokkal és lehetőséget adni részük­re tehetségük bizonyításá­ra. Reméljük, a felvetett problémák megoldódnak és az 1972-es év sikeresebb lesz a Kecskeméti Építők sakkozóinak életében! Gímes György A PETŐFI NÉPE TOIÖ TANÁCSADÓJA Internazícnale—Juvcn'us inWzÉs a szennyen Zöldségtermesztők figyelmébe ajánljuk! Alumíniumvázas fóliasátrak, tetszés szerinti hosszban, szellőző redőkkel, tágas, kiemelhető ajtókkal 4,5 m széles, valamint 6 m széles típusban 1,8 m, 2,6 m hasznos magassággal, 1,5 m-es bordaközzel, 4,5 m hosszúsági modullal raktárrá! azonnal beszerezheti Mezőgazdasági Ellátó Vállalat Telefon: 12-550. KECSKEMÉT, HALASI ÜT 29. 2150 A Nációnál nyerte az Interkontinentális Kupát A montevideói Centena­­rio stadionban európai idő szerint szerdára virradóra játszotta az Interkontinen­tális Kupa-döntő visszavá­góját az uruguayi Nációnál és a görög Panathinaikos. A Nációnál egygólos győ­zelmet aratott, s miután Athénben l:l-re játszottak, elnyerte a Világ első klub­csapatának járó kupát. Kétévi szünet után visz­­szakerült Dél-Amerikába a kupa, s egyben harmad­szor jutott uruguayi klub birtokába. Korábban — ugyanis a Penarol már kétszer győzött az Inter­kontinentális Kupában. Nációnál— Panathinaikos 2:1 (1:0) Vezette: McKenzie (skóíX Az új esztendő első hetének totószelvényén továbbra is olasz A- és B-mérkőzések sze­repelnek. Az elmúlt hetek bajnoki találkozóinak ered­ményei azt mutatják, hogy igen kiegyensúlyozottak az erőviszonyok a csapatok kö­zött. Az olasz bajnokságban r.incs előre lefutott mérkőzés. A szelvényen szereplő csapa­tok közül ezúttal a torinói Ju­­| ventusnak van a legnehezebb dolga, hiszen Milánóban az Internazionale ellen kell pá­lyára lépnie. A listavezetőnek nem lesz könnyű dolga az In- I tér ellen. Ugyanez mondható I el a Torino—Milan találkozó­­j ról is. A tabella alsóbb régió- I jában tanyázó Bologna és a I Catanzaro kiesési rangadót vív eg. mással. A B-osztályban is I nehéz találkozók lesznek, mi­vel sok csapatnak létkérdés a pontszerzés, úgy a feljutás vagy a kiesés ellen. A vezető Terna’ ának Arezzóban kell helytállnia ahhoz, hogy meg­tartsa vezető helyét a tabel­lán. Tippünk: 1. BOLOGNA—CATANZARO. Olasz A-osztály. Meglepően gyengén szerepel az idei baj­nokságban a nagy múltú Bo­logna. Ettől függetlenül ezen a mérkőzésen győznie kell. Tippünk: 1. 2. INTERNAZIONALE—JU­VENTUS. Olasz A-osztály. Nem lesz könnyű dolga a Ju­­ventusnak, ha pontot akar szerezni Milánóban. A na­gyobb esélyt az otthoni kör­nyezetben játszó Internek ad­juk. Tippünk: 1, x. 3. MANTOVA—FIORENTINA. Olasz A-osztály. Ez is nagy i mérkőzés lesz — bizonytalan í kimenetellel. A vendég Fio­­rentina az egyik pontot meg­szerezheti. Tippünk: x, 1. 4. ROMA—AT ALANT A. — Olasz A-osztály. A Róma ott­hon mindenkinek kemény el­­tenfele szokott lenni. Az Ata­­lanta jó formában van, dr nem bízhatunk a pontszerzé­sében. Tippünk: 1. 5. SAMPDORIA—LANEROS­­SI. Olasz A-osztály. Nem só s különbség van a két csapat tudása között. így a hazai pá­lya előnyét élvező Sam ml áriá­nak adunk nagyobb esélyt. «^-vnünk: 1, x. 6. TORINO—MILAN. Olasz A-osztály. Rangadó az olasz bajnokságban. Mindig nagy küzdelmet vívott egymással a két csapat, eredményeik is változóak szoktak lenni. Dön­tetlen eredmény látszik a leg­valószínűbbnek. Tippünk: 1, x. 7. VARESE—CAGLIARL. — Olasz A-osztály. A Varese ott­hon is igen gyengén szerepel az idei bajnokságban. Nagy meglepetés lenne a győzelme, még a szeszélyesen szereplő Cagliari ellenében is. Tippünk: x, 2. 8. VERONA—NAPOLI. Olasz A-osztály. A Verona javult az utóbbi időben, de közel sent olyan megbízható együttes, mint a Napoli. Ennek alapján azt várjuk, hogy a Napoli idegenben is megszerzi leg­alább az egyik pontot. Tippünk: x, 1. 9. AREZZO—TERNANA. — Olasz B-osztály. A Ternana a bajnokságra tör, így nem hin­nénk, hogy jó sorozata Arez­zóban megtörik. Tippünk: x, 2. 10. BRESCIA—PALERMO. — Olasz B-osztály. A Palermo lényegesen jobb ellenfelénél, így idegenben is a találkozó esélyese. Tippünk: 2, x. 11. FOGGIA—TARANTO. — Olasz B-osztály. A Foggia mérsékelten, míg a Taranto igen jól szerepel és áll a baj­noki tabellán. Ennek alapján nem esélytelen a Taranto ide­genben sem. Tippünk: x, 2. 12. MODENA—LAZIO. Olasz B-osztály. A Lazio, az A-osz­­lályba való felkerülésre pá­lyázik és eddig kitűnően sze­repel. Modenában is nagyobb esélyt adunk a Lazlónak. Tippünk: 2, x. 13. SCRRENTO—COMO. Olasz B-osztály. A hazai csapat a sereghajtó, míg a Como a kö­zépmezőnyben foglal helyet. A Sofrentőnak igen-igen kell a bajnoki pont. Tippünk: 2, x. +1 mérkőzés: 14. PERUGIA—A. S. REGGI-NA. Olasz B-osztály. Két kö­zepesen szereplő egvütles ta­lálkozóján a hazai pálya miatt a Perugiának adunk valami­vel nagyobb esélyt. Tippünk: 1, x. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. I.

Next

/
Thumbnails
Contents