Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)

1971-12-24 / 303. szám

Kosárlabda Az OIK döntőjében a K. Dózsa leány- és a Bajai Vízügy fiúcsapata csapatok téli gyermekbaj­noksága. Az első két for­dulóban lejátszott mérkő­zések eredményei: Kosárlabdában évek óta már az Országos Ifjúsági Kupa hatos döntője a sportág évzáró eseménye. A döntőt most is decem­ber 27—31-e között ren­dezik meg Budapesten, a Sportcsarnokban. Az ese­mény számunkra azért is különösen érdekes, mert a december 11—12-én, ugyancsak Budapesten ját­szott elődöntőkből mindkét megyei csapatunk, a Kecs­keméti Dózsa leány és a Ba^ai Vízügy fiúegyüttese is bejutott a legjobb hat csíapat közé. A döntő esélyeiről előre nehéz lenne jóslásba bo­csátkozni. Az erőviszonyok itt évről évre változnak. Lányoknál a tavalyi dön­tő hat résztvevője közül az idén négynek sikerül ismét biztosítania helyét a legjobbak között. Tavaly Kiskunfélegyházán ez volt a sorrend: 1. Csepel, 2, K. Dózsa, 3. KSI, 4. BSE, 5. MTK, 6. Szigetvár. Nos, az idén a védő Csepel még a Budapest bajnok­ságban elvérzett, s a Szi­getvári ÁFÉSZ sem jutott túl a megyei bajnokságon. Helyettük viszont felkerült ismét a Szekszárdi Vasas és a középiskolás bajnok­ságokon is sikeresen sze­replő Mezőberény. A me­zőny tehát erősödött. A Kecskeméti Dózsa múlt évi csapatából mind­össze hárman — Temesz, Báder és Mizsei — örege­dett ki. Kóczián és Mé­­hesi nem tudta megtarta­ni a helyét a feltörő, még fiatalabbakkal szemben. Zakiján, Király, Táczi- Szabó, Gulyás. Sz. Kiss és M. Kiss mellé Jurászik, Nemcsok. Lehoczky, Bitter került a csapatba, s mivel az országos döntőn 12 já­tékos szerepelhet, még to­vább; két fiatal kaphat lehetőséget. A fiúk csoportjában a Bajai Vízügy csapata nagy küzdelemben, de teljesen megérdemelten harcolta ki a továbbjutást. A csapat­ban több olyan játékos szerepel, akik már az NB II-ben is jól helytálltak és megfelelő rutinnal rendel­keznek. A lányoknál egy érde­kes összeállítást is közöl­hetünk. Rendelkezésünkre áll ugyanis az eddigi nyolc ÓIK résztvevőinek teljes névsora. Ebből kitűnik, hogy az idei 6 résztvevőt is beszámítva csak a Kecs­keméti Dózsa volt mind a 8 alkalommal tagja a dön­tőnek. A további sorrend: 5 alkalommal jutott dön­tőbe a Szigetvár az MTK és a Szekszárdi Vasas, 4 alkalommal a Csepel, KSI. Kétszer jutott a legjobbak közé a DVTK, BSE, Nagy­kanizsa. Egyszer: Szolnoki VM, BKV Előre, Eger, Tö­­rökszentmiklós, Mezőbe­rény, Szív. Építők. Bp. Kossuth Zs.v Gimn., Bp. Eötvös Gimn., Bp. Peda­gógus. A hét bajnok: (a nyol­cadik csak most követke­zik) Kecskeméti Dózsa két­szer, MTK, Csepel, DVTK, Sz: getvár, E. Gyógyszer. Ugyanezek az adatok sajnos a fiúk versenyéről nem állnak rendelkezé­sünkre. A legtöbbször a KSI gvőzött és most is az esélyes. A december 27—31-e között sorra kerülő döntő során a Sportcsarnokban megyénk csapatai az aláb­bi időpontokban játsza­nak. December 27. hétfő: 17.40 K. Dózsa—KSI 19 ó. Bajai Vízügy—Videoton. December 28. kedd: 11.20 K. Dózsa—Szekszárdi Va­sas 17.40 Bajai Vízügy— Bp. Honvéd. December 29. szerda: 15 ó. K. Dózsa—MTK, 17.40 Bajai Vízügy—XI. kér. Sportiskola. December 30. csütörtök: 10 ó. K. Dózsa—Mezőberé­ny i ÁFÉSZ, 19 ó. Bajai Vízügy—KSI. December 31. péntek: 10.10 K. Dózsa—BSE, 11.50 Bajai Vízügy—OSC. KECSKEMÉT VAROS GYERMEK­­BAJNOKSÁGA Kecskeméten megkezdő­dött a leány kosárlabda-K. Dózsa I.—Sportiskola III. 49:0 (15:0) Ld.: Deme­ter 14, Szécsényi 13, Ba­logh 10. Sportiskola Zenei —Sportiskola II. 27:10. (13:6) Ld.: Józsa 12, Mo­hai 11, ill., Fodor 5, Zsám­­boki 4. K. Dózsa I.—K. Dózsa 11. 13:8 (1:4) Ld.: Szécsényi 5, Dunai 5 ill.: Adarnik 3, Kerpesits 3. Sportiskola 1.—Sportiskola 111. 35:3 (16:3) Ld.: Lász­ló 12, Németh 12, Nyerges 8. ill.: Bari 2. Á jó szereplés titka a megfelelő utánpótlás JÖL SIKERÜLT évet zárt a Kiskunhalasi MÁV MTE női kézilabda-csapata. Mint ismeretes a tavalyi idény végén a csapat ki­esett az NB I. B-ből, s az idén az NB II. középcso­portjában próbálta a visz­­szajutást jelentő bajnoki címet megszerezni. Ez azonban nem sikerült, mert a sors szeszélye foly­tán az elmúlt évi másik kieső, a TFSE csapata is ebben a csoportba került így lett aztán az a furcsa helyzet, hogy már a ta­vaszi idényben eldőlt a bajnoki cím sorsa, hiszen nem volt vitás, hogy a na­gyobb rutinnal rendelkező TF nyeri a bajnokságot. A MÁV MTE női kézilabdá­zói viszont becsülettel vé­gig küzdötték az évet, s végül a 40 pontos TF után 35 ponttal végeztek a má­sodik helyen, 3 ponttal megelőzve a Szentes csa­patát De nézzük a sok­mindenre választ adó táb­lázatot 2. Kiskunhalasi MÁV 22 15 5 2 203—141 35 Tehát a legkevesebb gólt kapta a csapat az NB II. 35 csapata közül. Ez egy­ben mutatja a csapat fő erényét is, a kitűnő véde­kezést. A góllövésben a 6. Jó tanulók — jó sportolók Két éve működik a sportiskola Baján, a Va­sas MTE sportkörön belül. Az egyesület taglétszáma törőolimpiát Versenyszá- j maximumát adta. Ezt an­mai: 300 m, 400 m, 800 i nál inkább sem tehették, m, 1000 m, 1500 m. Az mert meglehetősen rossz 1000 m-es aíkadályfutásban | körülmények között kel-Huszonöt éves a röplabda-szövetség Az ez alkalomból tartott jubileumi ünnepi közgyű­lésen — melyen dr. Beekl Sándor, az MTS elnöke köszöntötte a résztvevő­ket — megjutalmazták az ötven íő körül mozog. Kö- aranyjelvényes szintet ért ' lett felkészülniük a külön­él. A leányok közül Csontos Zsuzsa bizonyult legjobb­nak. Két országos bajnok­ságot szerzett, az egyiket távolugrásban, a másikat a 4x100-as váltófutásban, az úttörőolimpián. Három­próbában _ aranyjelvényes szintet ért el. A harmadik korcsoport­ba — 10—12 évesek — tartozók közül különösen az úttörőbajnok 4x100-as váltó tagjai: Lányi, Szenti, Balanyi érdemel dicsére­tet. A középtávfutók is igen tehetségesek: Pápai, Reisch, Lampert... Az ugrók közül: Hegedűs M., 1 is elsősorban a Kállai Éva j és Szalma Zs., a dobók í Általános Leányiskolát kell közül, az exbajnok Dan­­! kiemelni. A középiskolák [ csa, Varjú É., és Varjú közül a Türr István Köz- ! Á., valamint az egészen gazdasági Szakiskola kép- j újonc Janák M., és Csáki viseli az utánpótlás bizto- j ígérkezik komoly tehetség­­sítása szempontjából. Üjab- 1 nek. zülük több mint negyven leány. A sportiskola veze­tő edzője, Szatmári Já­nos. Segítőtársai Torna Já­­nosné és Pestality Mária. Tehetségekben nincs hi­ány. Sajnálattal kell azon­ban megállapítani, hogy a nagyarányú lemorzsoló­dás a szülők és a pedagó­gusok egy részének sport iránti kedvezőtlen szemlé­letére vezethető vissza. Így az atlétikai szakkör veze­tőinek egyre több tehetsé­ges gyerekről kell lemon­dania. Az utánpótlás nagy szá­zalékát az általános isko­lák biztosítják. Közülük ban a Tóth Kálmán Gim­náziumban is tapasztalha­tó némi kezdeményezés. A sportiskola versenyzői 1971-ben 16 különböző jel­legű bajnokságon és ver­senyen vettek részt. A leg­eredményesebbnek Perlaky János bizonyult, aki sok­oldalúsága és tehetsége révén országos bajnoksá­got nyert, köztük egy út-A Magyar Röplabda Szö­­j vétség értékelése szerint j az év legjobb edzője : Dunszt Ferenc, a Katona ! József Gimnázium test­­! nevelő tanára és a Kecs­keméti Volán edzője. elmúlt 25 évben legjobb munkát végzett társadal­mi munkásokat, edzőket, játékvezetőket. Kiosztották az év legjobb női játékosa — Szalai Béláné (NIM) —, az év legjobb férfi játékosa — Tatár Mihály (Bp. Spartacus) —, s az év játékvezetője — Szele Dénes — részére a díszok­levelet. örvendetes számunkra, hogy az év legjobb edzője címet és az azzal járó díszoklevelet Dunszt Fe­renc, a Kecskeméti Vo­lán Sportkör edzője érde­melte kL T. S. Két eredmény kimaradt Az elmúlt hét végén ren­dezett országos korosztá­lyos úszóverseny tudósítá­sából két kecskeméti úszó eredménye kimaradt. E számokra ugyanis szomba­ton, már lapzárta után ke­rült sor. Mindezt azért is említ­jük külön, mert éppen eb­ben a két számban értek el legnagyobb sikereket a kecskeméti versenyzők. A 100 m gyermek fiú mellúszásban Rebek Zol­tán 1:25 idővel, az 1:22,5- ös országos gyermek csú­csot úszó Wirker (FTC) mögött a második lett. Re­bek Z. eredménye megyei és területi gyermekcsúcs. A 100 m delfin leány mellúszásban Nagy Melin­da 3. lett. Eredménye 1:33,8 szintén megyei gyermek­csúcs, sőt, ez az idő a nyá­ron még országos csúcs lehetett volna. A minősítésék tekinteté­ben hat aranyjelvényes versenyzővel rendelkezik az atlétikai szakosztály. Közülük tizenhármán ezüst, és tizenhármán bronzjelvényes szintet ér­tek el. Szakágakra bontva a tel­jesítményeket, elmondható, hogy rendkívüli jő után­pótlással rendelkeznek a bajaiak. Sokoldalú ver­senykészségük mellett az iskolában is példásan meg­állják a helyüket A sport­iskola tagjainak tanulmá­nyi átlaga 4,1. A jó eredmények nem azt jelentik, hogy minden gyerek képességének a Uj kűrrel az olimpiára Almássy Zsuzsa, az FTC műkorcsolyázó versenyző­je 1972-ben már a harma­dik olimpián vesz részt az 1964. évi téli játékokon Innsbruckban még csak a 17. volt, 1968-ban viszont Grenoble-ban már a 6. lett. Jövőre Sapporóban megint legalább egy pon­tot akar szerezni... A harmadéves műegye­temista (épületgépész-hall­gató), hatszoros magyar bajnok, új szabadon válasz­tott gyakorlatanyaggal uta­zik Japánba —, s ezt meg­előzően a januári götebor­­gi Európa-bajnokságra. féle versenyekre. Ez pedig lényegesen, befolyásolta őket tudásuk kibontakoz­tatásában. A sportiskola céltámogatásból, eredmé­nyességi juttatásból és tagdíjakból tartja fenn magát. Nemcsak a szűkös anyagi keret okoz gondot, hanem a félkész Petőfi­­szigeti sportlétesítmény is. Télen pedig a teremhiány, annak időbeosztása, bérle­ti költségei, túlzsúfoltsága. Érdemes lenne erre fel­figyelni az illetékes váro­si és megyei szerveknek, hiszen a bajai sportiskola egy olyan sportágnak az alapját vetette meg, amely­ben mind a megyeváloga­tottak, mind pedig az or­szágosnak nagy szüksége van az utánpótlásra. Sz. J. Játékvezetői tanfolyam Kiskunhalason Kiskunhalason a járási­városi labdarúgó szövetség játékvezető bizottsága az 1972. évi bajnokságra való felkészülés és a játékveze­tő hiány pótlása érdekében a tél folyamán labdarúgó játékvezetői tanfolyamot in­dít. A tanfolyamra jelent­kezni január 10-ig lehet írásban vagy személyesen Kiskunhalason, a Járási TS Bokányi D. utca 4. szám alatti hivatalos helyiségé­ben. helyet érte el a MÁV. A csapaton belül a „gólki­rálynői” cím Bátorfalussyt illeti meg 56 góljáért, majd az 52 gólos Riegler és az 51 gólos Paczolayné követ­kezik. A legtöbbször szere­peltek: Heródek, Takács- Bátorfalussy, Paczolayné, Erdész, Riegler, Szabó, Csendes, Király. Helyet ka­pott még a csapatban Sző­ke, Vida, Pocsai, Varga és Kiss. A FENTI EREDMÉNYEK természetesen Horváth Ist­ván edző munkáját is di­csérik. 15 éve már, hogy a MÁV edzéseit vezeti, s látja el ezt a nem könnyű „munkakört”. Sok segítsé­get kap azonban Bor Gé­za szakosztályvezetőtől, Mezei János intézőtől és nem utolsósorban Paczolay Gyuláné csapatkapitánytól, akik az előre elkészített évi program alapján, a le­hetőségekhez képest min­dent megtettek a jó sze­replés érdekében, s az eset­legesen felmerülő egyéni problémákat is közösen próbálták megoldani. S itt kell azt is megemlíteni, hogy a fegyelmi probléma egész évben nem volt, a játékosok között kitűnő csapatszellem uralkodott, valamint azt is. hogy min­denki rendszeresen járt edzésre. KOMOLY FEJLŐDÉS mutatkozott az utánpótlás­nevelés terén is. Megszer­vezték a szakosztály sport­iskoláját. Három általános iskola mintegy 300 tanuló­ját „szűrték ki”, s végül ezt a két 20 fős keretre szűkítették le. A gyerekek­kel heti 3 edzésen Gyarma­ti János foglalkozott. Kis­kunhalason először fordult elő, hogy 10 éveseket von­tak be tervszerű munkába. A játék öröme mellett a versenyszerűség is biztosí­tott részükre a különböző úttörő- és serdülő-bajnok­ságok során. Érdemes meg­említeni néhány igen ügyes fiatalt. Beáta, Csala, Ko­vács. Zsikla, Sziklai, vagy Kocsis nevével a közeljö­vőben még találkozunk. Mind ez nagyon szép, de azért igen sok gonddal, nehézséggel is küzd a szak­osztály. Évek óta az állami támogatás jelenti az anya­gi bázist. Fejlődés viszont csak úgy lehet, ha a MÄV- sportkörtől és a várostól is kapnak, az erkölcsi elis­merésen túl, anyagi támo­gatást is. Ehhez azonban még jobb és több munka és hasonló jó eredmények szükségesek a következő idényben. Árvái Mihály ASZTALITENISZ A Kiskőrösi Járási Asz­talitenisz Szövetség de­cember 19-én, a KIOSZ székházában rendezte meg a járási asztalitenisz baj­nokságot. A versenyen Tázlár, Tabdi, Fülöpszál­­lás és Kiskőrös több mint 60 versenyzője indult. Eredmények, női egyéni: 1. Opauszky Mária (Kiskő­rös), 2. Matusik (Kiskőrös), 3. Digner (Tabdi). Páros­ban: 1. Matusik—Opauszky (Kiskőrös), 2. Szikora—Se­bestyén (Kiskőrös), 3. Né­meth—Horváth (Tázlár). Férfi, egyéni: 1. Sebes­tyén Gábor, 2. Atkári, 3. Farkas (mindhárom Kis­kőrös). Párosban: 1. Sebes­tyén—Matusik (Kiskőrös), 2. Atkári—Farkas (Kiskő­rös), 3. Judák—Digner (Tabdi). Vegyespárosban: 1 Atkári—Opauszky, 2. Ma­tusik F.—Matusik I., 3. Várszegi—Sebestyén I. (mindhárom Kiskőrös). Ifjúsági fiú, egyéni: 1. Várszegi István (Kiskőrös), 2. Viczián (Fülöpszállás). Kaposvári (Kiskőrös). Párosban: 1. Gáspár— Merbl (Kiskőrös), 2. Viczi­án—Szlama (Fülöpszállás). 3. Hazafi—Haskó (Kiskő­rös).

Next

/
Thumbnails
Contents