Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-17 / 298. szám
1971. december 17, péntek 5. oldal Modern otthon és pásztorhot 6, hogy elözönlötte otthonomat a technika! Kéziratpapíromra villanyfény vetül; a melenget távfűtés szolgáltatja; a (vendég elektromos csöngővel jelzi jöttét; kávéját villany házipresszóval fő| zöm; a fürdőszobában mosógép áll; most, hogy írok, itt döngicsél körülöttem egy zsebrádió muzsikaszava. És megvallom, egyik csodaszerkezet működését sem értem teljességgel. Azt olvastam ugyan valahol, hogy a tévé vevőkészülék első fokozata szelektálja, majd- fölerősíti az antenna által vett jeleket; hogy egy oszcillátor janak, felmagasítsák, szebbé tegyék a paraszti életet. A múlt században a paraszti háztartások legfontosabb eszközei még a falusi mesterek keze alól kerültek ki. Emlékeznek az öregek, hogy teszem azt Nádudvar, Tiszafüred, Mezőtúr, Hódmezővásárhely, Mohács, Mezőcsát, Karcag vagy Csákvár fazekasai milyen fontos szereplői voltak a hetipiacoknak és vásároknak. Hogy a díszítésnek milyen vál- hászkampők. vagy nem művészi) tárgyai között élték le, most az új lehetőségekkel élve, új környezetet alakítottak ki maguk körül. Ezért váltak a néprajzi gyűjtők számára kincsesbányává a falusi padlások. Ugyanis oda száráűzték a modernizált háztartásokból a múlt kellékeit; a festett ládákat, oda kerültek föl a rokkák, guzsalyok, olajmécsek, beretvatartók, faragott jármok, kaszafenőtartók, ostomyelek és jutozatossága volt megfigyelhető e darabokon; csíkozott, sakktáblaszerű kockázassál ékített, körökkel, jeleit bekeverik a kapott j körívekkel, szögekkel, i jelhez; hogy működik e ! rozettákkal, virágelemekmasinában demodulator, j kel ellátott cserepek kíeltérítő generátor, meg a j nálták önmagukat a vájóég tudja mi minden. ! sári közönségnek. Hogy a Most, hogy számot szeret- j faragó emberek az ivónék adni róluk, törede- j csanaktól a temetői fejfálemrnel bevallom, azt sem ig, a díszes kerítéskaputól i vagyok képes megmagya- I rázni, miként működik a legegyszerűbb elektromos kenyérpirító szerkezet, pedig naponta használom. Viszont, ha rápillantok a falamra függesztett faragott pásztorbotra, annak nincs titka előttem. Tudom, somfából faragta a Veszprém megyei juhászember, akitől vettem. Szinte személyes ismerőseim a reája faragott tölgylevelek, madaraik, mókusok, őzek, szarvasok. Ismerem a pásztornak azt a mozdulatát, ahogyan fölemeli az ilyen alkalmatosságot, ahogy reűtámaszkodik, még azt is, ahogyan az engedetlen puli után hajítja. Ilyen okok magyaráznák, hogy a modern ember mindinkább vágyik arra, hogy népművészeti tárgyak is legyenek a környezetében? Talán ilyenek is. jlf anapság 1,1 nyolcvan Városon pedig? Talán a technika szüntelen jelenléte váltja ki az emberekből a szomjat; talán mert sokan falun élt gyermekéveik emlékeibe fogódznak; talán mert a formák naiv szépsége ragadja meg őket — mind többen gyűjtenek népművészeti tárgyakat. Van, aki csak egy műanyag bevonatú fotel bölcsőig mindent elké- j merevségét oldja föl egyszítettek.. És milyen j egy népi hímzésű párna messzi vidékről fölkeres- i lágy színeivel. Más a káték a múlt század elején ; locsai kötények tűzvarát eszem azt Blázsik Pál csongrádi szűcsöt, akinek rajzkönyvében oly szép stilizált rózsák várták, hogy ködmönre hímezzék őket... papjainkban a falu ^ alig ismeri a népi iparművészeket. Legföljebb a saját községében élő mesterről tud, a parasztember, jobbára róla is csak a rokonság okán, vagy mert sokszor keresik a híres fazekast, vagy plngáló asszonyt a — városiak. Van-e . másodrangú táncdalénekes, aki ne volna országszerte ismertebb, mint a karcagi Kántor Sándor fazekas, a somogyjádi Varga László fafaragó, vagy Vén Lajosné a jeles szakmári pingáló asszony!? A falu még nem telt be annak örömével, hogy a csaknem vidék embere számára is népművészeti és háziipari szövetkezet összesen évi több mint félmilliárd forintot érő portékát hoz forgalomba... Ezek között vannak ötvösmunkák, cserepek, kovácsoltvas tárgyak, kisbútorok, kefetartók, mángorlófák, szőttesek, hímzések, szűcsremekek, szőnyegek — jóformán minden, ami az embert otthonában körülveszi. A hasonló tárgyaknak valaha a paraszti életben az volt a rendeltetésük — Ortutay Gyula megfogalmazása szerint — hogy a mindennapi élet szolgálatában állbeszerezhető mindaz az iparcikk, ami sokak szemében nemrég még a városiasság jelképe volt. Ezért találunk a falusi hajlékokban oly rengeteg világító rekamiét, damaszttal bevont díszpárnát, bazárl nippet, a falakon pedig unalomig ismert giccsfestményt (kék tavon révedező hattyút, cigánylányt hegedűvel, erdei tisztáson tébláboló szarvasokat, stb.), valamint a „mód és modernség” megannyi hamis jelét! Olyan emberek, akik gyermekkorukat még népi iparosok (mindegy, hogy művészi zsát használja föl arra, hogy egész falfelületet beragyogtasson egy ízléssel: a falra rögzített népi ruhadarabbal. Olcsó, mégis megejtő bájú népi cseréptányérok díszítik sok barátom konyháját. Meglepő az a természetesség, melylyel a legmodernebb vonalú ipari készítmények és a népművészet formahagyományát őrző darabok alkalmazkodnak egymáshoz. persze ennek a ,,tí-1 toknak” a megfejtéséhez sem kell, hogy tudós legyen az emberfia. A modern ipari formatervezés csakúgy, mint a mai iparművészet, szüntelenül visszanyúl a népi hagyományokhoz. Részint, mert évezredek alkotói logikája alakított ki bizonyos formákat — ezt jómagam a cserepesek munkáin tapasztaltam legszembeötlőbben — részint, mert a világ minden táján növekszik mindannak a becse, ami népi. Ez bizonyára nem független azoktól a politikai változásoktól sem, amelyek a nép helyzetére, a nép óhajára, a nép szellemi kincseire irányítják a közfigyelmei Nálunk már túlvagyunk a kezdeti lépéseken. Ki hinné! — hazánkban a bedolgozókkal együtt kereken negyvenezren foglalkoznak népművészeti tárgyak előállításával. Vane mammutüzemünk, amelyikben ennyien dolgoznának? Nem tudok róla. Csak azt tudom, a nép művészete mind jobban átszínezi mindennapjainkat Még olyan helyekre is utat tört magának, ahol — városon legalább is — azelőtt nem volt helye. A gellérthegyi Búsuló juhász vendéglő bárját Vankóné Dudás Júlia galgamácsai népművész falfestményei díszítik, sok híres étteremben népi cserépedényekben tálalnak a vendégnek, a ruhatervezők mind több női ruhán alkalmaznak már népi fogantatású hímzést... A város — és ezen “ nemcsak Budapestet értem, mert a Népművészeti és Háziipari Vállalatnak 18 pesti boltja mellett 58 vidéki üzlete is működik — már keresi a népművészet alkotásait Vajon mikor tárja ki otthonait előttük a falu. ahol ez a művészet annak idején ki virágzott? Bajor Nagy Ernő Ceglédi vélemény a horrásról A „három város“ barátsága A Forrást nem egy Kecskeméten szerkesztett fővárosi folyóiratnak látom, hanem táji jellegűnek, provincializmus nélkül, országos színvonalon. A Duna—Tisza közének irodalmi, művészeti, történelmi és tudományos múltja gazdag, élő íróink, képzőművészeink, tudósaink műveit, tevékenységeit ismerik szerte a hazában — van mit fölmutatni, és van ápolandó örökségünk a három város évszázados szövetsége, melyet az idő és a közigazgatási határok elhomályosítottak, mely azonban megbonthatatlan, szétválaszthatatlan, s kifejezi a két nagy folyó közének jelenét is, s közepesen fejlett mezőgazdaságból iparosodó, máris jelentős eredményeket elért hat évszázados mezővárosok társaságát Hajdan ugyanabból az erdőből hordtuk a fát épületpek, tűzrevalónak, az Árpád-királyok erdejéből. Buda eleste után uraink elmenekültek rendcsináló Rádió — japán módra darabontjaikkal, magunk leplünk tol a kóbor katonák, a verekedő diákok, a lovas betyárok és a fosztogató tatárok bandáival szemben, és egyazon gazdát ismertünk, a konstantinápolyi szultánt kinek százötven évig fizettük a harácsot. Pénzzel segítettük a bajba jutott szomszédot és befogadtuk egymás futó népeit ha a kánok hordái üszköt vetettek házainkra. Prédikátorok és rektorok változtak itt egymás után, Hány oki Losontzi István is meglakta mindnyájunkat Kőrösön írta a legnagyobb karriert futott magyar iskoláskönyvet a Hármas Kis Tükröt rigmusba szedve Kőröst Ceglédet és Kecskemétet, melyek híresek vörösbor szürettel. Negyvenyolcban lépett föl a három város utoljára a történelemben közös határozatával, melyben megfenyegettük a tétovázó Batthyány-kormányt miszerint bizodalmunkat nem adjuk tovább, ha a megtámadott édes haza fegyveres védelmére hadat nem indít magunk szívesen fogunk kardot kaszát puskát a betolakodott Je- I lasics ellen. Erre a követelésre jött ide Kossuth ka• tonát szedni, bejelentvén , nagy lelkesen Pesten, most l pedig megy az Alföldre katonát toborozni zsebében | levelünkkel, gyűjtött is j vagy tízezer harcost Pá! kozdra. I Tartson bennünket össze a Forrás a hagyományok j ás az élet szép piros fonalaival gazdagítani a táj kultúráját, kibontani értékeit, örömmel örülni a tágabb haza sikereinek, szí| vesen teret adni mindenkinek, aki magyar nyelven 1 szól a másik emberhez, és í nem magyarokat is befoj gadni, akiknek hangja a vox humána. Hídvégi Lajos Hagyományosnak csöppet sem mondható módon alakítja ki rádiókészülékei „káváját” az egyik japán gyár. Telepes, több hullámsávos, 9—11 tranzisztoros vevőkészülék található a szép vonalú műanyagházbban, mely néhány mozdulattal több féle formájúra alakítható. A japán tranzisztoros rádiógyártás szinte egyeduralkodóvá vált a világpiacon az utóbbi 10—15 év során. Árban egyik ország ipara sem tud versenyezni vele az óriási szériában előállított, kisebb igényeket kielégítő, de mégis jó minőségű híradástechnikai tömegcikkek gyártása terén. Film készül... A kiskunhalasi tanyavilágban az elmúlt napokban Lakatos Vince filmezett. A rendező saját műve, a Virrasztók alapján a századelejl nyomorúságos paraszti élet küzdelmeit eleveníti fel. Filmjében egy-egy epizódot szemtanúk mondanak eL 10. Nem, nincs semmi baj, hiszen a másik gondolataiban vas, függetlenül attól, hogy ő miket mond. S lám már álaszol is: örülük, hogy jószándékkal van irántam. Bízom ben- 2, hogy miként önnel, társaival is baráti viszonyba erülök. Ezt kell tennünk. Ezért is jöttem. Nem tudom iszont, hogy mit jelent az: férfi? És főleg, hogy ön iérb szeretné átdugni a kezét a védőöltözetemen? el téti énül szükség van erre? _ Ö, dehogy! — gondolja sietve Konra. — Inkább rt tisztázzuk: miben állhatok szolgálatára? Van-e vaimi terve, amelynek megvalósításában igénybe vehet - é személyes segítségemet, közreműködésemet? Egyálűán, mennyi időre tervezi itt-tartózkodását? — Köszönöm a felajánlott támogatást, igénybe foam venni. Egyébként már eddig is sok ismeretet rakiroztam el az emberről, mostani találkozásunk eredményeként. Elnézését kérem azonban, egyelőre viszsza kell mennem a gömbbe, huzamosabb ideig nem tehetem ki a védőöltözetemet ilyen nagy forróságnak és ekkora légnyomásnak. Itt, a harmadikon annyi ideig maradok, amennyire energiakészletemből futja. Kérdéses, hogy a szervezetem miként tűri a klímát, nem adódik-e valami komplikáció. Pontos választ tehát nem adhatok. Búcsúznunk kell, a viszontlátásra. — Egy másodpercre még! Van-e kifogása az ellen, ha míg ön pihen, megérkezéséről értesítsem embertársaimat, s később velük együtt tiszteletemet tegyem? — Ellenkezőleg. Nagyon örülök. A széles körű ismeretség, a sokoldalú tájékozódás — itteni munkám alapfeltétele. Energiamegtakarítás szempontjából azonban kedvező lenne számomra, ha a többi emberrel is az ön révén tarthatnám a kapcsolatot. Én önt barátomnak érzem, megbízom önben. Vállalná ezt a feladatot? Tolmácsolna köztünk? — Boldogan. — Akkor, kérem, őrizze meg a tapadókorongot. Amikor érintkezésbe kíván lépni velem, helyezze vissza a homlokára és jöjjön a gömbhöz. Most távozom. A labda felpattant, pár szökkenéssel a csúzda aljához ért és felgurult rajta. Kisvártatva a csúzda is behúzódott az űrhajó belsejébe. A gömb sugárzása fokozatosan csökkent, halványult végül már csak a sziluettje derengett a tisztáson. Égő cirkuszi karika, ilyeneken ugrálnak át az oroszlánok, tigrisek. Aztán a karika is kialudt. Kopra Tibor felemelkedett a földről, megrázta a íe-. Jét, mélyeket lélegzett. Aztán megfordult, átvágott a bokrokon. Lassú léptekkel, töprengve ballagott vissza a kamrához. A küszöb előtt megállt, hátranézett. A telek bal csücskéből, a bozótosból semmi fény nem szivárog ki. | És néma, csendes köröskörül a táj. Tétován a homlokához nyúlt. Ött volt a kis tapadó korong. Erre, mintegy varázsütésre, elszállt révetegsége. Ébren van, valóság az, ami történt. Beugrott a sufniba, meggyújtotta a lámpát, kapkodva öltözni kezdett, fel a nadrágot, inget, le a cipőt, fel a zoknit, vissza a cipőt. Egy perc alatt végzett, el sem oltotta a lámpát, be sem lakatolta az ajtót, már rohant is lefelé az Árkos utcán. Repült, ugrott, száguldott. * Ilike, a kövérkés, harminchat éves szőke M.-i postáskisasszony édesdeden aludt az iroda mögötti szobácskábán, amikor erősen megverték az ablakát. Mérgesen ébredt fel. Almában ugyanis virágos, madárdalos mezőn sétált, tüzérek gyakorlatoztak ottan, egy szép szál legény csalogatta őt be. a közeli nyíresbe, tetszett neki a katona, csakúgy illendőségből kérette magát, amikor tessék... kopognak! Ki az a tapintatlan ökör, aki még ezt a kis időt sem tudja kivárni... Pongyolába bújt, felkattintotta a csiptetős lámpát ágya fejtámláján, az ablakhoz lépett, kinyitotta. (Folytatása következik)