Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-15 / 296. szám
I »■ MTI. december 15. szerda 5. oldal »...a nagyközönség kényelmére szolgáljon“ Százötven éves patika AMIRŐL KEVÉS SZÓ ESIK... Agitáciős művészet A Szabadság téri állandó ügyeletes gyógyszertár Kecskemét második legöregebb patikája. Az elsőt 1951-ben szüntették meg. Az idősebb korosztály még „Farkas patika” néven ismerte. Alapítója Hajagos András egykori apothekáros 1820 őszén adta be kérvényét a királyi helytartó tanácshoz, hogy Kecskeméten új gyógyszertárat állíthasson fel. Ezt azonban előbb ki kellett vizsgálni a korabeli tanácsi jegyzőkönyv szövege szerint, mert „.. .a városi tanács kihallgattatni rendeltetett az iránt, váljon a második patika felállításának szüksége fenn forog és tegyen véleményes jelentést.. (Mármint a városi tanács a helytartó tanácsnak.) A véleményes jelentés és a lakosság gyógyszerellátásának szükségessége alapján végül is 1821-ben, tehát 150 évvel ezelőtt meg is jött az engedély, azonban a megnyitást szigorú feltételekhez kötötte. Első feltételként szabta meg „.. .hogy az új patika olyan helyen állíttassék fel, mely a nagyközönség kényelmére szolgáljon ...” Ügy látszik azonban, hogy ez a követelmény még százötven év múltán is fenn áll és megfelelő elhelyezése gondot okoz a városi tanácsnak, a gyógyszertári központ vezetőinek. A gyógyszertárak állami tulajdonba vétele 1950 óta a megye és a város gyógyszerforgalma óriási emelkedést mutat. Kecskemét nyolc patikájának forgalmából mintegy 38—40 százalékot ez a Szabadság téri „öreg patika” lát el, ami bizony nemcsak az ott dolgozókra ró sokszor emberfeletti feladatokat, de a betegeket is sorbaállásra, hosszas várakozásra kényszeríti. Korszerű átrendezéssel — ami természetesen megfelelő helyet is igényelne — mindezt a sok kellemetlenséget el lehetne kerülni. A megoldásra remélhetőleg nem kell újabb 150 évet várnunk. Az 1821-ben kiadott engedély 2. pontja szerint .......hogy mindaddig, míg a megyei orvos által meg nem vizsgáltatik, sem a címet kifüggeszteni, sem abból orvosi szereket kiadni nem szabad ...” Tudomásunk szerint a megyei orvos helyett a KÖJÁL is mondott már az utóbbi időben ilyen fe- ' nyegetést, de mi lenne a ' betegekkel, ha bezáratnák ezt az éjjel-nanpal működő nagy gyógyszertárat. I melynek múltja ma már helytörténeti jelentőségű. Történetét, Kecskemét és a megye többi patikáinak j történetét egyébként Lóránd Nándor, a megyei gyógyszertörténeti gyűjtemény gondozója és kutatója részletesen feldolgozta. Innen, , valamint a városi levéltárban őrzöttt korabeli feljegyzésekből tudhatjuk meg, hogy az alapító Hajagos András 1837-ben eladta patikáját Mollik József gyógyszerésznek, aki öt év múlva tovább adta Angyal Antal patikárosnak. A gyógyszertár további sorsáról érdemes még feljegyezni, hogy Angyal Antal 1848. augusztus 7-én kelt okmány szerint Scheftsik Istvánnak adta el a patikát, akitől azután Machleid Alajos vette meg 8. Elzsibbadt az egész teste, mozgásképtelenné vált Semminemű fájdalmat nem éreztt. Látott, hallott. Az agya sem bénult meg, viszont annyi ereje sem maradt, hogy egy szót szóljon, nemhogy segítségért kiáltson. Bár sokra azzal sem ment volna ezen a néptelen tájon. A labda pedig felpattant, fel, a szeme vonaláig. — Barát vagyok. Nem ellenség. Nem áll érdekemben, hogy önnek bármi rosszat tegyek. Ellenkezőleg, ölömmel segítek, ha módomban áll. Békés szándékkal jöttem. Nem avatkozom az ön ügyeibe. Kérem, viszonozza jóindulatomat. Micsoda varázslat ez?! A hangot mintegy belül hallja, a fejében. Illetve nem is hangot, a gondolatát hallja a másiknak! — Pontosan Így van. Érintse meg a homlokát, kitapinthat ott egy mákszemnyi tapadó-korongot Még tréfál is velem ez a vakarcs? — gondolta Kopra elkeseredetten. — Előbb szoborrá merevít aztán meg azt tanácsolja, nyúljak a homlokomhoz. — Nyúljon csak bátran — érkezett azonnal a felelet. _ Feloldottam a sokkot, minthogy önnek nincs ellenséges, ártó célja velem kapcsolatban. Az újság'ró nagy megkönnyebbüléssel fogadta a közlést. megtapogatta homlokát. Gyűrűs ujja hegyével valóban valami pici, kerek, hűs fémdarabkát érzékelt. Egészen fent, az első hajszálak tövében. — Kérem, ne vegye le — érkezett a labdából az ajánlat. — Ne vegye le, hacsak nem akarja megszakítani a további érintkezésünket. Azt a tapadó korongot én lőttem ki önre az imént, azzal teremtettem meg a, gondolati kapcsolatot közöttünk. Én Hax vagyok, és az űrből jöttem. 1853. novemberében, ö készítette azt a híres „Kecskeméti arckenőcs”-öt, melynek reklámját a korabeli újságok lapjain is megtalálhatjuk. Tőle vette meg az akkori izsáki gyógyszerész, Farkas Ignác ezt a már hírnévre szert tett patikát. Róla maradt fenn a „Farkas patika” elnevezése ennek a híres gyógyszertárnak, mely csak az államosításkor kapta a 12/4. számot és lett állandó ügyeletet ellátó patika. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után az első forradalmi népünnepélyek előkészítésével kapcsolatban az agitációs művészet új műfaja született meg: az ünnepi városdíszítés. Ebben, akárcsak a szobrok és az emlékművek megalkotásánál, a művészek minden rétege szerepet vállalt; kezdve a hagyományos festőktől egészen a „kommunista futuristákig”. Moszkva, Pétervár és más városok dekorációs rajzain, a pannók JÁTSZÓTÁRS (Tóth Sándor felvétele) — Én Kopra vagyok — mutatkozott be hangosan a másik, mert nem olyan könnyű megszokni, hogy nincs szükség hangra a beszélgetéshez. — Kopra Tibor a nevem és a sufniból jöttem. És alig tudok magamhoz térni a csodálkozástól. Hogy a mi Földünkre érkezzék valaki a kozmoszból? Megáll az ész! — Miért. Önöktől még senki nem repült ki az űrbe, nem járt idegen égitesten? — Járt, de az egészen más. — Nem más, csak fordított a művelet. — Egy pillanat, mielőtt tovább társalognánk. Hogyan is áll a dolog ezzel a gondolatátvitellel? Nem a tudományos-műszaki megoldás foglalkoztat, ezt úgysem érteném meg, hanem az képeszt el, hogy ön magyarul beszél, földi fogalmakat használ. Kiköt a glóbuszunkon, találkozik egy emberrel és rögtön tudja, hogy mi a homlok, a korong, a sokk, hogy mekkora a mákszemnyi?! Talán nem ez az első látogatása? Járt már nálunk? Ismer bennünket? — Nem jártam még itt. Közülünk senki sem járt még önöknél. Azt sem tudtuk, hogy itt értelmes lények élnek. Bizonyosra csak azt vettük, szerves vegetáció létezik. — Hát akkor? — Nem tudom, hogy mi a homlok, vagy a korong, a sokk, nem tudom, hogy mekkora a mákszemnyi. Nem tudok magyarul. Semmit sem ismerek még az önök világából, feltételezem ugyanis, hogy nem ön az egyedüli lény itt. Vagy tévedek? — Nem téved. Vagyunk még szép számmal. A legkülönbözőbb élőlények. A legfejlettebb köztük az ember. Legalábbis úgy véljük. Mi, emberek. — Visszatérek a kérdésére. Mindössze arról van szó, hogy én a magam fogalmaival, ismeretanyagával gondolkozom. Ezeket ön foglalj i megfelelő kifejezésekbe, illeszti hozzá a kellő hasonlatot, jelöli meg a méretet. Saját használatára. És a saját belső hangján. Így kap formát, így válik érthetővé mindaz, amit közölni szeretnék önnel. Ugyanez vonatkozik természetesen énrám is, a művelet másik irányából. A fiatalember bólintott. Teljesen világosan nem fogta fel ugyan, de nagyjából sejtette már. hogyan is megy ez a játék. Viszont vannak most ennél sokkal fontosabb problémák. Talán az emberiség történetének legjelentősebb fordulata kezdődik e percekben! (Folytatása következik) I vázlatain kiváló orosz művészek nevével találkozunk! Mindez beletartozott a lenini „monumentális propaganda” keretébe, amelynek megvalósításán az alkotók nehéz életkörülmények között. sokszor még nyersanyaghiánnyal is küszködve dolgoztak. Az orosz nyelv ugyanazt a kifejezést használja a szónoki emelvényre és a templomi szószékre. Ez joggal sugallja a megállapítást: a monumentális propaganda időszakának képzőművészei egyszerre voltak — s nemcsak filológiai értelemben — politikusok és prédikátorok: a forradalom prófétái, akik szorgalmasan és átszellemülten dolgoztak a munkásoszj tály új hite ikonográfiájának kimunkálásán. Nem- I csak nyilvános tereket, de ! vasúti kocsikat, hajókat, I könyvkötéseket. dísztárgva| kát és plakátokat is készí- I tettek, mozgó szobrokat, úgynevezett mobilékét S j emellett a Malakovszkij ál- i tál készített Rosta-ablakok : közmondásszerű tömörségű ! jelképeit, amelyek ismét I csak a közénkorra emlé- i keztetnek. a biblia pauoenimok kéoovelvű elbeszéléseire. ezekre a faragott | könyvekre, ame'vek az írás- I tudatlanok épülésére szolj gál+nk. I E művészek sorában ott találjuk a műveik révén magyar közönség előtt is jól ismert Muhina és Sadr szobrait. S. V. Gerasz.imov munkáit. Konvenkovnak a régi paraszti faj szobrászat formavilágában i fogant plasztikáit. 1 Majakovszkij „A forradalmi harc legnehezebb három évének színfoltok és j jelszavak zengésével meg' írt jegyzőkönyvének” nevezte a polgárháború plakátjait. De többek ezek, mint krónikák: művészeti alkotások. Majakovszkij életigenlő humora, Gyeni szatírája. Moor drámaisága, vagy a pétervári Lebegyev plakátjainak tömör és dinamikus előadásmódja egyaránt bizonyítja, hogy a művészek mennvire komolyan vették aktuális feladataikat. De nemcsak a közvetlen alkotásban, hanem sokszor a kulturális élet szervezésében is. Ezeknek a munkáknak a megtekintése sok mindent megvilágít. Sok olyat, ami a különböző művészeti kiáltványokból, a vitázó irodalomból — majd később — a kultúrpolitikai jelenségekből oly kevéssé volt érthető: a különböző művészcsoportok egymással vívott részküzdelmeit egy hatalmas, az egész szocialista művészetért folytatott általános harc keretein belül. A feudalizmusból éppen csak kilábaló Oroszország igazi képzőművészeti hagyománya kettős volt: egyrészt a görög ortodox egyház bizánci eredetű Ikonművészetében. másrészt pedig az orosz népi művészetben gyökerezett. A kezdeti polgárosodás orosz értelmisége a nyugat-európai polgári művészettel kacérkodott. onnét is a naturalista idillt ültette át legszívesebben orosz talajra. Mellettük azonban századunk elején egv sereg művész már — prófétai előrelátással — a holnapra figyelt: nem a hagyományok, hanem mindenekfelett az új korszak, az eliövendő lehetőségek érdekelték. t „A jövő művészet« a konstrukció elvén fog felépülni ... valódi anyag lesz valódi térben... megszületik a művészet, a tanultság. és a technikai tudás szintézise” — írta egyik művészeti manifesztumában Tatlin. aki konstruktőr. festő és grafikus volt egyszemélyben. Hogy mennyire előre látta a holnapot, annak talán legbeszédesebb bizonyítéka az, hogy az 1920-ban készült: „III. Internacionálé emlékműve”. a tavalyi velencei képzőművészeti biennálén is (habár kicsinyített makett formájában) az érdeklődés előterébe került S egyúttal mintegy az egész világtárlat központi gondolatát fejezte ki. De Tatlin a mechanikus, gépszerű konstrukciók szerkesztője, a felfüggesztett plasztikák, az úgynevezett mobilék feltalálója csupán egy volt az avantgarde azon művészei közül, akik részt vettek a forradalomban. Liszickij — ugyancsak konstruktőr, építész, festő, grafikus — 1919-ben csatlakozott a konstruktivistákhoz. A tízes évek vége felé forradalmi plakátokat tervezett, 1919-ben Chagall iskolájában tanárkodott. majd rövid németországi intermezzó után. 1921-ben a moszkvai Állami Művészeti Iskola professzora lett. Közben ismét külföldet járt, Ehrenburggal közös újságot alapított, de 1925-ben megint visszatért Moszkvába. ahol az építészeti történet által azóta is számon tartott, felhővasalót, egy különös formájú épületet alkotott. Kettőjük mellett az ugyancsak a szigorú szerkezeti orvén vek szerint dolgozó Malevicset kell megemlítenünk. aki 1906-ban találta meg az orosz avantgarde-dal a kapcsolatot Moszkvában, és 1913-ban szuprematizmus néven indított művészeti mozgalmat. Kéne: Fekete négyzet fehér alapon. a korai absztrakció egyik leghíresebb műve lett. 1919-ben Knndinszkiiial és Tatlinnal a Művészetek Nemzetközi Irodájának tagja, s ugvanakkor Lunacsarszkijjal. a kulturális népbiztossal előkészíti az Ül Művészet Első Kongresszusát. 1926-ban a németországi Bauhaushoz csatlakozik, majd visszatér Leningrádba, s ottmarad haláláig. Chagall, az orosz népi képzeletvilágből táplálkozó nagy álmodó festő költő ugyancsak résztvevője volt a forradalomnak: Lunacsarszkij megbízásából 1917-ben a Vitvebszk kerület képzőművészeti biztosa lett Az orosz avantgarde részvétele a forradalomban a legutóbbi évekig csak kevésbé volt ismert, s a lenini monumentális propaganda emlékanyagát is csupán négy évvel ezelőtt állították ki ismét. Ezzel a kiállítással nemcsak a Nagy Október emléke előtt tisztelegtek a művészettörténészek. hanem felhívták a figyelmet a szovjet képzőművészet saját, eredeti avantgarde hagyományaira is. Ez az avantgarde sok lényeges pontban különbözött — látszólagos formai azonosságok ellenére — a nvugati avangarde alkotásaitól s a közhiedelemmel ellentétben. nem nyugati forrásokból táplálkozott hanem éppen fordítva: Nyugaton kiteüesedett művészeti forradalmak forrása volt. B. L
