Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-02 / 285. szám
1071. december 2. csütörtök 3. oldal A Pécsi Tanárképző főiskola művészeti csoportjának vendégszereplése Délszláv estek a megyében Kommunista szenvedélyesség „A hideg idő ellenére csütörtökön, 25-én este sokan vették útjukat a művelődési ház felé. A délszláv estre igyekeztek amelyen a Pécsi Tanárképző Főiskola szerb-horvát tanszékének növendékei adnak műsort” — így kezdte beszámolóját Zorn Antal garai iskolaigazgató. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége és a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztálya november utolsó napjaira érdekes, vonzó programmal lepte meg Ga-KÉ PERNYO Süli Más- és a parasztfestik múzeuma EGY SZOMSZÉD ASZSZONY: Ez az ember nem úgy néz ki, mint egy festő, vagy népművész, mert olyan borzasztó rongyokban és piszokban jár, és például megteszi azt, hogy ... szedi a csikkeket... éjszaka rossz pokrócokkal és tollzsákokkal takarózik. BEMONDÓ: A giccsfestő háziasszony szobájába ... csak kopogással és levett kalappal léphet be a páratlan tehetségű festő, akit a magyar Henri Rousseau - nak neveztek. SÜLI ANDRÁS: Húsz éve, mióta Szegedre bejöttéin, azóta nem festettem abszolút semmit sem. * Moldován Domokos rendező Magyar parasztfestők nyomában sorozatának, Süli András című dokumentum-portréfilmjéből idéztük ezeket , a megdöbbentő szavakat. A rövidfilmet kedden esté, la most már külföldön is jól ismert festő születésének 75. évfordulója alkalmából sugározta a televízió. András bácsi nem sokkal a halála előtt még láthatta a három esztendővel ezelőtt készült filmet. A ké ei elismerés talán megszépítette utolsó hónapjait. Az A Igyon elégetett páratlan értékes festményeket, a lelkiismeretlen emberek mialt eltékozolt tehetségét azonban semmi sem pótolhatja. Süli Andrást is elérte sok magyar zseni sorsa. Hogyan is mondta Katona? „Ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyörészése elhallgat.. Süii András már olyan ] korban élt, amikor az állam j intézményesen támogatja a tehetségeket, amikor milliókat, fordítanak kulturális célokra. Művészi pályája mégis kettétört. „Mióta Szegedre bejöttem, azóta nem festettem semmit sem.” Bács-Kiskun megyében is jól ismert fiatal néprajzosrendező alkotása arra figyelmeztet, hogy többet kell törődni a ma még kallódó értékeinkkel. Amíg van mit összegyűjteni, van kit segíteni. Különösen Kecskeméten lehetne többet tenni. Itt rendeztek először népzenei í találkozókat és itt szervez! tek Magyarországon elő- I szőr olyan kamárakiállítást, j amely a XVIII. századtól napjainkig, a ma is élő és alkotó paraszt-, és naivfes| tők műveit mutatta be. Moldován Domokos, a ki- I állítás rendezője a tuiajdo- J nébafl levő rajzokat, fest- 1 menyeket, magnó-, illetve ! filmfelvételeket, ezer nega! tívból álló fényképnegatívtárat 1968-ban Kecskemét városának ajánlotta fel. ..Célom kis gyűjteményem ! felajánlásával az volt, hogy végre otthona legyen i a magyar paraszt- és naiv- I művészeknek Magyarorszáj gon — mondotta tavaly ' sgy bajai kiállítás megnyi- I tóján. — Ez a javaslat az \ illetékesekhez írásban is el- I jutott, s a kecskeméti irodalmi folyóirat is közölte, | Ortutay professzor kísérő | soraival. i Ennek éppen három esztendeje. Az anyag azóta legyre bővül. / í H. N. ra, Bátya, Katymár és Hercegszántó lakosait. Az említett községekben a Pécsi Tanárképző Főiskola táncegyüttese és énekkara adott műsort az elmúlt napokban. Baranya megyei táncokat mutattak be és felcsillantották a szerb folklór szépségeit. Vidákovics Antal és Roczkó Milán szólótáncosok, Bunyevác Anna délszláv és Böröczki Julianna magyar népdalai különösen sok tapsot kaptak, mind a négy helyen. Garai tudósítónk véleménye szerint az ének| kar „nemzetiségi népdalj csokra volt az est fény- I pontja”^ A Grisik János és Babity Hajnalka szólószámaival színesített kórusművek másutt is megnyerték a közönség tetszését. A kezdeményezés haszna i többirányú. A műsorok is hozzájárultak az anyanyelvi kultúra ápolásához, segítették aa értékes néphagyományok továbbélését. A leendő pedagógusok megismerkedtek a falvak lakosaival, ily módón is készülhetnek jövendő hivatásukra. A műsorok iránt megnyilvánult érdeklődés pedig arra ösztönözte őket, hogy majd tanárként is tevékenykedjenek iskoiai munkájuk mellett a népművelésben. A helyi párt- és tanácsi szervek az eseményhez méltó körülményeket teremtettek mind a négy községben. Garán Szakács Gyula tanácselnök, Katymáron Saity József vb-titkár köszöntötte a vendégeket. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkárai, Ognyenovics Milán, a kulturális műsor előtt tájékoztatta az egybegyűlteket néhány időszerű politikai és kulturális kérdésről. Szólt a ■ nemzetiségi iskolák új szervezeti felépítésével kapcsolatos tapasztalatokról és javasolta, hogy a Magyarországon élő szerbek, horvátok, sokácok továbbra is becsüljék hagyományaikat, mert ebben a törekvésükben is számíthatnak a politikai, kulturális testületek támogatására. H. N. A Vita befejeződött. Sor került a szokás szerinti összefoglalóra, az asztalon fekvő jelentés lezáró elemzésére és azoknak az eleven problémáknak a szükség szerinti megismétlésére, vagy egyáltalán felvetésére, amelyek kívül rekedtek az eleve leírtakon. Tömör, sallangmentesen fogalmazott, összetett mondatok gördültek egymás után. S a mondatok sodrásában többek között egy, már a hangsúlyból is érezhetően vastagbetűs igény fogalmazódott meg: több kommunista szenvedély ességet! S nyomban fel is jegyeztem, hogy mégegyszer megismétlődjék bennem: több kommunista szenvedély ességet! Már az első pillanatban érezhető volt, hogy nem csupán egy kijelentő mondatról van szó. Az igény súlya, terjedelme felér egy jókora bekezdéssel. Ez a három szó tulajdonképpen nem más, mint a pártpolitika megvalósításának, a mindennapos alkotó munkának a társadalomért, tehát az emberért ügyködésnek, egyáltalán a szocialista építésnek nélkülözhetetlen katalizátora. És, hogy ez a katalizátor hatott, és hat, bizonyítja mindaz, ami 1945 óta létesítményekben, kultúrában, az emberek egyénisége gazdagodásában elébünk tárul. A kommunista szenvedély esség, a társadalom tettvágya, alkotni akarása ott izzott a régi idők. harcaiban, majd a felszabadulás után a proletárdiktatúra kialakulásában, az iparosodásban, az ellenforradalom leverésében és az utána következő gyors konszolidációban, a mezőgazdaság szocialista átszervezését követő lépésként az új nagyüzemek megszilárdulásában. A politikának és a történelemnek ez a negyedszázados íve, amely sok valamikori álmunkat valósággá tette, permanens módon hordozta magában a kommunista szenvedélyesség töltését. Igaz az a mondás, hogy nagy célokat csak nagy szenvedéllyel sikerült mindig megvalósítani. A célok és a szenvedély mérete ez esetben a társadalom egészére vonatkozik. De tudott dolog, hogy a célok nagysága-mérete relatív — valójában annyi és akkora, amekkora kirekire bízatik —, de a megvalósításhoz szükséges szenvedélynek nincs „plafonja". A cél relatív abban az értelemben is, hogy a „nagy" adott helyen fontosat, vagy egy közösség életében talán a legfontosabbat jelenti. A szocializmus teljes felépítésének folyamata tulajdonképpen a naponkénti munkát jelentő, viszonylagos nagyságú feladatok — tennivalók szűnni nem akaró szenvedélyű megvalósításának összegezése. Ahogy Bálint György, a nagy publiciszta irta: „A tárgy változhat és változik is, de az érzelmek intenzitása nem változhat.” Ezért a kommunista szenvedélyesség — nemcsak a párt tagjaira gondolva — egy csoport, vagy az egész ország erkölcsiségének fokmérője is egyben. Mindaz, amit a megyébenországban tenni akarunk, többet jelentőek a tegnapinál. És ehhez a többhöz elsősorban és mindenekfelett az élő emberből, annak erkölcsiségéböl, tudatosságából, s amit már csak ismétlünk: kommunista szenvedélyességéből is több kell. Enélkül vajon milyen sorsra jutnak, vagy jutnának olyan gondjaink, mint a város- és községfejlesztés, a további iparosítás, a tanyaproblémák segítése, a műveltség a tegnapinál nagyobb igénye, a kispolgáriság elleni szüntelen küzdelem, az önmagunkkal való állandó elégedetlenség a lakosság jobb ellátásáért, vagy éppen a bűnözés prevenciója, a közlekedési fegyelem javítása és sorolhatnánk még a mindig holnapba indított társadalom sok-sok megküzdendő nehézségét. Tehát mindezekért nagyobb karéjt az említett értekezleten elhangzott megjegyzésből: a kommunista szenvedélyességből! Több céltudatosságot, körültekintőbb tervmeghatározást, valamivel gyorsabb, de azért józan sietséget, elsősorban ott, ahol csupán a nyitott szemmel járás már önmagában is sokat segíthet. 1 öbbet és ha lehet, még többet az emberért! Ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy mindenütt, minden téren munkáspolitikát a javából! Kevesebbet a lehangoló és az első akadály láttán megnyíló siránkozásból, s többet a tenniakarásból, at odaadó munkából. Jusson érvényre az a nézet és magatartás, hogy csak jól lehet dolgozni! Átlátszó mentegetödzéssel ne lehessen a társadalom számlájára, az ügyek előbbre jutásának késedelmére háborítatlanul poszton maradni. A minden téren szenvedélyes ügybuzgóság, ha kell polémia és jól munkálkodás judiciumunk szerint nem más, mint a társadalom jogos önvédelme. Több szenvedélyességet tehát azért a jövőért, amit egy egész ország döntött el megvalósítani. Ez legyen a példát mutató kommunistákon túl, valamennyi becsületes ember sajátja. A szenvedélyesség vonja hatókörébe az emberek sokaságával való rendszeres kapcsolatot és szert tevést az élet mozgásának konkrét ismereteire. A tapasztalatok megszerzésének szenvedélyessége, az ezt követő elemző munka, a lelkiismeretes döntés, a határozatok maradéktalan végrehajtása, az önmagunkkal való megbarátkozás helyett, ugyanakkor a közösségi igények szószólójaként fellépni a lustaság, a lazaság, az elnéző cinkosság és megalkuvással szemben; mindez szinte rendszerbe foglalása mindannak, amit és ahogyan tennünk kell. Tehát a szenvedély esség, mint az emberi gondolatok és az önerő összpontosítottsága jelentse hát a szocializmus teljes felépítésére, mint egységes nemzeti célra való irányítottságot. A kommunista szenvedélyesség nagy erő. Ha a magas fokú tudatosság és eszmeiség hatja át, akkor a szocialista építés minden pillanatában megújult önbizalmat adóan meríthetünk belőle. W. D. Kongresszus előtt — Lengyelországban 2. Viták, alternatívák — Azt*jó hallani—, mondta a szczecini Hajózási Vállalat pártbizottságának titkára —, ha dicsérnek. Jó hallani, de biztos lehetek-e abban, hogy aki dicsér, valóban úgy gondolja-e, ahogyan mondja? Nem beszél-e rólam másutt — másként? Aki bírál, azt nem szívesen hallgatom, pedig aki a szemembe mondja a hibáimat, annak a szándéka jó, az igazán a barátom. A Lengyel Egyesült Munkáspárt VI. kongresszusára a LEMP Központi Bizottsága által kidolgozott és az 1971. szeptember 4-i plénumon elfogadott irányelvek — kéri a vitát, a bírálatot: Az irányelvekben a Központi Bizottság elemzi az ország társadalmi és gazdasági helyzetét, nem titkolva az elkövetett hibákat sem. Aztán meghatározza az ország társadalmi és gazdasági fejlődésének fö céljait és irányait, a következő öt évre. Megállapításait nem tartja vitathatatlannak, sőt; a feladatok meghatározása, a célok megjelölése során több pontban is alternatívákat állít Nem titkolja, hogy minden gondot nem lehet egy ötéves terven belül megoldani, minden panaszt nem lehet egyik napról a másikra orvosolni. Sok dologban dönteni kell: mit előbb, mit később? Amikor kint jártunk, még sok ezer pártszervezetben, üzemi, intézményi, hivatali kollektívában, a lapokban folyt a vita. Mire e sorok megjelennek, a vita lezárult, meg kellett kezdeni a vélemények összesítését. Azt azonban már akkor is láthattuk, miről vitáznak leginkább. Poznanban megmutatták nekünk vendéglátóink többek között az új lakótelepeket. Ezek zöme nemcsak külsőleg szép; a lakások is korszerűek, kényelmesek. Kisebb városnyi lakótelep kétlakásos, garázsos, kertes házakból áll. Lodzban is szépek a lakótelepek, de a lakások — amelyeket láttunk legalábbis —, kevésbé korszerűek, a szobák kicsinyek. íme, egy alternatíva — a valóságban. Legtöbben és leghevesebben arról vitatkoztak: inkább kevesebb lakást, de ami épül, az szép, korszerű, kényelmes legyen — vagy inkább többet, ha kisebbeket is... Nem könnyű válaszolni. Az irányelvek szerint a lakásépítés ütemét gyorsítani kell, és a mostani ötéves tervben 5 százalékkal több négyzetméter lakást építeni, mint legutóbb építettek. De több kis térfogatú, vagy kevesebb nagy lakást? A legtöbbet vitatott kérdések közé tartozik a bérezés. Nem az, hogy emeljék-e a béreket, vagy sem; azt már eldöntötték. Érlelik, sőt: a legnehezebb munkát végzőkét és a legkisebb keresetűekét már emelték is. Ebben az évben átlag 7 százalékkal emelkednek a bérek. A vita inkább a bérezés módjáról folyt. Az irányelvekben erre is felhívták a figyelmet: „A kongresszusi vitától azt várjuk, hogy a dolgozók mondják el a véleményüket a bérpolitikával, a jövedelmekkel és a társadalmi juttatásokkal kapcsolatos elképzeléseikről. Lehetséges, hogy e vita új, a dolgozók igazságérzetének jobban megfelelő javaslatokat hoz felszínre”. Hogy éltek a vita lehetőségével, azt minden üzemben, intézetben, hivatalban lemérhettük, ahol jártunk. Konyinban például, az alumíniumgyárban — ahogy a gyár igazgatója, Zmanyrowski elvtárs elmondta — a legtöbben a bérezési rendszer egyszerűsítését javasolják. De ez sem egyértelmű, mert a gyár vezetői szeretnék bevezetni a korpótlékot; ez egyben a törzsgárda megbecsülését is jelentené és csökkentené a munkásvándorlást. Szeretnék jobban figyelembe venni a munka színvonalát is. Javasolták, hogy progresszíven emeljék azok fizetését, akik tanulnak. Ahol az irányelveket vitatták — nem is lehet ez másként — vitatták a maguk dolgait is. Azokat, amelyek nem igénylik a kongresszus döntéseit, amelyekben önmaguknak kell dönteniük. Poznanban például azt, hogy a műemlékvédelemre rendelkezésre álló ősszeg egy részéből (ami, ha nehezen is, de egyelőre elvonható), ne építsenek-e most inkább a diákok számára kollégiumot? Konyin városban; még egy óvoda, vagy inkább gyermeküdülő? A lodzi textilgyárban: a régi gépek felújítása, vagy korszerűbb, új gépek? Ezt aztán a végtelenségig folytathatnánk, hiszen nincs olyan jó, hogy még jobb ne lehetne, és a sok szükséges közül nem könynyű választani; mit előbb, mit utóbb. Nem kétséges; néhol „megfeledkeztek” annak megjelöléséről, hogy mi helyett kell ezt, vagy azt megvalósítani és „kívánságlistákat” továbbítottak a felsőbb szervekhez. A pártós állami élet vezetői félreérthetetlenül, őszintén közölték: minden szükségeset képtelenség egy ötéves tervidőszakban megvalósítani. A javaslatokat figyelembe veszik; ha most nem valósíthatják meg mind. megvalósítják a következő ötéves tervek során. Következik: Ugródeszka — a jövő felé.
