Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)

1971-12-02 / 285. szám

1071. december 2. csütörtök 3. oldal A Pécsi Tanárképző főiskola művészeti csoportjának vendégszereplése Délszláv estek a megyében Kommunista szenvedélyesség „A hideg idő ellenére csütörtökön, 25-én este so­kan vették útjukat a mű­velődési ház felé. A dél­szláv estre igyekeztek amelyen a Pécsi Tanár­képző Főiskola szerb-hor­­vát tanszékének növendékei adnak műsort” — így kezd­te beszámolóját Zorn An­tal garai iskolaigazgató. A Magyarországi Délszlá­vok Demokratikus Szövet­sége és a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztálya november utolsó napjaira érdekes, vonzó programmal lepte meg Ga-KÉ PERNYO Süli Más- és a parasztfestik múzeuma EGY SZOMSZÉD ASZ­­SZONY: Ez az ember nem úgy néz ki, mint egy festő, vagy népművész, mert olyan borzasztó rongyokban és piszokban jár, és pél­dául megteszi azt, hogy ... szedi a csikkeket... éj­szaka rossz pokrócokkal és tollzsákokkal takarózik. BEMONDÓ: A giccsfes­­tő háziasszony szobájába ... csak kopogással és levett kalappal léphet be a párat­lan tehetségű festő, akit a magyar Henri Rousseau - nak neveztek. SÜLI ANDRÁS: Húsz éve, mióta Szegedre bejöt­téin, azóta nem festettem abszolút semmit sem. * Moldován Domokos ren­dező Magyar parasztfestők nyomában sorozatának, Sü­li András című dokumen­­tum-portréfilmjéből idéz­tük ezeket , a megdöbbentő szavakat. A rövidfilmet kedden esté, la most már külföldön is jól ismert festő születé­sének 75. évfordulója alkal­mából sugározta a televí­zió. András bácsi nem sok­kal a halála előtt még lát­hatta a három esztendővel ezelőtt készült filmet. A ké ei elismerés talán meg­szépítette utolsó hónapjait. Az A Igyon elégetett párat­lan értékes festményeket, a lelkiismeretlen emberek mialt eltékozolt tehetségét azonban semmi sem pótol­hatja. Süli Andrást is el­érte sok magyar zseni sor­sa. Hogyan is mondta Ka­tona? „Ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyö­­részése elhallgat.. Süii András már olyan ] korban élt, amikor az állam j intézményesen támogatja a tehetségeket, amikor mil­liókat, fordítanak kulturális célokra. Művészi pályája mégis kettétört. „Mióta Szegedre bejöttem, azóta nem festettem semmit sem.” Bács-Kiskun megyében is jól ismert fiatal néprajzos­rendező alkotása arra fi­gyelmeztet, hogy többet kell törődni a ma még kal­lódó értékeinkkel. Amíg van mit összegyűjteni, van kit segíteni. Különösen Kecskeméten lehetne többet tenni. Itt rendeztek először népzenei í találkozókat és itt szervez­­! tek Magyarországon elő- I szőr olyan kamárakiállítást, j amely a XVIII. századtól napjainkig, a ma is élő és alkotó paraszt-, és naivfes­­| tők műveit mutatta be. Moldován Domokos, a ki- I állítás rendezője a tuiajdo- J nébafl levő rajzokat, fest- 1 menyeket, magnó-, illetve ! filmfelvételeket, ezer nega­­! tívból álló fényképnegatív­­tárat 1968-ban Kecskemét városának ajánlotta fel. ..Célom kis gyűjteményem ! felajánlásával az volt, hogy végre otthona legyen i a magyar paraszt- és naiv- I művészeknek Magyarorszá­­j gon — mondotta tavaly ' sgy bajai kiállítás megnyi- I tóján. — Ez a javaslat az \ illetékesekhez írásban is el- I jutott, s a kecskeméti iro­dalmi folyóirat is közölte, | Ortutay professzor kísérő | soraival. i Ennek éppen három esz­tendeje. Az anyag azóta legyre bővül. / í H. N. ra, Bátya, Katymár és Her­cegszántó lakosait. Az említett községekben a Pécsi Tanárképző Főis­kola táncegyüttese és ének­kara adott műsort az el­múlt napokban. Baranya megyei táncokat mutattak be és felcsillantották a szerb folklór szépségeit. Vi­­dákovics Antal és Roczkó Milán szólótáncosok, Bu­­nyevác Anna délszláv és Böröczki Julianna magyar népdalai különösen sok tap­sot kaptak, mind a négy helyen. Garai tudósítónk véleménye szerint az ének­­| kar „nemzetiségi népdal­­j csokra volt az est fény- I pontja”^ A Grisik János és Babity Hajnalka szólószá­maival színesített kórusmű­vek másutt is megnyerték a közönség tetszését. A kezdeményezés haszna i többirányú. A műsorok is hozzájárul­tak az anyanyelvi kultúra ápolásához, segítették aa értékes néphagyományok továbbélését. A leendő pe­dagógusok megismerkedtek a falvak lakosaival, ily mó­dón is készülhetnek jöven­dő hivatásukra. A műsorok iránt megnyilvánult érdek­lődés pedig arra ösztönöz­te őket, hogy majd tanár­ként is tevékenykedjenek iskoiai munkájuk mellett a népművelésben. A helyi párt- és tanácsi szervek az eseményhez méltó körülményeket te­remtettek mind a négy köz­ségben. Garán Szakács Gyula tanácselnök, Katy­­máron Saity József vb-tit­­kár köszöntötte a vendé­geket. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkárai, Ognyenovics Milán, a kul­turális műsor előtt tájékoz­tatta az egybegyűlteket né­hány időszerű politikai és kulturális kérdésről. Szólt a ■ nemzetiségi iskolák új szervezeti felépítésével kapcsolatos tapasztalatokról és javasolta, hogy a Ma­gyarországon élő szerbek, horvátok, sokácok tovább­ra is becsüljék hagyomá­nyaikat, mert ebben a tö­rekvésükben is számíthat­nak a politikai, kulturális testületek támogatására. H. N. A Vita befejeződött. Sor került a szo­kás szerinti összefoglalóra, az asztalon fekvő jelentés lezáró elemzésére és azok­nak az eleven problémáknak a szükség szerinti megismétlésére, vagy egyáltalán felvetésére, amelyek kívül rekedtek az eleve leírtakon. Tömör, sallangmentesen fogalmazott, összetett mondatok gördül­tek egymás után. S a mondatok sodrá­sában többek között egy, már a hang­súlyból is érezhetően vastagbetűs igény fogalmazódott meg: több kommunista szenvedély ességet! S nyomban fel is jegyeztem, hogy mégegyszer megismétlődjék bennem: több kommunista szenvedély ességet! Már az első pillanatban érezhető volt, hogy nem csupán egy kijelentő mondat­ról van szó. Az igény súlya, terjedelme felér egy jókora bekezdéssel. Ez a há­rom szó tulajdonképpen nem más, mint a pártpolitika megvalósításának, a min­dennapos alkotó munkának a társada­lomért, tehát az emberért ügyködésnek, egyáltalán a szocialista építésnek nél­külözhetetlen katalizátora. És, hogy ez a katalizátor hatott, és hat, bizonyítja mindaz, ami 1945 óta létesítményekben, kultúrában, az emberek egyénisége gaz­dagodásában elébünk tárul. A kommunista szenvedély esség, a tár­sadalom tettvágya, alkotni akarása ott izzott a régi idők. harcaiban, majd a felszabadulás után a proletárdiktatúra kialakulásában, az iparosodásban, az el­lenforradalom leverésében és az utána következő gyors konszolidációban, a me­zőgazdaság szocialista átszervezését kö­vető lépésként az új nagyüzemek meg­szilárdulásában. A politikának és a tör­ténelemnek ez a negyedszázados íve, amely sok valamikori álmunkat való­sággá tette, permanens módon hordozta magában a kommunista szenvedélyesség töltését. Igaz az a mondás, hogy nagy célokat csak nagy szenvedéllyel sikerült mindig megvalósítani. A célok és a szenve­dély mérete ez esetben a társadalom egé­szére vonatkozik. De tudott dolog, hogy a célok nagysága-mérete relatív — valójá­ban annyi és akkora, amekkora kire­­kire bízatik —, de a megvalósításhoz szükséges szenvedélynek nincs „pla­fonja". A cél relatív abban az értelem­ben is, hogy a „nagy" adott helyen fon­tosat, vagy egy közösség életében talán a legfontosabbat jelenti. A szocializmus teljes felépítésének folyamata tulajdonképpen a naponkénti munkát jelentő, viszonylagos nagyságú feladatok — tennivalók szűnni nem akaró szenvedélyű megvalósításának összegezése. Ahogy Bálint György, a nagy publiciszta irta: „A tárgy változhat és változik is, de az érzelmek intenzitása nem változhat.” Ezért a kommunista szenvedélyesség — nemcsak a párt tag­jaira gondolva — egy csoport, vagy az egész ország erkölcsiségének fokmérője is egyben. Mindaz, amit a megyében­­országban tenni akarunk, többet jelen­­tőek a tegnapinál. És ehhez a többhöz elsősorban és mindenekfelett az élő em­berből, annak erkölcsiségéböl, tudatos­ságából, s amit már csak ismétlünk: kommunista szenvedélyességéből is több kell. Enélkül vajon milyen sorsra jutnak, vagy jutnának olyan gondjaink, mint a város- és községfejlesztés, a további ipa­rosítás, a tanyaproblémák segítése, a műveltség a tegnapinál nagyobb igénye, a kispolgáriság elleni szüntelen küzde­lem, az önmagunkkal való állandó elé­gedetlenség a lakosság jobb ellátásáért, vagy éppen a bűnözés prevenciója, a közlekedési fegyelem javítása és sorol­hatnánk még a mindig holnapba indí­tott társadalom sok-sok megküzdendő nehézségét. Tehát mindezekért nagyobb karéjt az említett értekezleten elhangzott meg­jegyzésből: a kommunista szenvedélyes­ségből! Több céltudatosságot, körülte­kintőbb tervmeghatározást, valamivel gyorsabb, de azért józan sietséget, első­sorban ott, ahol csupán a nyitott szem­mel járás már önmagában is sokat se­gíthet. 1 öbbet és ha lehet, még többet az emberért! Ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy mindenütt, minden téren munkás­politikát a javából! Kevesebbet a le­hangoló és az első akadály láttán meg­nyíló siránkozásból, s többet a tenni­­akarásból, at odaadó munkából. Jusson érvényre az a nézet és magatartás, hogy csak jól lehet dolgozni! Átlátszó mente­­getödzéssel ne lehessen a társadalom számlájára, az ügyek előbbre jutásának késedelmére háborítatlanul poszton ma­radni. A minden téren szenvedélyes ügybuzgóság, ha kell polémia és jól munkálkodás judiciumunk szerint nem más, mint a társadalom jogos önvédelme. Több szenvedélyességet tehát azért a jövőért, amit egy egész ország döntött el megvalósítani. Ez legyen a példát mutató kommunistákon túl, valamennyi becsü­letes ember sajátja. A szenvedélyesség vonja hatókörébe az emberek sokaságá­val való rendszeres kapcsolatot és szert tevést az élet mozgásának konkrét isme­reteire. A tapasztalatok megszerzésének szenvedélyessége, az ezt követő elemző munka, a lelkiismeretes döntés, a hatá­rozatok maradéktalan végrehajtása, az önmagunkkal való megbarátkozás he­lyett, ugyanakkor a közösségi igények szószólójaként fellépni a lustaság, a laza­ság, az elnéző cinkosság és megalku­vással szemben; mindez szinte rendszer­be foglalása mindannak, amit és ahogyan tennünk kell. Tehát a szenvedély esség, mint az emberi gondolatok és az önerő összpontosítottsága jelentse hát a szo­cializmus teljes felépítésére, mint egy­séges nemzeti célra való irányítottságot. A kommunista szenvedélyesség nagy erő. Ha a magas fokú tudatosság és eszmeiség hatja át, akkor a szocialista építés minden pillanatában megújult ön­bizalmat adóan meríthetünk belőle. W. D. Kongresszus előtt — Lengyelországban 2. Viták, alternatívák — Azt*jó hallani—, mondta a szczecini Hajózá­si Vállalat pártbizottságá­nak titkára —, ha dicsér­nek. Jó hallani, de biztos lehetek-e abban, hogy aki dicsér, valóban úgy gon­dolja-e, ahogyan mondja? Nem beszél-e rólam má­sutt — másként? Aki bírál, azt nem szívesen hallga­tom, pedig aki a szemem­be mondja a hibáimat, an­nak a szándéka jó, az iga­zán a barátom. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt VI. kongresszusá­ra a LEMP Központi Bi­zottsága által kidolgozott és az 1971. szeptember 4-i plénumon elfogadott irány­elvek — kéri a vitát, a bí­rálatot: Az irányelvekben a Központi Bizottság elem­zi az ország társadalmi és gazdasági helyzetét, nem titkolva az elkövetett hibá­kat sem. Aztán meghatá­rozza az ország társadal­mi és gazdasági fejlődésé­nek fö céljait és irányait, a következő öt évre. Megál­lapításait nem tartja vitat­hatatlannak, sőt; a felada­tok meghatározása, a cé­lok megjelölése során több pontban is alternatívákat állít Nem titkolja, hogy minden gondot nem lehet egy ötéves terven belül megoldani, minden panaszt nem lehet egyik napról a másikra orvosolni. Sok do­logban dönteni kell: mit előbb, mit később? Amikor kint jártunk, még sok ezer pártszerve­zetben, üzemi, intézményi, hivatali kollektívában, a lapokban folyt a vita. Mire e sorok megjelennek, a vi­ta lezárult, meg kellett kez­deni a vélemények összesí­tését. Azt azonban már ak­kor is láthattuk, miről vi­táznak leginkább. Poznanban megmutatták nekünk vendéglátóink töb­bek között az új lakótele­peket. Ezek zöme nemcsak külsőleg szép; a lakások is korszerűek, kényelmesek. Kisebb városnyi lakótelep kétlakásos, garázsos, kertes házakból áll. Lodzban is szépek a lakótelepek, de a lakások — amelyeket lát­tunk legalábbis —, kevés­bé korszerűek, a szobák ki­csinyek. íme, egy alternatíva — a valóságban. Legtöbben és legheveseb­ben arról vitatkoztak: in­kább kevesebb lakást, de ami épül, az szép, korsze­rű, kényelmes legyen — vagy inkább többet, ha ki­sebbeket is... Nem könnyű válaszolni. Az irányelvek szerint a lakásépítés ütemét gyor­sítani kell, és a mostani öt­éves tervben 5 százalékkal több négyzetméter lakást építeni, mint legutóbb épí­tettek. De több kis térfogatú, vagy kevesebb nagy la­kást? A legtöbbet vitatott kér­dések közé tartozik a bé­rezés. Nem az, hogy emel­jék-e a béreket, vagy sem; azt már eldöntötték. Érle­lik, sőt: a legnehezebb munkát végzőkét és a leg­kisebb keresetűekét már emelték is. Ebben az év­ben átlag 7 százalékkal emelkednek a bérek. A vi­ta inkább a bérezés mód­járól folyt. Az irányelvekben erre is felhívták a figyelmet: „A kongresszusi vitától azt várjuk, hogy a dolgozók mondják el a véleményü­ket a bérpolitikával, a jö­vedelmekkel és a társadal­mi juttatásokkal kapcsola­tos elképzeléseikről. Lehet­séges, hogy e vita új, a dolgozók igazságérzetének jobban megfelelő javasla­tokat hoz felszínre”. Hogy éltek a vita lehe­tőségével, azt minden üzemben, intézetben, hiva­talban lemérhettük, ahol jártunk. Konyinban például, az alumíniumgyárban — ahogy a gyár igazgatója, Zmanyrowski elvtárs el­mondta — a legtöbben a bérezési rendszer egyszerű­sítését javasolják. De ez sem egyértelmű, mert a gyár vezetői szeretnék be­vezetni a korpótlékot; ez egyben a törzsgárda meg­becsülését is jelentené és csökkentené a munkásván­dorlást. Szeretnék jobban figyelembe venni a mun­ka színvonalát is. Javasol­ták, hogy progresszíven emeljék azok fizetését, akik tanulnak. Ahol az irányelveket vi­tatták — nem is lehet ez másként — vitatták a ma­guk dolgait is. Azokat, amelyek nem igénylik a kongresszus döntéseit, ame­lyekben önmaguknak kell dönteniük. Poznanban pél­dául azt, hogy a műemlék­­védelemre rendelkezésre álló ősszeg egy részéből (ami, ha nehezen is, de egyelőre elvonható), ne építsenek-e most inkább a diákok számára kollégiu­mot? Konyin városban; még egy óvoda, vagy in­kább gyermeküdülő? A lodzi textilgyárban: a ré­gi gépek felújítása, vagy korszerűbb, új gépek? Ezt aztán a végtelensé­gig folytathatnánk, hiszen nincs olyan jó, hogy még jobb ne lehetne, és a sok szükséges közül nem köny­­nyű választani; mit előbb, mit utóbb. Nem kétséges; néhol „megfeledkeztek” annak megjelöléséről, hogy mi helyett kell ezt, vagy azt megvalósítani és „kíván­ságlistákat” továbbítottak a felsőbb szervekhez. A párt­ós állami élet vezetői fél­reérthetetlenül, őszintén közölték: minden szüksége­set képtelenség egy ötéves tervidőszakban megvalósí­tani. A javaslatokat figye­lembe veszik; ha most nem valósíthatják meg mind. megvalósítják a következő ötéves tervek során. Következik: Ugródeszka — a jövő felé.

Next

/
Thumbnails
Contents