Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1971-11-05 / 262. szám

6. oldal 1971. november 5. péntek Kendőzetlenül Mi van a palackban? Viszonylag egyszerű, jó- értelemben vett hétköznapi ügyben akart intézkedni nemrégiben Dunavecse Nagyközség Tanácsa. A napközi otthon konyhájá­nak még egy gázpalackra lett volna szüksége arra az esetre, ha mondjuk ebéd- főzés közben kiürül a meg­levő, rá tudják kapcsolni a másikat. A feladat egy­szerűnek látszott, de a megoldásra való törekvés közben a bürokráciának olyan hétfejű sárkányával talákozott a tanács, amely meghiúsította az elgondo­lást. Mert ne higgyük, hogy egy palackot csak úgy, minden bonyodalom nélkül megvehet az ember. Nem, még egy nagyközségi ta­nács sem. Az ügyintéző el­ment a dunavecsei csere­telepre, ahol kapott egy csekket. Ezzel befizette az új palack árát — több, mint ötszáz forintot — a DÉGÁZ egyszámlájára. Hamarosan jött az értesí­tés Dunavecsére, hogy ilyen és ilyen számú befizetés alapján jogosultak a palack átvételére, s ennek céljá­ból utazzanak Szegedre, ahol az üres palackot min­den további nélkül átvehe­tik. Az átvételt követően pedig rendeljék meg a pa­lack szerelését a bajai ki- rendeltségnél. Dunavecséről Szegedre és vissza utazni azt jelenti, hogy közel négyszáz kilo­métert kell megtenni. Ezt akármilyen autóval bonyo­lítják le, meglehetősen drága mulatság. Mert ugyebár az a lehetőség fel sem merült a DÉGÁZ il­letékesében, hogy vasúton adja fel a palackot. Olyan merész kívánalmakkal pe­dig nem is merünk előho­zakodni, hogy mondjuk Dunavecsén kapja meg a vásárló azt, amiért több, mint félezer forintot kifi­zetett. A, tapasztalat vi­szont azt is bizonyítja, hogy a DÉGAZ nemcsak a la­kosság érdekeire fütyül, ha­nem saját munkáját is ész­szerű tlcnül szervezi meg (ha lehet itt egyáltalán szervezésről beszélni). Ha szerelő Bajáról Dunavecsé­re utazik, mondjuk egyet­len palack „üzembe helye­zésének” érdekében, akkor nagyon sok pénze van a vállalatnak. Ha viszont megvárja a szerelő, amíg az érintett területen nyolc­tíz palack szerelése össze­jön, akkor — azon túl, hogy a tulajdonosok át­kait magára vonja — el­veszíti azt a bizonyára nem nagy összegű bevétel, amely a palack megvásárlása és szerelése közötti időben, a fogyasztás elmaradása mi­att érte. De mit számít ez egy nagy vállalatnál? Mint említettük is, üres palackról volt szó. Mégis az a gyanúnk, hogy ebben a palackban ott rejtőzött a bürokrácia szelleme, s valamennyi megrendelő — aki a dunavecseihez hason­ló tapasztalatokat szerzett — érezheti ennek a szel­lemnek nem éppen dicsé­retes munkálkodását. A DÉGAZ-nak sikerült elér­nie azt, amit a mostanában szokásos kifejezéssel elide­genedésnek nevezünk: eb­ben az esetben messze ke­rült attól a kötelességétől, hogy a lakosságot, annak érdekeit szolgálja. Tudomásunk szerint ugyanis a gázszolgáltatás — amint a nevében is ben­ne van — nem a lakosság, a megrendelők, vagy a fo­gyasztók bosszantására jött létre, hanem arra hivatott, hogy jól szervezett mun­kával szolgálja a mű­ködési területén élő embe­reket. — dorgál — *bír,ág 300-500 forEgy hónap alatt negyvenhét világításellenőrzés A napokban készült el az a statisztika, amely ar­ról adott számot a megyei rendőr-főkapitányság veze­tőinek, hogy milyen ered­ményre vezettek egy hónap alatt a járművek kivilágí­tásával kapcsolatos ellen­őrzések. Lapunkban koráb­ban utaltunk arra, hogy a megyei rendőr-főkapitány­ság alaposan megszigorítot­ta — éppen a balesetek el­kerülése érdekében — az esti vizsgálatokat, s kímé­letlenül felelősségre vonta azokat a járművezetőket, akik nem világították ki a szabályoknak megfelelően kerékpárjukat, lovas kocsi­jukat vagy gépjárműveiket Egy hónap alatt a rend­őrség 47 alkalommal tar­tott közúti ellenőrzést, át­fogva ezzel a megye lakott területeit, illetve közútjait. Az ellenőrzések széles kö­rére jellemző, hogy több mint 2 ezer kivilágítatlan, vagy hiányos kivilágítás­sal közlekedő jármű veze­tőjét igazoltatták. A sza­bályok megszegése miatt 583 jármű vezetőjét jelen­tették fel. s ezek vétségü­kért általában 3—500 forin­tot fizettek. Érdemes ezzel kapcsolatban megemlíteni néhány példát. Lovas ko­csival világítás nélkül köz­lekedett Fogl István, Gara, Zrínyi utca 3., Bolvári Fe­renc, Kalocsa, Honvéd ut­ca 8., Hegyi Péter, Bugac, Felsőmonostor 55.. Magyar Sándor, Izsák, Tompa Mi­hály utca 5. szám alatti lakos. Valamennyiüket 500—500 forint pénzbünte­tésre ítélte a szabálysérté­si hatóság. A rend kedvé­ért szeretnénk megemlíteni, hogy a lovas kocsi szabály- szerű megvilágításához szükséges viharlámpa még 50 forintba sem kerül. Az igazoltatást végző rendőrök a helyszínen 755 járművezetőt bírságoltak meg, s több mint 350, fő­leg kerékpárhajtót része­sítettek figyelmeztetésben. A kerékpárosok, akik vi­lágítás nélkül közlekedtek, valamennyien nagyobb ösz- szegű bírságot fizettek, mint amennyibe a kerék­pár világító berendezése kerül. Schöffer, Józsefnek, Bácsbokod, Árpád utca 28., Domokos Mihálynak, Kecs­kemét, Bakonyi Antal ut­Zsolnay levelei Székely Bertalanhoz Kőhegyi Mihálynak, a Bajai Türr István Múzeum tudományos munkatársának újabb érdekes — művé­szettörténeti — publikációja látott napvilágot. Szé­kely Bertalan festőművész és Zsolnay Vilmos múlt század végi kapcsolatát villantja fel, mégpedig Zsol- naynak, a világhírű pécsi kerámia megteremtőjének a festőhöz írt két levele nyomán. A többi között meg­tudhatjuk, hogy a pécsi Zsolnay-gyárban kikisérle- tezett, úgynevezett engobbal (színezett híg agyagpép­pel) festett képek tökéletesen utánozzák a freskődí- szítést, hogy Székely is megpróbálkozott az eljárással, s ezzel az érdekes technikával festette Zsolnay Vilmos kitűnő portréját. A bajai kutató az akadé­miai könyvtárban bukkant rá a Zsolnay-levelekre, tanulmányát a pécsi múzeum adta ki. ca 9., Hegyi Péternek, Bu­gac, Felsőmonostor 55. szám alatti lakosnak 500— 500 forintba, Romsics Má­riának. Kalocsa, Dózsa György út 98., Cserényi Istvánnak, Kiskunfélegyhá­za, Verseghy utca 3., Ta­kács Ottónak. Kiskunhalas, Zrínyi utca1 25. szám alatti lakosnak 400—400 forintba került a lámpa nélküli köz­lekedés. A szigorúság elle­nére a rendőrség alkalmat teremtett arra is, hogy a jószándékú, de szabálytalan világítással közlekedők pó­tolják a hiányos felszere­léseiket. Háromszáznyolc­van járművezető mutatta be újból, egy nappal az el­lenőrzés után, hogy világí­tó berendezése jól műkö­dik. Az egyhónapos felmérés természetesen nem jelenti azt, hogy ezután nem lesz­nek hasonló ellenőrzések. Sőt a síkos utak. a ködös idő következtében ezeket a világítási vizsgálatokat to­vább folytatják, s hasonló szigorúsággal vonják fele­lőségre a szabálysértőket. Gémes Gábor Keresse a betűket! Ha nehéz az alábbi rejt­vény, akkor várja meg a jövő vasárnapi számunkban közlendő 10. rejtvényiskola- pontot. azzal könnyen meg­fejtheti. Tiszteletbeli nőküldött Toltam lLQielött én is elmonda- nám „okos” tapasz­talataimat az országos nő- konferenciáról, lazításkép­pen közvetlenebb parlamen­ti élményeimről számolnék be a nőtársaknak. A legoko­sabbakat az újságok azon frissiben megírták, így míg saját következtetéseimet is formába öntöm, nem lesz érdektelen néhány inter­mezzo felelevenítése. Mert azt ígérem, kedves nőtársak, hogy ha már tisz­teletbeli nőként — ha mint tíjságirót is — megtűrtek maguk közt néhányad-fvú- magammal, a nökérdésröl nem szállók le mostanában. Milyen jó érzés volt an­nak az egy-két tucat el- anyátlanodott férfinak, aki a 600 nőküldött között téb- lábolt ott a t. Ház folyosó­ján, hogy anyáskodtak az ágrólszakadtakon. Ne mondjak egyebet Mi­előtt elfoglaltam helyemet a híres-nevezetes karzaton, nyakamba borult más me­gyébe szakadt egykori kol­léganőm, s a találkozás fö­lötti örömét nem csupán 2 darab puszi eszközlésé­vel fejezte ki, hanem azon- nyomban a kezembe nyo­mott egy fényes-aranyos gömböcskét, mondván. — Akarsz egy konyakos­meggyet? Aztán a szünetekben. Jó­kat sasszéztam a több mint félezer delegata tömkele­gében, míg rátaláltam Bács megyei földieimre, s bizony meg kell vallanom, nem egy kecses női'lábuj- jacskára rátévedt széles or­rú topánom, megtoldva ki­lóim szerény, ámbár súlyos számával. Ilyenkor roppant felmagasztosult képpel emeltem tekintetemet a magasba, mintha az ara­nyos, márványos csúcsive­ket, netán a freskókat, üvegmozaikokat avagy go­belineket tanulmányoznám. Vártam, mikor csap nya­kon, akinek a lábára lép­tem, mert hát akármilyen nagy volt a nyüzsgés, tut- tira vehették szegénykék, hogy úgy nehézkedni csak otromba férficipő képes, — de mindannyiszor megúsz­tam. Talán azért, mert — hála életszínvonalunknak — se lányban, se menyecs­kében, se matrónában (pardon, idős hölgyet nem is láttam) nem találtam holmi rozoga felépítésűt. Így aztán ki észlelhette volna olyan hirtelen, hogy odalent a puha vörös sző­nyegen milyen súlycsoport­hoz tartozó láb tapodott a másikra. eg figyeltem, hogy mi- dőn mi gyámoltalan férfiak az uzsonnával, üdí­tő itallal, feketekávéval dú­san dekorált terülj-asztal- kám táján idétlenkedtünk a nőküldöttek élelmes so­ra közelében, látva elesett- ségünket, ki-kiszólt az ara­nyos hölgyfüzérből valaki. Kinek-kinek nőföldije: — Várjon, mindjárt ve­szek magának is virslit (szendvicset, tortaszeletet, duplát stb.) ... Ez a pár momentum is bizonyítja, hogy minket, tiszteletbeli nővendégeket a szó szoros értelmében tenyerükön hordtak az ara­nyos lányok, asszonyok. Se éhen nem maradtunk, se unatkoznunk nem kellett. C?ok-sok szépet, erede­^ tit, szívet, értelmet egyaránt megmozgatót mondtak a felszólalók, s úgy, de úgy szerettem vol­na, ha egy-két tucat notó­rius férfihozzászóló is ott ül például a delegációs terem­ben. Olyan férfiúkra gon­dolok, akik évről évre cir­ka ugyanazt mesélik el az értekezleteken, csupán az adatokat újítják a pókhá­lós szövegben. Több mint száz nő vitatta itt meg a család érdekében tett, il­letve esedékes szociálpoli­tikai és egészségügyi in­tézkedéseket. Meggyőződ­hettek volna arról a min­dig ugyanazt a verklit for­gató férfiak, hogyan kell nevén nevezni a témát, ami érdekli, izgatja a jelen eset­ben a női közvéleményt. A valamivel több mint 20 felszólalásban — a javasla­tok, ötletek árnyalatait, módosításait, változatait is figyelembe véve — mintegy száz okos, konkrét tanács, gyakorlati „tipp” hangzott el... No de erről a leg­közelebbi alkalommal írok, természetesen csak mutató­ban, hiszen mindenről, gon­dolhatják, egyszerre nincs mód szólani. Tehát a parlamenti fo­lyosón hagytuk abba. Egyik tizpercben egy szépséges szép erezetű, bar­náslila márványoszlopnak fordulva eszegettem a kol- bászos szendvicset. Körü­löttem s távolabb is ha­sonló műveletet végző höl­gyek. Mind a két fülem nyitva. Mellettem egy ezüstszürke taftselyemben tündöklő kis töltöttgalamb suhog tova, társnője ugyan­az, másfélakkora termettel. Mindketten az üres papír­tálcát fixirozzák már a te­nyerükön elöretartva. Jó- ízűt igazítanak nyelvük he­gyével az ajkuk szélén maradt „ízeken”. A na­gyobbik: — Te, enni kellene még valamit. — Ügy teszel, mintha neked szükséged volna rá — reagál a kis móléit mája legmélyéről. — Volt szemtelenkedni? — billenti meg csípőjével a másik, és villámgyorsan pártfogásba vesz egy tor- tácskaszeletet a fehér térí­tőről. JTpikus női konflik­-* tusok nélkül tehát ez a konferencia sem múlt el. Mert ilyen jelenetekhez számítsuk hozzá a kong­resszusi teremben adódott epizódokat is. Hogy példá­ul, amikor a filmfelvevők zümmönni kezdtek, s a va­kító reflektorok uszemügy-_ re vettek” egy-egy szektort, hol a művelődésügyi mi­niszter helyén ülő asszony­ka, hol valamelyik képvi­selő padjában figyelő lány­küldött varázsolt elő tük­röt, rúzst a táskájából és mire a tévékamera „oda­nézett”, a legédesebb száj mosolygott rá vissza. Láttam más mosolyt is. A megkönnyebbülését. Amikor egy tündért egyip­tomi hajfazonú kislány, a „pad alatt” kihúzta lábát a szűk cipellőből. Szeme oly boldogan csillogva ta­padt az éppen emelvényre lépő nőtársra, mint ahogy nyakláncának kövei ra­gyogtak. én, a kis naiv, azt ^ hittem, csak én látok meg olyat, amit nem kelle­ne. Nagyban abrakotok az említett márványoszlop tö­vében, mikor egy lepillan- táskor észreveszem, csak úgy sziporkáznak a mor­zsák a lábamnál. Nosza, a férfiak ataviszlikus moz­dulatával, kezdem az osz­lop mögé terelgetni a mor­zsákat. Persze az oszlop möge éppúgy szem előtt volt. Ekkor búgott el a fü­lem táján egy finom, me­leg, tapintatos megjegyzés. — Csak úgy, mint oda­haza, ugye? Mire a hajnalpír leáram- lott az arcomról, a tüne­ménynek nyomaveszett. Legalább húszán csevegtek, sétáltak közelemben. Egyik arc angyalibb nyájassággal nézett el a t. Ház zsongá­sába, mint a mócik. Tóth István Soltvadkertről, a Petőfi Sándor úttörőcsapat tudósí­tójától, Kemény Jutkától kaptunk levelet. Levelében arról számol be, hogy az is­kola felső tagozatos rajai szüretelni jártak a helyi állami gazdaságba és a Kossuth Szakszövetkezetbe, összesen 45 ezer forintot si­került összegyűjteni és a pajtások elhatározták, hogy jövő tavasszal országjáró kirándulásra indulnak, a költségeket a szüretelésen keresett pénzből fedezik. „Szeretet és gondosko­dás” i címet adták hozzánk juttatott írásuknak a kecs­keméti Budai Dezső úttörő- • csapat 7/a osztályának ta­nulói. Egy idős, beteg há­zaspár gondozását vállalták el a pajtások. A közelmúlt­ban rongyot gyűjtöttek, az érte kapott pénzen tüzelőt vettek az idős embereknek. Segítenek takarítani, abla­kot tisztítani. A Katona Jó­zsef raj tagjai úgy érzik, hogy egyszerű tetteikkel, gondoskodásukkal két idős, fáradt ember napjait meg­szépítették, elhatározták, hogy egész évben gondos­kodnak róluk, támogatni fogják őket. Sziklai Editke a bajai fel­sővárosi iskola Tóth Kál­mán úttörőcsapatának tag­ja képviselte iskoláját a városi küldöttértekezleten a városi tanács dísztermében. A pajtások a KISZ VIII. kongresszusára való felké­szülést beszélték meg, ér­tekezletükön sok értékes hozzászólás hangzott el. Pajtások! Felhívjuk fi­gyelmeteket, az úttörőha­zakban működő szakkörök­re. Szabad időtöket érdek­lődési körötöknek megfele­lő szakkörben töltsétek! Jelentkezni a csapatveze­tőknél és szakkörvezetőknél lehet. A halasi úttörőház­ban tizenegy szakkör mű­ködik, motorkerékpár-veze­téssel is foglalkozhatnak az úttörők. A kecskeméti paj­tások tizenhét szakkör kö­zött válogathatnak, hajó- modellezései, fotózással, bá­bozással és játékkészítéssel tölthetik idejüket a jelent­kezők. A kiskunhalas-felsőváro- sj általános iskolából Csi­pák Marika csapattitkár küldött levelet. Mint írja, csapatának tagjai a közel­múltban 24 kilométeres tú­rára indultak. Reggel 8-kor szálltak kerékpárra és 11 órára már hazaértek. A ki­rándulás végcéljában, Kun- fehértón növény- és rovar- gyűjtéssel foglalkoztak, megnézték a festői szépsé­gű tavat. Rejtvényfej tők részére kö­zöljük az alábbi „Városjá­ték” rejtvényt. Az itt felso­rolt öt városnevet írjátok egymás alá úgy, hogy átló­san Mikes Kelemen szülő­helyét kapjátok meg. AL­GÍR, ATHÉN, HANOI, VÁRNA, ZENTA. A meg­fejtéseket levelezőlapon küldjétek el szerkesztősé­günk címére (Kecskemét, Kossuth tér 1. Petőfi Né­pe szerkesztőség). A leve­lezőlap címoldalára írjá­tok rá: Űttörőrejtvény. A beküldés határideje: a meg­jelenéstől számított egy hét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents