Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1971-11-02 / 259. szám

A KISZ MEGYEI KÜLDÖTTÉRTEKEZLETE (Folytatás az 1. oldalról) Az újonnan megválasztott alapszervezeti vezetőségek­től azt kérjük, hogy az ak­cióprogramok elkészítésé­nél vegyék figyelembe a tagság igényét. Előadásában Terbe elv­társ felvetette a KISZ Köz­ponti Bizottsága tízpontos levelének egyik jelentős kérdését: Hogyan mozgó­síthatjuk eredményesen az ifjúságot a negyedik öt­éves terv céljainak meg­valósítására? E téma ugyanis élénk vitát váltott ki a fiatalok körében. El­mondták, hogy számukra a negyedik ötéves terv célkitűzései mindenekelőtt a helyi politikában, a he­lyi feladatokban, tervek­ben jelentkeznek. Ezért kérték: teremtsenek szá­mukra minél több lehető­séget ezek megismerésére. Az alapszervezeti taggyű­léseken sok szó esett a Tervezzünk és cseleked­jünk együtt népszerű if­júsági mozgalomról. A fia­talok tenniakarását bizo­nyítja, hogy például a Kecskeméti Konzervgyár­ban évről évre meghirde­tik ezt a mozgalmat. — Nem értjük viszont hogy egyes állami, gazda­sági vezetők nem tartják alkalmasnak az ifjúsági szövetséget arra, hogy mozgósítsa a KISZ-eseket a társadalmi és gazdasági feladatok megoldására — jegyezte meg az első titkár. — Nem egyszer nyíltan is így fogalmaznak: ,,A KISZ csak szervezze a fiatalok táncestjeit, kirándulásait, bízza a komoly feladatok megoldását a felnőttekre.” Ezeknek azt tudjuk mon­dani, hogy a fiatalok több­re képesek, mint gondol­nék. Az ifjúkommunisták azt várják, hogy komoly, képzettségüknek, vég- z: 1isisüknek megfelelő feladatokat bízzanak rá­juk, a munka javítását célzó kezdeményezéseiket, javas­lataikat karolják fel, ered­ményeiket erkölcsileg és anyagilag is ismerjék el. A továbbiakban a ta­nyán élő és dolgozó fiata­lok művelődési, szórako­zási lehetőségeivel kapcso­latban az előadó elmon­dotta, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetségnek, mint eddig, ezután is komoly feladatai lesznek a tanyán élő fia­talok életfeltételeinek ja­vításában. — Erről a témáról kü­lönösen a KISZ megyei küldöttértekezleten idősze­rű beszélni, hiszen itt ha­tározzuk meg a további legfontosabb feladatainkat — folytatta. — Javasoljuk a küldöttértekezletnek, fog­laljon állást abban, hogy a következő években a KISZ az iparban és a mezőgazdaságban dolgo­zó, a tanintézetekben ta­nuló fiatalok nyújtsa- t nak segítséget a tanyai is­kolák villamosítási prog­ramjának megvalósításá­hoz. A fizikai munka végzésén túl, munkafelajánlásaikból származó anyagi juttatá­sokkal járuljanak hozzá a tanyai kollégiumok létesí­téséhez. KlSZ-szervezete- ink, ifjúsági klubjaink ve­gyék fel a kapcsolatot a tanyai KlSZ-szervezetek- kel, klubokkal, és segítsék az ottani mozgalmi és művelődési munkát. Fiatal népművelőink, pedagógu­saink módszertanilag is tá­mogassák a tanyai fiatalo­kat. A műkedvelő művé­szeti csoportok, irodalmi előadásokkal, szórakoztató műsorok bemutatásával já- i ruljanak hozzá a tanyai művelődési, szórakozási feltételek javításához. Tesztelt elvtársak! Amikor a KlSZ-alap- szervezeti taggyűléseken folytatott vitát hallgattuk, egj^etértettünk azokkal a fiatalokkal, akik a szóra­kozási, sportolási feltételek hiányára panaszkodtak. Többen biztattak arra, hogy foglaljunk el nem rendeltetésnek megfelelően használt helyiségeket, hi­szen a mozgalom történe­tében volt már erre példa Tudjuk jól, hogy ez az út i ma m'ár rém í-rbr+ó. A-** túlteljesítettük vállalásun­kat, és így több mint öt­száz fiatal család jutott ön­álló otthonhoz. Azoknak, akik az utóbbi időben azt kérdezték, ho­gyan tovább, azt válaszol­juk: természetesen a KISZ a jövőben is feladatának tartja a fiatal építtetők tá­mogatását. Ehhez a szövet­ségünk már megtalálta a segítés új, korszerű formá­ját. A MÉSZÖV elnöksége és a megyei KISZ-bizottság 11a­„Fel, kommunista ifjú sereg...” — énekelték a küldöttek a tanácskozás megnyitója előtt. is látjuk, hogy a szabad idő hasznos eltöltésének feltételei, ha lassan is, de azért javulnak. Nagyközsé­geinkben művelődési ott- I honok, kultúrházak épül- ■ tek. Sajnos, ezek egy ré­szének felszerelése nem ! megfelelő. — Nem értünk egyet az­zal, hogy a bevételi tervek teljesítése miatt a művelő­dési házakban a legkedve­sebb vendég csak a fővá­rosból érkezett színész le­het. Az 1967-es megyei küldöttértekezlet egyik ha­tározatát, mely szerint nö­veljük a szeszmentes ifjú­sági szórakozóhelyek szó­mát, nem tudtuk végrehaj­tani. De ennek okát első­sorban nem a KISZ kez­deményezésének hiányá­ban látjuk, hanem abban, hogy a vendéglátással fog­lalkozó gazdasági szervek nem tartják kifizetődőnek az ilyen jellegű szórakozó­helyek létrehozását, illet­ve fenntartását — Különösen a városok­ban megoldatlan a fiatalok szórakozása, így több eset­ben a maguk teremtette, negatív hatásoktól sem mentes formában töltik a fiatalok szabad idejüket — folytatta az előadó. A jövőben tovább kell javítani az Ifjúság szó­rakozási, sportolási, pi­henési lehetőségeit. A fiatalok azonban nem várhatják tétlenül, amíg a felnőttek megoldják prob­lémájukat. A KISZ-esek bátran kezdeményezzenek, vessék fel gondolataikat, javaslataikat a szabad idő célszerű felhasználásának javítására. A fiatalok lakásproblé­májának enyhítéséről, illet­ve megoldásáról az első titkár a következőket mon­dotta: — A KISZ Központi Bi­zottsága kongresszusi leve­lének vitája során élesen vetődött fel a fiatalok jo­gos lakásproblémájának, gondjainak kérdése. A Bács-Kiskun megyéből el­indult KTSZ-lakásépítési akció keretén belül a har­madik ötéi-es terv során., podás alapján a negyedik ötéves terv során újabb ezer lakás felépítését ter­vezzük. Mindenekelőtt a pályakez­dő, családalapítás előtt álló, kispénzű munkás és mező- gazdaságban dolgozó fia­talok lakásgondjainak eny­hítése legyen a feladati Teljesen jogos az az igény, hogy meg kell teremteni a lehetőségét a kezdő összeg társadalmi munkával való csökkentésére. Figyelemre méltó a solti Rákóczi Ter­melőszövetkezet fiataljai­nak javaslata, mely sze­rint hasznos lenne, ha min­den üzem, tsz úgynevezett családalapítási alapot léte­sítene, amelyből elsősorban a fiatal házasoknak bizto­sítanának kölcsönöket. A továbbiakban az elő­adó a fiatalok és a társa­dalom kapcsolatának kér­désével foglalkozott. Mint mondotta, sokszor halljuk, hogy a fiatalok nem értik mai tennivalóink forradal­mi, küzdelmes jellegét Hogy jobban értsék, úgy gyunk-e velük; bevonjuk-e őket gondjainkba; vitatko- zunk-e velük, a megoldat­lan kérdésekről... Véleményünk szerint, a nyíltság egyik előfeltétele az érdeklődés felkeltésének. A szocializmusnak pedig politikus ifjúságra van szüksége. Mindezt úgy va- lósíth-t;uk meg, ha a po­litikái? is bevonjuk őket. Számunkra azok a leg­értékesebb fiatalok, akik velünk vannak sikere­inkben, de együtt küzde­nek velünk problémáink megoldásában, akik vallatnak bennünket, i és vallatják a valóságot. Azt gondoljuk, hogy kül- j döttértekezletünk egyetért ! azzal: napjaink forradal- j misága nemcsak a közös i munkában való részvétel, j hanem sokkal több annál. Ifjúsági szövetségünknek, minden fiatalnak nagy a felelőssége abban, hogy ne hunyjon szemet gazdasági, társadalmi életünk visz- szásságai felett. Ezután az előadó összegez­te a négy év alatti jelen­tősebb kulturális és sport- programokat, az MHSZ, a Hazafias Népfront, a test- nevelési sportszövetség és j a szakszervezet segítségét. | Ezt követően a fiatalok I kommunista vonásainak erősítéséről, demokratizmu- I suk fejlesztéséről szólt, végezetül pedig a követke­zőket mondotta: — A szóbeli beszámoló­ban néhány olyan kérdésre kívántunk reagálni, amely az alapszervezeti vezetőség­választó taggyűlések vitái­ban merült feL Az írásos anyagot a megyei KISZ- bizottság megtárgyalta és elfogadta. Az volt a cé­lunk, hogy az írásos be­számoló őszinte értékelést adjon az elmúlt négy év munkájáról és vázolja fel a további legfontosabb fel­adatokat. — Az a megjgrőzódésűnk, hogy négyéves munkánk, fáradozásunk eredményes volt. A fiatalok kivívták munkájukkal pártunk és a felnőtt társadalom elisme­rését. Ezúton is köszönetét mondunk a megye minden KISZ-vezetőjének, aktivis­tájának azért a munkáért, amelyet az ifjúság nevelése érdekében végzett Egyúttal köszönetünket fejezzük ki azoknak a párt-, állami és tömegszervezeti vezetőknek, pedagógusoknak és szülők­nek, akik gazdag tapaszta­lataikkal, nagy szeretettel és hozzáértéssel segítséget nyújtottak munkánkhoz — fejezte be vitaindító elő­adását Terbe Dezső elvtárs. A megyei KISZ-bizottság bajai járás küldötte; Far­kas Ferenc, a megyei út­törő elnökség tagja; Tarjá­nyi Antal Kiskunfélegyháza küldötte; Lakatos Lajos, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Bács megyei KISZ-klubjának vezetője; Sólymos Éva Kiskunhalas város küldötte; Zazulja Nyikolaj Ivanovics Kom- szomol-titkár; Márkus Te­réz kiskunhalasi járás kül­dötte szólalt fel. Ezután dr. Romány Pál­nak, a megyei pártbizottság első titkárának hozzászó­lása következett Dr. Romány Pál felszólalása Kedves ifjú barátaink! — Nagy öröm számomra, hogy a Kommunista Ifjú­sági Szövetség megyei kül­döttértekezletének átadha­tom pártunk megyei bizott­sága szívből jövő üdvözle­tét és egyben elismerését az elmúlt években végzett munkáért, megállapítva, hogy a megye ifjúsága — a KISZ-szervezetek tagsá­ga — helytállt az élet min­den frontján, felkészültebb, műveltebb, mint korábban volt. Köszöntöm a munkás- fiatalokat. a szövetkezetek, intézmények, iskolák, a fegyveres testületek ifjú küldötteit, köszöntöm mind- annyiukat, s önök által a megye ifjúságát: falusia­kat, városiakat, magyaro­kat, délszlávokat, némete­ket és szlovákokat egy­aránt. Nekünk kommunistáknak azt kell mindig vizsgálni, hogy társadalmi céljaink elérését, a szocialista rend fejlődését mi és hogyan szolgálja. És ezt tekintve nyugodtan mondhatjuk, hogy mind a beszámoló és a határozati javaslat, mind a vita jól szolgálja ezeket a célokat. Arra törekszik, hogy csökkenjen a vissza­húzó erő, erősödjék, jobb feltételek közé kerüljön a haladást szolgáló erő min­denütt, különösen pedig az ifjúság életében, munkájá­ban és szemléletében. S ha ez a törekvés megvalósul, akkor így lesz a holnap magyar társadalmában, közvéleményében és a mun­kahelyeken is. Ezzel a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség eleget tesz legfőbb hivatásának. nevezetesen annak, hogy mind több fia­talra terjessze ki hatását, a kommunista eszmék ha­tását. ami által társadal­munk szocialista vonásai minden korosztálynál erő­sebbek lesznek. Azt Is meg­állapítja a beszámoló, hogv tényleges, számottevő, örömteli növekedés a KISZ-tagság soraiban, fő­leg a munkásfiatalok között van. Ez jó dolog. Azonban szükséges nagy gondot for­dítani arra. hogy minde­nütt erősödjék a KISZ szer­vezettsége, mert ebben az esetben tudja valóban Tetszetős kiállítás fogadta a vendégeket a színház első emeleti folyosóján, ahol a közelgő VIII. kongresszus tiszteletére indított képzőművész«« pályáza­ton részt vevő alkotók legsikerültebb grafikáit, akvarelljeit és szobrait mutat­ták be. gondoljuk, mindenkinek, aki közvetlenül kapcsolat­ban áll a fiatalokkal, érde­mes gondolkodni azokon a kérdéseken, amelyek a vi­tákból íg$’ összefezhetők meg tudjuk-e értetni ma­gunkat kellőképpen az if­júsággal; elég nyíltak ya­(Pásztor Zoltán felvételei) első titkárának vitaindítója után Malecz Julianna - a kecskeméti járás; Major Tamás Kecskemét város; Csányi Anikó Baja város Üjvári Pál kiskőrösi járás küldötte; Madarász László, a megyei tanács elnökhe­lyettese; Simon Jenő, a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség kiterjeszteni, növel­ni befolyását, tud igazán segítségére lenni pártunk­nak, szocialista társadal­munk fejlődésében. Hozzá­tartozik ehhez az igényhez, hogy ifjúságunk a KISZ-be wmprüll lggj,ava gqyelűL tudja az ifjúsági szövetség vonzerejét, tekintélyét és becsületét A továbbiakban Romány elvtárs a munka és mun­kás megbecsüléséről1 szó­lott majd azzal a kérdés­sel folytatta: — Indokolt-e, hogy mi mostanában olyan sokat foglalkozunk az ifjúsággal? Nem túlzott-e az ifjúság­gal való foglalkozás? Párt- bizottságunknak az a véle­ménye, hogy nem. Ügy fog­ja fel, hogy nem azért kell foglalkozni az ifjúsággal, mert most valami baj van velük. Ahogy a felszólalá­sokból is kitűnt az ifjú­sági mozgalomban nagysze­rű felelősségvállalás van, és aki tenni akar. az érdemli meg a támogatást, és a ve­le való foglalkozást Itt is sokszor elhangzott a klubhelyiségek ügye. Nem mintha a feltételek al­fája és ómegája a klub volna. De azt hiszem, hogy adott esetben a tanács, mint a lakosság és ezen belül az ifjúságnak is kép­viselete. közérdekből is igénybe kell, hogy vegyen olyan helyiségeket, ame­lyek nincsenek kellően ki­használva. amelyek lim­lommal vannak tele. Eze­ket oda kell adni az ifjú­ságnak hasznosításra, ak­kor ha az ifjúság vállalja, hogy rendben tartja, s em­beri használatra alkalmas­sá teszi. De azon a rímen, hogy a fiatalok zajonga- nak. rumlit csinálnak, el­zárkózni ilyen kérés elől bűn. szűklátókörűség és az ifjúság problémáinak meg nem értésére vall. Hiszem, hogy valameny- nyi szerv és intézmény a megyében így tekint, ilyen szellemben — nemcsak a törvény miatt, hanem szív­ből — az ifjúságra, és min­den területen, ahol lehet, segítséget nyújt neki. Azzal az igénnyel, hogy az ifjú­ságtól is elvárjuk: többet, jobbat egymásért, a szo­cialista Magyarországért A továbbiakban elmond dotta észrevételeit: Czim- mer Erzsébet, a bajai járás; Farkas Gábor, a kalocsai járás küldötte; dr. Gombár József, a KISZ Központi Bizottságának titkára; dr. Jeremiás Attila Kiskunha­las város; Kiss Judit Ka­locsa város; Teleky Zol­tánná Baja város küldötte. Végezetül a küldöttérte­kezlet megválasztotta a KISZ 51 tagú Bács-Kiskun megyei Bizottságát és a 11 tagú pénzügyi ellenőrző bi­zottságot, valamint a kong­resszus 29 küldöttét. Ezt követően a KISZ megyei bizottsága és a pénzügyi ellenőrző bizottság meg­tartotta ülését, amelyen első titkárnak ismét Terbe Dezsőt választotta meg. Titkárok: Komáromi Attila, Pap István és Bártfai Atti­la. A végrehajtó bizottság tagjaivá választották to­vábbá Tóth Ilonát, Feren- czy Margitot. Németh Fe­rencet, Szentkirályi Feren­cet, Tarjányi Antalt, Pe- szeki Lászlót, Holman Pé­tert. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke Bárdos Erzsébet lett. A küldöttértekezlet « DlVSZ-induló elénekl ésével é£t Yéget.

Next

/
Thumbnails
Contents