Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1971-11-17 / 272. szám

1971. november 17. szerda 5. oldal Emlékeznek, akik találkoztak vele... Pablo Neruda látogatása Hat évvel ezelőtt, 1965. augusztus 20-án Kecskemé­ten járt két latin-amerikai vendég: Pablo Neruda chi­lei költő, és Miguel Angel Asturias guatemalai író. Alig két évre rá, 1967-ben, Asturias elnyerte az iro­dalmi Nobel-díjat. A kitün­tetés, Asturias nemzeti sa­játosságokban, és az indián hagyományokban gyökere­ző műveit jutalmazta. Az elmúlt hetekben Stockholmban ismét dön­tött a bizottság, ezúttal az irodalmi Nobel-díjjal Pab­lo Nerudát — a Nemzetkö­zi Lenip-békedíjas költőt, a Chilei Kommunista Párt Köznonti Bizottságának tagiát —. az ország párizsi nagykövetét érte a kitünte­tés. IS GB Í9 M Ebből az alkalomból em­lékezünk a vendégekre. Reile Gézának,; a városi tanács elnökének, a két dél-amerikai vendég nevé­nek hallatán, az a rendkí­vül széles körű eleven kí­váncsiság jut eszébe, amit találkozásukkor mindkettő­jüknél tapasztalt. Gazda­ságpolitikai, mezőgazdasági, kereskedelmi kérdéseket tettek fel, minden érdekel­te őket. — Jól emlékszem, augusztus 20-a volt, vendé­geink a Kecskeméten tar­váncsiak voltak. A szín­pompás népviseletbe öltö­zött táncosok felvonulását figyelve azt kérdezték, élő népviseletet látnak-e, vagy kosztümöket viselő városi fiatalokat. Elmondtuk, hogy megyénk déli részén, csa­ládi és állami ünnepeken, ilyen ruhákban járnak az ott élő emberek. — Pablo Neruda és Mi­guel Asturias ... — tűnődik Erdélyi Ignác, aki hat év­vel ezelőtt a városi párt- bizottság első titkáraként vett részt fogadásukon. Amikor gyümölccsel, szőlő­vel kínáltuk őket, vendé­geink az Alföld talajviszo­nyai, a szőlőterületek nagy­sága, sőt a művelés és gé­pesítés lehetőségei után kezdtek érdeklődni. Meg­kóstolták a borokat is és megemlítették, hogy sze­retnének majd írni hazánk ételeiről, italairól. A könyv csakhamar megjelent... Az Aranyhomok éttermé­ben dr. Barabás Gézáné, igazgatóhelyettes idézi fel a két neves vendéggel együtt töltött órák emlé­keit. — Ott ültek a különte­rem előtt, a pálmák közöt­ti asztalnál. A vacsorát — kérésükre — jellegzetes magyar ételekből állítottuk össze. Emlékszem, hideg li­tandó „karneválra” is ki- barnáját, sültbaromfit és A kézbesítéstől az olvasóig Makai Lászlóval, a ba­jai 1-es posta hivatalveze­tő helyettesével beszélget­tünk arról, hogy ebben a hónapban növelik a napi­lapok előfizetőinek szá­mát. A több előfizető na­gyobb gond. — Sajnos, nincs elegen­dő újságkézbesítőnk, — mondta Makai László. Ket­ten felmondtak és - még három postai alkalmazott szándékozik itthagyni ben­nünket. Még az sem von­zó, hogy laqkihordással 2 ezer forintot lehet keresni. Kénytelenek leszünk egyéb küldemények késleltetésé­re. — Ez nem megoldás! Vonzóbbá kell tenni az újságkihordói munkát. — A tél elriasztja az embereket. Hiszen négy­hat órát kell az utcán töl- teniök. Másrészt szállító- eszközeink, a kerékpárok nem alkalmasak a nagy teher szállítására. Ez or­szágos . gond. Arról is szó esett, hogy Baján szégvenlik az embe­rek az újsáskihordói mun­kát. íme egy tipikus kis­városi betegség! Van olyan férj, aki nem engedte el feleségét napi 4 órás el- foglaltságú úisávkézbesí- tésre. mert szégyellte. Azt persze nem, hogy saját magának nincs munkahe­lye és a rendőrségnek ál­landó vendége... \ fővárosban az egyetemistáktól a maszek cipész feleségig sok új­ságkihordó dolgozik. Arra a pár órára? Megéri! Ta­lálunk Baján jó példát is: négv érettségizett vállalt lapkihordói munkát. Ez bizonyítja, hogy becsületes munkával pénzt keresni nem szégyen. Inkább az szégyellheti magát, aki le­nézi, semmibe veszi az újságkihordók fáradságos munkáját, akik esőben, hó­ban házhoz viszik a me­gye és az ország életével foglalkozó lapokat. — Másik gond: nincs rendben minden az előfi­zetési díjak beszedése kö­rül. Hallottuk, hogy egy- egy kézbesítőnek kétezer forintja is „benne fekszik”. — A hó végén szed­jük a pénzt. Az előfizetők hó elején szeretnének fi­zetni, vagyis utólag. Ez lehetetlen. Ilyenkor mit tehet a kézbesítő, hogy megtartsa az előfizetőket? Sajnos, egyesek elkíván­ják a lapkihordóktól, hogy hitelezzenek! (Elgondolkodom. Ezt nem szégyenlik azok, akik le­nézik a kézbesítőket?) — Mi természetesen szi­gorúan tiltjuk, hogy dolgo­zóink hitelezzenek. Ha mégis megteszik vállalni­uk kell a „rizikót” és a felelősséget. Előfizetni, egyébként minden hó 5-től lehet a következő havi új­ságokra. Jó lenne, ha ez­zel a lehetőséggel élnének az előfizetőink. Cs. I. palacsintát szolgáltunk fel. Bár nem nálunk szálltak meg, kérésükre mégis megmutattuk a szállodát. Barátságos, szerény embe­rek voltak. Király László, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmiszeripari osztályának helyettes vezetője így em­lékezik a kedves vendégek­re. — Közvetlenségük nyom­ban feloldotta feszültsé­günket, amit a híres írók jelenléte kiváltott. Egy idő után előhoztam személyes kérésemet: feleségem de- dikációkat, aláírásokat gyűjt. „Szeretném meglep­ni, ezért kérem mindketten írjanak részemre néhány sort.” — Egy férj kívánságát teljes'mi keli — mondta mosolyogva Pablo Neruda, majd blokkfüzetéből kité­pett lapra spanyolul ezt ír­ta: Ilonának és Lászlónak, barátjuk Pablo Neruda. A papírlapot Király Lászlóné sok neves író alá­írása között is a legkedve­sebbként őrzi. És végül kollégánk, Ba­log József, aki néhány éve Székesfehérváron dologozik, a találkozásra mint hosszú újságírói pályájának egyik nagy élményére emlékezik. — Bár a feladatom az volt, hogy a két vendéggel készítsek riportot, mégis majdnem én lettem a ri­portalany. Pablo Neruda kérdezett, és én meséltem hétköznapjainkról — a ta­nyavilág, az analfabétiz­mus felszámolásáról, a me­gye és a város gazdasági életéről. A beszélgetés fo­lyamán több ízben is di­csérték jellegzetes ételein­ket, borainkat. Több világnyelven és magyarul is megjelent sike­res könyvükben erről így írnak: „Csillagos története van Kecskemét borainak, a homok aranyszínű gyü­mölcsének. A szőlők meg­fogták a pusztáról érkező homokhullámokat... egy lángeszű szőlőműves vesz- szőt ültetett, gondozva, míg a muskotály és a burgundi óriási töveket, pompás für­töket nem nemzett, és olyan borokat, amelyeknek ámb- ratüze ott ég ma is Ma­gyarország szívében ■ ■ ■ ■ Pablo Neruda egész élet­művét jutalmazza a Nobel - díj. Könyvei nálunk is ke­lendőek, köteteit sűrűn for­gatják a könyvtárak olva­sói. Akik találkoztak vele, mint igaz emberre emlé­keznek. Sclmeci Katalin „Én,” aki „mi” akar lenni Miért áldozott mindig is pénzt, fáradságot, ener­giát a művészetekre az emberiség, amióta csak le­szállt a fáról és kétlábra állt? „Es megformálta Jahve Elohim az embert, a port a földből, belefújta orrába az élet lehelletét és az em­ber élőlény lett.” (Genesis 2, 7) A bibliai szöveg így mondja el a teremtés ak­tusát. Egy helyen. Mert más helyen Isten a hato­dik napon parancsszavával teremtette meg az embert, akkor, amikor már az egész világmindenség kész volt. Saját képére, férfinak és asszonynak teremtette az első emberpárt és azt a fel­adatot tűzte elé. hogy so­kasodjék és uralkodjék a Földön. Mit ért a mítosz ember és Isten hasonlóságán? Azt, hogy az embernek értelem­mel és akarattal felruházott lelke van. amint Isten is lélek. Íme, egy magyarázat az ember mibenlétéről, sok közül. Igaz, a legtartósab- bak egyike. Korábban másként látta magát az ember: a termé­szet és egy közösség részé­nek. Később megint sokféle magyarázat igyekezett tisz­tázni: miért és mitől más az ember, mint a többi élő­lény? Hogy ne menjünk messzire, századunkban él és hat egy olyan filozófiai elképzelés, amely csak az egyedi ember, a világba ta­szított ember létét ismeri el. Ebben a magányos vi­lágban — ahol lehet, hogy más emberek is léteznek, de lehet, hogy nem — az egyénnek szüntelenül vá­lasztania kell az eléje ke­rülő lehetőségek között, s választásaival valósítia meg önmagát. Ezt a filozófiai irányzatot egzisztencializ­musnak nevezik. Mi köze mindennek a művészetekhez, a művésze­tek céljához, értelméhez? Nagyon is sok. Elsősorban azért, mert a művészek mindig az embert, és az emberi viszonyokat vizsgál­ják. Minden műalkotás hor­dozza hát alkotója elképze­léseit az emberi életről, an­nak céljáról, értelméről. Ezen felül ezek az elkép­zelések mindig képet, ala­kot is öltöttek a művészek munkáiban. Az ember te­remtése, az egész bibliai mitológia századokon át központi témája volt a mű­vészeteknek. (Igaz, a vallá­sos Michelangelónak sem tetszett már az ember or­rába fújt isteni lélek képe, nagyszerű freskójának Iste­ne a kisujjával érinti Ádám ujját, mintegy áramütéssel ébresztve lelkes lénnyé). Az egzisztencialista filozó­fia elképzeléseit pedig bi­zonyos írók — elsősorban Sartre és Camus — elbe­szélő művészete jobban ki­fejezi, mint elméleti fejte­getéseik. Dehát valóban, ki ez a kicsi „én”, akit a tudomány és a művészet állandóan fel akar fedezni, s aki foly­Lengy el—magyar barátsági napok Kecskeméten, Kunfehértőn Hétfőn lengyel—magyar barátsági napok kezdődtek megyénkben. Ez alkalom­mal Kecskemétre utazott dr. Zdzislaw Bombera, a Lengyel Egyesült Munkás­párt főiskolájának tanára, docens — és dr. Staniszlaw Sochacki, a Lengyel Kul­túra igazgatója. A vendégek hétfőn délután az MSZMP megyei oktatási igazgató­ságára látogattak, ahol dr. Zdzislaw Bombera tartott előadást Lengyelország'gaz- dasági életéről. Tegnap, kedden délután Kunfehértőn folytatódott a program, ahová dr. Stanisz­ton attól szenved, hogy nemcsak én. hanem „mi” is szeretne lenni? Marx György már idézett írásá­ban így fogalmazza meg tömören az emberiség múlt­ját: „A sárkánygyikok nagyságukért eladták für­geségüket és rajtavesztet­tek. A madarak benépesí­tették az óceán lakatlan szigeteit is, mozgékonysá­gukért az értelemről kellett lemondaniuk... a cápák és a skorpiók a fejlődés izgal­mát eladták a történetiet- len továbbélés biztonsá­gáért----- A központi ideg­r endszer, a lenyűgözően hajlékony és félelmesen la­bilis agy az emlősökben éri el legmagasabb fejlettsé­gét ... Mintegy 700 ezer esztendővel ezelőtti időkből maradtak fenn Afrikában és Ázsiában az ezer köb- centiméter térfogatot első­ként megközelítő emberi koponyák. A csontok mel­lett pedig már ott hevernek a kavicseszközök. Az új faj nyugtalan volt és „ráme­nős” ... A homo sapiens pedig tízezer esztendő afatt jutott el a csiszolt kőbaltá­tól a komputerig”. Mitől ez a gyors fejlő­dés? A koponyamérettől? Attól is. Az emberi kéz le­hetőségeitől? Attól is. De légióként attól a kavicstól és kőbaltától, amiből nap­jainkra komputer lett. A majom fel tudja használni a faágat, a pók hálót tud fonni, a madár fészket épí­teni, de az ember képes előre elgondolni munkaesz­közét. és kitűzött terv sze­rint tudja elkészíteni. S ebben nemcsak az a nagy­szerű, hogy így jobban le tudja igázni a természetet, mint a többi élőlény. Még ha teljesen új körülmények közé kerül, mert egész szer­vezetével kell lassan és hosszadalmasan idomulni a megváltozott viszonyokhoz. Az ember azonban nem a szervezetében, hanem mun­kaeszközeiben — majd ké­sőbb nyelvében, tagolt be­szédében — őrzi tapaszta­latait. S nemcsak a magáét, hanem minden elődjéét, aki valamit csiszolt, változta­tott. tökéletesített a mun­kaeszközökön. Nem az orr­ba fújt lélektől, nem a vi- lágba-kivetettség választá­si kényszerétől, hanem kö­zös emberi tapasztalataink­tól. közös tudásunktól, öröklött és továbbfejlesztett közös munkaeszközeitől, lett emberré az ember. Egyén, aki nem bújhat ki saját bőréből, nem lehet más mint aki, s mégis csak együtt, az addig éltektől, s vele együtt élőktől lehet teljes emberré. íme, az emberi lét örök konfliktusa. Örök, de nem feloldhatatlan. A munka­eszközökkel, a természetből megismert anyagokkal és a mesterséges anyagokkal, a tagolt beszéddel, olyan tár­gyakat, otyan műalkotáso­kat tudunk létrehozni, ame­lyek átélhetővé teszik szá­munkra a kollektív létet, azonosságukat az emberi­séggel. Egy darab kő, amit a szobrász megformált, egy párbeszéd, amit megszólal­tatnak a színészek, egy vászon, színes vonalakkal és foltokkal — s a szemlé­lő, a néző. a befogadó már nemcsak ő. hanem a mű­vész is, aki a tárgyaknak formát adott. Már egyszerre belülről is és kívülről, más ember szemével is szemléli a világot, saját emberi le­hetőségeit, amivé akár ő is válhatott volna, de nem vált, mert csak egyedi és kurta élet áll rendelkezé­egy óriási lehetőség szuny- > sére. Ám. a művészet jó­nyad a munkaeszköz mé­lyén, a munkaeszköz „lel­kében”. őrzi az eddig élt emberek minden közös ta­pasztalatát. A legalkalmaz- kodóbb állat is tehetetlen, voltából, most mégis kilép­het hétköznapi életéből. Az ember egyszerre „én” és „mi” lehet. Ez a művészet legnagyobb varázslata. Bernáth László w Ősi hangszer law Sochacki — Farkas Józsefnek, a Hazafias Nép­front megyei titkárának kí­séretében érkezett. Az ál­lami gazdaság megtekintése után lengyel vendégünk falugyűlés keretében tar­tott előadást a gazdaság kultúrtermében hazája éle­téről, népeink barátságáról. Jánossomorján él Soós Antal nyugdíjas tsz-tag. Gyer­mekkora óta készíti a kecskedudát. Maga faragta hangszerei külföldre is elkerültek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents