Petőfi Népe, 1971. október (26. évfolyam, 231-258. szám)

1971-10-20 / 247. szám

Draí nyeri Kie^cei,en a Kalocsai rapszódia Kilenc ország részvételé­vel Kieheeben megrendez­ték a néprajzi tárgyú fil­mek nemzetközi fesztivál­ját, A versenyen a magyar filmek komoly sikert arat­tak: a zsűri négy egyen­rangú dija közül kettőt megnyertek. A fesztivál díszoklevelé­vel tüntették ki Moldován Domonkos „Valkóné, Du­dás Júlia” és Lakatos Vin­ce ,Kalocsai rapszódia” cí­mű filmjét. A nemzetközi verseny másik két diján cgy-egy szovjet és román film osz­tozott. — 13 millió forint árbe­vételre számít állattenyész­tési ágazatában az idén a kecskeméti Magyar—Szov­jet Barátság Termelőszö­vetkezet, amely a hízóál­latokat szerződés alapján szállítja a Bács-Kiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnak. Az év végéig összesen 800 hí­zómarhát ad át a felvásár­lóknak a közös gazdaság. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szabó Zoltán (anyja neve: Gulyás Judit), Patai István (Turkevei-Nagy Julianna), Reményi Bernadett (Sebestyén Eleonóra), Hiercz<eg Monika (Nyúl Mária), Berente Tünde (Ráez Mária), Mezei Gé­za (Csősz Piroska), Juhász At­tila (Prikkel Jusztina), Aipli Enyihet (Petró Erzsébet), Vil­lája Bettina (Aszalós Gyön­gyi), Makai Béla (Szőrös Ilo­na) , Hardi-Szabd Pál (Szórá-i Etelka), Kecskéf. Sándor (Sza­bó Gizella) Horváth Andrea (Barta Erzsébet), Virág Zoltán (Poór **>rézia), Laczkó Kata­lin (Pólyáik Katalin), Borbély József (Kurucz Katalin), Hor­váth József (Szabó Erzsébet), Tóth Antal (Szabó Ilona), Gás­pár Katalin (Kis Katalin), Csi­kós Sándor (Dobóczi Margit), Csingér Erika (Fejes Terézia), Szénása István (Kovács Mária), Bogya Gábor (Bagi Edit), Zsámboki Gabriella (Nánási Mária), Horváth István (Lobo­­zár Magdolna), Tercsi Gvönrvi (Szekér Erzsébet), Farkas Ist­ván (Tenke Mária), Nyúl And­rea (Szabó Mária), Király Krisztina (Sipos Julianna), Ka­nizsai István (Sánta Judit), K’ss Melinda (Huszka Margit), Bá­lint Sándor (Kállai Sarolta), Kerekes Eva (Berényi Zsuzsan­na), Tót Szilvia (Orgovánvi Mária), Bodor Zsuzsanna (Tóth Ilona). Csornák András (Za­­jach FrTS'ébet). Tóth Béla (Me­­rena Kiér*). Szabó Zsuzsanna (Farkas Mária). Balázs Barba­ra /"Termán Te^ézi^. G’dv-és Atb'la és Gulyás Zso1* ’k^ek (Dén^s F^cx&het), Nagy Sándor (T/>*ki Mária). H ÁZASS ÁGOT KÖTÖTTEK: Katona József ós Schiszler Ma­rianna, Lédeczi Róbert és Fo­dor Erzsébet, Nagy József és Boros Margit, Gulyás József és Lévai Rózsa, Bálind István és Szabó Anna, Konecsni Ferenc és Takács Irén, Asztalos Pál és Varga Erzsébet. Kovács Pé­ter és Horváth Terézia, Háben­­czius László és Bálint Zsuzsan­na, Laczay Tamáis ás Mucsi Éva, Fejes Tibor és Madarász Magdolna. Szécsényi László és Bendárik Erzsébet. Farkas Sán­dor ós Marton Mária. Domo­kos Gergely és Scheidt Teré­zia. Szűcs Bá1;n+ és Z<mbori Zsuzsanna. Gömöri László és Zuborovák Mária, Tó*h S^^dor és Ursza Terézia, dr. Nagy András és Kiss Rozália. MEGHALTAK: Dávid László 80 éves. Koczák József 82 éves, Vén András 58 éves. Simon Pál 64 éveis, Andrási Károly 63 éves, Braunilzer Ferencné Jan­­tó Erzsébet 73 éves, Medgyes József 63 éves, Erdei Sándorné Kerekes Ilona 67 éves, Tóth Lászlóné K*©s Rózába 67 éves, Mariin Gedeon Zoltánná Geitz Mária 39 éves Horváth Sándor 87 éves. Péntek Kárólyné Kis Anna 90 éves. Horváth László­nk Ns>gv Mária 86 éves. Martzv Mé'án’a 7° éves. A oka Inme 52 éves Dáv*d Zokán 3 éves. Szarvas Laiosné VI ád Mária 85 éves. Gyulai Sándorné Varga Mária 61 éves, Káldl Jánosné joó Terézia 67 éves, Bőszén Jó­zsef 88 éves, Weidling Páiné Koncsek Anna 84 éves. Somo­gyi István 53 éves. Nagy Fe­­rencná Ben de Rozália 62 éves. Tót József 88 éves, Urfi Benő n N 4 P T A * 1971. október 90, szerda Névnap: Vendel, Irén Napkelte: 6 óra 09 perc. Napnyugta: 16 óra 48 perc. Holdkelte: 7 óra 27 perc. Holdnyugta: 16 óra 46 perc. — Felnőttoktatás révén gondoskodik a szakmunkás­utánpótlásról az Alföldi Cipőgyár kecskeméti üze­me. ahol szeptember ele­jétől kezdődően 41-en ta­nulják a cipőfelsőrész szak­mát A foglalkozásokra hetenként kerül sor, s az összesen 400 órás tanfo­lyam anyagából a jövő év nyarán teszrek szakmun­kásvizsgát a hallgatók. — MINDEN évben jelen­tős összeggel támogatja a helyi könyvtárat a hartai községi tanács. Ez évben 8 ezer forint értékű könyvvel gyarapodott a könyvtár, melynek jelenleg 8 és fél ezer kötete van. Növekedik az olvasók száma is, akik a szépirodalmi műveken kí­vül mind gyakrabban kere­sik a, természettudományi kiadványokat A KISZ-KON^R^SSZUS TISZTELETIRE — A biztonságos munka személyi és tárgyi feltéte­leinek megteremtéséről tár­gyalnak szerdán délelőtt Kecskeméten a városi ta­nácsházán a megyeszék­hely mezőgazdasági szövet­kezeteinek. társulásainak, vállalkozásainak elnökei, vezetői és munkavédelmi megbízottai, a szakszerve­zetek megyei tanácsának és a tsz-ek területi szövetsé­gének képviselői. Ismerte­tik a szövetkezetek és vál­lalkozások dolgozóinak egészségvédelmi helyzetét és megvitatják a további tennivalókat. A Mirnijtől a Vosztokig Az antarktiszi Mirnij szovjet megfigyelőállomás­ról 1400 kilométeres útra indult egy lánctalpas trak­­torvontatású karaván az Antarktisz belsejében levő másik szovjet megfigyelő állomásra, a Vosztokra. A karaván üzemanyagot, tudományos műszereket és felszereléseket szállít egy újabb antarktiszi exnedíció számára. Az expedíció — szám szerint a 17. — a Az abonyi Ságvári Tsz fiataljai még tavaly elhatároz- legnagyobb arányú lesz a ták, hrgy a KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére saját erő- .... sarkvidxk f„UíráQ-t bői rendbehczzák, klubrak rendezik be a tsz kozp-ntjá- aTM sarKVldeK ICÍtuasit ban levő pincehelyiségeket. A tsz két hold földet adott a Célzó szovjet expedíciók fiataloknak, akik cukorrépát, paprikát vetettek bele. Mun- között kaidon túl megművelik a földet és a teljes bevétellel ren- I de kez-ck. (MTI Foto Király Krisztina felv. — KS) KECSKEMET! KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Október 20-án este 7 érakor: BANK BAN Bajor-bérlet Mozik műsora Október 20-án: KECSKEMET VÁROSI Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! BANDITÁK HALÓJÁBAN KECSKEMET ÁRPÁD Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! QUEIMADA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 200 éves a fővárosi botanikus kert — TALAJMŰVELŐ betakarító gépekkel segí­tik egymást a bajai járás termelőszövetkezetei. A mátételki Győzelem és a Bélyegsorozat a jubileumra bácsborsódi Rákóczi Tsz — Iskolatejet kapnak az új tanévben is a kiskun­­, majsai diákok. Az ellátás­­** ról a helvi Petőfi Szak­szövetkezet gondoskodik. Az igények összegyűjtése után várhatóan 400—500 üveg iskolateiet szállít A posta október 29-én, a közötti megállapodás alap- jnt éi^ényekbe3^a budapesti botanikus kért ® két, «»-ben felvált- '"Menyekbe a szakszó alapításának 200. évfordu- dolgozik a kukorica cső­­lója emlékére. 8 értékből Jor°3eP 05 32 SZK-típusu álló bélyegsorozatot hoz kombájnra felszerelt forgalomba. A botanikus JJciaP egy ü tt­kert virág- és növényritka' Merada magit a géprabló Hétfő éjszaka a kanadai Vancouver nemzetközi re­vetkezet. Eddig csat őt hatottat talá'tak Felhőszakadások és el­torlaszolt utak nehezítik Limában a mentőosztagok munkáját, amelyek a föld­rengés sújtotta Apurimac működés eredményeként ságait ábrázoló 40, 60 és 80 "énükét szövetkezet tökéle­­filléres. valamint 1,—, 1.20, , tudja használni a 2,—, 3,— és 5.— forintos ®a.lat tulajdonában levő be­­bélyegek Cziglényi Ádám . ,7.tó- illetve termény­­grafikusművész tervei alap- szarito berendezéseket. ^ve «e£na£vobb kárt ján több színű ofszeteliá- _ isivnin*« TM­a ,vi5^ke» eS7 rással a pénzjegvnyomdá- kö7nvebh sd ,..sz«nvct,tck kÖZé reített ban készültek. (MTI) Roz^3 Kárnlvsrülest, mert völgy felé igyekeznek. itozsi Károly, a Bacs-Kis- Abancav-ban. a me«ve köz­kun megyei Állami Építő- igazgatási székhelyén kö­­ipari Vállalat tehergépko- zölték, hogy a mentőnlaku­­csijan nem rögzítette a bő- latok eddig öt halottra és * e§y ág lesodorta. A lt sebesültre bukkantak a bódéban helyet, foglaló földlökések körzetében enitomunkásokat elsőse- valószínűnek tarríák aznn­­vancouver neuwuuu ic- „ hazaen- ban. hogv a halálos áldo­pülőterén megadta magát ff.1;! .-, Karoly ellen /átok száma ennél ióval a hatóságoknak az a gép- eIJarast indítottak. több. rabló, aki a délelőtti órákban az alaszkai An­­chorageban térített el egy 737-es Boeing utasszállítót. A sokáig ismeretlen tettes revolverrel kényszerítette a pilótát arra, hogy vizs­­szavigye a gépet a repü­— TANÁCSÜLÉS Kis­kunhalason. Kiskunhalas Város Tanácsa október 21-én tartja soronkövetke­­ző ülését. Az ülés napi­rendién a többi között a közületi és lakossági szol­gáltatások helyzetéről, va­lamint a város általános rendezési tervprogramjáról tárgyal, illetve hoz dönté­seket a testület. — Országszerte keresett termék a zománcozott füstcső, amelyet immár tíz éve gyárt a Bajai Vas- és Fémipari Ktsz. Az idén 15 millió forint értékű füst­cső készül. — Részegen vezette sze­mélygépkocsiját dr. Barta István Kecskemét, Nagy­kőrösi utca 20. szám alatti lakos, s Kecskemét és Solt között egy lovas kocsinak ütközött. Dr. Barta István­tól vezetői engedélyét be­vonták. A személygépkocsi­ban 5 ezer forint anyagi kár keletkezett. A részeg gépkocsivezető ellen eljá­rást indítottak. yum Várható időjárás: kisebb felhőátvonulások, eső nem valószínű. Mérsékelt, időn­ként megélénkülő déli, dél­nyugati szél. A hajnali és reggeli órákban többfelé köd. A nappali felmelege­dés keleten erősödik. Vár­ható legalacsonyabb hőmér­séklet általában plusz 1, plusz 6 fok között, néhány helyen gyenge fagy. Leg­magasabb nappali hőmér­séklet 12—17 fok között. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: október 18-án a középhőmér­séklet 5,5 (az 50 éves átlag 10,6), a legmagasabb hőmérsék'et 8 Cels us-fok volt. Napsütéses órák s:áma: 0,8. Október 19-én a reggel 7 órakor mért hőmér­séklet 3, délután 1 órakor 13,4, a legalacsonyabb hőmérséklet 2 Cels'us-fok volt. Tegnap reg­gel gyenge dér volt. — Elismerően szóltak a Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsa elnökségé­nek legutóbbi ülésén a Kecskeméti Konzervgyár­ról, amely tiszakürti tele­pén kedvező feltételeket teremtett a csökkent mun­kaképességűek foglalkozta­tására. Tiszakürtön többi között üvegzáró karimákat és fedőket gyártanak, vala­mint paorikát készítenek elő tartósításra a dolgozók, akiknek mintegy 10—15 százaléka csökkent munka­­képességű. — Gyalogost gázolt el Pálmonostora határában az 5-ös számú főútvonalon motorkerékpárjával Papp Károlv, szegedi lakos Laj­­kó Sándor jászszentlász1 ói lakos, és a motorkerékpár vezetője könnyebben meg­sérült — Részegen motorozott Szabadszállás határában Horváth Lásí .6, Szabad­­szállás, Sziget utca 14. szám alatti lakos. Az egyik útkanyarban járművét az árokba vezette, ahol fe'Ho­rnit. Horváth és utasa. Pol­gár Lajos, könnyebben megsérült Gyorshajtás, szabálytalan kanyarodás Kilenc súlyos közüli sérülés Kigyulladt az olajkályha Tanácsok a fűtőolaj tárolására Hétfőn délelőtt kigyul- folyosókon elhelyezni. Egy ladt Kecskeméten a Sza- lakásban legfeljebb 50 liter iőtére, ahol engedélyével badság tér 5. szám alatt5 olaj tárolható, két 25 lite- 30 utas és egy légikisasz- cukrászüzem helyiségében rés edényben, olyan he­­szony távozott a gépről. az olajkályha. A tűz áttér- lyen, ahol nincsenek kité- Ezután négvtagú sze- jedt az öltözőszekrényekre, ve közvetlen hőhatásnak, mélyzettel fedélzetén a s a bennük elhelyezett ru- Pincehelyiségben és nem Boeing Vancouverbe in- ha elégett. A tűz keletke- lakás céliára szolgáló alag­­dult. Innen az üzemanyag- zésének okát és az anyagi sorban lakásonként legfel­­felvétel után a géprabló kár mértékét a tűzo’tóság jebb 250, léDCSŐházanként parancsára tovább repül- szakértők bevonásával vizs- 2000 liter olaj tárolható, tek Kuba (más hírügynök- e-Mia. A tüzet a kecskeméti Az olajtároló helyiségnek ségi jelentések szerint állami tűzoltók oltnt+ák el. olvan magas küszöbbel kell Mexikóváros) felé, egy jó A tüzelőolaj szabálvsze- rendelkeznie, hogy az olaj háromnegyedóra múlva rű tárolása, a tűzesetek el- kiömlése esetén ne foly­­azonban a gép váratlanul kerülése cellából a követ- hasson ki a helyiségből. Az Vancouverbe visszatért. A kelőkre hívia fel a megvei olajtároló helyiségben nem légilakóz szabadon enged- tűzrendészed parancsnok- lehetnek kéményt'sztító te a pilótákat és megad- ság a lakosság figyelmét: nv'lások. Abban a helvi­­ta magát egy rendőrtiszt- (Halat 25 literig fém-, vagy ségben. ahol otatat tárol­nék. műanva«kannában. 2n0 li- nnk. ne tároljunk más tűz-A FBI szerint egv bízó- térig peá’lnmpz bordóban. veszóívpc anyagokat, ft-iot­­nyos Dlae Lavon Thomas vagy biztonsági szemnont- hal,-;cö«ok jnté-rnénvak. nevű 29 éves fiatalember- hói azzal egvpnái-tékű zárt kisioari műhelvek eseté­ről van szó. akit 1965-ben *-artálvban szabad tárolni. ben ótlaeosan 50 né«vzet­­gvilkosság vádival elítél- ü"e«ed*nvHer- olajat iáról- méter alaT)terű,etet ~ kei] tek, maid később feltété- ni nem szabad. Oiaiio-oió lesen szabadlábra b°ivez- eaánvt nem szabad átiá- e^y lakással egyenértékű­tek. (AP, Reuter, AFP) rókban, lépcsőházakban, nek tekinteni. Vasárnap és hétfőn 6 közúti baleset történt a me­gyében, amely kilenc' sú­lyos áldozatot követelt. Gál János 35 éves segéd­munkás, Baja. Mátéház pusztai lakos Baja és Csá­­voly között nagy sebesség­gel vezette motorkerékpár­ját Az egyik útkanvsrban kisodródott, s az útmenti árokba borult. Gál János és felesége súlyosan meg­sérült SzurcsJk István, a Mo­hács szigeti Dunagyöngye Termelőszövetkezet teher­­génkocsiiával hagymát szál­lított a Kalocsa-vidéki Fű­­szerpanrika- és Konzerv­ipari Vállalat dusn«ki tele­pére. A pótkocsit lekarcsol­­ta, s a dolgozókkal tolat­ta a rakodás bel vére. A pótkocsi a lejtőn vissza­gurult s az egyik üzem­rész fídához nyomta Fo­­nvódi Pálné Dusnok, Ság­vári utca 22. szám alatti lakost akit súlyos sérülés­sel a kórházba szállítottak. Szvétek Laios 26 éves, Kéleshalom. Fő utca 3. szám alatti lakos Jánoshal­ma és Haiós között f’gvel­­rnetlemil vezette motorke­­réVnáriát és elütötte az előtte keréknározó Dudás Gvör«v 55 éves Jánncv,al­ma. 562. szám alatti lakost. Dudás Oyör«vfit súlyos sé­­nuz.i~.ei szállították a kór­házba. Tób’ás István 33 éves, Kiskunhalas. FelsősvtTHs 194. szám al"tíi gazdátk-dó részegen hajtotta lovas ko­cáját Kiskunhalas belterü­letén. Hirtelen elkanyaro­dott a kocsival, úgy hogy a bakon ülő Vágó István 57 éves, Kiskunhalas, Felső­szállás 191. szám alatti la­kos a földre zuhant. Élet­veszélyes sérüléseket szen­vedett Kecskemét határában az 5-ös számú főútvonalon Kővágó Gyula budapesti lakos személygépkocsijá­val úgy előzte meg Guzs­­rán Zoltán személyautóiét, hogy érintőlegesen ütközött azzal, maid az árokba bo­rult. Kővágó Gvuláné és Kővágó Zoltán 15 éves bu­dapesti lakosok súlvosan megsérültek. Az anyagi kár 30 ezer forint. Szabadszállás határában B. György édesania motor kerékpárjával balra «Tűzte meg a balra kanyarodó Já ger Sándor vezette szeméiv­­géokocsit. s ezért ** :-°üt köztük. B. Györgyöt súlyos utasát B. Tibort kónnvű s ’ rülé=sel a kórbó-hq szái,; tották. A rendőrség me állarutotta, bogi’ Gvörgynek nem volt veze­tőt eneedélve. Kecskemét be’terül°tén a Bem utcai aluljárón ' Kencz Sándor, Kecabe— - Mátvás kirúlv k Vi.it szám alatti lakos késő - v '* te észre az előtte kériko toló Vancsai Sándort, s el­gázolta. Vancsai Sándor súivo~an megsérü't. «"oncz Sándor eilen a rendőrség eljárást indított G G a vizával Szociálist* MunkosDZin B4os-Kiskun n-evei BizotteSEis «Dia - * Osz>rit-«sziO ír W-lthet Dániel - Kiadja a Báes megvei LaDRiad* Vál'alai - F-l-ldf Tla-l« An«rAc . j7p.,<es7in--er vams- r^nft-shaz - SzorkesztCsegi -elefcnltSz' ->pt U-419 u-516 - S>“rke=7'C cizoníág n 03« IChlvatsi 'iensReinai szahaisag láz i/a Tel£íQn■ U-109. lerleMO 8 Magyal Josta - ElCfOethetc « nelv- n-vzianu a'alnknái <4zd*uiCkti4i - elő(iz-.e=i 111 *#.- r* n wamm ánvon. valamim átutalása! a KHL 215—96 165 tér w »er«« . n j peoaloigaiml Jelzőszámára. — Báca-Kisaun m gyei Nyomda V. Kecskemét Telelőn: 12-213. — Index: 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents