Petőfi Népe, 1971. október (26. évfolyam, 231-258. szám)

1971-10-15 / 243. szám

1971. Oktober 15. péntek

S. oldal

A barátság könyve

Tíz nap alatt több mint rúszezer látogatója volt 3zimferopolban a Bács- Kiskun megye fejlődését oemutató kiállításnak. Jötek az érdeklődők a város is a terület minden részéoől, sőt az ország távolaboi vidékeiről is. A díszes kötésű, vaskos emlékkönyv megtelt bejegyzésekkel, emléksorokkal. Keres, Jalta, Jevpatorija küldöttsége, a nyizsnyegorszkij boríeldolgozó, a bahesiszeráji cementgyár kollektívája, a feodoszijai harisnyagyár, a trolibuszközlekedési vállalat, az Aeroport étterem dolgozói, az élelmiszeripari technikum növendékei, tanárok es iskolaigazgatók — a legkülönbözőbb foglalkozású emberek jegyezték nevüket, írták le véleményüket a könyv lapjaira.

Az első oldalon a megye és megyeszékhely vezetői nyilatkoznak elismeréssel:

„Megelégedéssel látjuk

azokat a nagy sikereket, amelyeket a népi Magyarország, Krím testvérmegyéje Bács-Kiskun is elért a népgazdaság minden ágában, s a kultúra területén. Megfiatalodtak a megye városai és falvai, a régi Kecskemét.’’ v

Több, mint négyszáz bejegyzés. Nehéz lenne mind rangsorolni, témánként válogatni őket. De tény, hogy az élelmiszer- és ruházati ipar termékei különösen nagy érdeklődést keltettek. „Nagyon tetszett a kiállítás elrendezése, a gyártmányok minősége. Figyelmünket leginkább magukra vonták a konzervgyári termékek. Szépek a címkék, a tubusos i csomagolás. A zöldség, és gyümölcskonzernek természetes: színe gyönyörködteti a szemet. A gyermekruházati cikkek szépek, kényelmesek és jó minőségűek. Látszik, hogy szeretettel készülnek.” — Ezt írták a Kirovról elnevezett konzervgyár dolgozói. A szimferopoli 2. számú ruhaüzem munkásnői pedig: „Köszönjük magyar barátainknak a nagyon értékes kiállítást. Nagyon tetszett a zöldség- és gyümölcsfélék csomagolása, jók a gyermekcipők. A Kecskemétről készült film nagyon tartalmas.”

Nem fukarkodnak a jelzőkkel: „Szép, nagyon jó, gyönyörű Az önök eredményei a miénk is. Jó lenne ilyen kiállításokat évente rendezni. Ez a testvérvárosok barátságának, egymás életének jobb megismerését szolgálná.” — írja egy olvashatatlan aláírásé lelkesült látogató. És újra és újra gratulációk, az elismerések: „örülünk a sikernek! Köszönjük kedves Elvtársak! Viszontlátásra Kecskeméten!”

„Nagyon tetszett a megye településfejlesztése, az új építkezések lendülete, a falvak rohamos fejlődése” — állapítja meg az egyik járási küldöttség. Csodálatosak a népművészeti tárgyak. A termekben járva, mintha Bács- Kiskunban volnánk. — A

A Pénzügyi és Számviteli Főiskolára

ELŐKÉSZÍTŐ

TANFOLYAMOT

SZERVEZÜNK.

Jelentkezés: Kecskemét megyei tanács,

II. emelet 9.

5893

Tavrija Könyvkiadó és a Krimi Pravda, szerkesztőségének munkatársai.

Akad magyar nyelvű bejegyzés is. Az éppen ott turnézó Tatabányai Bányász labdarúgó-csapata nyilvánítja ki az egyik lapon elismerését, s egy másikon Fotyin Lajos jegyezte le meghatott sorait, aki Krasznodárból jött el a kiállítás hírére, mivel Kalocsán élt sokáig. „Nagyon izgatott voltam, amikor néztem az aranyos Kalocsa és Bács-Kiskun termékeit. Köszönöm a gyönyörű kiállítást. Nagyon hiányzik nekem Magyarország.” És Kocsis Vilmos kijevi főkonzul, aki így ír: „Sikeres munkájuk méltóképpen járul hozzá a népeink közötti barátság elmélyítéséhez.” Emlékezések és üdvözletek: „Üdvözletünket és

jókívánságainkat küldjük a kecskemétieknek, személyes barátainknak: Juricin A.” Hasonlóképpen: 1. Dorofejev, akit a Konzervgyárban ismernek sokan. S befejezésül egy szívmelengető és meghatott bejegyzés:

„A Nagy Honvédő Háború idején 18 éves komszomolista voltam, és jártam az önök országában. A Budapestért vívott harcokban súlyosan megsebesültem. Amikor kiállításukat néztem, szemem előtt két kép jelent meg. Az első: romok, hamu, rombolás városban és falun, — amit a fasizmus, a háború okozott. A másik: milyen nagyszerű

eredményeket ért el hazájuk a gazdaság és kultúra minden területén. Teljes szívből örülök ezeknek a sikereknek és további eredményeket kívánok: Zója Goncsár.” Szép gyöngybetűk és nehezült kézzel írt kusza sorok. De őszinte baráti melegséggel és szeretettel íródott valamenynyi. A kiállítás emlékkönyve, a barátság könyve megőrzi ezeket.

T. P.

A „tenor lirico"- hetvenöt éves

/#

Egyáltalán nem túlzás, ha — ne- '-J,',/, vek nélkül — köz- {4- ' ■te és századunk más tenoristái között vonunk pár- =,< huzamot. Hazai vonatkozásban Pataky Kálmánt - ^

számíthatnánk , í elődiei közé, míg f' l kortársai közül 1

Szabó Miklóst említhetnénk. A legszebb bel canto %,y: 5

hagyományok ápolói, továbbvivői ők.

Dr. Szedő Mik- fU ' \ lósról nehezen <í tudnék elfogultság nélkül szólni. Ebredő gyermekkoromat az ő se- %,(• lyemfényű, cső- # dálatosan lágy lírai tenorja sugá- «páÉ

rozta be. Kamasz f:........

fejjel, legelső hanglemezeim közt az ő felvételeit dédelgettem.

Aztán nagyon sokáig nem sellel, Németh Máriát, hallottunk róla, míg végre Sándor Erzsit. Teiko Kiwát 1948-ban ismét felcsendült — az egyetlen japán Pil— semmit sem megkopot- langókisasszonyt... tan — ez az áhítatra kész- Dr. Szedő Miklós az idén tető orgánum, belopva a 75 esztendős. Ma is dolgoszabadság első mámorában zik. Mert amennyire ihletobzódó. fiatal szívünkbe a tett művész, legalább anytávolról haza hozott meló- nyira szereti másik hivadiákat. tását, az orvosi pályát' is.

Szedő Miklós, a „tenor lirico” Sao Paulóban, 1940-ben ...

A közelmúltban az a megtiszteltetés ért, hogy otthonában látott vendégül, ahol szinte minden, sikerekben gazdag művészi pályafutására emlékeztet. Csupán azokból a dedikált fényképekből, amelyek az előszobát díszítik, valóságos kis múzeumot lehetne összeállítani. S belőlük nyomon lehetne követni századunk zenei életét. Nem is egy Lehár-fotón — Szedő az ő műveinek egyik leghívebb tolmácsolóia volt — és Gigli meleg, baráti sorokat őrző fényképén kívül ott láthatjuk partnereit, kortársait, művészbarátait: Saljapint, Galli Curcit, Alpár Gittát, Gyenge Amiát (Anna Ro— Amikor születtem, zúgtak a harangok — mondja mosolyogva. — Ugyanis a millenniumi ünnepségek esztendejében jöttem a világra. — (Édesanyja egyébként bácskai születésű volt. s ott, a moholi emberek között sajátította el a kis Miklós a szövegejtésnek azt a csodálatosan tiszta módját, ami őt mindenki mástól azóta is megkülönbözteti.

Budapesten, az István úton érettségizett, majd medikus évei következtek. A Tanácsköztársaság alatt a mentők tízes bizalmija, s ezért a bukás után a jobboldali tanári testület az egyetemről való kizárásra javasolta. Egyik jóakarója megsúgta neki ezt, mire gyorsan átiratkozott a pécsi egyetemre, s egyidejűleg elkezdte az énektanulást.

Még alig egy-két éve énekelt, amikor Kelen Hugó elvitte Kodályhoz.

— A Kádár István balladáját énekeltem a mesternek azon az első. felejthetetlen találkozáson. Amikor elhangzott a dal, rámnézett: — Kitől tanulta a formálást? — Senkitől, tanár úr. — Kihozott egy fonográfot, s elindította. Egy 70 éves székely paraszt kántálásából döbbent

örömmel hallottam vissza a magam kiejtését.

— Szedőhöz nem szabad „hozzányúlni” — mondta később valakinek Kodály. — Olyan, mint a vadászkutya: ösztöne van!

ö mutatja be és népszerűsíti az elsők között Kodály Énekszó-ját. Kezemben tartom a kis kötetet, a tanár úr dedikációjával. „1922. március 15-én, Szedő Miklós merész vállalkozása és sikere napján: Kodály Zoltán.” Negyven esztendő múltán megismétli a hangversenyt. Kodály gyöngybetűivel ekkor — 1962. november 21-én —

ez a két szó kerül a korábbi ajánlás mellé: „Még élünk...”

Pár év. vagy talán hónap, s elkövetkeznek az énekes életében a megérdemelt sikerek. Cigánybáró, majd első fellépése az Operában, a Bohémélet Rodolphe-jaként. (A III. felvonásban legalább egy tucatszor kellett a függöny elé mennie!) Felkapja a hírnév, maid lemezfelvételek csaknem valamennyi műfajban, operától a magyar nótáig, népdaloktól a slágerekig. S a gyártó cégek vetélkednek ezért a hangért, az Odeontól a His Master’s Voice-ig. Sebestyén Géza. a Városi Színház igazgatója vezető lírai tenorszerepekre szerződteti. A rádió az elsők közt kínál fel neki éves szerződést.

— Nagy volt a tülekedés,

és sok az ellenlábasom, akiknek bizony „ellenállhatatlan” pártfogói voltak ..........Mi azt szerződtetjük, aki a közönségnek kell” mondotta szegény Szőts Ernő. „Ezt a fiút szeretik, így hát ő a mi emberünk.”

Szinte hihetetlen, hogy ekkora iram mellett arra is van ideje, hogy megszerezze a bőrgyógyász szakorvosi képesítést. A harmincas évek középső éveit írjuk ekkor. Még egy-két esztendő, s mind több felhő gyülekezik a világpolitika egén. Szedő valamilyen csodálatos, kifinomult ösztönnel megérzi, hogy az emberiség soha nem látott sötét, gyilkos korszaknak néz elébe. S elhatározza, hogy — ha átmenetileg is — Dél-Amerikát választja új hazájának.

— 1938-ban a Toscában volt a búcsúfellépésem. Nem sokkal később behajóztunk az Újvilág felé. A vámos megkérdezte, mi a foglalkozásom. „Tenor lirico” válaszoltam, s igazolásul halkan énekelni kezdtem a számomra oly kedves áriát: „Una furtiva lacrima...” Ennyi volt a vámvizsgálat...

Ide kívánkozik, hogy a repertoárja legalább fél\mwm iFifi üiiiwkü1.' hí jiit'i ív,ii*1

28.

— A kaszinónak a környékére se mehetnek, amíg

haza nem jöttem.

Szántódi túlságosan lelkesen bólogat Zima Luciánóhoz fordul:

— Legyen szíves a kartonokat adja ide. Magammal

viszem.

Szántódi zsebébe nyúl, és egyáltalán nem ijedősen

kivágja magát.

— Gondoltam rá. Itt van, tessék.

Zima felfigyel erre, nem tetszik neki.

— De nagyon előrelátó maga.

Mindegy, ennél többet mégsem érdemel a dolog. Zima pénzt vesz elő, Margitnak adja.

— Kisasszony, amíg oda leszek, maga a helyettesem. Maga gazdálkodik a pénzzel. Szórakozzanak, éljenek, lubickoljanak, de a kaszinóba ne tegyék a lábukat

Kezetfog mindenkivel.

Margit és Luciánó egy nagyon elegáns helyen vacsoráznak. Mialatt a pincérek tálalnak és töltenek nekik, a háttérben egy sztriptíz-szám folyik, Margit sajnálkozva mondja.

— Sajnálom szegény Szántóéit. Éppen most betegszik meg, amikor végre egy kicsit élhetne.

Luciánó elmosolyodik. Tudja, amit tud.

— Ne sajnáld, nem beteg.

Luciánó jelentősen mosolyog.

— Remélem, hamarosan vége lesz ennek a léha életek. hazamegvünk és elveszlek feleségül.

Margitot nem veti szét az öröm ettől.

Természetesen Szántódi a Salon Prive-ben játszik. 'TAr,hazzá eg’"’'1''! három asztalnál Szinte n-Hog. szaladgál az adt-alok között. Tesz, inkasszál, átszalad.

tesz, inkasszáL A helyén mindenütt a szokásos nagy halom zseton.

Egy nagyon elegáns londiner, a már ismert nagyon elegáns szállodában, egy nagyon bőségesen megrakott reggeliző asztalkát tol be diszkrét kopogás után a fejedelmi lakosztályba, Luciánóhoz. Miközben szervírozza Luciánónak a reggelit, egy névjegyet is átad.

— Uram, ez a hölgy szeretne beszélni önnel.

Luciánó átveszi a névjegyet, elolvassa.

— Gvendolin Rheinmetall? ... Nem ismerem.

Luciánó int a pincérnek, hogy engedje be a hölgyet.

A pincér csodálkozik, hogy itt fogadja az ágyban.

Gvendolin bejön, az ágyig. Ledobja a kabátját Luciánó megismeri. Mosolyog.

— Uram, én két országos szépségversenyt nyertem hazámban, Svédországban, de minden szerződést viszszautasítottam, mert minden menedzsertől undorodtam. Óhajtja, hogy levetkőzzem?

Luciánó félénken néz át a másik szobába átvezető ajtó felé, ahol Margit háL

— Nem.

Gvendolin mégis vetkőzik.

— Nézzen meg.

— Miért?

— Kérem, hogy nézzen meg. És egyszer érintse meg a testem azzal a kezével, amelyikkel tenni szokott.

Csak egyszer.

Luciánó nagyon fél, hogy Margit bejön.

Gvendolin vetkőzik.

— Mindenem elvesztettem. Csak maga segíthet rajtam ..:

Luciánó megenyhül.

— Jó... csak egy kicsit gyorsabban; ~;

Már majdnem meztelen.

— És. ha egvszer megcsókolna . 1!

Luciánó rémüldözik.

Mielőtt azonban Luciánó erre válaszolhatna, végigrobog a termen Szántódi. és rendkívül idegesen, ügyet com Trot-.rp a vendégre, ráront Luciánóra.

— Hol vannak a be nem váltott zsetonok’

__ Miárt,? — csodálkozik Luciánó.

__ Délig be kell váltani. Csődbe ment a kaszinó.

Robbantották a bankot. Mit gondolsz kicsoda?

(Folytatása következik)

Dr. Szedő Miklós, az orvos, napjainkban.

száz opera és számlálhatatlanul sok dal Mint mondja, minden szerep kedves, mindhez emlékek, élmények légiója fűződik. De a szívéhez legközelebb mégis talán Cavaradossi és Nemorino áll.

Első Sao Paolo-i koncertjén négy nyelven énekelt. A hallgatóság soraiban magyarok alig voltak, a Kádár Istvánt mégis meg kellett ismételnie. Kilenc, sikerekben gazdag, de honvágy-gyötörte évet töltött odakünn. Aztán — még sokan emlékezünk rá — hazatérve sem jött üres kézzel: a Brasil-t hozta, amely Magyarországon először az ő tolmácsolásában csendült fel.

•

A hovatovább búcsúzó 1971-es esztendő dr. Szedő Miklós számára kétszeresen is jubileum. Elérkezett művészi pályafutásának 45 évfordulójához, s az idén 75 éves. Az illetékesek még nem késtek el a köszöntésével! S újabb koncertjén bizonyára mindegyik rajongója ott lenne, hogy ismét hallja bársonyos dallamformálását, élvezze ezt a páratlanul szép tenorhangot.

... Amikor kikísér, s művészi hitvallása felől kérdezem. kissé meghatottan, de nagyon őszintén ezt mondja:

— Az ének. a dal: örök szerelmem. Nélküle néH tudnék élni...

Jóba Tibor