Petőfi Népe, 1971. október (26. évfolyam, 231-258. szám)
1971-10-12 / 240. szám
WI. október 1*. kedd 8. oldal A B ánk b á n útja Sokszor elvitatták ■Bár a Bánk bán színpadi létjogosultságát. Kezdve az első kudarccal, amikor a pályázaton, amelyre íródott, még csak nem is említették. Majd amikor — még a költő életében — az osztrák cenzor betiltotta az előadását. Talán, ha akkor, 1820-ban Pesten színre kerülhet, Katona 1 életében is minden másképp alakul, drámaíró és talán színész lesz belőle. De nem maradt más hátra, mint hazamenni Kecskemétre, hivatalnoknak. A cenzúra Katona Józsefet, mint drámaírót, mindörökre elnémította. S ezzel egy nemzet drámairodalmát érte pótolhatatlan veszteség. Azt mondják, a könyv a drámának nem otthona, csak menedéke. A dráma csak a színpadon valósulhat meg igazán. Katona élete tragédiájának is legdöntőbb tényezője volt, hogy a Bánk bán nem ke. rülhetett színpadra. Még ' szerencse, hogy Kecskemét városa megértéssel és nagylelkűséggel állt mellé, kinyomatta a művet, s ez. zel az utókor számára hozzáférhetővé tette a költő egyetlen és örök hagyatékát. De a költőt már meg nem menthette. A könyvbe szorult Bánk bán nehezen tört utat magának. Amikor 1839-ben, a Nemzeti Színház először bemutatta, nem keltett jelentős hatást, hiába volt az akkori színészek — Bánk bánt Egresi Gábor játszotta — minden lelkesedése, áldozatkészsége. A közönség ízlése még nem tudta befogadni. Hat esztendő múltán került újra színre, majd 1849-től kezdve 10 esztendőre az osztrák cenzúra megint betiltotta, de 1855- ben mégis csak engedélyezték (cenzúrázott szöveggel) a színre vitelét. 1838-tól 1916-ig 146 elő 25 adást ért meg, s közönsége állandóan emelkedett. „Majdnem négy emberöltőn jött keresztül és nem fonnyadt meg, nem kopott el, nem hervadt ki belőle semmi.” — írta Hevesi Sándor a mű színpadi létének századnyi útját méltatva. S ebben biztosan igaza volt, még akkor is, ha egyik ma élő kitűnő színészünk, Bessenyei Ferenc, alig három éve szenvedélyesen kinyilvánította: „Itt haldoklik egy remekmű és mi színészek is vele.” Szerinte Illyés Gyulának kellene jó darabot írni belőle... ,3ánkot egy évszázada a kegyelet tartja össze, de ha nem csinálunk valamit, az is fogja megölni.” ■ ■ ■ ■ Kinek higgyünk hát, a legkiválóbb magyar rendezőnek, vagy a kitűnő színésznek? Azt hiszem, aki — mint néző, s nem mint szereppel vívódó színész — ismeri a Bánk bánt, az tudja, hogy nem a kegyelet külső pántjai, hanem a belső drámai erők tartják össze. S ha voltak és vannak is a mai drámaízlésünk szerint dramaturgiai „hibái”, buktatói, ellentmondásai és következetlenségei, a Bánk bán mégsem omlik össze, hanem újra és újra felfrissül, feléled egy-egy tehetséges rendező és színész szenvedélyes, újat teremtő munkája nyomán. Katona József korának megértése nélkül persze a mű is nehezen érthető. A színház feladata, hogy ezt a kort érzékeltesse a közönséggel, s a mai nézőhöz közelebb hozza nemcsak a drámát, de azt a korszellemet is, ami a dráma megírására késztette a költőt. Igaza van megint csak Hevesinek, aki azt mondta: „Katona olyan ősi, hogy sohasem volt divatos és modem lesz mindenkor. Bánk bánja olyan alkotás, amely egyforma sugárzással világít a magyar múltba és a magyar jövőbe.” Szerinte nem a Bánk bán fog megváltozni, hanem a magyar közönség, amely — fájdalom — csak tiszteli klaszszikusait, de nem eléggé ismeri őket. S a Bánk bán sem lett még teljesen világossá a magyar közönség előtt, nem vált belső, állandó élményévé. ■ ■ ■ ■ Hisszük, hogy ez a mostani, „megfiatalított”, nem átjrt, csak fiatal, új erőkkel színpadra vitt Bánk bán is hozzájárul ehhez a megértéshez és élménnyé váláshoz. Hiszen örök érzelmek, indulatok és emberi mélységek tárulnak föl benne: a szeretet és gyűlölet, a tiszta hazaíiság érzései, a lét és nemlét problémái, melyek ma is utat nyitnak a költőnek á nézők szívéhez. Segíti ebben nyelvezete, mely nem könnyű a mai fülnek, de ki ne ismerné föl Tiborc panaszaiban a népnyelv fordulatait, stílusjegyeit, ősi — mondjuk ki bátran — kecskeméti zeneiségét. Hogy miként gazdálkodik színész és rendező ezzel a nehéz, patinás anyaggal, s miként formálja „maivá”, ez itt a kérdés. Ezen áll, vagy bukik, hogy mit és mennyit ért meg belőle a közönség, mely felnőtt már ehhez a komoly feladathoz. ■ ■ ■ ■ A Bánk bán útja a legnehezebb út volt, mit magyar dráma eddig megtett, de az már bizonyos, hogy szétfeszíti a könyv börtönét, s meg-megújulva kilép a színpadra is, hogy felfedezzük, nemcsak olvasva, de látva és hallgatva is rejtett szépségeit F. Tóth Pál Egy rendelet nyomában Továbbképző iskolák „Az általános iskolákból kikerült, rendszeres iskolai oktatás keretében tovább nem tanuló, illetőleg heti 36 óra munkaidőnél kevesebb munkaidővel foglalkoztatott és szakmai oktatásban nem részesülő tanulóifjúság számára — az általános iskolák mellett — a művelődésügyi miniszter felügyelet és a tanácsok közvetlen irányítása alatt működő mezőgazdasági jellegű, illetőleg ipari jellegű továbbképző iskolákat kell létesíteni.” (9/1950./X. 9.) Mü. M. számú rendelet) Arra kerestünk választ, hogy működnek napjainkban ezek az iskolák Bács- Kiskun megyében. A kecskeméti járásban az 1969—70-es tanévben a nyolc osztályt végzettek közül ötszázhuszonnégyen nem tanultak tovább (ez a tanulók 30 százaléka), és mindössze harmincketten iratkoztak be a továbbképző iskola első évfolyamára az 1970—71-es tanévben. (A második évfolyamon tízen tanultak.) A járás területén csak Izsákon és Kunadacson található ez az iskolatípus, másutt fokozatosan megszűnt Az említett helyeken is csak nehezen lehetett ezeket az osztályokat megszervezni, mert sok a | jai, kalocsai, a kiskunhalasi túlkoros, akik nem végez- járásban és a városokban is. ték el a nyolc általánost Kivétel Baja, ahol évenként sem, és az igen gyenge 117—24 fiatalt képeznek tovább. Részükre a gyakorlati oktatás a Férfi Fehérneműgyárban folyik, de két év után még betanított munkás minősítést sem kapnak a tanulók. A kiskőrösi járásban viszont eredményeket értek el. Az 1969—70-es tanévben a nyolc osztályt végzettek közül 275-en nem tanultak tovább, közülük az 1970—71-es oktatási évben továbbképző iskolába járt 199 fiatal. Ez év végén a rendeletnek megfelelően a Kisfái Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet vizsgabizottsága előtt nyolcvan tanuló, betanított munkás vizsgát tett. így 10 százalékkal magasabb lett a keresetük. Ez a példa azt mutatja, hogy ha a művelődési szervek és a különböző oktatási intézmények figyelmet fordítanak a továbbképző iskolákra és megfelelően együttműködnek a szülőkkel, akkor a fiatalok a társadalom és az egyén számára egyaránt hasznos ismereteket, képzettséget szerezhetnek. És ez nem közömbös számunkra. Csató Károly képességű fiataL Többségüket foglalkoztatni tudják a mezőgazdaságban — ha másképpen nem — idénymunkára. A heti 36 órás munkaviszony pedig a rendelet szerint felmenti a fiatalt a kötelező továbbképzés alól. Többségük viszont télen nem dolgozik, tehát tanulhatnának. Milyen előnyök származhatnak ebből? „Az ipari, kereskedelmi, valamint a mezőgazdasági szakmunkásképzést irányító miniszterek engedélyezhetik, hogy a továbbképző iskolák egy vagy két évfolyamát elvégzett tanulók indokolt esetben egyes tantárgyak, vagy a tanulmányi idő tekintetében beszámítási kedvezményben részesülhessenek" — mondja a rendelet. A községekben a továbbképző oktatás tárgyi és személyi feltételei megvolnának, de a szülők közönye (egy ilyen témával foglalkozó szülői értekezleten tavaly csak öten jelentek meg) fokozatosan elsorvasztotta ezeket az iskolákat. Hasonló a helyzet a ba-Gondos program várja a közönséget az elkövetkező két és fél hónapban a kunszentmiklósi művelődési házban. Az Állami Déryné Színház két alkalommal is vendégszerepei a községben. Koncertet ad a nagyközségben az Illés-együttes is. A művelődési ház műkedvelői — az irodalmi színpad, a néptáncosok és bábosok — szintén bemutatják műsoraikat. %S&'S»A4I7ÜN: 25. A tisztviselő közli az eredményt: — Ez ötszázhúsz frank, uram. Milyen címletekben parancsolja? — Egyben. A tisztviselő kiad egy ötszázfrankos zsetont, és húsz frankot. Luciánó azt egy elegáns mozdulattal visszatolja. Indul beljebb. Luciánó helyet foglal egy asztalnál a legelőkelőbb teremben, a „Salon Privé”-ben. Egy darabig csak nézi a játékot, jegyezget. Ez nem feltűnő, mert itt sok játékos jegyez. Noteszt is adnak mindenkinek, ő azonban a sajátját használja. Szembe vele most ugyanaz a nő ül, aki a játékautomatánál előtte állt. Gvendolin Rheinmetall, svéd milliomosnő. Észreveszi a bohócot, figyeli. Luciánó azonban még nem tesz, egy pörgetést kihagy. Noteszében ellenőrizte számításait, aztán a második pörgetésről az ötszázas zsetonját felteszi a 23-as számra. A nő látja ezt. Csak azért is ezret tesz a mellette való számra, a 24-esre. Kihívóan. Luciánó mosolyog. Pörgetés. Kijön a huszonhármas. Luciánó rengeteg pénzt nyer, tétje harminchatszorosát, zsetonban. A gereblye tolja oda elé. A nő dühös. Luciánó mosolyog. Számol. Már tudja, mire tesz legközelebb, de a nő dühös tekintete miatt halogatja a tét elhelyezését. — Rien vas plus? — kérdezi a krupié. A nő nem bírja tovább, tesz egy ezrest a huszonhármasra. Luciánó csak ezt várta, tízezret tesz a 7-esre. Pörgetés. Luciánó nyer. Ez már rendkívül sok pénz. Most még a krupié is megnézi magának, amikor a 360 ezer frankról szóló csekket odanyújtja neki. Luciánó egykedvűen teszi el a csekket, mint egy milliomos. Órájára néz. Ez van az arcán: no, még egy partit. Kiválogatja a tízezres zsetonjait, és valamennyit elhelyezi a 8-as számon. A krupié ezt is jól megnézi. Ez itt pillanatnyilag a legnagyobb tét A nő megtört Most már ő is szívesen tenne a nyolcasra, de már nincs zsetonja, hiába kutat a táskájában. Luciánó látja. Mosolyog. Felvesz egy ezres zsetont, megmutatja a nőnek, és az asztal felett átnyúlva nyújtja neki. Ez itt nem szokás. A nő sértetten feláll az asztaltól, a társaság és a krupié feddőleg néz a bohócra. Luciánó hanyag mozdulattal odadobja a krupiénak borravaló gyanánt az ezrest. Ez már más. A krupié megköszöni és pörget. Luciánó ismét nyer. Most már azonban harminchét milliót. A krupié keze is megremeg, amikor ezt a csekket kiállítja neki. Luciánó feláll az asztaltól, a többi krupiénak is dob egy-egy ezrest, és jól megrakodva zsetonnal megy ki a teremből. Kint magához int egy teremfelügyelőt. — Parancsoljon, uram. — Egy vulkánfiber kofferre lenne szükségem — és ennek is nyújt egy ezres zsetont. Ez hat. — Igenis, uram. Most ugyanaz előtt az ablak előtt áll, ahol az aprót beváltotta, mellette a párkányon a nyitott vulkánfíber, és abba rakja be a bankjegyeket. A tisztviselő felismeri benne az aprópénzest, és azt hiszi, káprázik a szeme. Pedig még csak a kisebbik csekket nyújtotta be. Most benyújtja a millióst. A tisztviselő eltátja a szóját. — Ezt is készpénzben tetszik? — Természetesen. Mire minden pénz belekerül a kofferbe, be sem lehet zárni. Luciánó odaint egy másik teremszolgát és megkéri, hogy térdeljen rá. Csak ígv tudja bezárni. Aztán maga fogja meg és viszi. Alig bírja. Húzza a vállát. A szállodában, Margit szobájában családias idill. (Folytatása következik) Hogyan tagadunk és tiltunk? Nyelvünkben a tagadásra és tiltásra tagadó- és tiltószóink (nem, ne, sem, se), azonkívül tagadó névmásaink és határozószóink vannak (senki, semmi, sehova, sehogyan stb.). Sőt a létezés tagadására külön igénk van a kijelentő mód egyes harmadik személyében [nincs (en), nincsenek, sincs(en), sincsenek], A nem és ne közötti különgség elég világos: a kijelentő módban nem-mel tagadunk, a felszólító módban ne-vel tiltunk: Nem megyünk sétálni. Ne menj sétálni! Ha ilyen egyszerű lenne a használatuk, nem is kellene velük foglalkozni. De ha az állítmány feltételes módban van, akkor már van megjegyezni való szabály. Általában a nem-mel tagadunk: Nem hinném, hogy eljössz. Három esetben a ne használatos: 1. Ha a feltételes mód óhajtást fejez ki: Bárcsak ne jönne el! 2. Ha a feltételes módot felszólító móddal helyettesítjük: Nem hiszem, hogy ne tudná. (Mondhatjuk így is: Nem hiszem, hogy ne tudja.) 3. És ha a feltételes módban álló tagadó kérdés tulajdonképpen állítás: Ki ne tudná? (Vagyis: Mindenki tudja.) ő ne jönne el? (Vagyis: Tudom, hogy eljön.) Nyelvi babona az a szabály, hogy a sem és a se követi a nem és a ne használatát, tehát tagadó kijelentéskor sem, tiltáskor pedig a se használatos. Ez a szabály ellenkezik az élőszóbeli nyelvhasználattal, hiszen a sem már eléggé kikopott az élő beszédgyek, te se menj el. A sem — se változat csak az összetett mondat első tagjára vonatkozik. A második tagmondat tiltás, itt mindenképpen a se a helyes. Páros tagadásban, állandósult kifejezésekben is jobban hangzik a se: se pénz, se posztó; se hideg, se meleg. Ma már furcsán hangzik, ha azt mondjuk: sem hideg, sem meleg. Arany János még váltogatta a két alakot A bajusz című elbeszélésében ezt irta: „Se bajusza, se szakálla, / Egy szőrszála sem volt néki.” De írhatta volna így is: „Sem bajusza, sem szakálla, / Egy szőrszála sem volt néki.” Egy másik versében pedig ezt találjuk: „Nem volt ártalmas annak... f Sem a ragya, sem a nap... / Sem az árvíz, sem a hó, / Sem a revolúció.” Ha páros tagadásban 2—2 tagadó szerepei, egyaránt használható a se nem és a sem nem kapkolat (de az előbbi ma már gyakoribb) :Se nem lát, se nem hall. (Vagy esetleg: Sem nem lát, sem nem hall. Ha tiltunk valamit, akkor csak a se van a helyén Egy pillanatig se maradj itt! Én sem maradok itt, te se maradj itt. A teljességre törekedve megemlíthetjük még a tagadásnak egyéb formáit is. így pl. ahelyett, hogy „senki sem volt ott”, azt is mondhatjuk, hosv „égy lélek sem volt ott”. Azon1'-' vül kérdő és telkié1* mondattal is kifeiezhetün tagadást. ..Megkérdezte’ engem?” (Jelentése: nem bői. Ma már általában így | kérdeztek meg.) „Tudom is mondjuk: Én se megyek, te -n! (Jelentése: nem tuj se menj el. Ritkábban így . dóm.) is hallható: Én sem me- i Kiss István
