Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-10 / 213. szám
Ankét Baján Lehet-e érvényesülni a termelőszövetkezetben címmel csütörtökön Baján egésznapos ankétot rendeztek a Bácskai Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének székházában. A megbeszélést, amelyen részt vettek a járási pártbizottság, a területi szövetség vezetői és számos termelő- szövetkezet képviselője, a megyei pártbizottság és a Népszabadság szerkesztősége szervezte. A vitát Gulyás Pál. a Népszabadság munkatársa vezette. — Szeptember 23-án és 24-én Báján rendezi meg az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei tudományos bizottsága a XI. Bács-Kiskun megyei orvosnapokat. A három szekció ülésein elhangzó referátumok fő témája: a daganatos megbetegedések és a gondozási munka. — Két- Illetve háromszáz forint segélyt ad tanszervásárlásra a sokgyermekes szociális problémákkal küzdő, illetve gyermeküket egyedül nevelő nődolgozóinak a Kalocsai Fém- és Villamosipari Vállalat. Háziasított bölények A Lengyel Tudományos Akadémia szakemberei tíz év óta rendszeres kutatásokat és kísérleteket végeznek a házi szarvasmarha különböző fajtáinak a bölénnyel való keresztezésére. A keresztezésből származó borjak nagyobbak és gyorsabban fejlődnek a nem keresztezésből származó egyedeknél. A keresztezett borjakból rövi- debb idő alatt több hús állítható elő, mint a közönséges borjakból, s a húsuk nagyon ízletes. A keresztezett borjak igen nagy ellenállóképességűek: nem fordult elő köztük egyetlen fertőző betegség sem. A keresztezett állatok kevésbé „válogatósak”, erősebb felépítésűek és^ jobban viselik a szélsőséges időjárási viszonyokat. 4 4 P T * • 1971. szeptember 1#, péntek I Névnap: Honorka, Erik Napkelte: 5 óra 14 perc. Napnyugta: 18 óra 08 perc. Holdkelte: 80 óra 30 perc. I Holdnyugta: 12 óra 20 perc. I — A GÉDERLAKI községi nőbizottság a jugoszláviai Vajdaságoan levő ku- pusinai kultúrcsoporttal vette fel a kapcsolatot. A közeljövőben a géderlaki táncegyüttes egész estét betöltő műsorral lép fel a vendéglátók művelődési házában, ezt követően pedig a kupusinai együttes mutatja be produkcióit a kalocsai járás kultúrházai- ban. — Értékelték az aratásban résztvevő kombájno- sok munkáját, a városföldi Dózsa Termelőszövetkezetben. Az első helyezést Su- tus Gábor érte el, aki közel négy és félezer mázsa kenyérgabonát takarított be, 21 munkanap alatt. Öt, és hét társát pénzjutalomban, árpa- illetve búzajuttatásban részesítette a versenybizottság. EZEK LÁTTATHATJÁK MAGUKAT ypy . P|P!| | |p |||g: y>'1 íj \ <1 > ■ifiÉ A Bayerische Motoren-Werke (BMW) fehér-kék jelzése már évtizedek óta hozzátariozik az utak és a nemzetközi versenypályák megszokott képéhez. A legkisebb autógyár az NSZK nagyjai között most ismét két érdekes újdonságot mutatott be. A háromajtós BMW Touring 2000 to. aerod namikaJag kedvező rövid hátsó résszel (felső képünk) renüeLkez k és négyhengeres 130 lóerős motorral. Maximális sebessége óránként 190 km, fel- gyorsulása nu-láról száz ki-ométcrre 9,2 másodperc. Az új BMW kedvező keveréke egy sportkocsi tulajdonságá nak és egy kényelmes utazókocsi kiképzésének és futóképességének. Nr.gy érdeklődést váltott ki a szakemberek körében az alsó felvételünkön látható BMW 2002 Cabriolet. A kocsi tetejének hátsó fele teljesen lesüllyeszthető, az első részt, a csomagtartóban kell elhelyezni. A biztonságosság figyelembevételével megépített új autó az oldalán kihajtható ablakokkal van ellátva. 4 holnapi lapunk tartalmából: Korszerűsödés kérdőikkel * Mii mutat a statisztika * Propagandisták a kiskőrösi járásban Rddw ps tv- mpJléklet — Az Alföldi Cipőgyár kiskunfélegyházi gyárában június végéig 398 ezer 343 pár lábbelit gyártottak, 43 ezer 765 ezer párral többet mint a múlt év első felében. — Lövészklubot alakítottak a bátyai és homokmé- gyi MHSZ-szervezet tagjai. A lőtér elkészült, a gyakorlás lehetőségét megteremtették, a versenyekre való felkészülés megkezdődött. 700 millió lazacivadék Biztató távlatai vannak a Szovjetunió belső víztárolóin folytatott halászatnak — mondotta Alek- szandr Iskov szovjet halászati miniszter. — A Szovjetunióban a tavak 25 m 1- lió, a víztárolók pedig 5,5 millió hektár kiterjedésűek. Most értékes halfajták, köztük gyorsan növekvő fajták tenyésztésének biotechnikáját dolgozták ki, nagy figyelmet fordítanak a halkészletek regenerálására is. Az elmúlt évben a vízgyűjtőkbe 70 millió darab tokhaliva^ékot és több mint 700 millió lazacivadékot bocsátottak. Növényvédelmi prognózis A "Kaliforniai pajzsletű mozgó lárváinak rajzása folyamatban van és a téli a’.ma szüretelésének időpontjában Is észlelhető lesz. A fertőzés elkerülése érdekében rendkívül nagy jelentőségű a szüret előtti utolsó permetezés időpontjának helyes megválasztása. A szüret megkezdésének tervezett időpontba előtt 6—7 nappal 0.1 százalékos töménységű Phosd- rin permetezőszerrel célszerű végrehajtani az utolsó permetezést. Felhívjuk az üzemek dolgozóinak figyelmét a védekezések technológiai és'a munkavédelmi óvórendszabályok fokozott betartására. Még a törökök ültették A Veszprém megyei Rezi községben a monda szerint a török hódítás idején por- tyázó török katonák mogyorószemeket hullajtottak ei, s ezekből fejlődtek azok a 15 méter magas fák, amelyek a plébánia udvarán állnak. A magasra nőtt mogyorófák a szakértők szerint már négyszáz éve teremnek. A fák — amelyek tenyérnyi nagyságú, szőlőre emlékeztető mogyorófürtöket érlelnek — <az idén is mázsányi term -st hoztak. — Öt tanár kíséretéb ;n 128 lengyel fiatal érkéz« tt Kiskunfélegyházára, a V i- rosföldi Állami Gazdaság KISZ-táborába. A külföldi vendégek egy hónapi vesznek részt a betakarj tási munkákban. Változások a televízió műsorában 20 óráig a műsor változatlan. — 20 órakor: Ku.cs a lábtörlő alatt. Tv-film. — 20.45: Hat hét Dél-Ameríkában. Utifilm. — 21.25: Lírai riport. — 21.50: A Tv-lüradó — 2. kiadása. — 22.00: Edenen innen és túl (16 éven felülieknek!). (MTI) — A Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanulói Bács-Kiskun megyei fiatalok elkészítették a már két éve működő KISZ-klubjuk idei programját. A Bács megyéből elszármazó 87 egyetemista a klubban a korábbiaknál is aktívabb, mozgalmasabb életet szeretne megvalósítani. A tanév első felére szóló programjukból kiderül: több alkalommal Gödöllőre hívják majd az itteni KISZ-vezetőktít, irodalmi színpadokat, klubigazgatókat és beat-együtteseket. ígéretük szerint pedig a téli szünetben hazalátogatnak, felkeresik a KISZ Bács megyei Bizotts iának munkatársait és beszámolnak, tanulmányaikról, eredményeikről. A kiváncsi víziló Kisebb riadalmat keltett csütörtökön a francia La Roche-Sur-Foron városkában Rosa, a 35 esztendős, háromtonnás víziló, amely elcsatangolt egy vándor- cirkusztól és boldogan ballagott végig a városka utcáin. Különösebb bajt nem okozott, csupán néhány parkoló gépkocsit taszított félre ormótlan testével és néhány kirakatot nyomott be, amikor kíváncsian odadugta hatalmas orrát. A cikuszi idomárok és néhány bátor rendőr végül is jobb belátásra bírta a derék állatot, amely békésen visszatért szálláshelyére. Mozik műsora Szeptember 10: KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor MESEMUSOR Félhely árút háromnegyed 6 és 8 órakor KEDVES ROBINSONOM KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor LEON ÉS AZ ATLANTI FAL — ÉVADNYITÓ értekezletet tartott tegnap, szeptember 8-án, a kecskeméti üzemi kultúr felelősök és közösségszervezők részvételével a Szakszervezetek Megyei Tanácsának kulturális munkabizottsága. Várható időjárás p én tété estig: túlnyomóan felhős idő, többfelé eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. A szo-i katlanul hűvös idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 4—8, legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között. Távolabbi kilátások hétfőig: Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek eleinte 5—10, később 10—14 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 18—23 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mines) eső, az ország területének 80 százalékán várható. A Kecskeméti Agrometeorolögiai Obszervatórium jelenti 5 szeptember 8-án a középhőmérséklet 11,3 (az 50 éves át« lag 18,1), a legmagasabb hőmérséklet 16,6 Celsius-fok volt* A napsütéses órák száma 6,7« Szeptember 9-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 9,9, délután 1 órakor 16,8, a legalacsonyabb hőmérséklet 7,9 Celsius- fok voh. A csapadék mennyisége 0,1 mm. ■gy hónapot „siet“ as időjárás Az észak felől nagy sebességgel áramló sanevidé- ki hideg levegő elárasztotta Európa keleti és középső részeit. Hatása érződik hazánk időjárásában is. Jellemző, hogy a fővárosban szerdán mindössze 11,7 fok volt a napi középhőmérséklet. A meteorológusok száz esztendős statisztikai megfigyelése alapján ez az átlag az október 12-i átlagnak felel meg. Egy hónapot „siet” tehát az időjárás. Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka is szokatlanul hideg jellemezte hazánk időjárását: Debrecenben és Pápán egy fokot mértek, sőt e két helyen, valamint Békéscsabán a talaj mentén gyengén fagyott. A szélsőségekre jellemző, hogy ugyanakkor Dálnyugat-Európában még mindig tart a nyár: kevés a felhő, sok a napsütés, Spanyolországban és Franciaország déli részén 30— 33 fokos maximum-hőmérsékletek alakultak ki, és éjszaka sem hűlt le a levegő 15—19 foknál hűvösebbre. JMkkelezőqyár Szentesen Valóságos nikkelezőgyár kezdte meg működését Szentesen, a Kontakta alkatrészgyár új telepén. A galvanizáló üzemre mintegy 40 millió forintot költöttek. Az NDK-ból, Csehszlovákiából és hazai vállalatoktól vásárolt berendezések segítségével évente körülbelül 140 000 négyzetméter fémfelületet vonhatnak be nikkellel, krómmal és más korrózióvédő anyaggal. Az új üzem előreláthatólag más cégektől is vállal nikkelezési bérmunkát. FIGYELMETLENSÉGBŐL: Súlyos közüli baleset Súlyos közúti baleset történt szerdán Kecskemét belterületén, a Bajcsy-Zsi- linszky utca 42. számú ház előtt. Bodi Mihályné 49 éves, Kecskemét, Kórház utca 29/b, számú lakos körültekintés nélkül akart áthaladni az úton, s a féktávolságon belül érkező Kürtösi Péter Városföld I. kerület 72. szám alatti lakos személygépkocsijával elütötte. Bodi Mihálynét súlyos medencecsonttöréssel a kórházba szállították. A rendőrség megállapítása szerint a személygépkocsi vezetőjét a balesetért felelősség nem terheli. .IMI Szabálytalanság miatt két tűz közleménye Az egészségügyi világ- szervezet hivatalosan tájékoztatta az Egészségügyi Min'sztériumot a spanyol- országi kolera megbetegedésekről. Ennek megfelelően az Egészségügyi Minisztérium úgy rendelkezel, hogy magyar állampolgárok csak szabélvszerű kolera elleni oltás alapján kiállított, érvénves nemzetközi oltási bizonyitvánv birtokában utazhatnak Soa- nyolorrz^b?». A vá,'íő'~*^^e!t a területileg illetékes oltóhelyek (vidéken a KÖJÄL- ok, Budapesten a Madách téri rendelőintézeti adják. Spanyol területről érkező személyek Magyarország területére való belépésük alkalmával kolera elleni oltásukat igazoló nemzetközi érvényű oltási bizonyítványt kötelesek felmutatni. Ha a beutazó ilyen bizonyítvánnyal nem rendelkezik, a Spanyo’ország területének elhagyásától '■zámített 15 napra karanténba kerül. Szerdán délelőtt néhány perccel 11 óra előtt kigyulladt Csorvási Ferenc Har- kakötöny, Kossuth utca 7. szám alatti lakos portáján a melléképület tetőzete. A tüzet Sárii Mihály ÁFÉSZ- segédmunkás okozta, azzal, hogy egy rúdra rongyot kötött, acetonnal lelocsolta, meggvúitotta. majd a tetőzet alá tartotta, azzal a céllal, hogy a darazsakat kifüstölje. Az égő rongvtól tüzet fogott a tető a’á épített nádszieet°lás. Mire a kiskunhalasi állami és a bárkák ötön vi önkéntes tűzoltóknak sikerült a tüzet eloltani, ezer forint anyagi kár keletkezett. Sárfi Mihály ellen eljárást indítottak. Nem sokkal ezután Solt- vadkerten, a Kossuth utca 49. szám alatt a Soltvad- kerti ÁFÉSZ húsfe’dolgozó üzemében kigyulladt a felügyelet nélkül hagyott húsfüstölő, amelyben elégett 15 mázsa szalonna, s tüzet fogott a füstölő helyiség teteje is. A tüzet a soltvad- kerti önkéntes tűzoltók oltották el. az anyagi kár 35 ezer forint. A tűz körülményeinek tisztázé-ával kapcsodban vizsgálatot indítottak. G.G. /oda m. Munkaspá-t Rá's K'Skün meevet BT?nt'*á3a aDia - FOsterk-tszrC■ ír Wither Dániel - K'ad'a a Bác? mígve i.atúiad' Vállalat F-t-lrt? -c: dd Sterttes/iP-p? Ká'-íKomé! Város- rnnacshái - í?»rkes>’ 'sp?t 'ClefonkSzno ,t '2-419 !-Slfi - Sterke=7ti- mroMsás il '139 Ktad'htvata. i!'sk‘má s7aha-tsaa Ikfi.ptn,..- „ nelv 0P5«aniva a'.r.|tnái és <á7p-=n a-->1 - Eldft>-»tá«t 111 39- F*„ P '«'au’a'ianvon, vaiam.at áiutala^sal a KHL ’215—96 165 atiu»-. sFt-t a ívt-avap u»Pi ' cr l/a Telefon: U-Í09. Te/jebítl a Masv’i P->s»a Deruíuigaimi jeizószdmaia. — Bdes KiüXun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; 12-213. ■* Index: 2a Qüa