Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-10 / 213. szám

A kecskeméti Pulai értékes helyezése a cselgáncs VB-n Szeptember 2—3—4-én, Ludwigshafenben (NSZK) rendezték meg a cselgáncs világbajnokságot, amelyen öt magyar versenyző, köz­tük a kecskeméti Pulai is indult. Varga András, a Kecskeméti Dózsa csel­gáncsszakosztályának ed­zője tanúja volt a nagy vi­lágversenynek, s a magyar cselgáncsozók, elsősorban Pulai szerepléséről az aláb­biakban számol be olvasó­inknak. — Láttam már néhány nagy versenyt, sőt világ- versenyt is, de ilyen nagy­létszámú és magas színvo­nalú küzdelemnek még nem lehettem tanúja. A német szervezők igazán ki­tettek magukért. A Fried- rich-Ebert-Halle a VB 5000 nézőt befogadó pom­pás, modern csarnoka na­ponta háromszor telt meg zsúfolásig nézőkkel. Pedig igazán nem olcsón árusí­tották a jegyeket. Ami a magyar verseny­zők szereplését illeti, arról már nehezebb egyértelmű­en nyilatkozni. Az öt ver­senyzőnk közül Pulai és Szabó F. a 63 kg-ban, Sza­bó M. a 70 kg-ban, Ipacs a 80 kg-ban és végül Varga a 93 kg-ban és az abszo­lút versenyben indult. Elő­ször talán a többiekről. Ipacstól sokat váltak, és jól is indult. Kétszer győ­zött, majd harmadszorra ki­kapott az angol Jack, két­szeres Európa-bajnoktól és kiesett. Varga a súlycso­portjában és az abszolút versenyben is az első for­dulóban vereséget szenve­dett, s elsőre kiesett a 70 kg-ban Szabó M. is. Minket természetesen — de a magyar szakvezetést is —, a legjobban a 63 kg- os súlycsoport küzdelme érdekelt, hiszen itt indult az EB-bronzérmes Szabó F. és Pulai is. A súlycso­portnak 51 indulója volt, ami rendkívüli feladat elé állította a rendezőket. Pulainak már az első mérkőzése sem volt a leg­könnyebb. Ellenfele Kim­Atlétika Budapesten a Vasas at­létikai versenyén a 800 méteres síkfutásban Kom­játhy Ágnes a Kecskeméti Dózsa atlétája 2:11,7 idő­vel új nagyszerű mégyei csúcsot állított fel. Az ered­mény jóval belül van az, I. o. szinten (2:13); Sang-Chul (Korea) kemény diónak bizonyult. Én Pulait láttam jobbnak és a bírák is, mert 2:1 arányú bírói döntéssel győzött, de a kis­sé részrehajló közönségnek bizony ez nem tetszett és hatalmas tüntetés volt. Pe­dig a bírák pártatlanságá­hoz ritkán fért kétség, s ha tévedtek is néha, ez álta­lában nem a mi javunkra történt. A második ellen­fél N’Diaye (Szenegál) va­lamivel könnyebbnek bizo­nyult. Egy félpontos dobás után leszorítással nyert a kecskeméti versenyző. A harmadik fordulóban Wil­ier (Svájc) volt az ellenfél. Az elején egy wazarival szerzett előnyt Pulai, és ezt ügyesen végig tartani tud­ta. A negyedik fordulóban került össze a japán No- murával. Három percig állta a sarat és két waza­rival vesztett. A visszamérkőzések so­rán először az indonéz Sa- woda ellen győzött bírói döntéssel, majd a szovjet Európa-bajnok Suslin kö­vetkezett és ezt már nem bírta erővel. A végén a ja­pán Kawaguchi lett a súly­csoport győztese, 2. Nő- mura, 3. Süsilh és Choi- Jong-Sam (Korea). Pulai a holland Gietlinggel együtt az 5—6. helyezett, és a másik magyar versenyző. Szabó F. pedig az indonéz SawodáVal együtt a 7—8. helyen végzett. Pulai szereplésével kap­csolatban még el kell mon­danunk, hogy a kecskeméti versenyző az idén balsze- renbsés volt. Az év elején bokatörés miatt sokáig nem versenyezhetett. Ez a VB volt a harmadik versenye az idén. A teljesítménye így még értékesebb. A jö­vő évi olimpiai szereplés miatt feltétlenül fontos volt, hogy cselgáncsozóirlk pon­tot érő helyezéshez jussa­nak, s büszkék vagyunk ar­ra, hogy ez éppen Falai­nak, tehát a Kecskeméti Dózsa cselgáncsozójának sikerült. Erős magyarok világsikere Szófiában Pólyák Imre visszavonu­lásával és Kozma István elvesztésével szinte pótol­hatatlan űr tátongott a magyar blrkózóspörtban. Vargá János szívós, kun­sági virtusában ugyan mindannyian bíztunk, klasszisa szilárd pillére sportágunknak, de a2 idő fölötte is röpül... A súly­csoportja pedig egyenesen tragédia, hiszen a villám­gyors irániak, technikás ravasz törökök, fanatikus energiával rendelkező ja­pánok között ebben a súly­ban emberemlékezet óta nehéz világversenyeket nyerni —, s Vargának már nagyon sokan kívánták a „skalpját”. Aztán jött a roppant erős bolgár Traj- kov, s elütötte bajnokun­kat a dobogó legfelsőbb fo­kától. Ha akkbr Varga annyira éber lett volna, mint amilyen fanatikus hős volt a későbbi fordu­lók során, nos a pontver­seny talán másként alakul. Csatári igazán erős, igazán RÖPLABDA A Volán nyerte a rangadót Székesfehérvári Volán— Mezofi SE 3:0 (7, 7, 10) NB IT-es férfimérkőzés, Kecskemét, vezette: Pécsi. Mezofi SE: Piukovics, Koncz, Ürge, — Nyúl, Kele­men, Szilvási. Csere: Füs­" "-v tös. Jurting, Dobi. Edző: Galamb István:: A székesfehérvári csapat nem mutatott; bajtibkjélíllt-' höz méltó játékot, bár megérdemelten szerezte meg a győzelmet a sok hi­bával játszó Mezofi SE el­len. ■ V v, f ■«*.., , H^kffirM WmNn.v mP m km szegi — Béres, Otthénthál, Uhércsák. Edző: Kovács István. Jól játszói sportszerűen küzdő együttest győzött le a kecskeméti csapat. A 3:0-ás játszmaarány még­is meglepetés. Székesfehérvári TC— Kecskeméti Építők 3:0 (14, 4, 2) NB Il-es férfimérkőzés, Szfehérvár, 100 néző, ve­zette: ifj. Kiss L. K. Építők: Bartus, Kecs­keméti, Schóber — Plod- szkij, Rimizov, Pataky. Csere: Kovács, Bagi. Az első játszmában az Építők 6:0-ra, illetve 12:7- re vezetett. Sajnos a játék­vezető rendkívül részre­hajló bíráskodása is közre­játszott a végeredmény el­döntésében. Jó Kecskeméti. jó birkózó, s megtett min­dent, de csak Ígéret ma­radt a világklasszis Ros 2- csin árnyékában. Látták, Erdős, Deák, Búzás még újoncok. Ami igazán örömmel tölt el bennünket: mind a hat magyar újonc értékes pon­tokat szerzett „kenyérke­reső” fogáshemünkben a kötöttfogásban.; Innen indultak A 48 kg-os Seres Ferenc Tiszakécskéről indult a vi­lághírnév felé. Jelenlegi edzője, Tombor István szárnyai alatt az idén nyert először felnőtt, ma­gyar bajnokságot Világ- bajnoki 6. helyezésére mél­tán lehetünk büszkék. Aí 52 kg-os Doncsecz József első igazi sikerét szintén megyénkben érte el 1969- ben Kalocsán. Bronzérme igen értékes pontokat je­lent csapatunk végső he­lyezésének alakulásában. Na és Kiskunfélegyházáról dr. Varga Í3éla óta (1910-es kötöttfogású VB nehézsú­lyú bajnoka!) hatvan év telt el, mire jött egy mo- kány párducmozgású, rop­pant akaratú legény és vil­lámgyors szaltóival, csípő­dobásaival, pörgetéseivel ámulatba ejtette a viíágbt: A 62 kg-os Récz? László már tavaly ' ráijesztétt Egerben az országos Va­sas-bajnokságon a pehely­súlyú mezőnyre, amikor a szovjet és lengyel bajnok előtt nyerte a versenyt. Tuserős versenyző, aki nem ismer a .szőnyegen „tologa­tást”, s ha egyszer valaki t ráérnél a csípőjére — de ezt talán kérdezzük meg a svájci Kraustol, akit 20 pontos különbséggel lép­tették le bajnokunk ellené­ben. vagy a román Virto- sutól, akit 4:2 arárivbán győzött le. A IV. forduló­ban találkozott Össze a fé­lelmetes japán világbaj­nokkal. Fuzsimotö'ml — de bajnokunk válla (noha le- léntették) ekkor sem érte a szőnyeget. 5 hibapontja VÖlt ekkor már Réczi La­cinak. Vasárnap, november 3-én égyik hőse lett a szó­fiai Levszkt Stadionnak, hiszen három fordulóban egvmá3 után lépett sző­nyegre. Az OlaSz Scuderit és a jugoszláv Keletieset a menetidő utolsó másodper­céiben fektette kétvállra (egy újságíró el is nevezte a „másodpercek művészé­nek’) — aztán a bolgár Markov 30 mp alatt tusol­ta. A negyedik helyével azonban olyan köZel került a dobogóhoz, hogy jövő nyáron talán már sikerül aZ a néhány lépés is... Mr. Tus! „Mr. Tus!. Mr. Tus!” — röpítette világgá a hírt va­lamennyi sporthatalom tu­dósítójának telexe — az erős magyarok legerősebb embere... 82 kg-ban már óriások vannak. Itt már az izmok­nak olyan tömegével kell számolni, amivel hegyeket lehet mozgatni. Ebben a súlycsoportban vannak a legerősebb török, szovjet, bolgár, amerikai verseny­zők — és a 82 kg-ban lett Hegedűs Csaba világbaj­nok! A tudósítás sztoriai- hoz tartozik, hogy Hegedűs -Csaba is megyerikben nyer­te első felnőtt bajnoksá­gát. „Mr. Tus” — azaz Hege­dűs Csaba nem egészen egy teljes óra leforgása alatt tett pontot a szófiai VB 82 kg-os súlycsoport küzdelmeinek végére. Nyölcször állt szőnyegre és egyetlen ellenfele — bele­értve a szovjet Nazarenkót is — sem húzta ki ellene kétvállas vereség nélkül. Djamal, Hiraki, Vlad, Yamur, Ostrovszki, Robin­son és NaZárenkó — legyő­zése mind egy-egv állomá­sa a 2.3 éves magyar ver­senyző diadalának. Száz százalékos bajnokság, ilyen még nem volt a bir­kózó világbajnokság tör­ténetében. K. S. Mm labdarúgó-fesztivál Somogyi szép leütése a K. Dózsa—Testvériség NB es röplabdamérkőzésen. II­ílranyhoiiiok Kupa teniszverseny Az MTS Kecskemét Vá­rosi Tanácsa és a Kecske­méti Petőfi rendezi Kecs­keméten szeptember 16—17 —18—19-én az „Aranyho­mok Kupa” országos te­niszversenyt. A hagyomá­nyoknak megfelelően egy sor nagy hírű élversenyző is indul. Szőlőtermelők, figyelem! Minden szőlőtermelő megtalálja számítását, ha értékesítési szerződést köt szőlőre, mustra, borra! Szerződés megkötése végett keresse fel a Közép-magyarországi Pincegazdaság Alföldi Üzemének illetékes pincészetét (Volt Magyar Állami Pincegazdaság.) 4482 Kecskeméti Dózsa— Testvériség 3:0 (5; 8, 7) NB Il-es férfimérkőzés, Kecskémét, itii) néző, ve­zette: Karsai. K. Dózsa; Beregszászi, Németii, Varjú — Járbsl, Somogyi, Tóth. Edző: Be­regszászi Szabolcs. A kecskeméti csapat jó játékkal biztosan nyerte a mérkőzést. Jók: Németh, Varjú. Kecskeméti Volán— Bajai Fehérneműgyár 3:0 (8, 14. 8) NB Il-es férfimérkőzés. Baja, 100 néző, K. Volán; Herold. Tövis, Maczák — Hegedűs Z.. Mi- zsei, Barta. Csere: Török, Szeghalmi, Konyári. Edző: Dunszt Ferenc. Baja: Illés, Kovács, Vái'z Kalocsán lön a Bp. Honvéd ificsapata is Tichy Lajos élménybeszámolója Színes, gazdag program­mal kedveskedik szeptem­ber 16-án a labdarúgás ka­locsai kedvelőinek a KISZ Kalocsai Városi Bizottsága és a Járási Testnevelési Sportszövetség. Tíz éve ugyanis, fiogjr a kálöcsái középiskolás válogatott or­szágos bajnokságot nyert, p ez adta a minilabdarúgó- fesZtiVÍÜ megrendezésének alapötletét. A rendezvény szorosan kapcsolódik a KISZ VIII. kongresszusára való felkészülés sportpoli­tikai célkitűzéseihez is, ugyanakkor jól szolgálja majd a sportolási kedv fej­lesztését, a labdarúgás megszerettetését a kalocsai középiskolás fiatalokkal. A nagy érdeklődéssel várt találkozó előkészüle­teiről Szabóki László, a KISZ városi bizottságának titkára a következőket mondta: — A labdarúgás kalocsai . hívei minden bizonnyal szívesen emlékeznek Visz- sza a tíz évvel ezelőtti kö­zépiskolás csapatra, amely sok kellemes élményt szer­zett szellemes, ötletes já­tékával és talán az eddig! legnagyobb kalocsai lab­darúgósikert szolgáltatta az országos középiskolás labdarúgó-bajnokság meg­nyerésével. Az akkori Csa­patból ma is többen ákttv labdarúgók, néhányufcai labdarúgásunk magasabb osztályú csapataiban lát­hatjuk. Így például Bartal „Löcke” a Pécsi Bányász­ban, Nyitrai a Videoton­ban, Kovács Péter a PécSi Ércbányászban, KbVábs Zoltán a Bauxitbányász­ban játszik, hogy csak a nevesebbeket említsem. A találkozó részletes programját ismertetve Sza­bóki László elmondta, hogy a városi pályán elsőként a járás és város űttörőválo- aa.OtLiának össvenaanását láthatja a közönség, majd a Budapesti tíbhvéd ifjú­sági cáapata méri össze érejét a Kalocsai VTSK ifi. együttesével. Ezután kerül majd sor a minden bizonnyal élvezetes játékbt hozó mérkőzésre a régi kö­zépiskolás „praityesápat” és a város jelefiiegl váloga­tottja között, amely utób­bit a SzamuelV SE és a VTSK megyei I. osztályú együttesek játékbsaibóí ál­lítják össze. Ezzel még nem ér véget a program, ugyanis a ren­dezőség még egy csemegé­ről gondoskodott a sport- kedvelőknek: esté a Kris­tály vendéglőben Tichy Lajosnak, az aktiv labda­rúgástól most elköszöht sbkszoros válogatottnak él- ménvbeszámolóját hallgat­hatják meg, majd baráti vacsorán eleveníthetik fel sportemlékeiket.

Next

/
Thumbnails
Contents