Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-28 / 228. szám

Ér (éhes győzelem «KISKUNFÉLEGYHÁZI VASAS— MEZÖKOVACSHAZI MEDOSZ 1:0 (1:0) Mezőkovácsháza, 300 né­ző, vezette: Gallyas. Kkfházi Vasas: Hluchány — Barta, Sahin, Górög, Dó­ra II. — Karsai, Linka, Ha- jagos — Gerber, Rubányi, Laczkó. Edző: Vereb Ist­ván. Rendkívül egyenetlen, rossz talajú pályán került sor a találkozóra Az 5. percben Rubányi b'adását Laczkó jó helyzetben el­vétette, majd Linka lövé­sét hárította Berka. A 20. percben Gábor lövését Hluchánv kiejtette, de Sa­hin menteni tudott. A 30. percben megszületett a mérkőzést eldöntő gól. Ru­bányi indította Laczkót, akit a 16-oson elkaszálták. Szabadrúgást Sahin. a sor­fal mellett laposan lőtte a bal sarokba. 1 '0. Szünet után sem válto­zott sokat a játék képe. A hazaiak többet támadtak, de a Vasas ellen tóm-dúsai veszélyesebbek voltak. A 65. percben Gerber egyéni akció után hajszállal lőtt mellé. A 70. percben Kar­sai labdájával ment cl a jobbszélső de a kifutó ka­pusba lőtt. Bár a hazaiak többet kezdem én veitek, a Vasas mégis kezében tar­totta a mérkőzés irányítá­sát fő1 eg azzal. hogy sok­kal tudatosabban, tervsze­rűbben játszottak. A piros­kékek együttesében nem KTE: Molnár — Tormá­si, Gyorsa, Csordás — Do­bó, Szőczey — Zuborny.k Mányoki, Bánhidi, K:.ss, Balatoni (Magyar I.). Ed­ző: Varga Béla. A 6. percben Dobó 25 méteres nagy lövése szállt kapu fölé. A 20. percben szerezték meg a vezetést a hazaiak. Tormási feles­legesen cselezgetett. El­vesztette a labdát, Patócs I., kapura húzott. Lövését Molnár kiütötte, azonban Rárósi elérte, és a hálóba vágta. 1:0. A félidő végéig a KTE támadott, de hely­zet nem volt. A 49. perc­ben Gyorsa feleslegesen szabálytalankodott. A sza­Békéscsaba. 200 néző. Ve­zette: Horváth J. Mezőfi SE: Gyaraki — H. Kbs, Könyves, Szalai — Komáromi, Matuz — Padlás, Boruz-s (Rácz), La­katos (Zsákai), Harangi, n nn. Edző: Krívy Ottó. Hazai támadásokkal kez- 'é-1 ött a mérkőzés. A Me- "fj SE csatársora lassan, örü'ményasen adogatott és mtatla.nul indítottak. Egy- d; után alakultak ki a 'i'-eivzet°k a kecskeméti nru előtt. szerencsére '•erHkí jól védett. A szü- - ■1 m -s-i-él t a kncsk^mé- cs-pet °s felgyorsult a ■ • 'Ír t ii!t. nercben jobb­al Upa beadást. íveltek a volt gyenge pont, mégis ki kell emelni, Sahint, a (me­zőny legjobbját), továbbá Jánoshalma, 1800 néző. Vezette: Boross. Jánoshalma: Csemák — Kovács, Taskovics, Szécsi — Mizser (Barna), Ádám, Zsöllér (Ságodi II.) — Csermák, Németh, Mará- czi, Fenyvesi. Edző: Mra- zek Tibor. Kiskőrös: Ba — Szlovák II., Balogh, Polareczki — Kállai II., Pecznyik — Bartek, Szlovák I., Opa- uszki, Vén II., Váczi. Ed­ző- Gacs Tibor. A megyei rangadót nagy érdeklődés kísérte. Mind­két csapat ropnant idege­sen kezdett. Alacsony szín­vonalú, csapkodó játék ala­Baja, 800 néző, vezette: Forster. Bajai VMTE: Majzlinger — Szabó, Márton, Viszmeg — Bartulov, Rausch (Fo­badrúgást Patócs II. élesen a kapu bal oldalába lőt­te. 2:0. A 65. percben Hecs- kó húzott kapura és nagy helyzetben mellé lőtt. A 74 percben Kiss 10 méterről elhamarkodottan fölé lőtt. A 78. percben Csordás rö­viden szabadított fel és Patócs TI 18 méterről nagy gólt lőtt. 3:0. A 83. perc­ben egy ártalmatlannak látszó labdát Csordás rövi­den adott haza, a labda fel is pattant a rossz talaj :n. Rárósi elcsípte és a kapu közepébe lőtte. 4:0. A rend­kívül nagyiramú mé kőzé­sen a hazai csapat ilven arányban is megérdemelten győzött. A KTE gyengén, bizonytalanul játszott. Csak Dobó játéka volt elfogadha­tó. kapu elé. Matuz menteni akart és közben a saját há­lójába fejelte a labdát, ön­gól. 1:0. A MÁV az eredmény tartá­sára törekedett,s éppen ezért jóval többször kínálkozott alkalom a góllövésre, de a kecskeméti csatárok kap­kodtak. A 76. percben Ha­rangi teljesen tiszta hely­zetből mellé lőtt. A 81. percben Padlás 3 méter­ről lőtt az üres kapu fölé. A 84. percben még ezt is túlteljesítette, mert 1 mé- | térről mel'é gurított. A lelkesen és tervszerűbben játszó hazai csapat megér­demelte a győzelmet. Jók: Gyaraki, Papp. Matuz. Bartha, Dóra II.. Linka, Gerber, Rubányi játszottak átlagon felül. kult ki. A kiskőrösiek meg­erősített védelmével a já­noshalmi csatárok nem tudtak mit kezdeni. A szünet után sem vál­tozott a játék képe. A Kis­kőrös két előretolt csatára ritkán veszélyeztetett, a Jánoshalma pedig hosszú labdákkal könnyítette meg a kiskőrösi védők dolgát. Az igazságos pontosztozko­dás végén a kiskőrösiek elégedettek voltak, a já- noshalmiak viszont nem tudják megmagyarázni a nagy formahanyatlás okát. Jók: Szécsi, Taskovics, Ádám, illetve: Szlovák I., Pecznyik, Vén II. dór) — Pálmai II., Ke­mény, (Goretity), Márity, Borkovics, Házi. Edző: Tárcza Zoltán. A paksi csapat lendüle­tes támadásokkal lepte j meg a bajaiakat. Az MTE csak támadott, de ötlette- lenül és minden eredmény nélkül. A 16. percben Kiss leshelyzetben kapta a lab­dát, a játékvezető tovább­engedte és gólt lőtt. 1:0. A következő percben Házi beadását Borkovics kapás­ból lőtte és a kapus csak a kapufa segítségével men­tett. A második félidő paksi szabadrúgással kezdődött. A bajai védők kényelmes- kedtek és a gyors paksi csatárok sok helvzetet ala­kítottak ki. A 60. percben Pálmai lövése alig ment a kapu mellé. A 85. percben Kiss egyedül indult el. Kézzel sem tudták vissza­rántani, és a kifutó Maiz- t inger mellett a hálóba lőtt. 2:0. A 88. percben Szabó szépített. 2:1. A ba­jai csapatból csak Borko­vics és Házi teljesítménye érdemel dicséretet. T otón vereményeU A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése sze­rint a Totó 39. fogadás: hetén 28 darab 13 találatos szelvény volt, nyeremé­nyük egyenként 21 596 fo­rint. 13 plusz 1 találatos szel­vény 21 darab, nyeremény és jutalom együttesen 51 348 forint. 12 találatot 557 1 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 724 forint 11 találata 5286 fogadó­nak volt, nyereményük 76 forint. A 36 557 10 találatos szelvényre egyenként 20 érintőt fizetnek. A nyereményösszegek a ''vermn'mvPMék levonása 'tán értendők. A telitaláltos szelvény: 1, 2. 1, 1, 2, 1, 1, 1, 1, 1. 2, 1, 1, 1. Csi!( a visits vált plkápes HÓDGÉP—KECSKEMÉTI TE 4:0 (1:0) Hódmezővásárhely, 700 néző, vezette: Malf.sch. Öngóllal yesztett a Mezőfi SE BÉKÉSCSABAI MÁV—MEZÖFI SE 1:0 (0:0) 4 színvonal a várakozás alatt JÁNOSHALMA—KISKÖRÖS! GÉPJAVÍTÓ 0:0 Vereság hazai pályán PAKSI KINIZSI—BAJAI VASAS MTE 2:1 (1:0) — PÁLFY GUSZTÁV, a Kecskeméten élő szobrász- művész alkotásai iránt az ország más tájain is érdek­lődnek. A sikeres fővárosi tárlat után most Vácott mutatják be műveit. Va­sárnap nyitották meg élénk érdeklődés mellett a Csol- lány Kálmán grafikus és Pálfy Gusztáv műveiből rendezett kiállítást. Szobadszállási találkozás Vasárnap délelőtt Sza­badszálláson, verőfényes őszi napsütésben, vidám hangulatú kik egyenruhás ifjúgárdisták és katonafia­talok gyülekeztek. A fegy­veres erők napja alkalmá­ból rendezett nagyszabású ifjúsági találkozón a tisza- kécskei, kunszentmiklósi és szabadszállási KlSZ-alap- szervezetek küldötteit Bárt- fai Attila, a KISZ Kecs­keméti Járási Bizottságá­nak titkára köszöntötte. A kunszentmiklósi ifjú­gárdisták vidám műsorá­val és haditechnikai be­mutatóval kezdődött az egész napos program. Ebéd után sportversenyekre ke­rült sor. — Nagy gondot fordít a szakemberképzésre a kis­kunfélegyházi ÁFÉSZ, amely az új tanévben ti­zenöt fiatalt küldött ke­reskedelmi, illetve vendég­látóipari iskolába. Ezen­kívül jelentős azok száma is, akik több éves gyakor­lat után tesznek jövőre szakmunkásvizsgát. — Űj termékéből, a cso­koládéval bevont baba- süteményből négy vagon­nyit készít ez év végéig a Kalocsai Sütőipari Válla­lat. Az ízletes süteményt a vállalat 16 megyei üzle­te és a Budapesti FŰ­SZERT Vállalat hozza for­galomba. — HÉTFŐN Kecskemé­ten a szennyvízkezelés me­gyei feladatairól tanácsko­zott a Bács-Kiskun me­gyei Közegészségügyi és Járványügyi Bizottság. A vitaindító referátumok a vízügyi engedélyek kérdé­sével és a hatósági jogkör­rel, megyénk jelenlegi víz­ügyi és csatornázási hely; zetével és a soron levő tennivalókkal, valamint a szennyvízkezelés járvány­ügyi vonatkozásaival fog­lalkoztak. — Ötödik helyezést ért el a Kismotor- és Gépgyár bajai üzemének csapata a tartalékosok honvédelmi versenyének országos dön­tőjén, amelyet vasárnap rendeztek meg Miskolcon. A versenyzők többi között harcászati és terepismere­ti feladatokat oldottak meg. A győzteseknek az MHSZ vezetői adtak át értékes jutalmakat. — Egyre keresettebb kül­földön az úszó vízszivaty- tyú, amelyet a Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat gyárt. A másodpercenként két és fél köbméter vizet kiemelő berendezésből az elmúlt három év alatt több mint 16 millió forint értékűt ál­lított elő az üzem. A víz­kiemelő egységekből leg­nagyobb tételben a Vietna­mi Demokratikus Köztár­saság és India vásárolt. — Meghaladja a 30 ezer négyzetmétert Tiszakécs- kén a bel- és külterületi parkok összterülete, mely­nek gondozására, csinosítá­sára az idén negyedmillió forintot költött a nagyköz­ségi tanács. A tavaszi vi- rágpalántázási és faülteté­si munkákban a helyi út­törők és KISZ-fiatalok is segédkeztek. Legtöbb tár­sadalmi munkát a Felsza­badulás és a Kossuth utcai parkok kiépítésénél végez­te a lakosság. N A P T A B 1971. szeptember 29, kedd Névnap: Vencel Napkelte: 5 óra 38 pere. Napnyugta: 1/7 óra 31 perc. Holdkelte: 14 óra 2« perc. Holdnyugta: 22 óra 42 perc. Mozik műsora Szeptember 28: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A PRÉRI KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, és 7 órakor A CÁR TISZTJE ÉS A KOMISSZÁR Délelőtt 10 órakor is! — DRÁVA MENTI köz­ségekből az 1848-as or­szággyűléshez terjesztett kérelmekről írt tudomá­nyos dolgozatot Kőhegyi Mihály a Bajai Türr Ist­ván Múzeum régésze. Az érdekes dokumentumokat tartalmazó tanulmányt a pécsi Janus Pannonius Mú­zeum Évkönyvében publi­kálta. — Rádiók, televíziók és háztartási kisgépek garan­ciális és egyéb javítását kezdi meg a jánoshalmi Bácska Ktsz Mélykúton, a helybeli vegyesipari szö­vetkezettel kooperálva. Az október elsején induló új szolgáltatás iránt máris nagy az érdeklődés. — Pénteken délben tűz ütött ki Virágh Sándor Kupfehértó, IV. kerület 1. szám alatti lakásán. Vi­rágh ittas állapotban le­feküdt, dohányzott, el­aludt, az égő cigaretta pe­dig felgyújtotta az ágyne­műt. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 500 forint. LLSA Motoros a tyúkól padlásán Halálos vasúti baleset Szombaton este tragikus szeren esetlenség történt Csengődön a vasútál' ©má­son. A Budapest felől ér­kező 916-os számú személy- vonatról leugrott az ittas állapotban levő Romfa An­tal 24 éves Akasztó, Hu­nyadi utca 2. szám alatti lakos. A szérancs ét1 en fia­talember a vonat kerekei alá került, és olyan súlyo-s sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen rreohal A vizsgálat megáUap'tásni szerint a szerencsétlens''- gért a fiatalembert terhel­te a felelősség. Oláh Ferenc, a Bács- Kinkun megyei Építő'pari Vállalat 31 éves szárítá­si üevintézője. Kecskemét. Kisfái 95. szám alatti la­kos, a megyeszékhely és Nyárlőrinc között motoro­zott a vállalat tulajdonát képező járművel. Az út ’Óbb oldalán összeütközött a vele szemben szabályta­lanul közlekedő Nándor Fe­renc 37 éves kecskémét’ «■egédmotores-a1. A két fé - fi a földre zuhant. O’á1’ Ferenc néhánv perc mú1- va — amikor v;ss-an”'’rtó eszméletét. — felemel te a motovk^vékrárt és sor "ár ’ hagvta Sándor Ferencet. A férfit a mentők a kórházba szállították. Oláh Ferencet a rendőrök 3 órás keresés után házában a tyúkól pad­lásán talé.lták meg, s elle­ne eljárást indítottak, ugyanis ittasan, bukósisak és vezetői engedély nélkül vett részt a közúti forga­lomban. A Solt és Dunaegyháza közötti úton szabálvtabnul előzött személygépkocs'já- val Kereken Pál budapes­ti lakos, ezért összeütközött Tóth István dun-'szentbe- nedeki lakos személygépko­csijával. Tóth István sze- mélvgépkocsija az árokba fordult, amelynek követ­keztében L Sándor 14 éve-- miskolci. Bárány Zsuzsa 21 éves miskei lakos sú'yos. Tóth István és két leánya könnyű sérülést szenvedett Az anyagi kár 42 ezer fo­rint. Jászszsntlászló bel* erő létén Nyerges József, a rá­bízott .tehergépkocsival bal­ra, irányjelzés nélkül k" vánt elkanvarodni. s ezé '■-sz'ütközött az őt m-' !Ő7ő Párkányi Illés v?ze‘ to pótkocsis tób^raútóva Nvp"g°s Józcef súlyos, ut' sa G. Kovács Gábor köo nyű sérülést szenvedett. G. G. Várható időjárás: Felhős idő, ismétlődő esőkkel, mérsékelt, időnként meg­élénkülő, változó irányú szél. A reggeli órákban párásodás, néhány helyen ködképződés. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: 7—12, legma­gasabb nappali hőmérsék­let: 17—22 fok között. Távolabbi kilátások pén­tekig: általában felhős idő, megismétlődő esőkkel. A nappali hőmérséklet csök­ken. Legalacsonyabb haj­nali hőmérsékletek 6—11 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 16 —20 fok között. Jelentős mennyiségű .(legalább 5 mm) csapadék az ország területének 70 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti A"rom'»4f'0’*o- tóg'ai Obszervatórium ’elérni: szentembe^ 2fi án a kö'é^hó- mérséklet 14.9 (a? 50 éves á*í-R 14.7>, a -masabb b fl mér­séklet 29 8 Cecil’s “ok vo»* Xansütéses órák S’áma: 7. Szeptember 2~-é*i a re?ro'el 7 Ódakor mé^t hóm'* ii a. délután 1 ódakor 21. a esotrya^b b^rnérsékíet I0yfj Cél' sius-íok volt. ' 'tolnáni fanunk ártalmából: 'íyorslista V. és a VI. Béke- ölcsön sorsolásáról :ÍF! MEPF a Maayar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága lapja. — Főszerkesztő: Ir. Weither Dániel. — Kiadia a Bács megyei Lapkiadó Vállalat — Felelős kiadó: V' • nger András — SzerKesztősée• Kecskemét. Városi Tanácsház. — Szerkesztőségi telefonközront: 12-5t9. 12-518. — Szerkesztő bizottság: u-038. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság /a. Telefon; 11-709. Terjeszti a Magyar °osta. — Előfizethető a helyt postahivataloknál és Kézbesítőiméi — Előfizetési díj- 20,— Ft. Postautalványon, valamint átutalással a KH1. 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámára. — Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét Telefon: 12-213 _ Index: 25 065 t

Next

/
Thumbnails
Contents