Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-25 / 226. szám
Loftősorro'ás Ka'ocsén 2,13. 43. 74, 77 Tegnap délelőtt Kalocsán tüoo s~az főnyi érdeklődő közönség részvételével az István Gimnázium dísztermében sorsol .án ki a lottó 39. heti nyerőszámait. A lottó történetben ez már a harmadik eset, hogy Fortuna Kalocsára heiyezte székhelyét. Mint It gó Ferenc, az OTP Bács-Kiskun megyei Igazgatóságának előadója eimondta, megyénkben a lottó fennállása óta eddig két öttaiálatos szelvény akadt: 1353-ben Kecskeméten, 1965-ben pedig éppen Kalocsán, 1 m-.llió 724 ezer forintos nyereménnyel. 1963 óta egyébként 859 négytalá’.atos szelvény volt megyénkben. A legmagasabb összegű négyes találatot is kalocsai lottózó nyerte, 335 ezer forintot. Nem volt hűtlen Fortuna ebben az évben sem a Bács-Kiskun megyeiekhez. 64 négyes, 6321 hármas és 131 ezer 166 két- találalos szelvényre összesen 8 millió 359 ezer forintot fizettek ki. A sorsolás 9 óra 50 perckor kezdődött. A sorsolási bizottság a közönség soraiból kisorsolt számhúzók segítségével ellenőrizte a számokat tartalmazó gömböket, majd sor került a hű-ásra. Elsőnek Elek Jánosné kalocsai lakos a 77-es számot húzta, maid őt követte özv. Szabó Andrásné a 2-es, Rigó József- né a 43-as, Paukov'cs Jánome a 13-as és vágí’l Vé°rh Tstván- né a 74-es szám kihúzásával. A sorsolást követően ugyancsak sorsoká^s^i döntették el, melyik *áfékhét szelvényei vesznek részt a hétfői tá-gynvere- -sorsol ásón. Elek Jánosné a 39. számot húzta. A t&rflrvnyeremétiysorsnláson tehát a 39. heti szelvények vesznek részt. Festészetünk a századfordu'ón Festészetünk a századfordulón címmel ma délben 12 órakor nyílik meg Kecskeméten, a Katona József megyei múzeumban Nemes Marcell hagyatékának kiállítása. A kiállítást a múzeumi hónap alkalmából rendezik. Megnyitó beszédet mond Reile Géza. a városi tanács vb-elnőke, maid tárlatvezetést tart Sümegi Gvörgy, a múzeum munkatársa. — Nemzetközi vadásztalálkozóra kerül sor ma Szekszárdon. A program résztvevői — köztük a Bács-Kiskun megyéből ér- Kezett vadászok — megte kintik a gemenci vad rezervátumont és kiállítást, este nedig a Gemenc Szálló halliában vadászvacsorán találkoznak. — Meghaladja a félezer holdat a tiszaúifalui Tisza- táj Termelőszövetkezet idei másodnövény-területe, amelyet csalamádéval. illetve lucernával vetettek be. Fokozott gondot fordít a takarmány term észtére a közös gazdaság, amelynek jelenlegi szarvasmarha-állománya 1500 darab í N A P X \ B | 1971. szept. 25, szombat Névnap: Eufrozina Napkelte: 5 óra 33 perc. Napnyugta: 17 óra 37 perc. Holdkelte: 11 óra 51 perc. | Holdnyugta: 19 óra 44 perc. I 4 holnaoi lapunk tartalmából: 9 köneii zutl Egy orgoványi rendőr főtörzsőrmester portréja 4 megyei építőipar feladatai * Kritikus évek előtt egv falu Akasztó munkaerőhelyzetéről • Két gyerek az óiban Tárgyalóteremből Lakásépítés a IV. ötéves tervben Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium szeptember 27. és október 10. között nagyszabású kiállítást rendez a BNV két pavilonjában. A „lakásépítés a IV. ötéves tervben” című kiállítás az építésügyi pavilonban a szakembereknek és a nagyközönségnek egyaránt áttekintő képet ad a következő esztendők építőipari feladatai ról. — A kecskeméti üzemek és intézmények KlSZ-alap- szervezeteinek 70 százalékánál már lezajlottak a vezetőség- és küldöttválasztó taggyűlések. Eddig 56 KISZ-alapszervezet kezdte meg munkáját az újjáválasztott vezetőséggel. — Ezer fiatal tanul — többségük kőműves, ács, asztalos, cipész, fodrász, autószerelő, rádió-, tv-mű- szerész — szakmát jelenleg megyénk mintegy ötven kisipari termelőszövetkezetében. Mindez bizonyítja, hogy ktsz-eink zöme fokozott gondot fordít a szakmunkás-utánpótlásra. 300 ezer pár bakancs Olaszországban három- milliárd lírás (körülbelül ötmillió dollár) csalást lepleztek le — véletlenül. A dolog úgy történt, hogy egy olasz cipőgyár Tanassi hadügyminiszter parancsára 300 000 pár katonabakancsot gyártott, majd nyolc hatalmas kamionnal egyenesen Rómába, a hadügyminisztérium épületéhez szállította. A hadügyminisztériumban azonban kiderült, hogy mit sem tudnak a megrendelésről. A szállítók ekkor elővették Tanassi levelét, ame’vről rövidesen kiderült, hogy közönséges hamisftvánv. A miniszter aláírásöt egv Mo- linari nevű hadügyminiszter! alkalmazott hamisította. aki egvszersmind hasonló parancsot adott egy másik cégnek hadianyag- raktár érvtésére. egy harmadiknak pedig arra, hngv sürgősen gyártson 0 millió töltényt. A hamisítványok arra szol gól tak volna, hogy naev nón-rHctsTperhez juttassák kitöltőit egv biztosítási társaság kárára. A csalók ezúttal pórul jártak. DzsessT-viló-ta'álkozó Varsóban Varsóban október 28. és 31. között nemzetközi „jazz jamboree”-t tartanak, amelyen részt vesz a nemzetközi dzsesszélet számos kiválósága. A lengyel fővárosba várják a többi között Duke Ellingtont és együttesét. Dizzy Gillespiet. Miles Da- vist, Thelonius Monkot és a szocialista országok több neves zenészét. — Százhetvenen vesznek részt az új oktatási évad politikai tanfolyamain a Ganz-Villamossági Művek bajai készülékgyárában. A kihelyezett marxista középiskolában 22-en tanulnak. a többiek pedig a gaz^ daságnolitikal és világnézeti kérdésekkel, valamint a oártiránvítással foglalkozó előadássorozatokat hallgatják meg. Marxista vitakörök foglalkozásain 75 üzemi KISZ-fiatal vesz részt. — Megkezdődött a fácánvadászat Bács-Kiskun megyében. Főleg Jánoshalma, Kalocsa és Szalkszentmárton környékén számítanak gazdag zsákmányra a vadászok, akik év végéig várhatóan 28 ezer fácánt kapnak puskavégre. Az apróvadakat a MAVAD-nál értékesítik a vadásztársaságok. — Tizenhét vagon szárított hagymát exportált Angliába és Svájcba az elmúlt másfél hónapban a Kalocsai Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalat. Jelenleg már a fűszerpaprikát dolgozzák fel az tizemben, ahová szeptember végéig több mint félezer vagon paprikát szállítanak a megye termelőgazdaságai. Mozik műsora Szeptember 25: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A PRERI KECSKEMÉTI ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A HEKUS £S AZOK A HÖLGYEK ÜJSÁGÍRÓ- TANÁCSKOZÁS A Nemzetközi Üjságíró Szervezet fennállásának 25. évfordulója alkalmából a Magyar Újságírók Országos Szövetsége ünnepi választmányi ülést tartott a a balatonszéplaki Nemzetközi Üjságíró Szállóban melynek több nemzetközi részvevője volt. Képünkön: Siklósi Norbert a MUOSZ főtitkára üdvözli a választmányi ülés résztvevőit. Füstölt angolna Űj halcsemegét szállít a piacra a velencei Törekvés Halászati Termelőszövetkezet: megkezdték a füstölt angolna készítését. A kellemes ízű, külföldön már közkedvelt és nálunk is mind népszerűbbé váló halcsemegét a termelőszövetkezet saját füstölőjében „érleli”. — Több mint 7 ezer külföldi vendége volt a nyári hónapokban a kecskeméti Aranyhomok Szállodának, amely az idei turistaszezonban csúcsforgalmat bonyolított le. Legtöbben az NSZK-ból Dániából, Franciaországból, az Egyesült Államokból, a Szovjetunióból, Csehszlovákiából és Jugoszláviából érkeztek, de számos kongói, kubai, sőt dél-amerikai turista is megismerkedett a megyeszékhellyel és környékével. lí'J > A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 23-án a középhőmérséklet 14,5 (az 50 éves átlag 15,2), a legmagasabb hőmérséklet 22,5 Celsius-fok volt A napsütéses órák száma 9. Szeptember 24-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 9,5, délután 1 órakor 21,5, a legalacsonyabb hőmérséklet 7,6 Celsius-fok volt. Várható időjárás: nyugat felől lassan növekvő felhőzet elsősorban az ország északnyugati felében szórványosan esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 6—11, legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 18—21, máshol 22—25 fok között Nem hozott szerencsét A Nílus deltavidékén feltűnést keltett, hogy az egyik falu alkalmi munkásai váratlanul otthagyták a munkahelyüket és nagy lábon kezdtek élni. A nyomozás megoldotta a rejtélyt: a munkásak csatornaásás közben találtak egy korsó aranypénzt, megosztoztak rajta és egy-egy érmét öt fontért adtak el. A rendőrség a házkutatás során 47 római és bizánci aranypénzt foglalt le. Az érmek értékét egyenként 600 fontra becsülik. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan szakadt vége a váratlan gazdagságnak: az értékes régészeti lelet tolvajait letartóztatták. — Az OKISZ közelgő VI. kongresszusa tiszteletére a kecskeméti Ezermester Kisipari Termelőszövetkezet dolgozói vállalták, hogy az idén 33 millió forint árbevételi tervet tíz százalékkal túlteljesítik. A szövetkezet fiataljai ezenfelül társadalmi munkában festik át az öltözők és mosdók berendezéseit, valamint összegyűjtik a műhelyekben levő hulladékát és elszállítják a MÉH-hez. — Tíz éve foglalkozik juhtenyésztéssel a szanki Haladás Termelőszövetkezet amely az idén 2400 pecsenyebárányt szállított Olaszországba. Október elején újabb száz pecsenyebárányt exportálnak a déli országba. Az elmúlt hónapokban a hazai felvásárló szerveknek átadott nagy mennyiségű gyapjúért 1 millió forintot kapott a közös gazdaság. Az első háromezres Az MHSZ ejtőernyősei közül Hüse Károly, a szolnoki Gyulai György Klub mesterfokú sportolója érte el hazánkban először a háromezer ugrást. Az egyedülálló teljesítmény alkalmából ma, szombaton délelőtt 10 órakor bensőséges ünnepséget rendeznek a szolnoki sportrepülőtéren. Ha tigris, akkor sikerül Állattani ismeretei vezették egy kábítószeres banda nyomára az Egyesült Államok egyik vámtisztjét. Egy Thaiföldről érkezeit állatbőr szemrevételezésénél feltűnt, hogy a listán tigrisbőr szerepel, holott leopárdbőrt látott maga előtt. A tüzetesebb vizsgálatnál azután az állat fejéből körülbelül egy kiló heroin is előkerült. Az ügyben 11 személyt állítanak bíróság elé. Ittasság, figyelmetlenség, szabálytalanság Halálos gázolás Tass határában MHSZ-kiállítás nyílt Kecskeméten Tegnap délután zsúfolásig megtelt a fegyveres erők kecskeméti klubjának földszinti nagyterme. Közép- iskolások, fiatal katonák és számos érdeklődő jött el a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége által a fegyveres erők napja alkalmából rendezett kiállításra. Szemők György alezredes, az MHSZ megyei titkárhelyettese üdvözölte a megielenteket Méltatta azt az áldozatos munkát, amelyet a fiatalok és a felnőttek, leszerelt katonák és társadalmi aktivisták végeznek a honvédelem erősítésében. Szólott a nén- hadsereg nemes hagyományairól. a magvar szabadságharcok és a Tanácsköztársaság hős katonáiról és a szoros barátságról am=lv a magvar fegyveres erőket és a felszabadító szovjet hadsereget egymáshoz fűzi. A látogatók érdekes és színvonalas kiállítást tekinthetnek meg ezúttal. Az MHSZ-klubok bemutatják a különféle technikai sportágak eszközeit: finoman kidolgozott repülő- és hajómodelleket. nagy hatótávolságú rádió- és adóvevő berendezéseket stb. A tablók megismertetik az MHSZ tevékenységét, a kiváló sportolókat, a néphadsereg életét, továbbá láthatja a közönség azokat a díjakat, amelyeket a különféle technikai snort- ágakban megvénk MHSZ- sportolói az utóbbi év folyamán megszereztek. Az érdekes kiállítás szentember 30-ig. a fövő csütörtökig tekinthető meg nanonta reea°l 9 órától délután 3-ig és este 5 órából 8 óráig. Csütörtökön este tragikus szerencsétlenség történt Tass határában, a Budapest—Baja közötti úton. Horváth János 18 éves diszpécser, Tass, Ege- csei utca 24. szám alatti lakos át akart szaladni az úttesten, s ekkor érkezett oda féktávolságon belül a fővárosi gázművek tehergépkocsijával Turcsányi Lajos rákoshegyi lakos, aki az ütközést már nem tudta elkerülni. Horváth János súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. Tiszabög belterületén Sz. Imre gimnáziumi tanuló motorkerékpárjával tompított világítással közlekedett. emiatt későn vette észre az úttest szélén ittasan kerékpárjára felülni szándékozó Sulák Sándor, Tiszakécske. Tiszabög 224. szám alatti lakost, s elütötte. Sulák Sándort súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A balesetért Sz. Imrét terheli a felelősség. Fülöpháza határában részegen aludt az úttesten Bezsenyi Sándor, Fülöpháza. I. kerület 15. szám alatti lakos. Szabó Sándor tehergépkocsi-vezető későn vette észre a részeget, s áthaladt felette. Közben a differenciálmű Bezsenyi Sándor mellkasát megnyomta. bordatörést szenvedett. Szabó Sándor ellen eljárást indítottak. Kecskeméten. a Vacsi- közben kerékpározott Müller Ferencné 48 éves, Volker telep IV. utca 4. szám alatti lakos, s indokolatlanul áttért a bal oldalra Az őt követő Nagv Dezső kecskeméti motorkerékpáros — aki egyébként nem rendelkezik vezetői igazolvánnyal — ekkor már előzésben volt. s a kerékpárost elütötte. Müller Fe- rencnét súlyos sérüléssel a kórházba szállították. \ Az 5-ös számú főútvonalon Kecskemét és Lajos- mizse között szabálytalanul előzött személygépkocsijával Gebó Marcsev bolgár állampolgár, s ösz- szeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsival. A bolgár gépkocsi vezetőiét és feleségét életveszélyes sérülésekkel, eszméletlen állapotban szállították a kórházba. A két járműben több mint 30 ezer forint anyagi kár keletkezett. Lajosmizse és Kerekegyháza között Kniesz István 12 éves kisfiú kerékpárral úgy kanyarodott el, hogy nem jelezte balra kanyarodási szándékát, s az utána haladó, már előzésben levő Szarvas József laiosmizsei motorkerékpáros elütötte. A gyermek lábtörést szenvedett. Csanádi Gergely 63 éves homokmégvi lakos. Kalocsa és Kiskőrös között lovas kocsijával nem adta meg az elsőbbséget Hajnik László kalocsai sze- mélvgépkocsi-vezetőnek és emiatt az autó az árokba borult. Hajnik súlyosan megsérült. Suszter János 22 éves Baja. II. kerület 66. szám alatti lakos részegen ke- réknározott Baia belterületén s eléje kanvarodott Felső Ferenc érsekcssnádi motorkerékpárosnak Suszter súlyosan megsérült. G. G. . iut., vFvt a m-ívsi irodait«!- Munk»«oa-t Báas-Kiskun n-avei Bizonyosa aota - Frtsrerk-tsTtO ír W-ltho Dániai - Kisdia s Bac maevei baokiad" Vállalat Fai-Irta < drt-ndráa ía'-a*- - «tarltcattrtiee Kc-ckemét Város’ rsnaoshí* - Sjorkaotaceai -elcfonkftzno .1 • a-<?iB 511 - sr-rkrejtr oirnttsás 11038 Ktad-hivatai i{í*skm»' iraba-tsái tér 1/a Telefon 11-709 TerjeerU a Mae’->t Pas»a - a heltr on»taniva>a!nicnái és »-»1 - sioor-té« 111- M- n «ca'i’auOnvon. salaimat átutalással a KHX. 215—M líí pénzforgalmi lelzöszámara. — Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; 12-21S- ** Index: 25 065