Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-25 / 226. szám

C oldal

1971. szeptember 85, szombat

Vízfogyasztás és szorzószámok

A nyári hónapokban, mint mindenütt, a Kalocsai Állami Gazdaságban is megemelkedett a víz- fogyasztás. Nemcsak a saját vízművekkel ellátott telepeken, hanem a gazdaság központjában is, amelynek hálózata a városi vízrendszerre kapcsolódik.

Június hónapban a gazdasági centrum elfogyasztott 893, júliusban pedig 1569 köbméter vizet. A vizet szolgáltató kiskun- halasi Dél-Bács megyei Vízmű Vállalat az előbbiért 8008, az utóbbiért 114 660 forintot számlázott a gazdaság részére. A Kalocsai Állami Gazdaság mindkét havi összeget sokallja, de különösen nincs kibékülve a júliusi számlázással. ' <

Nézzük, hogyan áll a helyzet részleteiben. A gazdasági központnak a városi vízműre kapcsolt fogyasztó egységei a következők: irodaház, üzemi konyha, magtár, vágóhíd, munkásszállás. Ez utóbbihoz tartoznak a szociális létesítmények: nyolc hideg-meleg vizes fürdőhelyiség és tíz mosdóhely. A központban működik még autószerviz-műhely is, de ez nem a városi vízműről, hanem saját hidroforról kapja a vizet.

A fentiekből nyilvánvalóan következik: a nagyobb vízfogyasztás egyértelműen a szociális létesítmények intenzívebb használatával magyarázható. A kérdéses nyári hónapokban a betakarításban, illetve az aratásban részt vett mintegy százötven ember elemi tisztálkodási igényét elégítették . ki. A szociális célzatú felhasználásra való hivatkozás azért lényeges, mert ez alapján a vízmű — az Országos Vízügyi Hivatal 3/1970-es rendelkezésének figyelem- bevételével — kedvezményes díjat számíthat fel.

De csak akkor, ha a fogyasztás havi mennyisége alatta marad a 750 köbméternek. Bár ez a rendeletből egyértelműen nem derül ki. A bikkfanyelven fogalmazott, dodonai szövegből az sem derül ki világosan, hogy az ipari vagy mezőgazdasági üzemhez tartozó szociális létesítményt megilleti-e a kedvezmény, vagy nem.

Nem csodálkozhatunk azon, hogy a vízmű úgy „akarta”: a gazdaságot ne illesse meg semmiféle kedvezmény.

A gyakorlatban ezt

úgy érvényesítette, hogy büntetődíjakat számított fel. Az említett rendelet csakugyan előírja, pontosabban felsorolja a 750 köbméteren túli felhasználásnak azokat a fokozatait, ahol az alapdíj különböző szorszószámait alkalmazhatja a vízmű. Itt csak a szélső értéket említenénk: az 50 százalékos túllépés esetében már 25- szörös (!) díjat ír elő a rendelkezés. Ez esetben egy köbméter víz 140 forintba kerül.

Mindezek alapján a vízmű a júniusi vízfogyasztás után tízszeres, a júliusi után pedig huszonötszörös díjtételt alkalmazott. Meglehet, jogszerűen járt el. S még ezenkívül is vannak nyomós érvei. Például: korunkban egyre nagyobb értéket jelent az emberi fogyasztásra alkalmas víz, pazarlásának tehát büntetődíjakkal is útját kell állni. (Ez nem konkrétan az állami gazdaságra vonatkozik, hanem — mint lehetőség ■— valamennyi fogyasztóra.) Továbbá: az állami gazdaság kérhette volna, hogy ne kis-, hanem nagyfogyasztónak ismerje el a vízmű, s ez esetben másfajta, a gazdaság számára kedvezőbb tarifák alkalmazására kerülhetett volna sor.

És mégis, mindezek ellenére, az igazság mérlegének serpenyője az állami gazdaság felé billen. Az olyan rendelkezéssel és számlázási gyakorlattal, amely büntetődíjakkal sújtja a víz ivásra és tisztálkodásra történő felhasználását, semmiképpen sem lehet egyetérteni. A víz ilyen célra történő felhasználására a szorzószámok nem túlságosan ösztönzik a gazdaságokat, az üzemeket, a vállalatokat. Nem vitatjuk, hogy a vízszolgáltatásnak anyagi konzekvenciái vannak. Még a rentábilis működésre való törekvést sem kifogásoljuk. Ezért a szorzószámok alkalmazását nemcsak megengedhetőnek, de szükségesnek is tartjuk — amennyiben azok „fegyverét” a vízügyi illetékesek a folyókat, a tavakat és a termő talajt ipari szennyvízzel elárasztó üzemek ellen fordítják. H. D.

A Belsői az Operában

A Szovjetunió Nagyszínháza, a Bolsoj Teatr vendégszereplésével a budapesti Operaházban megkezdődtek a Budapesti Művészeti Hetek. Képünkön: Jelenet Muszorgszkij „Borisz Godunov” című operájának előadásából.

Eletformaváltás

■ r

Viszonylag mégis rövid idő, pár év alatt belenőttek az életformába a határ, a kert, a konyha, az állattartás megszokásaiban nevelődött emberek.

Ezt pedig Rőfi Géza, a

drótfonatgyártó igazgatója tanúsítja, új, sajátosan kis- kunmajsai vonásokkal gazdagítva a vázolt, s nagyjából máshol is hasonlóan zajló folyamatot.

Mikor az üzem volt a „második műszak'

1962-ben létesült a telep, 68 emberrel.# Mint drótfonatgyártó üzem, önállóan, 1968. január 1-től működik. Akkor 281 volt a létszám. Ma öt és fél százan dolgoznak itt, s a törzsállomány jórészt abból a kezdő garnitúrából tevődik ki. Az igazgató ma is maga előtt látja azt az asszonyt, aki így fakadt ki az ipari munka első heteiben:

— Nem, én ezt nem bírom. Nagyon nehéz.

— Ugyan már, hogy ne bírná, hiszen gyerekek is könnyedén végzik — tartotta volna benne a lelket a vezető.

— Majd megtudná maga IsC ha előzőleg lehúzott volna nyolc órát a szántóföldön. — Ez volt a válasz.

Egyben az akkori viszonyok jellemzője is. Kezdetben bizony sokan „második műszakba” jöttek az üzembe. A munkakönyvét megszerezték ugyan, de egy ideig még csak a paraszti munkának volt becsülete előttük. 1

Volt, aki alig mert odaállni a géphez.

Fizetéskor abból a szempontból mérlegelték a boríték tartalmát: „Oda- kinnt” ennyi a napszám; lássuk, érdemes volt-e itt dolgozni? — Nem egyszer „ügy” lett 20 fillérből is.

[ — Szoktam is mondani,

] — emlékezik Rőfi elvtárs j — maguk még parasztok,

I amíg azt nézik, mennyit I keres más. Az igazi mun- ' kás azzal törődik, mit ke- | rés ő m a g a. ,

Mikor az üzem annyi új,

I a paraszti mesterségből,

| háztartásból éppen kivált | emberrel indult, a közösség bizony ilyen képlékeny „létszám” volt valóban. Ma már kollektíva.

Vagy foglalt.

Holnap még nem késő

mondja Lueiánó,

' 11.

— Becsületszavamra., Nem tehetek róla. Van az egyenletben egy gamma-tényező, amit nem tudok kiküszöbölni.

Szántódi megint nagyon sötéten néz.

— Mi az a gamma-tényező?

— Az én vagyok. Az életem. A vágyaim. A magányosságom. Lassan, pislákolva élek. A gamma-tényező azt jelenti, hogy nem ágy kellene élnem, és akkor minden héten szerdán estére ki tudnám számítani a nyerőszámokat.

Szántódi hosszan, sokáig nézi ezután Luciánót, és megpróbál rájönni szavainak értelmére. Aztán rá is jön.

— Hát nincs ott elég jó nő annál a nyomorult cirkusznál?

Lueiánó lebiggyeszti az ajkát.

— Tíz éve turnézunk együtt, mondjak még valamit?

Szántódi ezt mélyen megérti.

— Ne mondj semmit.

Szántódi egy bütyköst vesz elő a kabátja zsebéből, nagyot húz belőle, aztán odanyúitja Luciánónak.

— Proszit. Szervusz. Ha már úgyis letegeztelek.

Lueiánó meghúzza az üveget.

— Szervusz.

Rendben van. Biztosítom neked a szerelmét is, de akkor nekem nem 50 százalék kell. hanem legalább 60.

Lueiánó egy kicsit gondolkozik.

— Nem lehet. Én az egész társulatnak keresem a pénzt, te meg csak magadnak.

— Nekem is van családom.

— Az enyém nagyobb.

Szántódi feláll, s körbejár a kis szobában. Ideges mozdulatokat tesz. Hangosan gondolkozik.

— Csakhogy falun vagyunk ám. kisaoám! Honnan szerezzek én neked kedden éjjel fél egykor egy bomba jó nipit. Mindenki alszik.

Aztán egy kis szünet után hozzáteszi:

A fekete kocsi kanyarog a falu utcáin. Végül megáll egy intézmény előtt, amelynek ajtaján ez a felírat látható: ÁL AMI BÁBAKÉPZÖ INTÉZET. A sofőr és Szántódi nagy üggyel-bajjal kitámogatják a kocsiból a becsípett Luciánót. Szántódi bevezeti az intézetbe.

A bábaképző társalgóját rendkívüli módon kidekorálták. Girlandok, virágok, drapériák.

Amikor Lueiánó Szántódi karján megérkezik a terembe, a bábanövendékek valamennyien felállnak, és tapsolni kezdenek.

Az igazgatónő elébük siet, bemutatkozik, az asztalhoz vezeti őket. Szavaikat természetesen nem lehet hallani a tapsviharban. Leülnek a díszes asztalhoz, szemben a bábanövendékekkel, a taps lassan elül, s az igazgatónő megnyitja az ünnepséget.

— Szeretettel üdvözlöm a körünkben megjelent bohócművészt, s egyben megköszönöm neki, hogy drága idejéből szakított számunkra is egy kis darabot, hogy megtarthassa nekünk ezt mai bohócnéző találkozót...

Az igazgatónő nem ereszti le a hangját, minthogy egyáltalán soha nem ereszti le a hangját, s nem fejez be egy mondatot sem. Emiatt aztán légzési zavarai vannak. Amikor újra levegőhöz jut foly- totja:

Felkérem igen tisztelt Szántódi elvtársat, hogy a találkozónkkal kapcsolatos néhány ideológiai kérdésről tartsa meg vitaindító előadását!..

— Tisztelt bábanövendékek! Rövid leszek. Egy nagy művészt hoztam el önöknek, hogy ismerj ék meg, és hogy ő is megismerje magukat.

Ekkor letekint Lucianóra, minthogy ezt a célzást csak neki szabad értenie.

Szántódi folytatja:

— Mit mondjak elvtársnők? A múltban nem voltak bohóc-néző találkozók. A bohócoknak nem volt semmi kapcsolatuk a közönséggel. És a közönség is csak a porondon látta a bohócokat, ha meg tudta váltani magának a jegyet, vagy be tudott lógni a sátor alatt, mint jómagam, kölyök koromban. Erről ennyit. Most pedig lássuk a medvét! — És szélesen mosolyogva saját, jónak tartott viccén közben a medvére mutat, Lucianóra. A bábák vihognak, Lueiánó azonban rendkívül kókadtan ül, alig vesz tudomást a történtekről.

(Folytatása következik)

A földek sem maradnak parlagonÉrdekes módon alakult a földhöz való viszonyuk. Többen azért fordítottak hátat egészen a mezőgazdaságnak, mert a szegény föld nem adta vissza a beleült fáradozást. De aztán, hogy az ipar biztonságos, fő jövedelmi forrás lett, csak visszatértek a földhöz is. A szakszövetkezet, a családi művelés lehetőséget ad az oda „bedolgozásra”.

—. Most már kifizetődő, hogy megműveljék a sovány földeket is — közli tapasztalatait az igazgató. — Mikor belátogattam a Jonatán Szakszövetkezet zárszámadó közgyűlésére, magam is meglepődtem, szinte a fele tagság itt dolgozik az üzemben.

— Akkor hát ma sincs vége a régi gondoknak? Jönnek a nyári munkacsúcsok, a szüret, aztán tucatjával kimaradnak a gyári munkából ?

Rőfi Géza nyugodtan mosolyog.

— Korántsem veszélyes ez már ... Rájöttünk, hogy egyeztessük az érdekeket,

végeredményben az egész község jáVára. Hiszen mindenkinek jó, ha nem marad megműveletlenül a ha- • tár, minél többet hoz a mezőgazdaság is. Ügy szabtuk meg az üzemi rendet, hogy az év első felében nincs szabadszombat, és szabadságra is maximum 2 napra mehet valaki. Piaci helyzetünk is így kívánja, mivel erre az időre kell szállítanunk a több terméket megrendelőinknek.

örülnek a szövetkezeti vezetők is. Mondják, ha nem így rendezkedtünk volna be, a határ jórésze parlagon heverne.

Az üzem pedig, nemhogy veszítene, nyer ezzel az alkalmazkodással. A jó légkörbe ez is belejátszik. A régiek, a törzs évek óta tudja, megtanulta már, hogy nemcsak kezére, hanem a fejére is szükség van. A szakmai érdeklődés, fejlődés, nemkülönben a szocialista brigádrendszer is mutatója, hogy az eggyéolvadás az üzemi életformával, mondhatni, végbement.

Túl!útnak a saját portán

Az igényesség a családi tűzhelytől, ahol tévé, mosógép, hűtőszekrény jelzi ezt, most már a kapun túl terjed. El a gyári munkapadig. De bizonyítsuk ezt tetteikkel. A termelés tárgyilagos adataival. ,

1968-ban 73 millió volt a terv, 96 millióra tornázták fel, ami pont kétszerese volt az előző évinek.

1969-ben 108 a terv, 116 a tény; ugyanebben a sorrendben tavaly 125 milliós tervvel szemben 130-at produkáltak.

Közben, minél inkább előrehalad „korban” az üzem, annál inkább fiatalodik. A 30 éven aluliak száma meghaladja a négyszázat. Vonzza ám a gyár az ifjúságot. Tavaly óta tanműhelyük van; az idén vizsgázott az első—I. éves csoport, közülük már 8— lOrzel meg is kötötték a szerződést — ösztöndíjra. Jöttek el a gimnázium nappali tagozatáról, hogy itt — szakmát tanuljanak, közben ott levelezőként folytassák ... Három éve lakásépítkezéshez is segíteni' tudja őket az üzem. Befejezés előtt az első — 4 lakásos társasház, új és leendő házasoknak. A másik részére is megvan a telek...

Kiskunmajsán ez van a szó mögött: ipartelepítés.

Tóth István