Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-22 / 223. szám
I 1911. szeptember 22, szerda 5. oldal MHnkásmíivelődés Kecskeméten Kecskemét különböző I üzemeiből negyven népművelő és közönségszervező ] tartott tanácskozást a kö-, zelmúltban, megvitatva az 1970—71-es népművelési év j eredményeit, tapasztalatait, j Urban Pálné, az SZMT I kulturális munkabizottsá- j gának vezetője válaszolt ! kérdéseinkre. — Hogyan segítette a kecskeméti művelődés ügyét a tanácskozás? — Az előző évek gya- j korlátának megfelelően, ez : évben is segítséget kíván- ] tunk adni a munkahelyi [ nevelési tervek, kulturális : programok elkészítéséhez. Ismertettük, összehangoltuk azokat a feladatokat, elképzeléseket, amik az üzemi aktivistákra várnak az elkövetkezendő időszakban. — Az előterjesztésben ön értékelte az elmúlt népművelési év eredményeit. Melyek ezek? — Kiemelkedő eredmények születtek a megyeszékhely üzemeiben, intézményeiben, ami a politikai tájékoztatást és a politikai oktatást illeti. Több mint ötezer dolgozó 235 ilyen tanfolyamon vett részt. Eredményesek voltak azok az előadások, amelyeket a szakszervezetek a TIT-tel és a művelődési központtal közösen szerveztek munkalélektani, munkaegészségügyi témakörből. Húszról kilencvenhatra nőtt az előadások — a hallgatók száma pedig — 530-ról 3600-ra emelkedett. A 40 munkahelyen működő szakszervezeti letéti és önálló könyvtárból hatezer olvasó csaknem 100 ezer könyvet kölcsönzött. Jól bevált kezdeményezésekről is számot adhatunk : helyi képzőművészek alkotásait üzemi kiállításokon mutatják be, a kecskeméti szimfonikus zenekar üzem; hangversenyeket adott. Az üzemi íróolvasó találkozók sem mai keletűek. — Az eredmények mellett bizonyára hiányosságok is vannak? — Igen. A szakszervezeti szervek és a dolgozók iskolájának erőfeszítései ellenére mindössze 152 dolgozó vett részt általános iskolai képzésben. Ez annál inkább elszomorító, mert a megyeszékhely nagy ipari üzemeiben négyezernél több dolgozó nem rendelkezik 8. általános iskolai végzettséggel. A létszámnak egyharmada (!) a fiatal korosztályból tevődik össze. — Hogyan segítette az értekezlet a társszervekkel való kapcsolat erősödését? — A városi tanács művelődésügyi osztálya, a megyei Moziüzemi Vállalat, a TIT városi titkársága, a kecskeméti Katona József Színház, a művelődési központ képviselői eljöttek a tanácskozásra. Észrevételeikkel, javaslataikkal hasznos útmutatást adtak az üzemi kulturális tevékenység és a területi jellegű művelődési intézmények munkájának összehangolásához. H. P. A postás monológja — Nem kérem, én nem a sok levéltől félek, hanem éppen ellenkezőleg: az a fárasztó, amikor nem, vagy csak ritkán jön a levél! Én csak egyszerű levélkihordó vagyok, de ilyenkor — szeptember táján — szinte családtagként együttérzők a gyerekeik levelét nap mint nap váró édesanyákkal, édesapákkal. A nyugtalanabbak, főleg az elsőévesek szülei, már a posta előtt várnak: „Gyula bácsi, írt-e a fiam?” Aztán sorban az utcán, a lakások előszobáiban, vagy éppen a baromfiudvarban — kit hol érek éppen —, ismétlődnek az aggódó kérdések: „Gyula bácsi, ma sem írt az a gyerek? Képzelje, amióta bevonult a kollégiumba, még egy sort sem írt a haszontalan!” Tessék elképzelni ezeket a szülőket! Elmondják, hogy a gyerek megfogadta: az első héten írni fog — s még most is hiába várnak. Van, aki két csomagot is küldött az albérletben lakó szakiskolás fiának, de választ még nem kapott. Nekem itthon vannak a gyerekeim, de együttérzek az anyákkal, apákkal. Ha jobb kedvem, meg egy kis időm is van, még vigasztalom is némelyiket: tart még a zsebpénzből, majd ír, ha elfogyott; Év elején jobb a kollégiumi koszt, nem kér utánpótlást; még tiszta az ágynemű is, nem lukasak a zoknik. A lányok? Azokkal kevesebb baj van, legalább is jobb levélírók. Valahogy hűségesebbek, ragaszkodóbbak. Tavaly volt egy eset, amikor a kollégista lány öt hétig nem írt, s az anyja felutazott hozzá Kalocsára. Nem tudom, mit mondhatott neki, de azután rendszeresen vittem a kislány leveleit... Tudja kérem, a legszívesebben írnék egy-egy dörgedelmes levelet x-ék, y-ék és z-ék fiának: „Ne kíméljétek a Gyula bácsit! Jó még az ő lába!” Feljegyezte: Szakács Gyula Negyedszázada műkedvelő, ma színházi titkár és szakszervezeti elnök Lehetőleg nyugodt, csendes környezetben beszélgetek riportalanyaimmal. Mások jelenléte, fontoskodó kíváncsisága feszélyezheti azt az embert akinek a valóságoshoz hűen igyekszem megrajzolni a portréját. Egyszer sajnáltam eddig, hogy eltértem ettől a módszertől. Amikor Csapiár Vilmosnak, a Katona József Színház szervező titkárának életútjával ismerkedtem, munkaidő után, a szerkesztőségi szoba csendjében. Szívesen odahívtam volna néhány fiatalt asztalunkhoz : hallgassák milyen örömmel gondol vissza Vili bácsi fiatalkori kulturális élményeire, mennyire gazdag, színes volt az élete. Nincs háza, autója, bankbetétje, mégis elégedett ember. Az irodalom, a zene kincseiből igyekezett minél többet szerezni magának, úgy gazdagodott, hogy ezáltal senkit nem károsított. Sőt, megpróbált másokat is rávenni, rászoktatni a szabad idő igényes, hasznos eltöltésére. Fiatalon érte meg a felszabadulást. Már 1945. január 3-án a városházán dolgozott a hajdani szellemi ínségmunkás. A java- dalmi fogyasztási hivatal megszerzésével bízták meg. A Dunántúlon még dörögtek az ágyúk, Pest utcáin a II. világháború legvéresebb csatáinak egyike tombolt, fogytán volt az ennivaló, tüzelő nincs — és a hírős városban színjátszó csoport alakításán fáradoztak. Tegyük hozzá: eredményesen. Rövidesen lelkes, tehetséges együttes készül az első bemutatóra. Mit játsszanak? Fogas kérdés. A többség népszín8. Szántódi megadja magát. Ez már több annál, az ő agya elbír. — Elismerem, jöjjön! amit Kihalt a falusi főutca, éjszaka van. Szántódi és Luciánó egymás mellett lépnek. Luciánó inkább szemlélődve, mint aki jól végezte dolgát. Szántódi gondokba merülten. Megáll egy gyenge fényű lámpa alatt. Ránéz Luciánóra. — Száz szónak is egy a vége, magában én pénzt látok, mester. Sok pénzt. Luciánó egy elhárító mozdulatot tesz. — Matematika. Akárki megtanulhatja. — Hagyja itt ezt a pitiáner társulatot, csináljunk egy üzletet. — Én a porond művésze vagyok, az is maradok. Szántódi legyint erre. — Mennyi a gázsija? — Hát nem sok, az kétségtelen. — Ha rám hallgat, milliomosok leszünk mind a ketten. Luciánó elmosolyodik. — Az nem lenne rossz, vennék egy fiatal oroszlánt, és rendes gázsit adnék az artistáinknak, hogy ne potyogjanak le minduntalan a trapézról. Szántódi egy kicsit elgondolkozik. — Még ezt is meglehetne csinálni. Vegyen ki egy hónap fizetés nélküli szabadságot, nekem ennyi idő elég. , Luciánó csóválja a fejét. — Sajnos nem lehet. Nélkülem semmire se mennek a fiúk. Én vagyok a pénztáros, a szakszervezeti bizalmi, az állatorvos és a műsorban is kellek minden este. — Ne legyen makacs. Értse meg, hogy milliókról van szó. Luciánó egy kicsit elgondolkozik. Most először egy kis kíváncsiság ébred föl benne, — Mégis, miféle milliókról? — Majd megmondom. Azzal elindul. Elmennek a következő lámpáig. Ott Szántódi papírt, ceruzát vesz elő, illetve a papírt Luciánó kis füzetéből tépi ki és a magas deszkakerítésre támaszkodva elkezd írni valamit. Mondja is, amit ír. — Szerződés. Alulírott. Ránéz Luciánóra. — Szabad a becses nevét? — Luciánó. — Rendes neve nincs? — Így ismer a világ. Aztán kis szerénységgel kiigazítja: — A szakma. Szántódi vállat von, írja tovább és mondja is: — Alulírott Lucionó kötelezem magam, hogy mindazokat a pénzösszegeket, amelyeket Szántódi Gábor, a helybeli népművelési osztály helyettes vezetőjének tanácsai, és ötletei alapján a közeljövőben birtokolni fogok, a fent nevezett Szántódi Gáborral 50—50 százalék arányban megosztom. Írja alá. Luciánó nem sokat teketóriázik, aláírja. Aztán ránéz Szántódira, hogy nahát halljuk most már azokat a nagy ötleteket. Szántódi szinte transzban: — Csak egy szót mondok: Totó. Luciánó elismerően bólint egyet. Szántódi vérszemet kap. — És még egyet: Lottó. Luciánó lassan elindul visszafelé. Szántódi kétségbeesetten fordul utána. — Hová megy? — Nézze, ez nagyon szép, de nekem erre sajnos most nincs időm. A társulat egész nyáron negyed házak előtt játszott, az állatok majdnem összeesnek az éhségtől. Ha most nem verünk rá, és nem szedjük össze magunkat, télen éhenhalunk. — Ember! Ha maga kikalkulálja az öt lottószámot, az másfél millió. Mikor güriznek össze maguk másfél milliót ezekkel az ócska számokkal? — Mindegy. Nekem legalább két hét munkámba kerülne a lottó-egyenlet felállítása. Statisztikai rendszerbe kellene foglalnom az összes eddigi húzásokat Bizony. Két heti komoly munka és engem most két hétig nem tud nélkülözni ez a szegény társulat. Érti már, uram? (Folytatása következik) műre, operettre adjaasza- j zió ismert rendezője. A va- vazatát. így érvelnek: fe- j csorán Tóth László köszön- lejteni akarják az emberek j te meg, hogy az osztályhar- a gondokat, ehhez szokott cos munkásság a kultúra a közönség. A fiatal Csapiár Vilmos azon kevesek közé tartozik, akik szerint csak az értékes, a társadalmi haladást szolgáló, aktuális témákat feszegető művek megtanulására érdemes időt áldozni. — Milyen színdarabok szerepeltek repertoárjukban? — tudakolom. — Magunk is kíváncsian vártuk, mit szól a közönség az első Gorkij-be- mutatóhoz. Az Éjjeli menedékhely című alkotását vittük színpadra. Merész vállalkozás volt, de kezdeményező kedvben nem volt hiány. Szívesen tanultuk Gogol Revizorát, Móricz Zsigmond egyfelvonásosait. 1946 kegyetlenül nehéz nyarán sokan elcsüggedtek. Kétheti fizetésért néhány tojást vehettünk. Ki kell tartani, minden jobbra fordul: ezt sugallta a Jön a forint című vidám összeállításunk. Az idő minket igazolt. — A kecskeméti városi közgyűlési jegyzőkönyvekben is találkozhatunk a VAOSZ, vagyis a Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége műkedvelőinek dicséretével. — Sok segítséget kaptunk. Tóth László polgár- mester és Czagaány Ferenc munkásfőispán támogatta főként szeretettel az ügyet megillető hatékonysággal tevékenységünket. Többször elkísérték a csoportot vidéki szereplésekre. — A legnagyobb siker? — Félve utaztunk Csepelre, pedig addig tizenötször előadtuk már Gergely Sándor Vitézek és hősök című művét. Zsúfolásig megtelt a munkásotthon nézőtere, ott ültek a híres gyári színjátszó ■ csoport tagjai is... Az üzem szak- szervezeti vezetői, este a vacsoránál elmondták, hogy régen láttak ekkora sikert. Drahos Lajos, a parlament akkori háznagya pohárköszöntőjében megdicsérte a kitűnő rendezést, a pártos témaválasztást, a nagyszerű alakításokat. Megígérte, hogy a csepeliek is ellátogatnak Kecskemétre. — Beváltották ígéretüket? — Sietősen. Micsoda Shakespeare-előadással „jöttek”! Politikai tett volt — ma is állítom. Ámult a kecskeméti közönség, hogy a csepeli munkáslányok, fiúk milyen gyönyörűen mondják a nehézveretű szöveget. A Szentivánéji álom — tolmácsolásukban — átütő sikert aratott. Most is emlékszem a „kis” Zsurzs Évára: ma a televífrontján is segíti a vidéket. Az eseményről lelkesen írt Vadász Ferenc, a kommunista újságíró. — Kik játszottak az együttesben ? — Pál Ede, Fehér Mihály, Czinder Károly, Bogyó Antal, Csereklyei Tivadar, Zámbó Béláné, Szél Irén és — stílusosan szólva — sokan mások. A VAOSZ csoportja magához szívta a legtehetségesebbeket, így a kisebb szerepeket is alkalmas emberekre oszthattuk. — A személyi kultusz éveiben elsorvadt ez a kitűnő csoport, de úgy tudom, hogy a népműveléshez továbbra is hű maradt Csapiár Vilmos. — 1953-ban kerültem a megyei tanács népművelési osztályára, színházi előadóként. Kisebb megszakításokkal ott dolgoztam, amíg Duka Antalné „át nem csalt” a társulathoz. Kezdettől fogva a szervezés volt a feladatom. Hadd tegyük hozzá. hogy Csapiár Vilmos ügyszeretetének, hivatás- tudatának, kulturált fellépésének, kiterjedt isme- rettségének is köszönhető, hogy a Katona József Színházat a vidék leglátogatottabb színházai között tartják számon. Tudását, rokonszenves egyéniségét ismerve nem csodálkozhatunk, hogy a színház művészei, technikai dolgozói a szakszervezeti bizottság elnökévé választották, több mint egy évtizede. — Nehéz feladattal tiszteltek meg — válaszol tömegszervezeti tevékenységére vonatkozó kérdéseimre —. Az a baj, hogy egyre nagyobb különbség van a vidéken és a fővárosban élő színészek érvényesülési kilátásai, jövedelme között. Ezeken a gondokon csak országos intézkedések segíthetnek. Munkaköröm is — szívesen csinálom — eléggé hálátlan. A néző a szervező irodát keresi fel, ha nem tetszik az előadás, ha panasza van. Azért mindig akad öröm is. Egy-egy új arc a nézőtéren, sikeres bemutató. Leteszem a ceruzát, figyelem: olyan lelkesen beszél az együttes terveiről, felelősségteljes aggodalommal a gondokról, tájékozottsággal a kulturális élet friss eseményeiről, mint amikor megismerkedtem vele, 15 esztendeje. Idősebb kollégái úgy tartják, ilyen volt ő mindig, fáradhatatlan a kultúra terjesztésében. Heltai Nándor A magyar népdal hete a rádióban Október 11—17 között — a budapesti művészeti hetek eseményeként — másodszor rendezi meg a Magyar Rádió a magyar népdal hetét. „Százszorszép” címmel zeneszerzők és költők vallanak a népdal szereteté- ről, a népdal életéről. Vass Lajos saját gyűjtőútjáról számol be, s megszólal Farkas Ferenc, Weöres Sándor, Fodor András, BoJókai Mór, Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán művei alapján született „A népdal dicsérete” című összeállítás. A magyar népdal hetében nagyszabású hangversenyre is sor kerül a rádiói stúdióban. Tíz-tizenöt perces népdalműsorral szerepel az ünnepi seregszemlén Béres Ferenc, Madarász Katalin, Bojtor Imre za>v Attlia. Nagy László is. lés Kovács Apollónia. (MTI)
