Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-19 / 221. szám
Czine Mihály: Szabó Pál „Micsoda történetek, s micsodt pompás emberek, az életnek micsoda fergeteges ereje van ebben a népben!” — vallotta Szabó Pál. Ahogy Illyés Gyula híres verscíme idézte a népi írók felelősségét: „nem menekülhetsz”; úgy indult el és maradt hű, tért visz- sza szülőföldjére, Biharug- rára. Ez a bihari táj nemcsak jelenét tárta elénk Szabó Pál műveiben, hanem múltját is. Czine Mihály arról ír könyvében, hogy miként Tamási Áron a „Székelyföldet emelte az emberség és szépség választott tájai közé” — mindig erdélyi falujáról álmodva, hasonlóképpen ott él minden Szabó Pál-mű- ben és az író minden pillanatában a szülőföld, „Bi- harország”. A költészet fényeit lopta be az elbeszélések, regények, emlékezések oldalaira, ha szülőföldjéről mesélt. Nem feledte a múltat. Tudta, hogy Kinizsi itt nőtt Tel, a Toldiak erre voltak birtokosok, Bocskai szabadságharcát köleséri hajdúk indították el, innen indult Bessenyei, Kölcsey, Csokonay, Arany nem mesz- sziről Ady. Kedves íróbarátja, Veres Péter is e táj vonzáskörébe tartozik. írói ihletét is e vidék táplálta. Maga az író is azt vallotta, hogy regényei, filmjei alakjait, Góz Jóskát, Juhos Marikái Virág Ferencet stb. mind e bihari táj szülte. Az „Alsó sornak” nevezett biharugrai utca szegényes házából indult el. Szabó Pál. Két tenyérnyi volt az ablaka. Itt nőtt fel. Hamar munkába áll, majd kőművesinasnak megy. Az első világháborúban részt vesz az isónzöi ütközetben is. Hazatér, kőműves- és paraszti munkát végez. Megnősül. Két gyermeke születik. S írni kezd. Megjelenik eLső regénye, az Emberek. Czine kötete közel hozza a gyermek Szabó Pált, a, felnőttet, s az időst is. A falusi gyerek, a játék és a könyv után érdeklődő fiatal, a Nagyváradra beruccanó férfi, a kastély és dü- ledező parasztházak ismerője, a világháborús káplár, a mindenhez értő mesterember, a feleségért rajongó férj, az akadályokon keresztülgázoló ember, a népért tenni akaró politikus, a magyarságról vallani akaró író közeli ismerősünk lesz. Felejthetetlen az idős Szabó Pált bemutató fejezet. A Szabadsághegyen Budapesten élve is mindig a föld közelében élt. Nagy kertjében sétálva talán az otthoni bihari földek jutottak eszébe. Sokat betegeskedett az utóbbi időben. (Nem sokkal halála előtt látogattuk meg őt a Forrás szerkesztősége nevében.) Érezte-közeli halálát. Egyik cikkében írta: „Érzem, tudom, hogy az én életem ma vagy holnap, de holnapután egészen bizonyosan belélobban a végtelenbe. Hiszen az én időm lejárt.” Kérte, hogy Ugrán temessék el. „Halottaiban oda akart visszatérni, ahonnan gyermekként elindult Nyugtalan élete után nyugodni. Elvegyülni a bihari földdel, amelyből vétetett”. (Czine Mihály). Hatalmas életmű maradt Szabó Pál mögött. Első regényében, a több nyelvre is lefordított Emberek címűben a reménytelennek tűnő falu képét rajzolja meg önéletrajzi elemekkel átszőve. Már ekkor felfigyeltek nyelvének erejére, szépségére. „Szomorú falevélhullák özönén keresztül gázolt le a faluba az ősz a váradi hegyekről” — kezdte regényét lírai hangon. Móricz Zsigmond üdvözölte lelkesen az Embereket, ő jelenteti meg elbeszéléseit a Nyugatban. Korszakos jelentőségű folyóiratot szerkeszt: a Kelet Népét. A Békalencse című regénye „idillé” szelídített faluképet adott. Ezen az úton nem mehetett tovább. Választott. „Keményebb” tollal akart írni. A Papok, vasárnapok volt az első lépcső. Majd a nagybirtok és a cselédség küzdelmét ábrázoló Anyaföld, s a fel- emelkedéssel leszámoló, a paraszti világhoz való hűségét kifejező Szakadék című regénye következett. Legnagyobb műve: a Talpalatnyi . föld. Ahogy Czine megjegyzi: „kedvvel, lendülettel írt; most csakugyan csak a saját lelkét kellett megzenésítenie”. Tamási Áron Ábelének, Móricz „boldog” emberének harcosabb paraszti testvére lett Góz Jóska, Szabó Pál regényhőse, ki olyan asz- szonyt kap (Juhos Marikát), aki körül a „szegénység is megszépül”. Számos szál fűzte Szabó Pált Kecskeméthez, Bács megyéhez. A Szépülő szegénység című könyve a Duna—Tisza köze homoki világát idézte. „Itt nagyon kell hinni valamiben. Ebben a sívó világban derűs szemlélődés és megdönthetetlen hit nélkül élni nem lehet, de nem is érdemes” — írta. Gyakran járt Kecskeméten. Czine Mihály szép könyvet írt Szabó Pálról, melyet így fejez be: „Talán csak Farkaslaka székely népe öltözött ennyire fekete gyászba, mikor Tamási Áront temették. S Balmazújváros, az Alföld parasztsága, mikor Veres Péter halálhírét vette. Most már csakugyan nincs tovább. Minden kör bezárult.” Szekér Endre Seres Sándor: Fa Gál Ferenc: Éjszaka van Éjszaka van. Fuldokolnak a kertek a csillagokban rakétatűz serceg a Hold pislogó petróleum lámpa fordítom arcom régen-holt apámra szavát lesve és mozdulatát kérve oldódva zuhan rám fekete kéve. Hallod apám? (jaj, sohase tegeztem) lovaid ime megtapodják testem ökreid szarvát beleimben érzem kifent kaszával üldözöl az éjben engem, a véznát, kit sohasem vertek. Éjszaka van. Fuldokolnak a kertek az osztagokba izzó nyilak vernek kis vasbotodat mért dobod utánam reszketve emeltelek fel az ágyban. Köszönöm fiam! Csak ne mondtad volna mint kivert kutya üvöltök a •Holdra törött testedtől véres lett a paplan hófehér ing és vasalt nadrág rajtam vállamon kapa, bámulok az éjbe oldódva zuhan rám fekete kéve. Madárszemű csönd, bogár-parány álom sétálgatok fehéren izzó tájon fehér öklű nyár, fehér fény-gerezdek fehér fogsora fehér reggeleknek fehér inged holttested csont-bőr vázán s a fájdalom, az egy-tömb-fehér márvány fehér koporsód tejködökben úszva fehér lovad a fehér halált húzza fehér galamb, kit fehér vércsék vernek ... Éjszaka van. Fuldokolnak a kertek, zöld-pikkelyes fák arcomra lehelnek kékre veri a szél ujja a szilvát az eget bronzból gyúrt felhők borítják csizmád koppan, a botot is letetted barázdák alatt simul már a tested vergődsz a csönd jéghideg katlanában s nem érdekel, hogy fölötted virág van lovaid szügyig gázolnak a sárban. Hallod apám? Engem itt jégeső ver tüzes orrlyukú bivaly-bika öklel öntött-vas lapok a mellemet nyomják alázatban vagyok hasonló hozzád. S te mégis versz ostor-vékony karoddal csontos hátamat döngeted a bottal habzó kutyákat uszítasz utánam kaszával üldözöl az éjszakában bár az enyészet, mintha selyem szállal immár szorosan körülfont magával. Éjszaka van. A kertek fuldokolnak a fűben gyíkbőr, bogár-hulla rothad folyékony sárgaréz ömlik a tájra fordítom arcom régen-holt apámra szavát lesve és mozdulatát kérve oldódva zuhan rám fekete kéve .. A hazánkba látogató írók, tudósok, művészek közül egyre többen és mind gyakrabban látogatnak egy-két napra Kecskemétre, Bács-Kiskun megyébe. Hasznosan és kellemesen töltötték az időt — így összegezik véleményüket — többet tudnak rólunk, magyarokról, társadalmi rendszerünkről. Jó előkészítés, szervezés esetén az itt élő alkotók számára is előnyösek lehetnek ezek a találkozások. Az új ismeretség révén szélesedik a látókör, új barátságok szövődnek, gondolatok termékeny cseréjére nyílik alkalom és nem utolsósorban eredményeinkről is tájékozódhatnak a vendégek. így történt ez legutóbb is, amikor a Forrás szerkesztőségének a meghívására négytagú romániai íróküldöttség tartózkodott Bács-Kiskun megyében. Lapunk munkatársa is találkozott a delegációval. Megkérte Aurel Rau és Létay Lajos főszerkesztőket, hogy válaszoljanak néhány kérdésre. Szívesen rendelkezésre állnak — mondták — de szeretnék mindenekelőtt közösen kifejezni köszönetüket a küldöttség valamennyi tagja nevében, a kedves és szívélyes fogadtatásért. Megígértük, hogy eleget teszünk a kívánságnak és leültünk beszélgetni, előkerült a papír és ceruza. Előbb a Steaua főszerkesztőjét „ragadtuk ki” a búcsúztatásukra összegyűlt társaságból. AUREL RAU Nehezen indult az eszmecsere. Vendégünk kollégáival előző este Bozsó János festőművész műtermét kereste fel és minduntalan ottani élményeire hivatkozik. Dicséri a kvalitásos művészt, s remek gyűjteményét. — Hazánkban kevesen ismerik a modern tördelésű, kéthetenként megjelenő Steaua-t. Mutassa be ezt, az ön által szerkesztett irodalmi és művészeti lapot olvasóinknak. A számítás bevált. Munkájáról szívesen szólt „negyvenes”, markáns arcú vendégünk. „Sínen vagyunk”, kezdődhet az interjú. — 1948-ban alapították folyóiratunkat. Neve, magyar fordításban „csillag”-ot jelent. Számos fiatal, tehetséges íróember élt Kolozsváron. Szólni akartak, megjelenési lehetőséget kerestek. A művelődéspolitika akkoriban az áttételnélküli, direkt valóságábrázolást tckintrttc egyedül célra vezetőnek és hamarosan tapasztalni kellett a sematizmus előretörését. A pillanat nem kedvezett a sokszínűségnek, a formai kísérletezéseknek. A folyóirat két évtizeden keresztül arra törekedett, hogy tágítsa a szellemi látókört, különböző stílusú, haladó gondolkodású írók fóruma legyen. Különösen 1955 táján kísérte siker szélesebb alkotói bázis megteremtésére irányuló fáradozásainkat. Mi közöltük először újra néhány olyan nagy írónak, költőnek alkotásaiból, akiket néhány esztendeig mellőztek vagy maguk húzódtak félre valamilyen okból. Lapjaink arra törekszenek, hogy minél gyorsabban növeljék olvasóközönségüket. Egy-egy folyóirat nem felelhet meg maradéktalanul az emberek eltérő műveltségi szintjéből, ízléséből adódó valamennyi kívánságnak. Mi szívesen helyt adunk a modernebb irányzatokat képviselő műveknek, ha az írások mondandója nincs ellentétben társadalmunk érdekeivel. — Tudunk arról, hogy hét verseskönyv után a közeljövőben prózai kötettel jelentkezik. Mosolyog. — Valóban, új könyvem címe: Próza. De ez afféle ,.beugratás”, régi nosztalgiám teljesülése. Tulajdonképpen már folyóiratokban publikált esszéimet, tanulmányaimat gyűjtöttem össze ebbe. Ha már itt tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy versesköteteim közül különösen három kedves számomra. Ügy érzem, különböző időszakok jellegzetes állomásai. A szent tüzek 1957-ben, A csillagok játékai 1964-ben és a legújabb, A torony órával, nemrégen került a könyvesboltokba. — Román folyóiratokban találkoztunk műfordításaival is. — Érdekel a kortárs-írodalom. sokat fordítok. Most esszékötetet is tervezek három Nobel-díjas költőről. — örömmel láttuk, hogy magyar szerzők tolmácsolására is vállalkozik. — Nagyra becsülöm a magyar irodalmat, különösen a XX. századi költészetet. Az európai nagy költészetek egyikének tartom. Figyelemmel kísérem a Romániában élő magyar nemzetiségű írók munkásságát is. Neveket sorol hosszan. Jól ismeri alkotásaikat. A Steaua majd mindegyik számában olvashatunk magyar szerzőtől írásokat: hivatalból is, főszerkesztőként is számon tartja a legtehetségesebbeket. LÉTAY LAJOS Szinte hihetetlen, hogy ötven esztendős. Fáradhatatlan, fiatalos mozgású. Közéleti ember, a szó legjobb értelmében. Tizennégy esztendeje áll az Utunk szere kesztőségének az élén. Korábban a kolozsvári színházban irodalmi titkárként szerzett érdemeket. Janárem - bér eredetileg. Hosszabb ideig a Román írószövetség al- elnökeként is tevékenykedett. — Máskor is járt Kecskeméten, ismeri gondjainkat, örömeinket, tud viszonyítani: milyen, tapasztalatokkal távoznak most? — Itt tartózkodásunk rövid időszakában is megállapíthattuk, hogy ez a megye, ez a város a gazdasági, kulturális erőfeszítések mellett a kultúra, az irodalom területén is szépen fejlődik. Példamutató kezdeményezésekkel ismertettek meg bennünket vendéglátóink, akik a nehézségeket sem titkolták. Tetszik a Forrásnak az a törekvése, hogy igyekszik kapcsolatot tartani a környező államok irodalmi életével. — Üjabban több könyvtárban meglelhetők az Utunk példányai. Mi a véleménye a lap magyarországi terjesztéséről? — Kecskeméten többen ismerik folyóiratunkat. De ez nem általános jelenség. Még az iróbarátok közül is kevesen forgatják. Romániában meglehetősen népszerű. Még nyáron is 10—12 000 példány fogy el egy- egy számból. — Örömmel láttuk, hogy milyen jó az összhang a két szerkesztőség között — Hagyomány ez nálunk. Nagyjából azonosak irodalmi, esztétikai elképzeléseink. Nyugodtan mondhatom, baráti a viszony a két redakció között, amit ez. a közös tapasztalatcsere is bizonyít. — Foglalja össze — legyen szíves — az Utunk legfőbb törekvéseit — Jelen vagyunk Románia irodalmi életében. Figyelnek ránk. Szerkesztőségünk ugyanakkor a magyar nemzetiségű irodalom műhelye. Feladatunknak érezzük, hogy a román írók, költők legjobb alkotásait magyar nyelven tolmácsoljuk és egyidejűleg a magyar- országi irodalom kimagasló teljesítményeivel megismertessük olvasóinkat. Ezek a célok nem újak. Régóta ezeknek az elveknek megfelelően dolgozunk — hol jobban, hol rosz- szabbul — de mostanában egyre több bátorítást kapunk: jó úton járunk, — Tervei? — Külföldi utazásaimról készített jegyzeteimet rendezem sajtó alá. Remélem, ez évben nyomdába adhatom az új könyvet. > H. N.
