Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-19 / 221. szám
Világ Drolet^rial, egyesületek! XXVI. évi. 221. szám Arat 1 forint 1971. szeptember 19. vasárnap . Kedvez az fdőfárás A közeli napokban lehullott csapadék kedvezőbb lehetőséget teremtett arra, hogy megyeszerte meggyorsuljon a talajmunka a szövetkezeti gazdaságokban. Erre annal inkább szükség van, mivel több mint 200 ezer hold kenyér- és takarmánygabona magágyból e hét végéig csupán 90 ezer holdat tudtak előkészíteni. Az elmaradásban része van a hetvennapos aszály alatt szinte kőkeménnyé vált, rendkívül nehezen megművelhető talajnak, de a krónikus alkatrészhiánynak is, amely az elhasználódott gépek javítását, működtetését akadályozza. Ennek olyan kirívó példái találhatók, mint a bugaci Béke Tsz esete, amely DT típusú erőgépéhez hónapok óta hiába keresi a lánchordókocsit, nem kap. Az AGROKER-nél vásárolt külföldi gyártmányú munkagéphez pedig, amikor már a MEGÉV-nél is érdeklődött a szövetkezet megbízott szakembere, azt a felvilágosítást kapta, szerezzen az NDK-ból. Az aszály okozta tömeg- takarmány-hiány miatt döntő jelentősége van annak, hogy a gazdaságok Szerdára összehívták az írszásiyiést minden szántóföldi és kertészeti mellékterméket, hulladékot télre tartósítsanak, és minél több őszi takarmánykeveréket vessenek. Megyeszerte nagy ütemben folyik a silózás. Az előirányzott, mintegy félmillió köbméter silótakarmánynak csaknem felét már tartósították a mezőgazdasági üzemek. A kukorica betakarítása viszont elég lassan indult meg. E hét végéig csupán 5 ezer holdról takarították be a kukoricát. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1971. szeptember 22-én, szerda délelőtt 11 órára összehívta. Mag az idén elkészül a kecskeméti tejüzem Az év hátralevő részében. illetve a következő esztendő eleiétől a tej- és tejtermékellátás javulását ígéri Bács-Kiskunban az a felkészülés. amelyet a Csongrádi, valamint a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat hajt végre. Kecskeméten rövidesen átadják rendeltetésének a kivitelezők a nyolcvanmillió forintba kerülő tejgyárat, amely a város úgynevezett déli iparnegyedében épült fel. A gépek már a végleges helyükön állnak, a munkások a belső szereléseket végzik. Az utolsó simításokat az üzempróba, a „bejáratás” időszaka követi. Az új üzem vezetői arra törekszenek, hogy a fél- és egyliteres polietilénzacskókba csomagolt tejet decemberben a kecskemétiek, kiskunfélegyháziak, lajosmizseiek és a tisza- kécskeiek asztalára tehessék. A tervek szerint tavasztól az iskolákat is kiszolgálják — kétdecis műanyag pohárba adagolt tejjel és kakaóval. A tanulói? egészségesebb reggekztetésének, illetve tízóraiztatAának gondolata a Csongrád megyei Tejipari Vállalat bácsbokodi üzemét foglalkoztatja. Elsőnek a helvbeli gyerekek juthatnak hozzá a kétdecis adagokhoz. Az. .iskolóa tejet” október 1-től a Bácsbokodi Általános Eogvsszlási é' Értékesítő Szövetkezet hozza forgalomba annak a mpg^'iaryod'snak az értel- reéuen amely a gvár és a~ ÁERS7, között születel* IC^sőt.b Baján és a körm'e ZO «v/int/a-n "h-* ! vezetil? ezt a várva-vártj szolgáltatást. A megye déli részét ellátó üzem az eddigi — kannás és palackos csomagolású — választékot január 1-től fél- és egyliteres műanyag tasakos tejjel egészíti ki. Naponta mintegy kétezer liternyi tejet szállítanak ebben a csomagolásban az üzleteknek. h. r. Csengődön az Aranyhomok Szövetkezetben kedden kezdték meg az Ezerjó szüretelését. Szőlőből közepes, téli almából gyenge termést várnak. Meggyorsult a munka a szakmári Petőfi Tsz-ben, ahol az előző évhez képest előnyhöz jutottak a talaj- munkában és a vetésben. A jövő hét végére földbe teszik az őszi árpát és október második felére a búzát is. Három gyár, az ercsi, a kaposvári és a szolnoki dolgozza fel az 5 ezer hold megyei cukorrépa-terület termését, melynek átvételét a homokhátsági, a bácskai és a Duna menti körzetben megkezdték. A gyártás mind a három üzemben a jövő héten indul. K. A. Fagyaszd ák a paprikát és a szilvát Az időjárás ősziesre fordulásától független, állandó hőmérsékletű termekben dolgoznak a munkások a hűtőházakban. A hatalmas bajai üzemben, ahol tavaly csaknem kilencszáz vagonnyi gyorsfagyasztott árut állítottak elő, most a paprika és a szilva feldolA pritaminpaprikát csuinazzak a fehérliiipcnyes, „növérkendös” lányok. gozásának idénye tart. Az idén 50 va„ a fagyasztott, kockára vágott pritamin- paprikát készít a Magyar Hűtőipar Bajai Gyára. A termék zömét tőkés államoknak adják el. A legjelentősebb megrendelő közülük Svédország. A mirelité szilva ezzel ellentétben a belföldi fogyasztók asztalára kerül. A Bajai Állami Gazdaság szállítja a gyümölcsöt, amelyből naponta négy vagonnal dolgoznak fel az üzemben. Válogatás a futószalagon utazó szilvarctcgből. Közös közleményt adlak ki a Brezsnyev-Sraniil-taiálkszóról Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB főtitkára és Willy Brandt nyugatnémet kancellár szombaton délelőtt — a nyugatnémet delegáció hazautazása előtt — VIRAGOS KECSKEMÉT Pásztor Zoltán felvételei harmadik, s egyben utolsó megbeszélésére ült össze. A két államférfi pénteken összesen 7 órán át tanácskozott a Fekete-tenger mentén fekvő festői üdülőd helyen, Oreandában. Nyugatnémet források szerint e 7 órás megbeszélésekről Brezsnyev és Brandt 3 órán át négyszemközt tárgyalt. Az SZKP KB főtitkára és a nyugatnémet kormányfő, valamint a szovjet és a nyugatnémet tanácsadók zöme pénteken délután sétahajózást tett a Feketetengeren. A Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság nemzeti zászlójával fellobogózott fehér jacht a krími partok közelében cirkált, s Jalta kikötőjébe is befutott. A két államférfi e sétahajózás közben oldott hangulatban folytatta eszmecseréjét. Bár a tárgyalások részleteit egyik fél sem fedte fel, szovjet és nyugatnémet szóvivők sejtetni engedték, hogy a pénteki konzultációk homlokterében az európai biztonsági konferencia és a Nyugat- Berlinről szóló négyhatalmi megállapodás állt. A sétahajózás után, pénteken este nem tartottak további megbeszéléseket. Brandt kancellár pénteken délután nyugatnémet újságíróknak’ úgy nyilatkozott, hogv Brezsnyev főtitkárral folytatott megbeszélései „tárgyilagos”, de fesztelen légkörben” zajlottak le. A kancellár a nyugatnémet televízió Oreandában tart' ■’•odó tu a ''.(tójának ir nyilatkozott. Interjújában, leszögezte, hogy a „konkrét és zökkenőmentes” megbeszélések lehetővé tették annak megállapítását, hogy a tárgyalófelek között mely pontokban teljes az egyetértés, s milyen további lehetőségek kínálkoznak az együttműködés elmélyítésére. A bonni kormányfő megfogalmazása szerint Brezsnyev a pénteki konzultáció során hangot adott véleményének, hogy jövőre sor kerülhet az európai biztonsági konferenciára. A kancellár azonban úgy vélekedett, hogy 1972-ben csak „előkészítő konferenciát” tart lehetségesnek. A TASZSZ gyorshírben jelentette, hogy szombaton megtörtént a zárótalálkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Willy Brandt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja között. A találkozón befejeződtek az őszinteség és a kölcsönös megértés szellemében folytatott konstruktív megbeszé'ések. A megbeszélésekről közös közleményt adtak ki. A Brandt vezette nyugatnémet delegáció szombaton a kora délutáni órákban utazott vissza az NSZK-ba, a nyugatnémet Bundeswehr Boeing—707 típusú különrepülőgépén. A bonni repü'őtéren Willy Brandt röviden nyilatkozott a nyugatnémet tv-nek és rádiónak, majd még a repülőtéren tájé’-ózta tta Walter Scheel küüivvm'n^Ttert utazásának eredményeiről. l Al 15TA M U N;KA $ PA'fTT BA'CS M* t SK UN M EC-V £ Iß »ZOTfi AÍO‘A> M k'.L A PJ A,