Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-02 / 206. szám

Kéktüzű briliánsok Coco Chanel, a nemrég elhunyt francia divatter­vezőnő a húszas években átütő sikert aratott új öt­letével: a drága, valódi ékszerek helyett, olcsó után­zatokat csinált, és ezzel megteremtette a bizsu di­vatját. A drágaköveket színezett üveggel, az aranyat fémmel pótolták, és a dolgozó nők számára addig csak áhított ékszerek nyomban elérhetőkké váltak. Ugyanebben az időben egy kis csehszlovák köz­ségben, Jablonecben, háziiparszerűen kezdtek az ott- lakók divatékszer készítésével foglalkozni. Az azóta várossá fejlődött falucskából a világ minden részé­re ejutnak a nagyszerű, híressé vált ékszerutánzatok. Film- és színházi szakemberek pedig együttesen vallják: az innen származó, briliáns hatású üveg­ékszerek nagyszerűen helyettesítik az eredetit. A hűvös kéktüzű gyémántok egy-egy különleges darabját valaha királyi, cári koronákba foglalták, elnevezték, köréjük legendák fonódtak. A briliánsok azóta „földre léptek”. Hazánkban az Állami Pénzverdében egy belga cég megrendelé­sére havonta tíz-tizenkétezer ékszer díszítéséhez al­kalmas briliánst csiszolnak. A rendkívül nagy fi­gyelmet igénylő munkát tapasztalt szakemberek irá­nyításával főleg fiatalok végzik. A változatlanul di­vatos. hangulatos bizsuk mellett manapság egy-egy családi ünnepen egyre többen ajándékoznak egy­másnak, valódi briliánssal díszített ékszereket. Igaz, áruk még mindig magas, de már nem elérhetetlenül. A kéktüzű kövekből készült gyűrűk már egyre több asszony és leány kezét díszítik. — sclmcci — Az őserdők gyengéden A gorilla nyomasztó ál­mok és rémtörténetek eset­len szörnyetege. Előreugró szemöldökű, otromba gyil­kos. aki állítólag abban leli élvezetét, hogy ragyo­gó szépségű fiatal hölgye­ket rabol el, vagy békés utazókat szaggat darabok­ra... Legalább is a bor­zongató legenda ezt tartja a gorilláról, a leghatalma­sabb fajta majomról, leg­közelebbi rokonunkról az állatvilágban. Mindez azonban távol áll a valóságtól — állítják napjaink zoológusai, akik az elmúlt évtizedben végül is megtudták az igazságot. A hatalmas mellkas, a ko­mor tekintet és a vicsor­gó fogak mögött gyöngéd és érző természet rejtőzik, Ha eredeti környezeté­ben, az egyenlítői Afrika esőáztatta erdejeiben há­borítatlan élhet, a gorilla a legszelídebb, legbékesze- retöbb teremtmények közé tartozik. Legfeljebb 30 ta­gú, gondtalan törzseikben azzal töltik napjaikat, hogy teletömik magukat zsenge növényekkel és gyökerek­kel, jókat alszanak és így légynek sem ártva élvezik az életet. Még esetleges idegen támadás esetén is hajlamosak az „élni és élni hagyni” békés elv alkal­mazására. Az elmúlt évben egy el­szánt angol kutatónö sér­tetlenül tért haza, miután három évig Közép-Afrika vad gorillái között élt. Be­számolt arról, hogy két­ezer órás közvetlen megfi­gyelése alatt — gyakran volt olyan közel hozzájuk, hogy megragadhatták vol­na — összesen nem egé­szen öt perc volt az, amit „házigazdái" részéről ag­resszív, ellenséges visel­kedésnek nevezhetne. Egy­szer öt félelmetes, felnőtt hím gorilla valóban együt­tes támadásra készülődött. fenevada — érző lélek?.. A rettenthetetlen kutatónő azonban a nála csaknem egy méterrel magasabb ve­zérrel szemben kiterjesz­tette karjait és ezt kiáltot­ta: „Hu!” — A megdöb­bent támadók megálltak, és mind az öt újra tisz­tességesen viselkedett. Ezt megerősítette G. Schalter kutató is, aki 1959-ben kezdte meg a go­rillák első, valóban tudo­mányos megfigyelését. A csaknem két méter magas és 200—250 kilo­grammos felnőtt hím goril­la tízszer olyan erős mint az átlagember. Felemel­kedve és vaskos karjait az égnek tartva sokban ha­sonlít a 15 méter magas képzelet, illetve egy régi, nagysikerű film által szü­letett King-Kong nevű szörnyeteghez. Schaller azonban megbizonyosodott, hogy a gorillák inkább ar­ra használják erejüket, hogy elkerüljék a bajt, nem hogy keressék. Sokszor, amikor közele­dett feléjük, a törzs ren­dezetten visszavonult, csak a király állt mozdulatlan. Majd szembenézve az „el­lenséggel” bokrokat tépett ki és hajigáit fel, dobként visszhangzó mellét verte, megmutatta félelmetes fo­gait és oly retteneteseket üvöltött, hogy még a kör­nyék elefántjai is megré­mültek. — „Mesteri trükk — vonta le a következte­tést Schalter. — Ügy lát­szik, viaskodik bennük a kötelességérzet és a mene­külési vágy. Es feszültsé­güket ezúton vezetik le.. Sok szakember egyetért dr. Lánggal, aki ezt állít­ja: „A gorillák az állat­kertben való életben tartá­sának titka az, hogy em­berként bánjunk velük,■dé­delgetett emberként. A megértés és a gyengéd­ség kifizetődik.. A PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE Szerkesztette; Pavlovits Miklós Foto: Tóth S., Walter P.. MTI Arcok, mosolyok a „Duna mellőr Az NSZK-ból érkezett herlimgeni együttes férfi­tagjai a kalocsai parkven­déglő teraszán összetoltak négy asztalt és körbeülték. A hangulathoz illően ha­marosan énekelni kezd­tek. Hans, figyelemre mél­tó „sörtekintélyével” arról próbálta meggyőzni a csi­nos pincérnőt, hogy Ma­gyarországon túl kicsire méretezték a söröskorsó­kat. „Akkor ne sört igya­nak, hanem fütyülős ba­rackpálinkát!” — vágott vissza az élelmes felszol­gáló. Két üveggel került az asztalra. Az egyikkel meg­itták, majd Hans a tol­mács útján ismét sört ren­delt, mivel a tüzes víztől a fellépés előtt nem akar­nak meggyulladni. Akkor — „Nicht lesz tánc” — haj­togatta. A kalocsai szabadtéri színpadon a nagy teljesít­ményű reflektorok a bok­rok és fák természetes ku­lisszája mögé is nappali fényt varázsoltak. Az ökö- ritófülpösi Fergeteges tánc- együttesből két legénynek megtetszett egy szalmaka­lapos kislány és barátnője. Melléjük telepedtek. — Ezek oroszok — szól egyikük. — Nem, németek — vá­laszol a másik. — Jó lenne velük megis­merkedni, oroszul biztosan beszélnek. — Te voltál jeles orosz­ból, kérdezz te! — Én is jeles voltam — szólalt meg gúnyosan a Romániából érkezett job­bágytelki kislány — ma­gyarul Két francia fiú tanácsá­ra Colette-t kerestem meg. Hogy miért? „Kiváló tán­cos, rossz tanuló, aranyos ember és ősztől a párizsi Sorbonne egyetemen a szláv népek művészetét ta­nulmányozza” — mondták. „Ha rossz tanuló, akkor miért jár egyetemre?” — kérdeztem, ö felkacagott és közölte, hogy három balkáni nyelvet kiválóan beszél, de matematika ta­nára a nehéz példák meg­oldásakor ezt nem respek­tálja. Így minden évben kénytelen matematikából pótvizs gázni. Helena a lengyel Barát­ság táncegyüttessel Lysa Gorából érkezett a Duna mellé, ö volt a filmesek és a fotóriporterek kedven­ce. Érezni lehetett — ha a zsűri a pontozásnál nem is vette figyelembe a női szépséget —, hogy bájos kedvességével a verseny­ben élen jár. Magát a fesz­tivál megszemélyesítőjét látták benne. Egy problé­ma akadt csak. Helena szemérmes volt és nem en­gedte magát lefényképezni. Kezével eltakarta az arcát a lencsék elől. Az egyik fotós nem kérlelte, hanem készenlétben tartva gépét csendesen várt. Helena egy idő után szelíden felnézett és a vele szemben álló fo­tós megértését mosollyal viszonozta. Ekkor villant a Cs. K. A nagy komikus — Bourville — emlékére Bourville, az ez év ta­vaszán elhunyt nagy fran­cia komikus, az utolsó év­tizedek egyik legeredetibb és legnépszerűbb filmszí­nésze volt. Eredeti neve André Raimburg, művésznevét csupán első nagy sikerei után vette fel. Sajátos egyénisége, jellegzetes arc­játéka kitűnő lehetősége­ket nyújtott számára az együgyű francia kispolgár megjelenítésére, de a kü­lönféle jellemű vígjátéki hősök alakításában is ma­radandót alakított. Az öt­venes évek nagy szerepei­ben, A három testőrben, a Huszárok őrmestereként az Átkelés Párizson kis­emberének alakjában új színekkel gazdagította a francia filmvígjátékot. Em­beri és színészi nagyságát azonban a komoly alkotá­sok is, mint például a szö­vetségesek normandiai partraszállásáról készült Leghosszabb nap, vagy a Nyomorultak című filmek­ben mutatott alakítások is jól bizonyítják. Halála előtti utolsó film­szerepére Marcel Camus, a Fekete Orpheus világhírű rendezője kérte fel — és az elkészült Leon és az At­lanti fal című alkotás — Bourville-ra emlékezve — hazánkban is bemutatásra kerül. A film a második világ­háború alatt játszódik Fran­ciaországban, pontosabban a németek által megszállt Normandia egyik festői kisvárosában. Itt éli nap­jait Leon Duchemin — Bourville, a vendéglős nő­vérével és egyetlen leá­nyával. Életének egyetlen célja, hogy házuk békés kispolgári nyugalmától tá­vol tartsa a háború zűr­zavarát. Amint azonban ez a vígjátékokban általában lenni szokott, egy várat­lan fordulattal minden visszájára fordul — ami­kor egy angol pilóta az égből egyenesen Leon lá­nya, a szép Juliette ágyába pottyan. Ez az esemény, valamint Rommel tábornok közelgő látogatása megváltoztatja alapvetően gyáva és ügyet­len hősünk sorsát. A ven­déglős egyszerre a titkos ügynökök veszélyes életére kényszerül. Hitler titkos csodafegyverének, a V—1 rakéták kilövőállásainak térképével Londonba kell utaznia. Itt tisztázni kény­telen magát a ráterelődő gyanú alól, majd különle­ges kiképzésben részesül­ve, ismét visszadobják az Atlanti fal túlsó oldalára. A nehézségek és a za­varos, vígjátéki és drámai helyzetek sorsa azonban otthon sem kíméli jobban León idegrendszerét. Bör­tönbe kerül, majd újabb és újabb bonyodalmak nyo­mán ismét menekülnie kell. Az igényes rendezői mun­ka, Bourville, a történelem viharaiban ide-oda hány­kolódó kisembert megfor­máló ügyefogyottsága igé­nyes alkotást eredménye­zett — méltó búcsúzásként gazdag színészi pályájától. Pavlovits Miklós A kényszerűségből nevetésre fakadó kisembert senki sem tudta jobban megjeleníteni

Next

/
Thumbnails
Contents