Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-15 / 217. szám

1971. szeptember 15, szerda 5. oldal Sikerül-e a szükséges szemléltetőeszközök beszerzése? A szaktantermi oktatás kísérlete Kecelen A soitvadkerti általános Iskolában a múlt év szep­temberében bevezetett szaktantermi oktatás sike­rei felkeltették megyénk pedagógusainak érdeklődé­sét. A sok-sok látogatás, tapasztalatcsere, a szakmai értekezleteken elhangzott ismertetések, elemzések nyomán egyre több községi és városi tanintézetben fog­lalkoznak a gondolattal, hogy a vadkerti tapasztala­tok felhasználásával meg­próbálkoznak a kabinet­rendszer alkalmazásával. A kiskőrösi járásban ért­hetően még erősebb a soit­vadkerti példa hatása. Így természetesnek tűnik, hogy a szomszédos keceli iskola központi épületében ez év őszétől a gyerekek immár ugyancsak óráról órára vál­togatják az osztályterme­ket. « Az általános iskola igaz­gatóságának azonban sok­kal bonyolultabb körülmé­nyek között kell megoldani az új oktatási rendszerre való áttérést, mint Solt- vadkerten. A fő probléma az osztálytermek szétszórt­ságából következik. A köz­ponti tanintézethez tartozó, a község különböző részein található kántor-, solymár-, óvodai-, tornyos- és a ko­vács-iskola épületeiben ugyanis még 14 tanterem­ben folyik oktatás. A több mint 80 nevelőt egyesítő népes tantestület csaknem 1400 gyermek tanulását irá­nyítja — összesen 32 osz­tályban. Ezzel szemben az újnak mondható, alig tíz­éves központi iskolában csupán 13 tanterem talál­ható. * — Ezen okok következ­tében — mondotta beszél­getésünk során Udvarhelyi István igazgatóhelyettes — csak részlegesen valósíthat­tuk meg a szakrendszerű oktatás bevezetését. A köz­ponti iskola tantermeiben — lévén a felső tagozatban évfolyamonként 5—5 ta­nulócsoport — csupán a hetedik és nyolcadik osz­tályosokat tudjuk foglalkoz­tatni. fgy a szaktantermi tanítás csupán rájuk terjed ki, hiszen a községben szét­szórt iskolákban tanuló ötö­dik és hatodikos gyere­Művésztelep a „sziklasivafep“ „Felöltöztetik” és bevon­ják az idegenforgalomba a Balaton-part „fehér folt­ját”: az északi partvidék Tihany tói Révfülöpig hú­zódó 20 kilométeres szaka­szát. Ezen a vidéken évti­zedekkel ezelőtt letarolták az erdőket, és szabad utat nyitottak az eróziónak, amely nagymérvű talaj- pusztulást okozott. A nagyszabású munka első lépéseként megkezd­ték a „sziklasivatag” feltö­rését. E feladattal helyen­ként még a legerősebb traktorok sem tudtak meg­birkózni, ezért robbanó­anyagot is használtak. A területre őszibarack-, man­dula- és cigánymeggyfákat, valamint levendulát tele­pítettek. Kiliántelepen kap majd helyet a magyar képzőművészek első bala­toni művésztelene. Zánkán építik fel — 300 millió fo­rintos költséggel — az or­szág legnagyobb úttörő­üdülővárosát. kék semmiféle formában nem váltogathatják az osz­tályokat. A felső tagozat két osz­tályát érintő kabinetrend­szer szerves egységet alkot. A szükséges átalakítások és a tárgyi feltételek meg­teremtése azonban a tanév megkezdésére halasztódott. — Igen — magyarázta Udvarhelyi István —, ne­hézségeink vannak a szem­léltetőeszközök beszerzé­sében. A nyári szünidőben el kellett végeztetnünk az iskola tetőzetének nagyará­nyú javítását, mert a télen már jócskán átázott. Aztán sokat szaladgáltunk a ka­zánház hibájának elhárítá­sa ügyében — eredményte­lenül —, és ezért kevesebb időnk és energiánk maradt a felszerelés bizony nem egyszerű úton végbe menő beszerzésére. A termek el­sötétítése, a gyerekek ka­bátjainak állandó elhelye­zése is várat még magára. A járási művelődésügyi szervektől ötvenezer fo­rintot kaptunk szemléltető­eszközök vásárlására. Ez természetesen nem fedezi a tervezett kiadásokat, de ha a nagykereskedelmi vál­lalat nyomban szállítaná a megrendelt eszközöket, ak­kor az eredményesség alap- feltételeivel már rendelkez­hetnénk. • Az iskola igazgatóját, Nagy Sándort az áttérés indokairól faggattam. El­mondotta, hogy a modern, jól felszerelt tanintézet egy­részt kedvező adottságokat kínált a szaktantermi okta­tás bevezetésére — más­részt pedig a tanulócsopor­tok nagy száma kényszerí- tőleg is hatott. Az osztály- termek kihasználtsága ugyanis az új rendszer nyo­mán megnövekszik. — Való igaz, hogy még sok a csiszolni, javítaniva­ló a keceli kabinetoktatás alig egyhetes gyakorlatán — tette hozzá Nagy Sán­dor. — Az első tanítási na­pok tapasztalata szerint a gyerekek nem idegenked­nek a földrajz, magyar, tör­ténelem és a többi szak- tanterem felkeresésétől. Sőt. Nagy lelkesedéssel lát­tak hozzá a gyűjtő mun­kához, hogy a falakat minél szebb, hasznosabb, a szak­jellegnek megfelelő díszítő, illetve szemléltető képek­kel, tárgyakkal díszíthes­sék. Néhány hét múlva az egyszerű, fehérre meszelt falú osztálytermek valóban az illető tantárgyak „szel­lemét” sugározzák majd. * A soitvadkerti kabinet­rendszer egyik legfontosabb tapasztalatát így fogalmaz­hatnánk meg: Az áttérés előnyei csak abban az eset­ben feledtetik a gyermekek vándoroltatásából követke­ző hátrányokat, ha az op­timális tárgyi feltételek, a célszerűen hasznosítható, korszerű szemléltetőesz­közök segítségével az egyes órák hatékonysága megsok­szorozódik. A keceli pedagógusok jól ismerik ezt a „törvényt”. Mégis úgy gondolták; be­levágnak a kísérletbe és „menet közben” tökéletesí­tik az iskola berendezését. Kockázatos vállalkozás. De ha a községi tanács és a járási művelődésügyi osztály hasonlóképp tisz­tában van a modern szem­léltetés alapvető fontossá­gával, bizonyára segít a tanintézet gondjain. És ez esetben bizonyára sikeres lesz a szaktantermi oktatás rendszere Kecelen is. Pavlovits Miklós ■«waomwwwi Mondanunk sem kell, hogy a vad oroszlán erre az erélyes hangra azonnal megfordul, és visszabújik a függöny mögé. A függöny mögül azonban, ugyancsak erre az erélyes hangra, megjelenik a már ismert kis köpcös, és egyenesen az ágáló Vég elvtárs felé tart. — Megpróbálja leszerelni ellenkezését. — Vég elvtárs, Vég elvtárs! Garantálom, hogy nem lesz semmi baj — mondja Darnógyöngyei. Aztán úgy, hogy a Vég elvtárs körül ülők lehetőleg ne hallják: — Ez nem olyan oroszlán. — Nem érdekel. A szabály az szabály. Oroszlánpro­dukciót csak vaskerítés mögött lehet csinálni. Állítsák föl a vaskerítést. — Képtelenség. — Miért? — Ott lett hagyva Kunbaián. — Ja kérem, ha maguk elhagyják a szerszámaikat! — Nem hagytuk el. Eladtuk a MÉH-nek. Vég elvtárs idegesen feláll a helyéről és elindul kifelé. — Nekem elegem volt ebből az egészből. Legyen szíves igazgató elvtárs, holnap délelőtt jöjjön be a hi­vatalomba, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Ez az utolsó mondat Darnógyöngyei számára szinte végzetesen érthető, és komor tartalommal teli. Meg­vető pillantással, egy legyintéssel és egy sóhajjal meg­indul vissza a porondkapu felé. Amikor odaér a füg­göny mögül nagy érdeklődéssel figyelő társasághoz odaveti nekik: — Hajtsátok meg! — Az oroszlánszám elmarad? — kérdi Luciánó. — El. — Akkor te következel —, mutat igazgatójára Lu­eiánó. — Én is elmaradok. Odakint fütvül a közönség, mert üres a porond, nem történik semmi. Dürnn.oyöngvt^j. rári vralcoffok a tá.rs.nlatrai Doris Dejaco TIT Az irodalmi és nyelvi szakosztály tervei Elkészült a TIT Bács- Kiskun megyei irodalmi és nyelvi szakosztályának 1971/72. évi munkaterve. Októberben Baján és Kecskeméten tagtoborzó összejöveteleket rendeznek fiatal magyar szakos kö­zépiskolai tanárok számá­ra. A szakosztály vezető­sége szintén októberben méri fel kérdőívek útján tagjainak érdeklődési kö­rét és munkájuk speciális szakterületeit. A megyei pedagógus továbbképző ka­binettel közösen klubeste­ket tartanak, amelyeken előadás hangzik el a klasz- szikus és a modem iroda­lom helyes arányáról az irodalmi műveltségben. A Petőfi-évforduló elő­készítése jegyében Pándi Pál irodalomtörténész tart előadást „A korszerű Pe- tőfi-kép” címmel jövő év februárjában, áprilisban a Kvantitatív módszerek az irodalmi művek elemzésé­ben címmel Hankiss Ele­mér tart előadást a szak­osztály tagjainak. Cs. K. Épp hogy véget ért a kecskeméti fogadás a vá­rosi tanácsháza dísztermé­ben, s már búcsúzik a kül­földi vendégek nyüzsgő csoportja. Csinos, fiatal hölgy emeli szájához az ajándékba kapott, barack- pálinkával telt poharat. — Schmeckt es? — kérde­zem, a vendéglátó ország polgárának galantériájával. — Nagyon jó! — hang­zik a válasz, tökéletes ma­gyarsággal. — Bocsásson meg, azt hittem, külföldi. — Nem tévedett: svájci újságíró vagyok — mond­ja, most már németül. S egyúttal névjegyét is át­nyújtja, amelyen ez áll: Doris Dejaco, újságírónő. Photopress. Zürich. * Doris az idegenforgalmi nyári egyetem hallgatója­ként érkezett hozzánk. A magyar folklór ennek a stúdiumnak a fő témája — népviselet, népi hagyomá­nyok, építészet stb. — s mindez mód felett érdekli a messziről jött vendéget — Elsősorban a magyar népviseletet szeretném megismerni. S örömömre, most alkalmam nyílik meg­tekinteni Kalocsa ezerszínű virágminíáit s a halasi csipkét. Nálunk, a nagy hegyek között egyhangúbb, kevéssé színpompás a nép­viselet. Bács megye népi művészetéről egyébként — akárcsak annak idején, két évvel ezelőtti ittlétemkor Budapest fürdőiről — „iz­galmas” fotoriportázst sze­retnék haza vinni. S ebből már az is ki­derül, hogy nem először jár hazánkban, s már nem is . egy jó ismerőst tart szá­mon. 400 év utcanevei Dr. Péter László, a sze­gedi Somogyi Könyvtár fő­munkatársa összeállította Szeged történeti utcanevei­nek teljes jegyzékét. A jegyzék 1522-től napjaink­ig felöleli az utcanevek eredetét, a változásokat. Forrásul a hajdani térké­pek, levéltári iratok és új­ságközlemények szolgáltak. Az első forrás 1552-ből az úgynevezett tizedjegyzék volt. Ebből kiderült, hogy akkor még főleg a szen­tekről, templomokról, szob­rokról kapták nevüket az utcák. A tizenkilencedik század elejétől kezdve köz­életi személyekről is elne­veztek utcákat. A Bach- korszak azután eltörölte ezeket a neveket. Akkori­ban nem átallották az alsó­városi Kanász utcát né­metre fordítva Schweinhirt Gasse-ra változtatni. A sze­gedi utcanevek történeté­ről mintegy 300 oldalas kötet készül és a Somogyi Könyvtár kiadványaként jelenik majd meg. — Ha Magyarországról kell nyilatkoznom, kissé el­fogult vagyok — szól mo­solyogva. — Apám ugyan rétoromán származású, in­nen a vezetéknevem külön­leges hangzása, de a nagy­apám osztrák lévén, hosszú időt töltött a monarchia közös hadseregében. Sok magyar szót tanultam tőle. Magyar népdalokat is tu­dok! — és elkezdi énekel­ni: Által mennék én a Ti­szán ... Folklór-hangvétellel in­dult a beszélgetésünk, de később mind inkább köz­érdekű, világnézeti síkra terelődik. — Itt, maguknál a szoká­sos, hagyományos udvarias­ságon, a magyaros vendég­szereteten túl a közvetlen, emberközeli hang az, ami megfogott. Nyugaton a pénz-pénz-pénz szemlélet, az anyagiasság uralkodik. Zárkózottak, maguknak élő emberek... De a fiatalok már mind inkább telítve vannak valamilyen forra­dalmi szellemmel, szakítani kívánnak a megcsontoso­dott hagyományokkal. Itt, Kecskeméten és Magyar- országon mindenütt kötet­len, felszabadult, derűs lég­kört tapasztaltam, s ez arra vall, hogy a nép elégedett, az ország politikai irány­vonalával egyetért. — Hová tovább? — kér­dezem. — Most először Bugacra, majd a megye számos szép helyére. Tudja, a puszta sem az már, amilyennek a hajdani köztudatban élt. A hetenként az önök or­szágával ismerkedő honfi­társaim is „megjöttek már onnan”, hogy ezt az orszá­got a „csikós-fokos-csárdás” romantikával mérjék. A va­lós mérce: a monumentális építkezések, a színvonalas árukat kínáló kirakatok, a fedett uszoda ... S már búcsúzik Kecske­méttől a csoport, a busz to­vább indul. Doris Dejaco az élményekkel betelni alig tudva készül még jobban megismerkedni az általa szeretett népünk szép és gazdag hagyományaival. Ő már azt a képet viszi tő­lünk magával és mutatja majd rinortázsában, amely j a merúihódott szocialista j Magyarországot tükrözi. Jóba Tibor — Menjen már ki valaki! Senki nem mozdul. Végül Luciánó megindul a po­rond felé. Megkérdezi Darnógyöngyeitől. — Melyik számomat csináljam? — Amelyiket akarod! Luciánó kimegy a porondra. * A vidéki tanácsház folyosóján, Darnógyöngyei a di­rektor elvonul a különféle feliratú ajtók előtt és végül megáll a KULTURÁLIS osztálynál. Bekopog, bemegy. A szobában bent zordan ül Vég elvtárs. Komoran kö­szöntik egymást, aztán Vég elvtárs helyet mutat: — Foglaljon helyet. Vég elvtárs fölényesen folytatja: — Kicsit utánanéztem a dolgaiknak. A baj ott van, hogy ez a műsor egyáltalán nem szolgálja a mi kul­turális célkitűzéseinket. Tegye a szívére a kezét Dar­nógyöngyei elvtárs, maga szerint ez egy igazi cirkusz? — Még nem — mondja Darnógyöngyei —, de egy kis támogatással azzá lehetne tenni. Most keményen összenéz a két férfi. Jól összeakad­tak. Nem könnyű legény egyikőjük sem. Darnógyön­gyei kis szünet után bátran teszi hozzá: — Pénz nélkül nem lehet igazi cirkuszt csinálni. — Én arról nem tehetek, hogy maguk üres házak előtt játszanak. — Én nem mondanám ezt ilyen határozottan a ma­ga helyében. Tegnap azért nem volt közönségünk, mert a kultúrházban ugyanabban az időben volt egy TIT-előadás: „A termelékenység szerepe a gazdasági életünkben” címmel, és a közönség apraja-nagyja oda­ment. Ismét egy ütésváltás a tekintetekben: — Elvem: a verseny — pattogja Vég elvtárs. — De miért nem egyenlő feltételekkel? Miért nem szabad Anitának bikiniben felállni a plakátkocsira? — A meztelenség nyugati divatja hál’istennek a mi kis falunkba még nem tört be, és maguk sem csem­pészhetik be a plákátkocsin. Darnógyöngyei alig láthatóan, de sokat sejtetően el­mosolyodik erre. Tud valamit. Ezt tudja: a vásárszéli kocsmában a délelőtti időben szokatlanul nagy a tömeg, és még most Is rohanva, futva érkezik egy csomó férfi, suhanc és gyerek. Az ajtóban Luciánó, a bohóc áll civilben, kifestetle- nül. Amikor látja, hogy a terem már teljesen megtelt, felemeli a karját és csendre inti az izgatottan figyel" férfisereget. LEslutatá&a következik)

Next

/
Thumbnails
Contents