Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-07 / 185. szám

László Anna:

Üdülők

Gyimesnét férje és két kamaszfia kísérte ki a pályaudvarra. Csütörtök volt, de a családnak mintha vasárnapja lett volna. Legalábbis az olyan idősödő magányosok szemében, mint Bónis Olga. Nézte, ahogy a férfi, a két^ fiú a szeretet védősugárzásába fogta a másik nőt. Bónis Olga azt gondolta: most még hagyján. Amint elindul a vonat, mindnyájan az elkövetkező új életformát várják és némely még kétséges körülményen aggódnak. Jön-e értük autó, kapnak-e külön- szobát, megfelelő asztaltársat az üdülőben.:. Effélék a gondok, s ebben ő is osztozik velük. Viszont majd hazaérve, újra a pályaudvaron!..., A családi sugárzás a kétheti hiányban csak felerősödik. A magányos meg tör a taxihoz, erőszakoskodik, hogy neki jusson az első kocsi, mert az érkezés elviselhetetlen kietlenségét meg kell rövidíteni. Otthon aztán csak az üres lakás fogadja, a bezártságban megáporödott levegővel, szív- szorítóan némán;

Mindezek miatt Bónis Olga egész úton á kapcsolatait mesélte. Ügy tetszett: fél Budapest jó ismerőse, egy egész kerület lakossága jó barátja, az udvarló szándékú férfiak is sokan vannak, de még a hetente egyszer nála dolgozó takarítónő is rendkívül meghitt személy. De az útitársak csak a fülsértő hencegést hallották ki a szavaiból és bosszankodtak.

Második hetük elején történt. Délelőtt tíz órára Járt, ilyenkor szokták kiosztani a leveleket az üdülőben. Gyimesné Olga nyitott ajtaja előtt haladt el. Beszólt

— Hozták már a postát?

— Nem is tudom — válaszolt Olga szórakozottan.

r— Van itt valami:.;

Alacsony asztalkára mutatott, ezen két szabvany- boríték feküdt, gépelt címzésével felfelé, s így néni látszott, hogy nyitva, vagy leragasztva. Ebben a pillanatban lépett ki a szomszédból a postát osztó lány

Klossy Irén: Vázák, virágok

és adott át Olgának egy fehér borítékot. Bónis Olga folytatni akarta a szerepet. Fehér levelét nemtörődöm mozdulattal ráejtette a kékre.

— Parancsolj — nyújtotta cigarettás dobozát Gyi- messnének. Míg tüzet adott, ujjai megvonaglottak.

— Ügy látszik — mondta a kék boríték kikandikáló csücskére — az tegnapi.:.

És már nem volt képes tovább türtőztetni magát, feltépte a fehér borítékot, mohón, cafrangosan — mintha a végítéletét tartalmazná, vagy a paradicsomi boldogságot.

— Nem zavarlak .: í — köszönt el Gyimesné.

Megértette a jelenetet. Ettől fogva többször is beszélt Olgának arról, hogy kamaszfiúkkal nem könnyű, kötekednek, szemtelenkednek, kérvényt kell benyújtani, míg egy poharat helyre raknak... A házassága jó, de ez nem jelenti azt, hogy nincs temérdek alkalmazkodáskényszer. Nem úgy él az ember, saját kedvére, hangulatára, mint a függetlenek.:. Egyszóval: igyekezett vigasztalni a magányáért.

Egy későbbi napon egyszer még elment Olga szobája előtt, délelőtt tíz óra körül. Akkor is nyitva volt az ajtó, Olga asztalán boríték, pedig még nem hordták ki a postát.

Pesten,, ä pályaudvaron, miután összecsókolóztak, Gyiméshé rögtön odasúgta a férjének: vigye Olga bőröndjét a taxiig és kérdezgesse az üdülésről, kösse le a figyelmét.

Gyimes barátságosan kérte a bőröndöt, de Olga nyersen rámordult:

— Azt képzeli, egyedül nem bírom?!

Gyimes udvariaskodott: dehogynem, csakhát mégis férfinek való. Nyúlt a bőröndért, Olga görcsösen markolta. Gyimes csakazértis ... Olga csakazértis ... Húzkodtak Egy idegeit, izomhős fiatalember szembefordult velük, terpeszállásban, fenyegető tekintettel:

— Nyugalom, néne, a bőrönd marad, én garantálom, rendőr felesleges.

Olgá megint elátkozta átkozottnak vélt életét. És durván felkiáltott:

— Mindenki engem szán?! Tartsák’ meg maguknak! ...

A fiatalember megrántotta a vállát és elfüstölgött. Gyimes rátámadt a feleségére:

— Megkímélhettél volna az ilyen elmegyógyintézeti ápolttól! Tolvajnak néztek!

Az asszony türelmesen elmagyarázta, miről van szó. Ebből Gyimes nem akart megérteni semmit. Indulatai nem kívánták az értést. Öt perccel az asszony megérkezése után a házaspár már veszekedett. Ez persze, a két kamaszfiút is felingerelte. Kedvelték a támadást és ellentámadást, de csak akkor, ha ők voltak a hősei. Megkövetelték, hogy a szülők harmonikusak legyenek. Most az egyik fiú az apját hibáztatta, a másik az anyját, emiatt ők ketten is összevesztek. A rendetlenül, keresztül-kasul csapkodó dühöket felfokozta a mindnyájukban rokon csalódás: mást vártak ettől az órától.

Bónis Olga pedig elhatározta: többé nem utazik üdülőbe. Az oly jó két hét társaságban, közösségben, hazaérkezéskor megcsúfolódik. Ha nincs, aki a pályaudvaron várja az embert.

Kiállítási napló

Gyurcsek Ferenc szobrai

Baján, a József Attila Művelődési Központban és a garai művelődési háziban mutatkozott be alkotásaival Gyurcsek Ferenc fiatal szobrászművész.

Született, tanult és él — szűkszavúan ennyit mond magáról.

Keze alatt az anyag politikum ábrázolására hivatott — ezt az első pillanatban érezni. A politikus mondanivaló megformálása kapcsán ^ viszont jogosan felvetődik a kérdés, hogy az ötvenes évek után lehet-e újat, újszerűén, mondani? Lehet, bár az új és az újszerű közül sok fiatal művész az utóbbit tartja „fontosabbnak”. Mert

tudjuk, a formákkal bánni könnyebb, mint a súlyos tartalmakkal. Gyurcsek Ferenc politikus tartalmú mondanivalói őzért -izgataiiaga^

Öt is az EMBER és LÉTÉNEK viszonya érdekli, az, hogy a környezet milyenné formálja az önmaga felszabadításáért vívott szüntelen harcban. Művészetében ennek elmondásához találta meg az anyagban . rejlő szimbólumokat. Áz Eszméiét című alkotásában az omlással fenyegető valóság tömege az embert — gondolkodásra, feleszmélésre kényszeríti. A drámai kompozícióból, az élet egyensúlyának megtartásáért folyó szüntelen küzdelem vállalásának mé’y, emberi kötelessége sugárzik. Egyetemes, humánus jelkép ez több alkotásában is. Gyurcsek Ferenc művészi alkata nem a köririyéd íormaművészé, alti bizarr harmóniák után kutat. Mesterségbeli tudást és művés-zi alázatot mesterétől. Somogyi

József Kessuth-díjas szobrászművésztől tanult. Nem a rossz epigon módján, de érződik szobrain, hogy rendkívül nagy hatással vaLt rá mestere.

Legszebb szobra a „Jobbágyősöm emlékére” címet kapta. A márványba faragott fej erős és megkínpzott. A szólásra nyíló tátott szájból kivert fogak és a kitépett nyelv ürege kiált. Tekintetében a szem helyén ólom — Hatása sokk-erősségű — példázza a parasztforradalmár ősök mártiriuimát.

Gyurcsek Ferenc többször szerepelt már alkotásaival kiállításokon — főleg a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tárlatain. Első önálló kiállítását mégis Baján és gyermekkora kedves falujában, Gaíán fendézte. Ars poeticája; — nem kizárólag azalkotás öröGyurcsek Ferenc a bajai tárlaton

méért vállalt művészi tevékenység, az igaz, hanem a közösség, az emberek iránti kötelességből fakadó. Reméljük, további pályá*>tása során sem tér le errő’i a nagy alázatot követelő útról.

Csató Károly

Öt esztendeje,

1966. augusztus

8-án halt meg Molnár Erik, a Magyar Tudományos Akadémia Torténettudomáyi Intéztenének igazgatója, ország- gyűlési képviselő, a felszabadulás utáni két évtized kiemelkedő poli- litikai személyisé- sége, hajdani kecskeméti ügyvéd. 1968 nyarán avatták fel a

megyeszékhelyen, az emékétj, arcvonásait faragott kőben is megörökítő szobrát. A városi tanács művelődésügyi osztálya és a Katona József Társaság ebből az alkalomból tudományos ülésen méltatta életművét. Az ünnepi beszédet Borús József, kandidátus, közvetlen munkatársa, az MTA Történettudományi Intézetének egyik vezetője mondotta: Ügy érezzük, hogy a megemlékezés befejező szakaszainak közlésével méltán érzékeltetjük Molnár Erik emberi nagyságát, életművének jelentőségét.

*

í i i Az ünnepi megemlékezések általában elmondják a választott személy ilyen vagy olyan, politikai, tudományos és egyéb érdemeit, s az emberről, aki a tettek vagy könyvek mögött volt, aki ezeket véghezvitt e, semmit vagy nagyon keveset szólnak. Jelen megemlékezés azzal is méltó kíván lenni Molnár Erik emlékéhez, hogy megpróbálja őt magát, az embert is bemutatni, olyan kötetlen módon, amilyen ő maga volt.

Könyveiben; tanulmányaiban, de beszélgetések alkalmával is óriási anyagismeretről tett bizonyságot. Régi jegyzeteit állandóan bővítette, megjelent könyveibe is jegyzeteket rakott az újabban olvasott munkák alapján. Amikor egy-egy tanulmányt, előadást vagy könyvet írt, igyekezett a kérdés teljes anyagának összegyűjtésére, és természetesen feldolgozására is. — Hagyatékának számbavételekor az egyik legnagyobb és legmélyebb benyomást éppen az általa végzett munka óriási mennyisége tette ránk, a gondosan készített és megőrzött hatalmas, rendkívül változatos jegyzetanyag.

Ez a két tényező, az elmélet kérdéseiben való jártasság és biztos eligazodás, továbbá a vizsgált történelmi, filozófiai vagy közgazdasági probléma anyagának alapos, rendkívül széles ismerete eredményezte azután, hogy maradandó értékű műveket tudott alkotni, hogy újat tudott és mert adni, hogy a legkülönbözőbb vitákban helyt tudott állni, s mint egy alkalommal egyik vitapartnere szellemesen megfogalmazta, még akkor is ő volt a vita erkölcsi győztese, ha állításait, a vitában résztvevők többsége nem is tette magáévá.

Akik nem közelről vagy felületesen ismerték, elvont, száraz embernek vélték, holott ő egyáltalán nem ilyen volt. Óriási tudása, emberi, tudományos és politikai tekintélye melegszívűséggel, közvetlenséggel párosult, meleg baráti érzéseket tudott kiváltani és viszonozni. Molnár Erik bízott az emberekben, önállóságukban, tudásukban.

Amiben a legtöbbet lehetett tanulni tőle, s amit egyúttal a legnehezebb volt megtanulni tőle, az az idővel való gazdálkodás. Idejét rendkívül alaposan kihasználtas felesleges dolgokra nem fordított sem időt, sem fáradságot, szigorúan elrendezett és betartott na.pi program szerint élt. Es ebben a hosszú évek során kialakított programban a sportra, a ki- kapcsolódásra éppúgy jutott idő a közéleti és a tudományos tevékenység és elfoglaltság mellett, mint a magánügyekre vagy bará.ti beszélgetésekre. Számomra feledhetetlenek maradnak a dolgozószobájának csendjében folytatott esti beszélgetések, melyeken készülő munkáin túl személyes emlékein át a nemzetközi helyzetig, sok mindenről szó esett, cigaretta, fekete és egy pohár jó ital mellett.

Sokat emlegetett türelmetlensége elsősorban önmagával szemben nyilvánult meg, váratlanul bekövetkezett halála előtt is a Dunához való megszokott kirándulást tervezte, és nemzetközi kötelezettségeiből adódó távoli útra készült. S íróasztalán utolsó kézirata, mely azóta „A marxizmus szövetségi politikája” címen jelent meg, épp Lenin fellépésének ismertetésével szakadt meg.

1966 augusztusában történt ez, de hozzátartozói, barátai, munkatársai úgy érzik, most is velük van. Hallják szavait, melyeket saját szerepéről mondott: ... .. sohasem vágyakoztam arra, hogy egyetemi tanár stb. szóval hivatalosan elismert tudós legyek. A tudomány mindig csak annyiban érdekeit, (menynyiben választ ad a politika aktuális kérdéseire. Ez így van a mai napig,,

„Sokoldalú líÉÉiiisi eilte voll“