Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-27 / 201. szám
«. oMal 1971. augusztus 27, péntek Az eltűnt két hét nyomában Elmélkedések az üdülésről Folyók, tavak, hegyvölgyek után áhítozik az üdülni kívánó ember, az is, aki ilyenek közelében lakik, méginkább a síkvidéken élő. Valami társas rögeszme volna talán, hogy az egész éves sziklakopár hajsza után a természet műveinek közelségében adódik alkalom az idegek, a tudat — bár ha csak átmeneti — lazítására? Nyilván többről van szó; ösztöneink mélyén él az igény, hogy — megszokott környezetünktől távol — a békesség és a nyugalom völgyeiben feledkezhessünk önmagunkba. De megtalálhatjuk-e még az elrévedés csendes öbleit? S ha évről-évre mind nagyobb elszánással szabadítjuk ki magunkat a város zajongó nyüzsgéséből, vajon a kikapcsolódási szándék nem fordul-e a visszájára, azzal, hogy köznapi létünk határai egyre messzebbre tolódnak? Kislétszámú családom kíséretében ilyenfajta gondolatokkal indultam el nemrég Miskolc—Tapolcára — ezt a kies völgyet szemelte ki számunkra az idén a sors. ■ ■ ■ ■ Maga a környezet azt nyújtotta, amit vártam, s amelyet ezzel a banális közhellyel lehet jellemezni: festői. S az első napon "még megelégedéssel nyugtáztuk, miszerint csaknem az üdülőnk szomszédságában van a Kisvadász nevű kerthelyiséges, nyitott teraszos vendéglő. Ám a nap még le sem nyugodott a völgyet övező hegykoszorú mögött, amikor elszabadult a slágerek pokla. S ez ettől kezdve így ment estéről estére — egészen éjfélig. A dizőz — fiatal, szőke hölgy fáradhatatlannak bizonyult, nem annyira a dalok választékát — estéről-estére ugyanazt a 8—10 számot énekelte —, hanem a hangerőt illetve. Bár ez utóbbiról az elektromos hangerősítő is nem kis mértékben gondoskodott. Hogy ez a vendéglátóipari csendháborítás az üdülő emberek nyugalmát nem szolgálja, az nyilvánvaló. De a slágerprodukció továbbgondolásra sarkall, márcsak azért is, mert a minden rendű és rangú vendéglátóipari és népszórakoztatási „szakemberek” érvelése szerint a fülsiketítő zenebona tömegigényt elégít ki. Ám az érvelés alapjaiban sántít — miszerint legyen szabad megkérdeznem: a ricsaj szervezői mi jogon számítják a szóban- forgó tömeghez azokat, akiknek egészen más természetű igényeik vannak, mintsem hogy kényszerű részesei legyenek egy városrészre kiterjedő tombo- lásnak. Riadt hangvételű tanulmányok, riportok jelennek meg az ipari szennyeződés környezeti ártalmairól — világszerte. Azzal a megszívlelendő javaslattal, hogy ezeket az ipari folyamatokat zárt rendszerekbe tereljék, kiküszöbölendő minden olyan hatásukat, amelyek az emberi életfeltételeket zsugorítják. Az volna a javaslatom. hogy a nyilvános szórakozóhelyek slágertébolydáit is a környezetre ártalmas objektumok közé kellene sorolni, ezért indokolt volna a föld alá telepítésük, tíz emeletnyi mélységnyi- re, hangszigetelésű betonfalak közé. Ezt természetesen az üdülőhelyeken kellene elkezdeni, s majd fokozatosan sor kerülhetne a városközpontok őrjöngő létesítményeire is — beleértve a kecskeméti Aranyhomok Szálló kerthelyiségét. Hogyan teheti az ember változatosabbá az üdülés két hetét? Ügy, hogy kirándul. Ezt csináltuk mi is, mások is. MeiTtünk Lillafüredre, a Bükkbe, felkapaszkodtunk a hegyivá- sút nyitott kocsijaira, aztán Sárospatak, majd Aggtelek és Jósvafő következett. A kirándulás, a köznapi turizmus — egyfajta rituálé. Bűvkörében mind nagyobb embertömegek hódolnak. Minek is .. ? Az élményszerzésnek, nyilvánvalóan. Mégha az kimerül a puszta látnivalóban, akkor is. Az idegen- vezetők „szövege” mindenütt sablonszerű, egy kaptafára készül. Persze a mindenféle bódéknál jófajta sülthalakat, forró lángost kapni, s innivalókat is, a mozgásba lendült szervezet ezt különösképpen méltányolja. Dehát, végül is, ezek odahaza is elérhetők volnának. Marad tehát, mint végleges magyarázat — legalábbis számomra — a mozgás, a helyváltoztatás igénye, s a puszta látnivaló. Mert a valóságban mégis csak más, mint nyomtatva... Mármint a sárospataki, vagy a diósgyőri vár, vagy Aggteleken a Baradla-barlang. Előtűnnek a valóságos arányok, a kontrasztok, s természetesen az oly fontos részletek. És — mindenek felett! — a személyes találkozásnak hangulata van. Varázsa. Hiába árulják tucatszámra a kiglancolt képeslapokat, csak az az igazi, amit én fényképezek le, a saját gépemmel... És így van ezzel szinte mindenki. S ezt a varázsigényt a különösen frekventált helyek egymásra licitálva kívánják kielégíteni. Modern presszó a középkori várfalak között, a kerthelyiségben kígyóvonalban kunkorodó absztrakt szobor, felette gótikus ablakívek — ez az, ami a tü- ristát megbolondítja, s el is kápráztatja. Tudvalevőleg Sárospatakon. De ez a helyzet máshol is ... A diósgyőri vár kapuívein át a sokemeletes házgyári épülettömbök fehér falai villannak. A Baradla-barlang figurális képződményeit pedig — az ún. koncertteremben — a legkülönbözőbb színű rejtett fényforrások világítják meg, egymásutáni sorrendben, gombnyomásra. Íme az ősemberi környezet utópisztikus víziója... Ügy látszik, egyre inkább szükségünk van a látvánnyal való találkozás varázslatára. A televízió éppenséggel nem enyhíti szomjúságunkat, csak a végletekig felcsigázza. Hogy ez mennyiben haszna, vagy mennyiben kára — nem tudnék rá felelni. De bizonyos, hogy a jelenséget érdemes volna kikutatni. Kétségeim valahol ott vannak, hogy a turista számára minden csak látnivaló. És semmi további kapcsolata nincs a szeme elé táruló jelenvalóságggl, végeredményben sem a történelemnek, sem a természetnek nem részese. Valahol a Bükkben, a tekervényes hegyi utakon kocsikázva, váratlanul „felfedeztük” a mészégetőket E mesterség gyakorlását még sohasem láttam közelről, érdekelt tehát, hogyan és miképpen lesz a csupasz, rideg kőből finomtapintású, a vízzel érintkezve forrón fortyogó anyag. Kérdezgettem a mészégetőket készségesen el is mondták, milyen hőfokon, mennyi időn át következik be a folyamat. Dehát ez volna az élmény? És nem az, ha magam is beálltam volna a mészégetők közé, néhány hétre legalább? De akárcsak néhány napra is. Hogy nem álltam be mészégetőnek, kifogást találok, ezret is. Mentséget egyet sem! Ilyesmit éreztem akkor is amikor a mindenfelől szakadék-övezte bányászfalucskában, Ómassán jártunk. Bármerre fordul az ember, mindenütt csak a meredek hegyoldalra látni. Milyen lehet itt élni, ebben a körülzártságban? Néhány hónap után talán már sejteném ... Szorongásom csak a miskolci piacon oldódott, ahol nemcsak bámészkodóként, de vásárlóként is jelen lehettem... A piac betölti a hatalmas teret, zűrzavarral, nem kevés szeméttel, a forgalom kaotikus összevisszaságával, de, talán épp ezért, azt éreztem, hogy nem csupán egy nagyváros, hanem egy tekintélyes országrész piacán vagyok. S ezt a sejtésemet táplálta az arcok, az öltözetek, a viselkedések sokfélesége, tobzódó változata. Vasmunkások, nyírségi parasztemberek, forrónadrá- gos hölgyek, zsinóros-men- tés cigány vaj dák ... És töpörödött nénikék, hátukon átkötött vászonbatyuval, s ilyen látvánnyal szülőfalumban is húsz éve találkoztam utoljára ... A tengerszemmé duzzasztott Jósva-patak, egy szűk kis Völgyben, talán mégiscsak a békesség és a nyugalom öble. A vizek fáradhatatlan, egyhangú csobogásával, csör- gedezésével. A csendnek ezt a mindenható varázslatát hónapokkal korábban éreztem, Szilvásváradon j járva, a Szalajka-völgy teraszos vízeséseit szemlélve. S ez nem a kísérleti gu- mibélelésű cellák süket csendje, hanem az örökkön zajgó, megújuló — még megújulni tudó — természet önkifejezése. Legközelebb ilyen helyre kellene menni. Hatvani Dániel Otthonra találó kicsinyek A gyámügyi hatóság és a Vöröskereszt közös akciőia Szép és nemes feladathoz kérte a közelmúltban a gyámügyi hatóság a Vörös- kereszt Kecskeméti Járási Szervezetének segítségét. A gyermek- és ifjúságvédő intézetekben elhelyezett állami gondozott gyermekeknek keresnek nevelőszülőket. Ebben a munkában a Vöröskereszt sok szeretettel, nagy tapintattal és a célhoz illő aktivitással megáldott vezetőinek személyében joggal reméltek, majd találtak segítőtársakat. A TÖRVÉNYESSÉG biztosítása szocialista társadalmunk egyik alapvető szükséglete. A hatóságok döntései elleni fellebbezési lehetőségek, továbbá az állampolgárok panaszjogai olyan garanciális rendelkezések, amelyek lehetővé teszik, hogy törvénysértő határozatok ne emelkedhessenek jogerőre. Ha ez mégis megtörténne, a sérelem ne maradjon jogorvoslás nél- küL Az ügyész köteles éppen ezért a hozzá érkező panaszokat késedelem nélkül megvizsgálni, s ha törvénysértést észlel, a szükséges intézkedéseket megtenni. Különböző okok miatt ugyanis — például a jogszabály ismeretének hiánya, egyes rendelkezések téves értelmezése stb. — előfordulhat, hogy valamely hatóság törvénysértő döntést hoz. Mostani cikkünkben — s majd a következő néhányban — az ügyészi gyakorlatból kívánunk bemutatni olyan tanulságos eseteket, amelyekből olvasóink látják majd az ügyészség szerepét a törvényesség, az állampolgárokat megillető jogok védelmében. Nézzünk egy példát erre. A KÖZELMÚLTBAN egy dolgozó munkaviszonyának megszüntetését sérelmezte. Panaszában előadta, hogy korábbi beosztásában önhibáján kívül üzemi baleset érte. amelyből felgyór gyulva újra munkába állt. Később munkakört változtatott és traktorosnak állt. Két évig dolgozott a gépen, amikor az orvosi vizsgálat során kiderült: az említett üzemi baleset szervezetére káros hatással volt, egészségi állapotában rosszabbodás következett be. A kezelőorvos eltiltotta a traktorvezetéstől, s ezért könnyebb munkára helyezték át. A tüzetesebb szakrendelői vizsgálat során a dolgozót csökkent munka- képességűnek és baleseti járadékra jogosultnak nyilvánították. A legtöbb beteg emberre jellemző, hogy érzékenyebb, mint az, aki egészséges. Panaszosunk is nagyon elkeseredett, amikor munkahelyén a végrehajtott átszervezés során éppen az ő állását szüntették meg és ezen a címen fölmondták neki. A munkaügyi vitában eljáró szervek sem vették figyelembe helyzetét, s döntéseikkel a felmondást érvényesnek nyilvánították. Ekkor fordult az ügyészséghez. A panasz alapján lefolytatott ügyészi vizsgálat A járási szervezet levélben hívta fel a kecskeméti járás községeinek vöröskeresztes titkárait: keressenek a körzetükben alkalmas nevelőszülőket. Elsőként Városföldről kilenc család jelentkezett, majd nem sokkal utánuk érkezett a hetényegyháziak válasza. Ebben a községben két család vállal gondozásra gyermeket. Külön említést érdemel Ballószög. E község tamegállapította, hogy a felmondás törvénysértő volt. Az eljáró szervek figyelmét elkerülte az a rendelkezés (az 1/1967. MŰM.— Eü. M.—PM. sz. rendelet), amely szerint nem lehet a munkaviszonyban elszenvedett üzemi baleset folytán csökkent munkaképességűvé vált dolgozó munkaviszonyát mindaddig megszüntetni, amíg baleseti járadékban részesül. Ez vonatkozik arra az esetre is, amikor átszervezést hajtanak végre. AZ EMLÍTETT humánus rendelkezés az olyan dolgozók részére biztosít védelmet. akik bár rokkantsági nyugdíjra nem jogosultak. de csökkent munkaképességűek. Államunk védi a munkában megbetegedett, egészségi állapotukban megrendült embereket. Jelen esetben az átszervezést végrehajtó üzem vezetőinek kötelessége lett volna, hogy a dolgozónak az üzemen belül, esetleg más üzemben egészségi állapotának, korának és képzettségének megfelelő új munkahelyet biztosítsanak, s csak akkor mondhattak volna fel neki, ha egyiket sem fogadja el. Mindezt elmulasztották. A vizsgálat eredményeként benyújtott ügyészi óvás a munkaviszony helyreállítására irányult — sikerrel. A döntőbizottság hatályon kívül helyezte a korábbi határozatokat, elrendelte a dolgozó eredeti munkakörébe történő visz- szahelyezését, ezen felül megítélte neki a kiesett időre járó bért is. Az ügy ezzel még nem fejeződött be. A munkahelynél a felmondást eszközlő illetékes előadó a jogszabályokban való járatlanságára hivatkozott. Ezt persze nem lehet elfogadni. Aki ugyanis emberek sorsát intézi, döntési joggal rendelkezik, annak kötelessége minden döntés előtt annak törvényességéről meggyőződni. Mivel az illető időközben alacsonyabb beosztásba került. így csupán figyelmeztetést kapott hanyagsága, felületessége miatt. MEGÁLLAPÍTHATÓ az eset tanulságaként, hogy a törvénysértések ellen nemcsak érdemes, hanem szükséges is fellépni. Nem szabad elnézni a jogtalanságot sem a saját, sem pedig a más ügyében. Hozzák ezeket az illetékesek, az ügyészi szervek tudomására. Dr. Kolozsi R. Gyula megyei főügyészhelyettes nácselnöke a kérés vétele után nyomban összehívta a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságot. Lelkes gonddal és alapossággal vették számba azokat a családokat, amelyek szóba kerülhetnek. A velük történt beszélgetést követően már másnap közölték a Vöröskereszttel, hogy a községben tizenöt család vállal gondozást, kér részt a nevelőszülői feladatokból. Túlnyomórészt megnyugtató eredményt hozott a kihelyezést megelőző környezettanulmányozás. A meglátogatott családok közül eszerint kilencnél van lehetőség a két és fél, hároméves apróságok kihelyezésére. Egyébként négy család szándékozik két-két gyermeket is fogadni. Az esetek jó részében példás tisztaságot, rendezett anyagi és családi körülményeket észleltek a vizsgálódással megbízottak. Nem egy leendő nevelőszülő kifejezte a későbbi örökbefogadás szándékát is. Akad olyan, aki maga is állami gondozott volt, sőt, aki már felnevelt és kiházasított egy állami gondozottat. De kivétel nélkül mindnyájuk részéről nagy- nagy szeretet és megható türelmetlenség nyilvánul meg, amellyel szeretnék előbbre hozni a napot, amelyen végre megsimogathatják a várva várt kisgyermeket. A felmérés egyébként arra is kiterjedt, hogy a gondozott milyen légkörben, milyen szellemi és érzelmi körülmények között nevelkedhet majd új otthonában. Mint említettük, a jelentkezők többségét alkalmasnak találták az állami gondozott kicsinyek fogadására. Már néhány héten belül meg is valósulhatnak a felemelően szép szándékok: jó néhány gyermek eddigi intézeti gondozását váltja fel majd a család közvetlenebb, melegebb atmoszférája. J. T.. Bátor riporter Todor Szimeonov bolgár újságíró, a Pravda idei nemzetközi fotóversenyének győztese a szovjet pártlap vendégeként nyaral a kaukázusi tengerparton. A vendégnek nem volt szerencséje, gyalázatosán rossz időt fogott ki. A minap végül is elhatározta, ha törik, ha szakad, úszik egy nagyot a tengerben. Alig, hogy Szimeonov a vízbe vetette magát, rögtön teljes sebességre kellett kapcsolnia, mert vagy száz méter távolságban segélykérő kiáltásokat hallott. Kettőjükön kívül egy lélek sem volt az egész strandon. Szimeonov még idejében érkezett ahhoz, hogy megmentse a fuldokló leányt, akiről később kiderült: turistaként érkezett Franciaorszáaból és ugyanabban a cipőben járt mint Szimeonov — nem akarta otthagyni Szocsit. míg meg nem fürdött a tengerben. Todor Szimeonovot Szo- csi városi tanácsa felterjesztette érdemrendre. (MTI) Az ügyész tollából A felmondás törvénysértő volt
