Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-26 / 200. szám

Szennyvízzel öntözött telep Mint ismeretes, most épül a Bajai Állami Gaz­daságban 296 miliő fo­rintos költséggel az éven­te 115 ezer mázsa vágó­állatot hizlaló telep, ami ha már teljes kapaci­tással üzemel, 750 köb­méter híg sertéstrágya mellékterméket is ad. Ennek elszállítására egész vonatszerelvény kellene. Ez nem gazdaságos, ezért a tervezők más megol­dást kerestek. Az állat- tenyésztő teleptől nem messze egy ezer hektá­ros, mezőgazdaságilag intenzíven művelt terü­letet jelöltek ki, ahová a Gyümölcstermesztés és A Kiskunsági Tsz-ek Területi Szövetségéhez tartozó 43 tagszövetkezetből 35-öt érint a gyümölcstermesztés, néhány gazdaság jövedelmezőségét pedig alapvetően meghatározza. Mivel a természetföldrajzi, s a talaj­adottságok a gyümölcstermesztésre alkalmasak, és az állam is megfelelően támogatta a telepítéseket, a körzet szövetkezetei a mezőgazdaságilag művelt területüknek csaknem 6 százalékán, 5700 holdon telepítettek nagy­üzemi gyümölcsöst. KORSZERŰSÍTETT ÜLTETVÉNYEK A második ötéves terv idején zömmel télialma, kör­te, őszibarack és kajszi facsemetéket ültettek el. Bár a telepítések szükségesek és célszerűek voltak, az ak­kor érvényben levő földvédelmi törvény előírásai s az anyagi, műszaki ellátottság hiányában nem mindenütt a legjobb termőhelyre és legjobban előkészített talajba kerültek a facsemeték. A télialma-ültetvények selejte­zését azonban a magas költségek miatt, a gazdaságok saját erejükből nem valósíthatják meg. Annak ellenére, hogy az ültetvényeknek 60 százaléka termő és az sem teljes értékű, az elmúlt esztendőkben még ennek a ter­mésnek sem volt biztonságos az értékesítése. Ez a gond egyes gyümölcsféléknél esetenként igen súlyos. Elő­fordult, hogy a termés egy részét le sem szüretelték. Megközelítő becslések szerint 1969-ben az őszibarack- termésnek 10—14 százaléka, a kajszinak 14—18 száza­léka, a télialmának 5—8 száaléka a fán mradt. 1970- ben az őszibaracktermésnek 7—10 százaléka jutott ha­sonló sorsra. Egyedül a jánoshalmi tsz-közi vállalko­zásnál 6—7 vagonra lehetett becsülni a fa alatt tönkre­ment gyümölcs mennyiségét. A kajszinak 8—12 száza­léka ment veszendőbe, s az apró és kései fajtákat még szeszipari célokra sem vásárolta meg a felvásárló-háló­zat A télialmának 10—15 százalékát nem takarították be, mivel a negyedosztályú minőségű termést egyálta­lán nem, a harmadosztályút pedig igen alacsony áron vásárolták meg. Olyan áron, amely még az összeszedési költséget sem fedezte, Holott ezeket a mennyiségeket is terhelik a termelési kiadások, s ily módon rontják az önköltség alakulását. AZ ÖNKÖLTSÉG ALAKULÁSA Az elmúlt esztendőben a körzet gazdaságaiban a télialma kilogrammonkénti önköltsége 2,85—4,39 forint között alakult az értékesített termés mennyiségétől, a különböző kártevőktől, kórokozóktól való fertőzöttség- től, illetve a termelés gépesítettségétől függően. Érde­mes ezzel szembeállítani az értékesítési lehetőségeket. A felvásárlási átlagár a B I—II. osztályú télialmánál 2,80 forint volt kilogrammonként. A B III. osztályúnál 1,30, a B IV. osztályú minőségű almát nem is vette át a kereskedelem. A kajszinál kilogrammonként 2,50— 5,50 foi'int között alakult. Az őszibaracknál 3,62 forint volt az átlagár, amely nagyságtól függően 60 fillér és 13 forint között vád takozott, s az F nagyságnál kisebb termést kilogrammonként 60 fillérért csupán szeszipari célokra, vagy egyáltalán nem vették át. ÉRTÉKESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK Még nagyobb az ellentmondás az önköltség, a felvá­sárlási és fogyasztói ár alakulásánál. 1970. július 3-án az őszibarack átvételi ára ABC-nagyságban 13 forint kilogrammonként. A D minőségűé 8, az E osztályúé 6, az F minőségűé 4,50 forint volt kilogrammonként. Ez­zel szemben a július 4-i fogyasztói ár az ABC minő­ségű őszibaracknál kilogrammonként 18, a D minősé­gűnél 13, az E-nél 10 és az F nagyságúnál 8 forint volt kilogrammonként. Elég szembetűnő a tél iáim a felvásár­lási és fogyasztói árának viszonya is. Például a kilo­grammonként 2,80 forintért felvásárolt B I. és B II. osztály télialma, valamint az 1,30-as kilogrammonkénti áron átvett B III. osztályú télialma fogyasztói ára a következő volt október 10-én: 4 forint az 5. és II. osz­tályú, s 2,80 forint a harmadosztályú almáé. Ezek szerint a felvásárlási ár és a gyümölcs követ­kező napi fogyasztói ára közötti különbség lényegesen nagyobb, mint a szállítási és élő munkadíjjal növelt szolid kereskedelmi haszon. Mindezekből kitűnik, hogy a termelő számára aligha gazdaságos a gyümölcster­mesztés, ugyanakkor a fogyasztó is elég drágán jut az áruhoz. Gargs Mihály, Kiskunhalas, a kiskunsági tsz-szövetség mezőgazdásza Olcsóbban Bács-Kiskun megyében az öntözésre berendezett terület jelenleg megha­ladja a 66 ezer holdat. A lehetőségeket azonban nem a legjobban hasz­nálják ki az üzemek. Ennek okai: az elavult berendezések, anyag- és alkatrészellátási gondok, emellett jelentős szere­pet játszik az is, hogy a nyári munkacsúcs miatt a hagyományos rendsze­rekhez szükséges munka­erő nem áll a gazdasá­gok rendelkezésére. A Duna menti és Kis­kunsági Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Te­rületi Szövetsége a har- tai Üj Élet és a Béke Termelőszövetkezettel együttműködve ez évben vásárolta meg a Bauer- féle osztrák öntözőrend­szert. A másfél hónapja működő berendezéssel kapcsolatos tapasztalatok nagyon kedvezőek. Az egyszerű továbbvontatás- sal áttelepíthető — kere­keken gördülő — cső­rendszerekkel 15 nap alatt láttak el 320 hol­dat 180 mm csapadék­nak megfelelő vízmeny- nyiséggel. Az egyfolytá­ban 16 órán át üzemel­tethető berendezéshez 9 ember munkája szüksé­ges. Feladatuk a csövek össze- illetve szétszerelé­hizlaídában keletkező hígtrágyát öntözéssel jut­tatják ki. Ez a magas hozamú takarmányfélék olcsó termesztését is le­hetővé teszi, ami igen fontos, mert a sertéste­lepnek évente 4 ezer va­gon abrak a szükséglete, s hogy ezt a gazdaság előállíthassa, meg kell ötszöröznie takarmány­termesztését. öntöznek se, és működésbe hozás­kor a másfél órás felü­gyelet. Az Űj Élet Termelő- szövetkezet másfél hóna­pos tapasztalatai, a kal­kulációs számítások sze­rint a különböző üze­meltetési előnyök — ke­vesebb élőmunka, kisebb köbméterenkénti költség stb. — folytán holdan­ként 110 forinttal ol­csóbb a hagyományos rendszerűnél a Bauer- rendszer. A beruházási költség ugyan 400 ezer forinttal nagyobb, de a többletköltség — a 600 holdon — 5 év alatt megtérül, a 66 000 forin­tos összmegtakarítás- sal. A berendezés élet­tartama a gyártó cég vé­leménye szerint 10 év. Ezt látszik igazolni a Jugoszláviában 2 éve működő berendezés, amely kitűnően bevált, Pillanatnyilag a Bauer- rendszer az, amellyel ku­koricatáblák öntözése — a munkaerőhiányt figye­lembe véve — gazdaságo­san megoldható. Jelenleg ugyan pótalkatrészekkel nem rendelkeznek, amennyiben azonban több mezőgazdasági üzemben alkalmazzák, a Magyar- országon létrehozandó vezérképviselet ezt a gon­dot is megoldja. D. É. I iövedelemszabályozás tapasztalatai A munkavállalók íA vagy rossz keresete szoros összefüggésben van a vállalat egész gazdálkodásával. A köz- gazdasági szabályozók ugyanis bonyolult áttételeken keresztül érvényesülnek, és rugalmas jövedelemszabályozást tesznek szükségessé. Az első félévi tapasztalatok alapján megyénk vállalatainak idei bér- gazdálkodására vonatkozóan már levon­hatók a legfontosabb következtetések. Az 1971. január elsejével életbe lépett szabályozás előreláthatólag csak kisebb előrehaladást jelent, tehát a szabályozó- rendszer további finomítására lesz szük­ség. A bérszorzó növekedése következté­ben ugyan javultak a bérezési lehetősé­gek, sőt az azonos színvonalú eredmény­ből is nagyobb részesedési alap képez­hető. Ám ezzel párhuzamosan csökken a fejlesztési alap, amely igaz, hogy nép- gazdasági méretekben enyhíti a beruhá­zási piac feszültségét, vállalati szinten azonban kisebbíti a gazdálkodás ered­ményességének távlatokban való meg­alapozását. Korlátozza például, hogy a létszámhiányt gépesítéssel pótolják a ter­melő üzemek. Lassú a munkaerővel való takarékos gazdálkodás térhódítása is. A nélkülöz­hető dolgozók általában az alacsonyabb keresetűek közül kerülnek ki. így a lét­számcsökkenés nem feltétlenül iár együtt az átlagbér csökkenésével. A vállalat bérpozíciója tehát esetenként annak el­lenére sem változik, hogy munkaerőt takarított meg. Ilyen feltételek mellett a termelékenység emelkedése sem éri el minden esetben a kívánt színvonalat. Sokszor a vállalatok inkább tovább eme­lik a dolgozók létszámát, s a termelés fejlesztését továbbra is erre alapozzák és a már szinte nem is létező szabad munkaerőt keresik hétszámra, hónap­számra. Tlven körűimen vek között a ka­pun belüli munkanélküliség konzerváló­dása továbbra is fenveget. Ha ugyanis az átlagbéren aluli díiazás mellett vesz­nek fel a vállalatok doio-ozót a bérszín­vonal csökken és további lehetőig nví- lik kedvezménves béremelésre. Az ala­csony fizetésieken lehet tehát megkeres­ni a szakemberek munkáiénak maga­sabb ellenértékét. Egyébként is a kifize­tett munkabér adóterhe attól függően változik, hogy az újonnan belépők miatt, vagy a nagyobb teljesítményért fizetik ki. Az első esetben ugyanis a bér ter­melési költségként számolható el, a má­sodik esetben viszont a részesedési ala­pot terheli. így azután az a vállalati kollektíva, amely kisebb létszámmal töb­bet termel, alig keres valamit a dolgon. A gazdálkodás egyéb körülményei —. például a felhasznált anyagok árának emelkedése, a forgóeszközök növekedése — pedig közömbösítik az ésszerűbb lét­számgazdálkodás csekély eredményét, így az erőfeszítések könnyen hasztalanok lehetnek. Egyébként a készletek növekedése — amely azáltal, hogy fejlesztési alapot köt le, csökkenti a vállalati jövedelmet — megyénkben csaknem általános jelen­ségnek mondható. A Mezőgazdasági El­látó Vállalat bizonyos típusú árukészle­tei — amelyek több százmillió forintos nagyságrendűek — megháromszorozód­tak, sőt megnégyszereződtek. Az árak emelkedésével is gyakran találkozunk, nem is beszélve arról, hogy a hitelek kamata évről évre magasabb. Nem rendben levő dolog az sem. ha a vállalatok — eltérő adottságaik követ­keztében — azonos erőfeszítéseket kü­lönböző jövedelemmel tudnak honorálni, így általában hátrányos helyzetbe ke­rültek többek között a szereléssel foglal­kozó vállalatok, ahol a munka jellegé­ből adódóan magas az élőmunka-fel­használás, vagv ahol a gazdálkodás nagy értékű eszközállománvt kíván. A köz- tfq7<^psqq;i vozók ugyanis azonos mércével mérnek. A Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat például az országos közművesítés! prog­ramban vesz részt. Termelő tevékenysé­gével égetően fontos ivén veket elégít ki. A gyár éooen ezért 1971-ben tovább nö­veli termelését, s több lesz a nyeresége is. Mindezt a szerelő tevékenység bőví­tése mellett igyekszik kisebb létszám- emeléssel elérni. A kifizetett bér egy­millió forinttal több az első félévben. mint az 1970-es év hasonló időszakában volt. Ám ez a béremelkedés 11 millió forint árbevétel-felfutással járt. míg ko­rábban egymilliós nagyságú bérrel csak 6 millió forintos árbevétel párosult. A bér felhasználásának hatékonysága tehát csaknem kétszerese a szokásosnak, így a vállalati gazdasági intézkedések helye­sek és indokoltak voltak. A dolgozók jö­vedelme azonban — elsősorban az év végi nyereségrészesedés csökkenése miatt — a folyó évben kisebb lesz. A vállalat természetesen igyekszik korrekciós lehe­tőséget kieszközölni helyzete javítására. Talán hivatkozhatunk ezzel kapcsolatban a párt X. kongresszusának megállapítá­saira: az alapelvek beváltak, de a köz- gazdasági szabályozók egy része időn­ként tökéletesítésre szorul. A megyei tapasztalatok a normák fellazulására is utalnak. A nálunk mammutvállalatnak számító Közép-ma­gyarországi Pirícegazdaság munkásainak majdnem fele például 115—125 százalék között teljesíti a normákat. A Gépjavító Vállalat dolgozóinak egynegyede is ha­sonló eredményeket ér el. A normák rendezésétől azonban a vállalatok leg­többje idegenkedik, mert attól tart, hogy a szigorítás miatt továbbáll a munká­sok egy rész?. Ez a felfogás különösen jellemző az építőiparra. Nem közömbös pedig, hogy a pénzt a rendezetlen nor­mák 25 százalékos túlteljesítéséért, avagy a rendezett normák 100 százalé­kos teljesítéséért kapják meg a dolgo­zók. Az egv főre jutó vállalat? nyereség emelkedése adókedvezménves bérszínvo­nal-növeléssel jár. Az eredményesség azonban s^y-os wUcő tZnvezdtől függ. ezért a bérfejlesztés kockázata elég nagv. Ennek tulajdonítható, hogy a vállalatok alacsonyabb bérfejlesztés mellett maga­sabb mo^gébért terveznek, így kívánják biztosítani a kötetlenebb bérgazdálko­dást. A megoldás hátránya az. hogy a díjazás és a konkrét munka közvetlen kapcsolata fellazul, így nem ösztönöz eléggé a mindennapi feladatok rendsze­res jó ellátására. Méginkább kifogásol­ható, ha a célprémiumként kiosztott mozgóbér fekete túlórázást takar, s nyil­vánvaló, hogy az esetek többségében nem kívánatos túlmunkára serkent. Me­gyénkben az első félévben több százezer túlórát számoltak el, ami kedvezőtlen, szervezetlenségre utaló jelenség. A bérszabályozás a nyereség ál­landó emelkedésére épül. A vállalatok azonban nem feltétlenül lesznek képe­sek évrő évre a kívánt mértékben növel­ni jövedelmüket. A háromszázalékos évenkénti béremelés például azt követe­li, hogy minden évben tíz százalékkal javuljon a vállalati bérfejlesztési mutató. Ez öt év alatt — a negyedik ötéves terv viszonylatában számolva — ötvenszáza­lékos egy főre jutó vállalati nyereség- emelkedést tételez fel. A vállalatok kö­zéptávú terve általában nem vesz szá­mításba ilyen mértékű fejlődést. A La­josmizsei Vízgépészeti Vállalat egy főre jutó jövedelemmutatója mindössze 16 százalékos növekedést irányoz elő. Ez azt jelentené, hogy a gyárnak nincs lehető­sége a továbbfejlődésre? Nem tartjuk valószínűnek, hogy ez a következtetés megállná a helyét. A megfelelő megol­dásokat- meg kell születni. Az 1971. január elsejével életbe lé­pett bér- és jövedelemszabálvozás egye­lőre nem sokat változtatott a korábbi torzulásokon; a vállalatok közötti nvere- ségkülönbségekben, a munkavállalók jö­vedelemeltéréseiben mutatkozó arányta­lanságok továbbra is fennállnak. Nem jó dolog az például, hogy az azonos felké­szültségű és szorgalmú esztergályos ugvanolyan teljesítmény esetén sem kap egvforma. vagy megközelítő Hirt Kecske­méten. Bálán vagv másutt. Tlven és ha­sonló dolgok miatt a vállalatok munká­sainak gyakran 90—40 százaléka van ál- lanrlőan mozgásban. ..keresi a szeren­cséiét”. Tehetik mert az említett körül­mények talaián virágzik a munkaerő- csábítás. Mindezek megoldása nehéz fel­adat. de nem lehetetlen és a jövedelem- szabálvozás hatékonyságának növelésé­vel érhetők el jobb eredmények. K. B.

Next

/
Thumbnails
Contents