Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-15 / 192. szám

A VmSZTNPAD A Bajai Hajójavító Özemben, méz a hét elején készült a felvétel. A HL Duna menti folklórfesztiválra rendelt vl- ziszinpadon éppen a deszJtá ást végezték a munkások. Azóta a hatalmas alkotmányt végleges helyére vontatták. Holnap kezdenek — már a helyszínen — az elektromos szakemberek, szerelék dolgozni és szerdán a a dekorátorok, hogy a folklór­fesztivál megnyitására m nden igényt kielégítve „fogadja” a szereplőket a bajai vlziszinpad. (Foto: Erdélyi Tibor) — Tegnap fejeződött be — TORONTÓBAN — Ka- Győrött a Magyar Elektro- nada — a nemzetközi foto­technikai Egyesület XIX. kiállításon a Kecskeméti — A Kalocsai Asztalos­és Építőipari Ktsz az első fél évben másfél millió fo­rint értékű szolgáltató te­vékenységet végzett, s en­nek során ajtókat és abla­kokat javított, valamint vi­rágállványokat, dohányzó- asztalokat, konyhaszekré­nyeket és más bútorféléket “ , a délután 4 órai kez- készített lakossági megren- lettel Kiskunfélegyházán, delésre. a Honvéd sportpályán lát­ványos kutyaparádét ren­— Növekszik a műtrá- dez a Magyar Ebtenyész- gya-felhasználás Bács-Kis- tők Országos Egyesületének kunban. Ezt bizonyítja a sashegyi kutyaképző isko- megyei AGROKER Válla- Iája. A csaholó, szimatoló lat legutóbbi statisztikája, négylábúak többi között mely szerint az idén július bemutatják, milyen ügye- végéig 220 ezer tonna mű- sen jutnak át a különböző trágyát vásároltak a tsz-ek, akadályokon, s hogy a leg- szakszövetkezetek és álla- nehezebb terepfeladatokat mi gazdaságok. A 255 mii- is könnyedén megoldják. A lió forint értékű műtrágya minden bizonnyal sok lá- mintegy húszezer tonnával togatót vonzó rendezvényen több — a tavalyi hasonló a kiskunfélegyházi ebte- időszakban rendelt meny- nyésztők is felvonultatják nyiségnél. A mezőgazdasági legszebb kutyáikat üzemek legnagyobb tétel- _ xársadaImi 5sszefo_ bCt-Xiiiirvcu juí&j' cduici. zvizv. u. xvetűAewietl mi'ífrQCttrfSt iaá S^-SSal Villamosítják KÍS­vándorgyűlése, amelyet az Fotoklub Meiszinger Fri- kunhalas egyik külterületi Észak-dunántúli Aramszol- gyes, Vincze János és Zsol- ny, j ’ ae ? iskoláját, de áramot kap­gáltató Vállalat fennálló- dós Csaba 1-1 képével kereSiet í nak a körnvező tanyák is. Mozik műsora Augusztus 15: KECSKEMÉT ARP AD fél 4 órakor ZÖLD RAKÉTÁK háromnegyed 6 és 8 órakor özvegy aranyban KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 és 7 órakor DARLING LTT.I Dupla helyárú! Augusztus 16: KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor MILLIÄRDOKAT ÉRŐ EMBER háromnegyed 6 és 8 órakor ENYÉM A VILÁG KECSKEMÉT VÁROSI tél 4 és 7 óraikor DARLING LILI Dupla helyárú! N A P T A 8 1971. augusztus 15, vasármtp Névnap: Mária Napkelte: 4 óra 86 perc. Napnyugta: 18 óira Sí pem Holdkelte: 23 óra 24 perc. Holdnyugta: 15 óra 40 perc sának 75. évfordulója al- szerepelt, kaiméból rendeztek a Rá- > A televízió segítségével si­r------ -------- _ A Szekszárdi Tdeeen - Még tombol a káni- került a különböző hiány­ba-partl városban A talal- _ *, Jí®“ kula. de a Kecskeméti In- 20 ar}^0} megszerzése és kozón csaknem 400 hazai forgalmi Hivatal szervezd — köztük Bács-Kiskun me- séb®n a, budapesti vadá gyei — és számos külföldi világkiállítás részivé­villamosipari szakember vői közül sokan látogatnak gatlankezelő Vállalatnál az építést végző miskei már a télre készülnek. A Egyetértés Termelőszovet- távfűtési részleg dolgozói kezet villanyszerelő brigád vett "részt, akik három na- a gemenci vadrezervátum- bantertásT^javS? a ^á* pon át több előadást hall- ba- fddig ötezren jelent- “»aí ffleWe a gattak meg. Legnagyobb keztek. Hasonlóképpen rosl hálózaton. ja elhatározta, hogy pihe­nőnapjaikat is feláldozva mindent elkövetnek azért, hőközpontban. A félmillió ho^ szeptember elsejére érdeklődést a magas lakó- na*-y az érdeklődés a lene- ... - ,- munkátszen- aramm uapn épül.« vgl.m«.n.rg. M. v“ír. b.I.Jtók.', ^ »«*­ST ÄÄ £ J?U™déS“b'" MveKen terül sor . áramot kaphasson a bo­próbafűtésekre. — Tizenötmillió forintot fordít a IV. ötéves terv időszakában szociális léte­nyeivel. valarn,"t a— Kiváló munkájuk ju­hazak villamosberendeze- álmául háromnapos juta- — Csütörtökön délelőtt sítmények — öltözők, ebéd seinek kialakitasavai kap- joi-nüdülésre vitte kombáj- kigyulladt Borbély István, lök — korszerűsítésére és csolatos témák vallottak nosait a mélykúti Alkot- Kecskemét. Vacsihegy 3/b építésére a Bács-Kiskun mány Termelőszövetkezet portáján 10 mázsa fa, 5 megyei Mezőgazdasági — Római-kori sirleletre A közös gazdaságban mázsa lucerna és 10 mázsa Gép- és Eszközgyártó Vál­bukkantak a Veszprém augusztus 5-én végeztek a bálázott szalma. A tűzeset lalat Az összegből új szo- megyei Tüskevár község na.gy munkával és a 2600 körülményeinek tisztázása ciális épületet létesítenek határában. A leletet mint a holdról igen jó termést ta- céljából a tűzrendészen ha- a kiskunmajsai és kiskőrö- közelmúltban megtalált karítottak be. tóság vizsgálatot indított si üzemegységben, szarkofágot is, a Somlo es környéke . r helytörténeti dinnye, minden mennyiségben! múzeumba szállították. A múzeum több tarnet meg­töltő kiállítási anyagának nagy része Tüskevájról származik. A leletek arra mutatnak, hogy a mai község területén állt egy­kor Közép-Pannónia vi­rágzó városa, Morgentiana. — Nem adta meg az el­sőbbséget Kiskunfélegyhá­za belterületén a rábízott tehergépkocsival Besze Jó­zsef, Kiskunfélegyháza, XI. kerület 512. szám alatti la­kos. s ezért nekiütközött Galló János kiskunfélegy­házi motorkerékpárosnak. A motoros könnyebben megsérült UKUKlL ■ Várható időjárás ma es­tig: Főként nappali felhő- képződés, néhány helyen zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, déli szél. Meleg idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 13—18, legma­gasabb nappali hőmérsék­let: 23—33 fok között. A Balaton vizének hő­mérséklete Siófoknál szom­baton 11 órakor 25 fok volt. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 41 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 87 423 forint, három találata 4413 fogadónak volt, nyereményük 406 fo­rint. kéttalálatos szelvé­nyek száma 125 176 darab, ezekre 17 forintot fizetnek. A nyeremények a nyere- ményillet.ék levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — A jövő év elején újabb 28 garzonlakásos ház építését kezdik el Kiskun­halason a Dózsa György úton, az 1968-ban épült 27 lakásos hasonló ház mel­lett. Keddi lapunk tartalmából: Szakosított gazdálkodás A Városföldi Állami Gazdaság munkájáról • Növekszik a látogatók száma a Kiskőrösi Petőfi-házban Hivatást választottak Megkezdték a tanulást a katonai főiskolások • Merényletek földön, levegőben 20. Nagykövet a ládában Az álom Giacomo és Um­berto a legszebb férfikorban jártak. Novarában laktak, Giacomo ellenőr volt, Umberto asz­talos, de ez egyál­talán nem akadá­lyozta őket abban, hogy barátok legye­nek. Gyakran jár­tak együtt halász­ni, kalandot keres­ni Torinóba. Az ottani kocsmárosné- nak azt füllentet­ték, hogy nőtlenek, s Clara — így hív­ták az asszonyt — úgy tett, mintha elhinné. Így aztán a két barátnak itt volt a világ közepe. Itt mesélték el bá­natukat, csalódásu­kat és reményeiket. Egyik szombat délután, borozgatás közben megszólalt Umberto: — Képzeld, Gia­como, mit álmod­tam tegnap éjjel? — Na mit? Bevá­lasztottak a parla­mentbe? — Dehogy! Poli­tikáról sohasem ál­modok! — Akkor biztos nőkről? Ugye? — Eltaláltad — mondta Umberto — de most ez szörnyű álom volt. — Na meséld már! — Szóval azt ál­modtam, hogy fek­szem az ágyban... — Dehát tényleg ett feküdtél — sza­kította félbe Giaco­mo. — Persze! De úgy álmodtam, hogy egyedül fekszem, a feleségem nélkül. Érted? — Aha. ■— Aztán hirtelen nyolc nő lépett a szobába. Nyolc! Egyik csinosabb, mint a másik! Sző­ke, fekete, vörös. Mindegyiken csak bikini volt és sze­relmesen néztek en­gem. Különben Cla- ra is köztük volt és végre láthattam, milyen kitűnő alak­ja van! — Dehát, ez egy csodálatos álom! — kiáltott fel Giaco­mo. Miért mondod, hogy ez szörnyű? Umberto dühösen legyintett: '— Azért, mert ál­momban én is nő voltam. Tullio Lanucci Fordította: Steiner Katalin — Kissolton hat kilomé­ter hosszú vízvezetékháló­zatot építenek a negyedik ötéves tervidőszakban, s ezzel befejeződik a község teljes vízművesítése. A nagyarányú hálózatbővítés 1973-ig tartó első szakaszá­ban a Bartók Béla. a Ró­bert Károly, a Csillag és a Déryné utcákban fektetik le a főnvomóvezetéket. Bár az árokásásnál és földbe­temetésnél a lakosság ü segédkezik, a munka összköltsége ígv is megha­ladja a kétmillió forinto* A pénzt feilesztési alapja ból. valamint állami hoz záiárulásból biztosítja helyi tanács. Üzemszünet a Libegőn Augusztus 17-én, kedden üzemszünetet tartanak a jánoshegyi légpályán, a Libegőn. A kötélpályán kisebb karbantartási mun­kákat kell elvégezni, a töb­bi között kicserélik a köte­let alátámasztó kerekek betétjét, hogy a székek zökkenő nélkül, simán köz­lekedjenek; megváltoztat­ják a székek helvét is. ígv megelőzik az esetleges kö­télkopást. AUGUSZTUS 19, VASÁRNAP 200 évvel tar elő« 1771. VE. hó 15-én született Wal­ter SCO« Bitót töltő és író, az „Ivanhoe” megírásával a történeti re­gény megte­remtője. Jel­lemzője az érdet! asz: ló mesennondás, a meleg együttérzés a szegények­kel és a kitűnő kömyezetrajz. AUGUSZTUS 16, HÉTFŐ Ma ICO éve 187L VTU. hó 15-án halt meg Charles Baudelaire (ejtsd: Bod­ler) francia költő. Versei egyetlen kö­tetében a „Romlás vi­rágaidban (1U57) jelentek meg. Szimboli­kus képe* kora társadalmát bí­ráltaik, ezért bíróság elé hur­colták. AUGUSZTUS 17, KEDD Alekszandr Butlerov orosz kémi­kus, aki a szerves ve- gyületek szerkezetére vonatkozó el­méletével (1861) a mo­dem szerves kémia alap­jait tereuiiette meg, ma 85 éve 1886 Vili hó 17-én halt meg. 1951-ben Válogatott művei ma­gyarul Is megjelentek. AUGUSZTUS 18, SZERDA 1Ö0 évvel ez­előtt 1871-ben e napon szü­letett a nem­zetközi mun- káiamozga- lom kiemel­kedő szemé­lyisége, a zenvedélyes kommunista agitátor, Kari L.eukiucnt, Az Internacionálé és a Spartacus szövetség meg­alapítója volt. Letartóztatták és a börtönben meggyilkolták. AUC-Tzc-r-Tig ig> CSÜTÖRTÖK 35 éve 1986. VIII. hó 19-én végeztette ki a fasiszta ter­ror Federico Garcia Lorca (ej fesd: Gár- - szia Lorka) 'V ^ ízé. spanyol költő r>J' . )rin. ''s drámaírót, •i \A hazája értel­vw .w. miségi anti­fasiszta mozgalmánaik szerve­zőjét. Híres művei: Bernarda háza, Vémász, Yerma. AUGUSZTUS 20, PÉNTEK A Magyar Népköztár­saság alkot- íányát ün­nepeljük e tápon. 1949. vili. hó 29-án népünk . év­százados ál­ma valósult meg, történel­münkben elő­ször alkotmányt kaptunk, mely kijelölte az állampolgárok jo­gait és kötelességeit és megje­lölte a szocialista építés útját. AUGUSZTUS 21, SZOMBAT Vedres Marii Kosisuth-dí- ias szobrász művész 19 év 1961 augusztu Sábán hal meg. Nemzet közi kiállító sokon számo: 1íiat nyert. - Stílusát ku- bisztikus for . mák után ; k!asszici7álö jellemezték. Ké­törek.esek ,. _________ pü nk: Áclám és Éva e. műve rl nai vEFb a Masvai Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága iap]á - Főszerkesztő: d- Weither Dániel - K adla a Báes meevei Laokiaő' Vállaia" - Fel-lós kiadó: Ír M»zei István igazgató - Szerkesztőség Kecskemét Városi Tanácsba?. - Szerkesztőségi elefonközDon 2-619 tí-5lé. - Szerkesztő bizottság 11 osn Kta-tónivata Ke-wk-mAt szabadság túr 1(a Telefon; u-709. Terjeszt! a Magyar °osta - eaófiz^thető , helyi oostahi'-ataioknái és kézbesít« iói _ gr ^fizetési 111- 20.- Ft P via........ or, valamint kiutalással a KHL 215—96 16! pénzforgalmi jelzőszáméra. - Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 12-213.— index: 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents