Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-13 / 190. szám
4. olfla 1971. augusztus IS, pénteS Arany is lehetne a magyar ezüst Két tonna bauxitból lehet nyerni egy tonna timföldet, aztán ismét két tonna timföldből kapunk egy tonna alumíniumot és minden egyes tonna alumínium előállítása húszezer kilowattóra energiát követel ! Hazánk közismerten számottevő bauxitvagyon- nal rendelkezik, évi kétmillió tonnát bányászunk ki a földből és ez azt jelenti, hogy Európában a „dobogón” csak a franciák előznek meg, de világviszonylatban is a ranglistán tartjuk a nyolcadik helyet. A timföldgyártásban sincs semmi röstellni valónk, hiszen Almásfüzitő ma Kö- zép-Európa legnagyobb timföldtermelője. Annál nagyobb gondot jelent — éppen az energiaszegénységünk miatt — a timföldet átalakítani alumíniummá. Négyszázezerszer — húszezer... Be lehet szorozni: hazánk jelenlegi timföldtermelése — amely húsz év alatt éppen a húszszorosára emelkedett — túlhaladja a négyszázezer tonnát. Ha valamennyit itthon akarnánk alumíniummá átalakítani nyolcmilliárd kilowattóra energia kellene! Csillagászati szám... Éppen ezért, ha a magyar ezüst útját követjük, akkor sorsdöntő kilométerkő: a nemzetközi együttműködések dátuma, 1960. Először a lengyelekkel kötöttünk együttműködési megállapodást és az évi nyolcvanezer tonna kiszállított timföld alumíniumtartalmának negyven százaléka kerül vissza hazánkba. Ezt követően újabb és még jelentősebb megállapodás aláírására került sor: a Szovjetunióval. A timföld—alumínium egyezmény alapján hazánk 1980-ig fokozatosan évi 330 ezer tonna timföldet szállít az energiában gazdag szovjet iparvidékre és cserébe 165 (százhatvanöt) ezer tonna alumíniumtömböt, illetve félgyártmányt kapunk. A villamosenergia ellenértékét a Szovjetunióban is keresett alumíniummal törleszt j ük. A nemzetközi együttműködés és a hazai termelés növekedése révén tavaly végre elértük, hogy egy lakosra tíz kiló alumínium „fogyasztás” jut. S, hogy mennyire megnőtt az „étvágyunk” arra jellemző, hogy 1960-ban mindössze négy kiló volt. Mi és a nagyvilág Az ENSZ felmérése szerint az elmúlt húsz esztendőben a világ alumíniumtermelése több mint ötszörösére — másfél millió tonnáról nyolcmillióra — emelkedett. Hazánkban ugyanezen idő alatt majd tízszeresére sokszorozódott az alumínium-felhasználás és ma mát nagyjából eléri Kislakásépítők figyelem! KÖZPONTIFÜTÉSSZERELÉST VÁLLALOK. Rózsi Béla, központifűtés-szerelő mester. Kecskemét, Közép utca 13. szám. 4280 a nyugat-európai iparilag fejlett országok átlagát. Nézzünk néhány összehasonlítást: ha egy lakosra számoljuk az alumíniumfelhasználást, akkor egy- sorban állunk Angliával, ahol ugyancsak tíz kiló, Franciaországé csak hét kiló, előttünk jár az NSZK 12,5 kilóval és a világon a legtöbbet az Egyesült Államokban használnak fel: 23 kilót Mindezek látványos számok, azonban, ha a fel- használás módjait vizsgáljuk, akkor orvoslásra váró „sebeket” is találunk, A járműgyártás — a felhasználásból mindössze — tíz- százalékos jussra tartott igényt (az NSZK-ban a járműgyárátás éppen kétszer ennyivel részesül); az építőipar még szerényebb, alig nyolc százalékkal is beéri' (Svájc a vezető ebben az iparágban, a fel- használás ar mienkének háromszorosa) ; a gépgyártás a sereghajtó öt százalékkal. Dicséretre méltó adatok is vannak: elsők vagyunk Európában a villamosiparban és ugyancsak mi használjuk — egy lakosra számítva — a legtöbb alumíniumot edény és tömegcikk gyártására. A tennivalókat elsősorban nem is a termelés fokozásában kell keresnünk — bár a tervtörvény a jelentős bauxitvagyonunkra és a nemzetközi együttműködésre támaszkodva a következő öt évben is előírja az iparág kapacitásának növelését, mégis — sokkal inkább sürget, hogy az értékesebb, vagyis a feldolgozott alumínium kerüljön a hazai és a világpiacra. F orradalmasíthat j a az építőipart Amíg egy tonna bauxit világpiaci ára mindössze 5—6 dollár, a timföldé húsz-húszonöt dollár. Az alumíniumtömbért már ötszáz dollárt adnak, a fél- gyártmány értéke túllépheti a tonnánkénti hétszáz dollárt és a késztermékké feldolgozott alumínium még ennek is a többszöröse. Az értékesebb feldolgozás érdekében sokat tett az iparfejlesztésünk. Korszerű gyárak állnak szolgálatába, újabb és újabb területeken alkalmazva kezdjük felfedezni patinás kincsünket — a magyar ezüstöt. Sajnos, a könnyűszerkezetes építési mód a szükségesnél lassabban válik „népszerűvé”, pedig az építőiparban ugrásszerű fejlődést ígér. Nagyobb rangot kaphatna a csomagolásban és az élelmiszeriparban is az aluminium; de ugyanez a sürgetés áll a jármű- és a gépiparra. A hazai felhasználás kulturáltabbá tétele mellett még egy haszonnal kecsegtet a félkésztermékek és késztermékek arányának javítása. A világpiaci árak bevétele bőségesen kárpótol a befektetett munkáért és összegért Hazánk — nemzetközi méretekben is — jelentős eredményeket ért el az alumínium felhasználásában, és a tervek szerint tíz éven belül még ez is a kétszeresére növekszik, de, hogy „arannyá” váljon a magyar „ezüst”, ehhez az is kell, hogy az alumínium feldolgozását szélesebb körű alkalmazását még jobban szorgalmazzuk. Vagyis a szerepének megfelelő rangra is kell emelni az alumíniumot, amit az ötéves tervünk így fogalmaz meg: „A feldolgozottabb, értékesebb félgyártmányok termelését kell gyorsabban fejleszteni.” Bán János Várhatóan újabb 4 ezer ipari munkahely “ ke$Zan A kecskeméti járás pártvégrehajtóbizottsága a közelmúltban az iparfejlesztés helyzetéről és negyedik ötéves tervéről tárgyalt. Megállapította, hogy az elmúlt tervciklusban szép eredmények születtek a járás néhány nagyközségének iparosításában. A megyénkbe letelepített, illetve fejlesztett gyáregységek közül is kiemelkedik — korszerű felszerelésével és gyártmányaival — a La- josmizsei Vízgép, a Kerekegyházi Habselyem és a Tiszakécskei Vegyszer Vállalat, ! Az ipari üzemek, ktsz-ek és néhány tsz segédüzem jóvoltából enyhültek a járásban a foglalkoztatási gondok. A harmadik ötéves terv idején az iparban fog- lalkoztatottk száma négyszeresére nőtt és jelenleg mintegy hatezer. Különösen sokat tettek és távlatilag is megoldották foglalkoztatási gondjaikat többek között Tisza- kécskén, Lajosmizsén, Al- páron és Kunszentmiklós párt- és tanácsi vezetői. És csak elismeréssel lehet szólni azokról a törekvésekről, amelyeket napjainkban is folytatnak a fejlesztések és beruházások gyorsabb ütemű megvalósításáért. Lényegében az említett községekben valósulnak meg a negyedik ötéves tervben előirányzott 130 millió forintos beruházások is, amelyek újabb ezreknek biztosítanak majd helyben munkalehetőséget. A létszámfejlesztést illetően is kiemelkedik Kunszentmiklós, ahol közel 700 munkahely létesítése van folyamatban. Hasonló a tiszakécskei fejlesztés, ahol a VEGYSZER újabb há/f múltakon me- rengve, egy borús reggelen rádöbbenteni, hogy a „Korlátlan italmérés” mint olyan nincs többé. Nem akarom a vészharangot megkongatni, az ügy társadat- mi, politikai, gazdasági jelentősége csekély. Az alkoholfogyasztás mit- sem csökkent a korlátlan italmérés halála óta. Megdöbbenésem, mi több megrendülésem igen csak szubjektív. Nekem fáj, hogy ez nincs többé. Véleményem szerint ugyanis a korlátlan italmérés volt Közép-Európa legkifejezőbb cégére. Elvetélt költő, fináncruhába bújt, félreismert, lappangó zseni lehetett az illető, aki először, valamely cs. és királyi rendelet nyomán kiadta az első korlátlan italmérésre jogosító iparengedélyt. Talán nem is tudta, mit csinál. És bizonyára ez a falusi kocsmáros sem tudta, amikor a cégérre felfestette, hogy egy egész világot foglalt jel- lemzőleg össze eme két szóval. A képeknek miKorlátlan italmérés csoda sokaságát lapozza fel ez a két szó! Korlátlan italmérés — és már látja is az ember a poros, akácos, széles alföldi község bármelyik utcájának sarokházát az előtte álldogáló szekerekkel, lovakkal, hallja az ajtónyitásra megszólaló csengettyű magas hangját, bent a homályt és a „pincehideg” borok sa- vanykás szagát, az olajozott padlót, a cigarettájukat sodró, szakszerűen nyá- lazó férfiak csoportjait és látja az egész elsüllyedt, tempós magyar világot, amelynek mintegy a szimbóluma volt a „Korlátlan italmérés”. Egy mai gyerek értelmezésében a korlátlan italmérés nyilván azt jelentené, hogy ott mindenki annyit iszik, amennyit akar, s még a részeg embereket is kiszolgálják, szemben a korlátolt italméréssel — olyan is volt —, ahol csak bizonyos számú fröccsök elfogyasztása engedélyezett. Az igazság azonban az, hogy a korlátlan csupán a nagyobb költőiség kedvéért díszelgett az italmérés előtt, hisz mindössze any- nyit jelentett, hogy a tula jnak joga volt utcán át is eladni egy-két litert, ha mondjuk alkalma mindjárt kevesebb is; mivel hogy vevői rendszerint az ital azonnali elfogyasztására szorítkoztak, sőt takarékossági megfontolások alapján két- decinként, háromdecinként itták meg azt az egy-két litert is, amit mindenképp megittak. No és volt ennek a korlátlan italmérésnek azért egy korlátja is, ami aztán végképp kiveszett a mai üzletekből, bisztrókból. Ez is egy felirat volt. Rendszerint a kármentőre akasztotta ki a tulajdonos, jó nagy betűkkel: „Hitel nincs." Szabály volt ez is elsősorban, és nem a kocsmáros fukarságának egy üzleti sutaságának kifeje« zése, az italozó ember védelmére állított korlát, hogy ne ihassa el a kis vagyonát egy nekivadult vasárnap délután. Megbüntették a kocsmárost, ha hitelezett. Ha mással nem, azzal, hogy nem hajtották be az adóson a tartozást. Ezért volt hát a „Hitel nincs”. Így kiírva, ilyen tömören, magyarul, visz- szavonhatatlanul. Nincs még feltalálva a mostani életnek megfelelő kocsmaforma. Az új helyiségek egyelőre még csak az életnek rendkívüli módon felgyorsult tempóját tükrözik. Az ember bemegy egy ilyen új vendéglátóipari objektumba, úgy érzi, mintha a falakra ki lenne írva az új szöveg, a hitel nincs helyett „igyekezzünk, igyekezzünk”. Lehet, hogy maradi vagyok, és mégis jobb szeretném, ha a mai kocsmáink, ha nem is a „Hitel nincs” világ áporodott ko- mótosságát árasztanák, de legalább korszerűen annyit, akár ki is írva: nyugi — nyugi. Csurka István romszáz dolgozót, zömmel férfi, a REMIX ,pedig ugyanennyi nőt foglalkoztat majd. Nem lehetünk elégedettek viszont jelenleg és távlatilag sem Izsák, Szabad- szállás, Lakitelek, Orgo- vány és még néhány kisebb község ipartelepítésével, hiszen alig lépnek előre. Az iparban foglalkoztatottak jelenlegi száma pedig elenyészően kevés. A járásban a tervek szerint várhatóan újabb négyezer munkahely létesül, amelyekből körülbelül ezer a nők nagyobb foglalkoztatását teszi lehetővé. Ennek ellenére a járás lakosságának alig 10 százaléka dolgozik majd munkásként. Pedig az ipari üzemek az életszínvonal emelkedésében is jelentős szerepet töltenek be, hiszen az egy dolgozóra jutó átlagkereset mintegy 6 ezer forinttal meghaladja a mezőgazdasági szövetkezetek járási átlagát. Az ipar termelési értéke a harmadik ötéves tervidőszakban elérte a 800 millió forintot, amelyből mintegy 100 millió export- útján értékesült. A tervek szerint a járás ipari termelése 55 százalékkal növekszik majd. Kiemelkedő a szövetkezeti 83, és a minisztériumi ágazat 46 százalékos növekedése. A megcélzott termelési érték a negyedik ötéves terv végére 1 milliárd 300 millió forint, amelynek túlnyomó hányadát a minisztériumi iparhoz tartozó gyáregységek állítanak elő. Mindenképpen fejlesztenünk kell a szövetkezetekben kialakult segédüzemeket, hiszen foglalkoztatási gondjainkon már eddig is sokat enyhített például az izsáki Aranyhomok noppo- ló üzeme, amely mintegy kétszáz olyan fiatal lánynak ad munkát, akik egyébként nem jutnának kereső foglalkozáshoz. A segédüzemek fejlesztését indokolja a szövetkezeti gazdák állandó foglalkoztatásának nem szűnő gondját is, hiszen a téli hónapokban ezrek dolgoznának, ha a szövetkezetek munkát adnának nekik. Változatlan gondunk marad az általános iskolát elvégző fiúk, s méginkább a leányok foglalkoztatása, hiszen ipari tanulóként elhelyezkedni is mindössze háromszáz fiatalnak kínálkozik lehetőség évenként. És továbbra is számolnunk kell az ingázással. A közeli városok munkahelyein ezrek keresik kenyerüket napjainkban is. Horváth Ignác Mezőgazdasági könyvespolc A MAGYAR LÓ Félig komolyan, félig tréfásan sokszor elhangzik: „Lovasnemzet vagyunk!” Valóban az vagyunk, mi magyarok. Őseink lóháton érkeztek, a magyar lovak és lovasok mindig híresek voltak. A második világháború után volt egy időszak, amikor meghúzták a vészharangot a lovak felett. Az utóbbi években a lótenyésztés ismét fellendült hazánkban. Nem azért, mert nincs elegendő gépünk, traktorunk a mezőgazdaságban, hanem inkább azért, mert megélénkültek, virágzásnak indultak nálunk is a lovassportok. Ez a jelenség másutt is tapasztalható Európában, különösen a fejlett ipari államokban. Nálunk pedig hagyományai vannak ennek a sportnak. Erről szól Alapfy Attila—Török Imre: A magyar ló című könyve, amelyet most jelentetett meg a NATURA. Lapjain feltámad a sokszor elparentált ló. bemutatja a dicső múltat, de azt is, hogy mit alkotott a felszabadulás óta a magyarság hagyományos ló- szeretete. Van a könyvben néhány „story” is, rövid fejlődéstörténet és rengeteg kitűnő fénykép. 17. A KAPZSI KONZUL ESETE Az egyik nagy világnyilvánosságot kapott diplomatarablás szenvedő főszereplőjének, Joaquin Waldemar Sancheznek, Paraguay állam Izuzagio városkában állomásozó konzuljának ki- szabadulása után nagyon sokan — hazájában is, a világsajtóban is — azt hányták a szemére, hogy az ő esetében a politikai háttéren túl igen nagy szerepe volt az ifjú diplomata kapzsiságának. Sanchez ugyanis a vidéki árfolyamoknál lehető legmagasabb* „fővárosi áron” akarta eladni használt gépkocsiját, s így adott alkalmat (sőt, mint egyes lapok állították, ötletet) elrablására. Az ügy így kezdődött: a paraguayi diktátor, Stroess- ner arra készült, hogy látogatást tesz Ongania tábornoknál, az argentínai katonai junta által kinevezett akkori elnöknél. Paraguay hatóságai a találkozó előkészítésében bíztak fontos feladatot Joaquin Waldemar Sanchez konzulra. Arra utasították: azonnal utazzon Buenos Airesbe és ott készítsen elő bizonyos intézkedéseket arra az időre, amikor Stroessner az argentínai fővárosba érkezik. Sanchez úgy gondolta: a
