Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! . A. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKASPA’RTT BA'CS-KISKUN ME6YEI BIZOTTSÁGNAK LAPJA XXVI. évi. 180. szám Ara: 1 forint 1911, augusztus 1., vasárnap Kongresszusi előkészületek Kezdeményeznek az ifik NYÍLT LEVÉL AZ ASZTALON December első felében ül össze a Kommunista If­júsági Szövetség VIII. kongresszusa. Az újabb idő­szakra programot adó nagy­szabású rendezvény az idén lezajlott társadalmi- közéleti események soroza­tába illeszkedik. A párt X. kongresszusát, a tanácsi és szakszervezeti választásokat követi a fiatalok tanács­kozása, amely a rétegeknek megfelelően öt szekcióban végzi majd a munkáját. Az országos találkozót kül­döttértekezletek előzik meg a megyében. Az elmúlt négy év tevékenységét és a jövő feladatait a Bács- Kiskun megyeiek novem­ber 1-én elemzik a kecs­keméti színház épületében. A kongresszusra való fel­készülés még az év elején elkezdődött. Kiszélesedett az eseményt köszöntő mun- kaverseny-mozgalom, kü­lönböző akciókat, politikai rendezvényeket szerveztek meg az alapszervezetek. Az idén megyeivé terebélye­sedett az „Ifjúság az ész­szerűbb termelésért” elne­vezésű program, amely termelékenységet növelő, munkahelyi közérzetet ja­vító javaslatokat váltott ki az ifikből. Eddig százötven üzemi alapszervezet jut­tatta el a KISZ Bács-Kis- kun megyei Bizottságához az ötleteket, amelyek a szakemberek véleménye szerint több milliós meg­takarítást, önköltségcsök­kentést eredményeznék az észrevételeket, újításokat hasznosító vállalatoknak és szövetkezeteknek. A megye ezer KISZ- alapszervezetének tagsága most kezd hozzá a szövet­ség központi bizottsága Nyílt levelének tanulmá­nyozásához. A fiatalok megfogalmazzák a választ a legégetőbb tíz kérdésre. A KISZ-munka további ja­vításának ötleteit az ifjú­sági klubok találkozóin, brigádgyűléseken, a veze­tőképző iskola rendezvé­nyein gyűjtik össze. A ve­zetőségválasztó taggyűlé­seken — amelyek szeptem­ber 1. és október 5. között zajlanak az alapszerveze­tekben — ugyancsak szóba kerül a Nyílt levél, s a hasznosítható javaslatok eljutnak a decemberi kong­resszus plénuma elé. H. F. Ingoványos talajon (4. oldal) Mi lesz a hagymával? (5. oldal) Nyugdíjas iskola, nyugdíjas tanító (5. oldal) Három fiú a rács mögött (8. oldal) (9. oldal) PETÖFI-TÖ (Pásztor Zoltán felv.) [Több mint félmilliárdot fordítanak hálózatfejlesztésre a megye ÁFÉSZ-ei Gépek átcsoportosítására! gyorsítják a gabona betakarítását Az ÁFÉSZ-ek negyedik ötéves tervének főbb cél­kitűzéseiről rendkívül be­szédes összefoglaló tájékoz­tatót vitatott meg a na­pokban tartott ülésén az Általános Fogyasztási Szö­vetkezetek Bács-Kiskun megyei Szövetségének El­nöksége. Korántsem a tel­jesség igényével, hadd szóljunk ezúttal a szövet­kezeti kereskedelem me­gyei hálózatfejlesztési tö­rekvéseiről. Elöljáróban hasznos meg­említeni: A harmadik öt­éves tervidőszakban a me­gyei összes forgalmon be­lül a fogyasztási szö/etKe- zetek is erőteljesen növel­ték árbevételüket. Bolti kiskereskedelmünk például 1970-ben 57,8 százalékkal forgalmazott többet, mint öt esztendő­vel korábban. A napi áron számított íor- g lmunk meghaladta a 2 milliárd 600 milliót. Ha­sonló volt a fejlődés a szö­vetkezeti vendéglátás oan is ahol 1965-höz képest csaknem 51,2 százalékos volt a forgalomfelfutás. Az eredményes gazdál­kodás és az egyéb feltéte­lek kedvező alakulása jó­voltából elismerésre mél­tóan gyarapodott és kor­szerűsödött a szövetkezeti üzlethálózat is: az utóbbi ót évben 74 bolti kiskeres­kedelmi és 48 vendéglátó egység .nyílt a megyében. A fejlődés ellenére az el­telt tervidőszakban az AFÉSZ-ek rendélkezésre álló pénzügyi és fejleszté­si lehetőségek nem voltak arányban a forgalom nö­vekedésével, emiatt az üzlethálózat leterhelé­se a legtöbb helyen to­vább emelkedett Ezeket figyelembe véve — mint azt a szövetkeze­tek megyei szövetségének elnöksége megállapította —, az ÁFÉSZ-ek többsége alapos, gondos elemzéssel, a helyi lehetőségek körül­tekintő mérlegelésével, s a szövetkezeti tagság igényé­nek és véleményének meg­felelően alakította ki ne­gyedik ötéves tervének cél­kitűzéseit, üzletpolitikai elgondolásait. Mennyire így van, nyom­ban kitűnik, ha megemlít­jük: együttesen több mint 504 millió forintot terveztek fejlesztési célokra a me­gye ÁFÉSZ-ei az 1971— 1975 közötti időszakra. Több mint félmilliárd, tekintélyes summa! Nagy­ságát még jobban érzékel­teti, ha megemlítjük: ennyi pénzből 16 olyan impozáns áruház kitelne, mint ami­lyen a kecskeméti Alföld, s még akkor is maradna néhány millió! Megyénk fogyasztási és értékesítő szövetkezetei azonban — az igényeknek megfelelően — a félmilli­árdot meghaladó fejleszté­si forrásból a beruházásra fordítható összeg 20 száza­lékát berendezésekre, hű­tő- és egyéb gépek beszer­zésére kívánjuk fordítani, 336 millió forint pedig építési célokat: áruhá­zak, ABC- és kisáruhá- zak, éttermek és esz­presszók létesítését szol­gálja. Végül hadd említsük meg: a kiskereskedelem hasznos alapterületét csak­nem 39 százalékkal — több mint 58 ezer négyzetmé­terrel kívánják bővíteni megyénk ÁFÉSZ-ei. Ezen belül a bolti kiskereske­delmében 50, a vendéglátó hálózatban pedig 18,4 szá­zalékkal növekszik az alap­terület a múlt év végi ál­lapothoz képest _ Az Apollo—15 amerikai űrhajó két utasának, Scott és Irwin űrhajósnak a föl­di irányító központ szom­baton hajnali 4 óra 20 perckor kívánt „jó éjsza­kát”. Miután kölcsönösen megállapították, hogy „a fedélzeten minden rend­ben”. Mint már jelentettük, a Augusztus másodikén utolsó hetébe lép a gabo­nabetakarítás Bács-Kis- kun megyében. A több mint kétszázezer hold ka­lászos döntő többségét jú­lius végéig már levágták. A Homokhátságon a kis­kőrösi járás gazdaságai­ban csupán egy-kót he­lyen van még aratnivaló. A császártöltési Kossuth Falcon elnevezésű hold­komp közép-európai idő szerint pénteken 23 óra 16 perckor ereszkedett le a Hold felszínére az Apen- nin-hegység térségében, a Hadley-síkságon. A hold­komp mindössze néhány száz méternyire ért Holdat a programban kijelölt helytől. A földi irányitó Tsz-ben és néhány kör­nyékbeli termelőszövetke­zetben az aratásvégző ün­nepséget is megtartották. Nem sok munka van már hátra a két fülöpszállási szövetkezetben, a Kiskun­ság és a Vörös Csillag Tsz-ben sem. Ez utóbbi, ha az eső nem akadályoz­za, mám learatja a ga­bonatermését. központ a leszállást „min­taszerűnek” minősítette. Mintegy két órával a le­szállás után felnyitották a Falcon tetőnyílásának zá­rólapját és Scott derékig kiemelkedve mintegy fél órán át végzett megfigye­lésekét a leszállási hely környékéről. - Elmondotta, hogy a környéket három oldalról lankás, legömbö­lyített tetejű hegyek, dom­bok borítják. Közölte, hogy véleménye szerint semmi sem fogja akadályozni a „holdautóval” való közle­kedést, mert nagyobb szik­latömbök nem zárják el az utat. Scott és Irwin, akik a tervek szerint három napot töltenek a Holdon, össze­sen 35 kilométert akarnak megtenni a televíziós ka­merával és a legkülönbö­zőbb tudományos műsze­rekkel felszerelt holdjáró segítségével. A parancsnok lelkes be­számolójának végül is a houstoni központ vetett vé­get. amely elrendelte, hogy Scott térjen vissza a hold- komp belsejébe és kezdje meg nihenőiét. Néhány fel­LFolytatás a 2. oldalon) Ä kiskőrösi járás tizen­kilenc szakszövetkezetében a közösen művelt földek kalászosait mind levágták. A cséplést azonban a gya­kori alkatrészhiány lassít­ja. A cséplőgépekhez, ame­lyeknek a gyártását már beszüntették, csak barká­csolni lehet alkatrészeket, de vásárolni alig. A szak- szövetkezetekben azonban még elég sok cséplőgép dolgozik. Addig is, amíg ezeket a kiöregedett gépe­ket a szakszövetkezetek­ben is felváltja a kom­bájn, intézményesen kel­lene gondoskodni szak­szerű kijavításukról, alkat­rész-ellátásukról. Tíz termelőszövetkezet­ben volt még aratnivaló a kalocsai járásban. A se­gítségnyújtást azonban gon­dosan megszervezték. A drágszéli Űj Barázda Tsz- ből a homokmégyi Arany­kalász Termelőszövetkezet­be, a solti Szikra Tsz-ből pedig Kunadacsra és a kunszentmiklósi Kiskun­ság Tsz-be indultak kom­bájnok. Huszonnégy termelőszö­vetkezet aratott le eddig a bajai járás harmincnégy tsz-gazdasága közül. Ahol a betakarítást elvégezték, felajánlották a segítséget a társszövetkezeteknek. Csaknem negyvenezer hold kalászos várt betaka­rításra a kiskunhalasi já­rásban. E hét közepén a búzának 15, a rozsnak 10 százaléka még lábon állt. Itt is gépátcsoportosítás­sal igyekeznek meggyorsí­tani a kombájnolást, hogy minél kevesebb szem pe- regejn ki a már föld felé hajló kalászokból. Egyet­len nap kényszerű munka­szünet vagonokban és tíz­ezer forintokban mérhető veszteséget okozhat. Az Apollo—15 űrhajó felvétele a Hold felszínének ar­ról a részéről, ahol a holdkomn leszállt. (Telefoto—AP—MII—KS) P. 1. Izgalmas pillanatok a holdséta előtt Elindult a holdautó

Next

/
Thumbnails
Contents