Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-01 / 153. szám
A grafikai pályázat nyertesei Ez év áprilisában Kecskemét újdonsült rajzíiim- studtójának vezetősége a KISZ megyei bizottságával közösen graiikai pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a fiatalokban felkeltsék a rajzolás iránti vágyat és,, egyben — a legtehetségesebbeket — kiválogathassák a Pannónia stúdió számára. A feladat ezért „szakmai jellegű” volt. Egy sportolót, egy valamilyen munkafolyamatban közreműködő embert és egy állatfigurát kellett megörökíteniük a pályázóknak mozgás közben — a rajzfilmekre jellemző szellemes és kifejező módon. A Pannónia budapesti stúdiójának művészeiből és szakembereiből álló bíráló bizottság 17 pályázó mintegy hatvan rajzát nézte át és több elismerésre méltó munkát is talált. Tegnap délelőtt rövid ünnepségen Beszedics Miklós, a KISZ Bács-Kiskun megyei titkára nyújtotta át a megérdemelt jutalmakat a legeredményesebbeknek. ' Első díiat és 1500 forintot kapott Bálint Attila Baiáról, a második és harmadik díiat és jutalmat pedig Palkó Pál és Gerő Judit kecskeméti fiatalok, vették át. Vizsgát tettek a halászok Mestervizsgát tettek a folyami halászok Bács-Kiskun megyében. A hathetes tanfolyam tananyagából 49-en tettek sikeres vizsgát. Tétel volt a halászszerszámok szakszerű készítése, kezelése, a, halfogás módszerei, a halfajok ismerete és egyéb halbiológiai kérdések. A kisszerszámos halászoknak külön vizsgát kellett tenniök vízi közlekedésből. A halászmesterek a Tiszán és a Dunán kapnak engedélyt halfogásra. — Tűzkár címén több mint félmillió forint kártérítést. fizetett ezekben a napokban az Állami Biztosító. a Tiszakécskei Űj Élet Termelőszövetkezet részére. A nagy .összegű kártérítést a baromfinevelőben eesett kár után kapták. 4 holnapi lapunk tartalmából: Erdé’yi jegyzetek I. Hegyek és völgyek. • Készülődés az első bor- világversenyre t Emberek, vigyázzalak! Két hét alatt 4 halálos baleset « Ahol nehéz lesz az aratás Tudósítás a kiskunhalasi ilörös Október Tsz-ből. Dlplomalíioszió ünnepség az MSZMP KB Politikai főiskoláján Diplomakiosztó ünnepséget tartottak június 30-án a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Főiskoláján. Az ünnepségen beszédet mondott Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Az okleveleket Nemes Dezső, a párt Politikai Bizottságának tagja, a főiskola rektora adta át a végzett hallgatóknak. — A MAGYAR Képzőművészek Szövetsége Közép-magyarországi Területi Szervezete és a Kecskeméti Katona József Múzeum rendezésében, a múzeumban július 3-án, szombaton délben Varga Mihály, a Forrás főszerkesztője nyitja meg a hagyományos Tavaszi tárlatot. A mintegy 55—60 alkotás — festmények, szobrok, grafikák — között francia művészek képeit is bemutatják. Javítani akarnak A kecskeméti ifjúgárda szakasz képviseli megyénket augusztus 17-e és 21-e között a II. Országos Ifjúgárda Szemlén. A gárdisták hazai környezetben (a versenyt Kecskeméten rendezik) szeretnének a tavalyi nyolcadik helynél előbbre rukkolni. A jó szereplés érdekében július 12- től a csapat kéthetes edző- táborozáson vesz részt Baján. A táborban elméleti és gyakorlati feladatok végrehajtásával készülpek a versenyre, majd kijelölik a 25 tagú csapatot, amely rajthoz áll. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Vágó István (anyja neve: Bukovszki Franciska), Tóth Zoltán (Simon Éva), Gulyás Zoltán (Erdős Margit), Oláh Éva (Takács Éva), Varga Edit (Bende Julianna), Kovács László (Dányi Etelka), Pesti József (Tóth Erzsébet), Szomú Izabella (Vágó Erzsébet), Sándor István (Liptai Márta) Csupor Andrea (Rédei Ibolya), Kovács Beáta ^Turbak Éva), Rimőczi Tamás (Gressai Mária), Matkovics Tünde (Hangyási Julianna), Lenkei Monika (Le»*ki Mária), Kökény István (Váczi Erzsébet), Pintér Éva (Fesyver Éva), Puliusz Zoltán (Rajnai Györgyi), Bállá Mária (Döbörösi Mária), Kállai Anna (Bogdán Irén), Fodor;Éva (Veszelovsz- ki Irén), Csonka Klára (Kovács Etelka), Szerdahelyi József (Király Katalin), Tóth István (Var<?a Gizella), Farkas Corinna ; (Tompa Lenke). Bal- tás Géza (Német Éva). Murán- csik Emese (Deák Anna), Lovas Róbert (Kovács Mána), Diós Anita (Nagy Mária), Kun Szilvia (Bodies: Ilona), Cso- mpr Edina (dr. Csík Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Csató Károly és Pásztor Éva, Bolla Károlv és Farkas Julianna, Csorba István és Bakos Ilona, Pölös József és Pap Anna, Tonté Tibor és Sánta Aranka. Nagy József és Radics Rozália, Lehőcz István és Német Mária, Szabó Mihály és Varga Ilona, Nyitrai Béla és Csala Julianna, Kovács Ferenc és Mák Erzsébet, Péli • La^os és Budai Mária. Szente Győző és Bencsik Maria, Fejes István és Szabó Éva, Andócsi László és Baksa Terézia, Szabó Ferenc és Hegyesi Mária. MEGHALTAK: Borbély Gábor 36 éves, Gáspár János 33 éves, Fiata1 Béla 65 éves, Bara József 38 éves, Kovács Gyula 42 éves Sándor Józs°fné Szente-Varga Sára 47 éves, Huszka M’hályné Fodor Terézia 82 éves Klein Ignác 78 éves, Fekete Andrásné Ter4ék Anna 41 éves Sebők József 70 éves, Gacs János 64 éves. 1 — MŰSOROS divatbemutatóra kerül sor Izsákon július 4-én, vasárnap délután a Tulipán eszpresszó előtti szabadtéri színpadon. A VII. szövetkezeti nap rendezvényén budapesti táncdálénekesek, valamint a Juventus együttes lép fii. (Szabó Emma leveléből.) — Szovjet órát és ékszert, román Iparcikkeket és szőrmét, bolgár vas- és háztartási cikkeket vásárolt az elmúlt hetekben partnereitől a Hungarocoop Külkereskedelmi Vállalat. Az áruválasztékot bővítő új cikkek szövetkezeti boltokban és áruházakban kerülnek forgalomba. n NAPTÁR 1971. Július 1, estitörtOk Névnap: Tihamér Napkelte: 3 óra 90 perc. Napnyugta: 19 óra 4« perc. , Holdkelte: 12 óra 53 perc. Holdnyugta: 33 óra 34 perc. ÜJ TlPUSÜ DIESEL MOZDONY Katona József Színház vendégjátéka Baján Július 1, csütörtök este fél 8 óra CHARLEY NÉNJE A-bérl€t Mozik műsora július L: KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 órakor AZ INKÁK KINCSE háromnegyed 6 és 8 órakor HORIZONT 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 órakor MICI NÉNI KÉT ÉLETE háromnegyed 6 és 8 órakor az Állatnak meg kell HALNIA Csak 16 éven felülieknek! Várható időjárás: túlnyom móan felhős Idő. többfelé esővel. Az élénk nyugati, északnyugati szél csak átmenetileg mérséklődik. A hűvös idő tovább tart Várható legalacsonyabb hőmérséklet 8—13. legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: Június 29-én a középhőraér- só klet 16,5 (az 50 éves Átlag 20,6), a legmagasabb 20,0 Cel- sius-fok volt A napsütéses órák száma 4. Június 30-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 14,7, délután 1 órakor 19,2, a legalacsonyabb hőmérséklet 11,8 Celsius-fok volt A csapadék mennyisége 0,6 mm. Útmúzeum Kiskőrösön Kiskörösön Lévárdi Imre nyugdíjas útmester évtizedek alatt az ország minden részéből összegyűjtötte az egykori közúti . építők és karbantartók használati eszközeit az országutak régi tartozékait A ritka gyűjtemény Kiskőrös kialakulóban levő múzeumi negyedében kapott helyiséget Elítélték az ittas gázolót Egyre több nagy sebességű mozdonyt gyárt a hazai ipar. A legújabb típus ez a 2700 lóerős Diesel vlUamos mozdony, amelynek maximális sebessége 160 kilométer óránként. (MTI totó — Bajkor József felvétele — KS) — Elkészítette középtávú tervét a városföldi Dózsa Termelőszövetkezet. A program 1975-ig terjedő időszakra határozza meg a közös gazdaság termelésének fejlesztését A tervet szombaton közgyűlésen vitatta meg a szövetkezet tagsága. A közgyűlésen számolt be a tsz főagronó- musa a betakarítás megszervezéséről. Az aratás a hét végén megkezdődött a tsz gabonaföldjén. 12 forint a narancs A Déligyümölcs és Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat bejelentette, hogy július 1-től országszerte egységesen 12 forintért árusítják a narancsot. A vállalat és a kiskereskedelem megállapodása alapján az új, csökkentett ár a hálózatban már meglevő gyümölcsre is vonatkozik, az árkülönbözetet a DÉLKER megtéríti a vállalatoknak. * * * A narancs árának csökkentése lényegében szezonvégi kiárusítás. A közönség évekig kifogásolta, hogy a déligyümölcsök idénye hamar befejeződik, nem éri el a hazai gyümölcsök nagy tömegű megjelenését. A DÉLKER Vállalat az idén több narancsot vásárolt, javította a szezonközi ellátást; korszerű hűtési, tárolási technika alkalmazásával az idényt sikerült a korábbihoz képest jóval meghosz- szabbítani. A fogyasztók számára külön örvendetes volt, hogy a narancs mellett már júniusban is bőségesen kínáltak az üzletek friss hazai gyümölcsöket. A narancs nehezen bírta a versenyt, egy hónapja 25 forintról 17 forintra mérsékelték is az árát. Az árcsökkenés után megélénkült a forgalom, júniusban 1000 tonna narancsot értékesítettek. Most sor kerül újabb árleszállításra. amely a készlet végéig tart. Ünnepélyes búcsúztatás Szerdán délután 4 órakor a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokságán bensőséges ünnepség keretében búcsúztatták a 36 évi szolgálat után nyugalomba vonuló Németh Béla pénzügyőr alezredest, a Vám- és Pénzügyrőség megyei parancsnokát A megjelentek között volt dr. Terpitkó András pénzügyőr vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka, dr. Kőrös Gáspár, a megyei tanács elnökhelyettese, dr. Szaló- ki László rendőr ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője, Balabán Sándor alezredes, az MHSZ megyei titkára, Mészáros János, a megyei pártbizottság munkatársa, dr. Borbély Lajos, a megyei tanács osztályvezetője. A búcsúztatásra eljöttek a nyugdíias és aktív pénzügyőrök. Dr. Terpitkó András a pénzügyminiszter és az országos parancsnokság nevében mondott köszönetét Németh Béla pénzügyőr alezredes több mint három és fél évtizedes munkásságáért. majd átnyújtotta a pénzügyminiszter és az országos parancsnokság ajándékát. Ezt követően a megyei pártbizottság és tanács képviselői kívántak hosszú és boldog életet Németh Béla pénzügyőr alezredesnek. Jaoán fametszetek az űj béiyegsorozaton A posta újabb bélyegkülönlegességgel lepi meg a filatelistákat. A festménysorozat folytatásaként július 9-én 8 értékből álló, a Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum tulajdonában levő japán színes fametszeteket ábrázoló bélvegsorozatot hoznak forgalomba. A bélyegeket többszínű raszteres mélynyomással az Állami Nyomda készítette. mély au tójával. A baleset következtében Bertus József, a személyautó utasa meghalt, Kürtösi Károly pedig — aki a személyautót vezette — nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A két autóban összesen több mint 80 ezer forint kár keletkezett. Mellékbüntetésként a bíróság Medgyesit öt évre eltiltotta a gépjárművezetéstől, kényszerelvonó kezelésre kötelezte és elrendelte korábbi két ügyének folytatását (ezeket az ügyeket a kegyelmi rendelkezés folytán szüntették meg annak idején). Az ítélet nem jogerős. Foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés és egyéb bűntettek miatt három és fél évi szabadságvesztésre ítélte a kecskeméti járásbíróság Medgyesi István 31 éves kecskeméti lakost. A fiatalember tavaly nyáron a Szikvizüzemi Vállalat lovas kocsijával szabálytalanul kanyarodott és balesetet okozott. Az idén, március 22-én pedig súlyosan ittas állapotban elvitte a vállalat egyik teherautóját, 85 kilométeres sebességgel száguldott a 44-es úton, s áttért a bal oldalra. Itt ütközött össze a városföldi Dózsa Tsz szeIttasan, jogosítvány nélkül Két baleset, három súlyos sérült Kedden, a késő esti órák- ezer forint anyagi kár ke- ban Kiskunfélegyháza ha- letkezett. Fricska Nagy Ist- tárában súlyos balesetet vén ellen eljárást indítottak, okozott az ittasság, a gya- Kunadacs határában korlátlan vezetés. Fricska ugyancsak kedden délután Nagy István, 19 éves, Kis- történt közlekedési baleset, kunfélegyháza, Izsáki út Gyurgyik Benedek 25 éves, 19. szám alatti lakos, bár Kunadacs, Felsőadacs 41. nem rendelkezett vezetői szám alatti lakos oldalko- igazolvánnyal, ittasan ült csis motorkerékpárjával ké* fel motorkerékpárjára, s són tért ki a vele szemben azt nagy sebességgel ve- közlekedő Hegedűs Ferenc, zette Gátér irányába. Gya- 21 éves, Felsőadacs 15. korlatlansága folytán az szám alatt lakó motorke- egyik kanyarban nekiütkö- rékpárosnak. A két jármű zött a híd korlátjának, összeütközött, s Gyurgyik Fricska Nagy István és Benedek súlyosan, Hege- utasa a 18 éves Papp Ele- dűs Ferenc pedig könnyeb- mór kiskunfélegyházi lakos ben megsérült. A balese- súlyosan megsérült. A mo- tért Gyurgyik Benedek a torkerékpárban mintegy 8 felelős. Elfogták a bal tószögi betörőket Június 11-én hajnalban ismeretlen tettesek betörtek Kecskemét, Ballószög 178. szám alatt levő Univer vegyesboltba. A betörők lefeszítették a lakatot, behatoltak a helyiségbe, s onnan 7 zsebrádiót, kon- zerveket, csokoládét vittek el, mintegy 5700 forint értékben. A bejelentést követően a rendőrség megkezdte a vizsgálatot. Néhány nap múlva elfogták Gergely Sándor. 31 éves. foglalkozás nélküli, büntetett előéletű tatabányai férfit, aki elismerte, hogy társával, Slemmer Lajos 26 éves, foglalkozás nélküli, büntetett előéletű tatabányai lakossal követték el a bűncselekményt. Slem- mert, aki addigra a lopott rádiókból kettőt értékesített, az országos körözés alapján ugyancsak elfogták. Gergelyt és Slemmert előzetes letartóztatásba helyezték, s ellenük társadalmi tulaidont károsító lon-’s rni-itt indítottak büntetőeljárást. G. G. PETŐFI nEPE. a Magyar Szociabsta Munkáspárt Bács-Kiskun megyei B'zottsága lapja. — Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. — K*ad!a a Bács megyei Lapkiadó Vá’l«lat — Fc'é’*s k’->dó: dt. Mezei István iga’gatő. — Szerkesztőség- Kecskemét. Városi Tarácsház. — Szerkesztőségi telefonközpont; 12-619. 12-516. — Szerkesztő H-o'*sáS: 11-038. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telelőn: 11-709. Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a helyi pos'ahiva'aloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: 20,— Ft. Postautalványon, valamint átutalással a KHX. 315—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámára. — Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 12-213.— Index: 25 06«