Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-08 / 159. szám

Háztartásonként 1000 kilowattóra 2000 megawattos erőmüvek épülnek HAZÁNKBAN a villa­mosenergia felhasználása a háború előtti évekhez • ké­pest több mint nyolcszoro­sára növekedett. A népgaz­daság tervei szerint a vil­lanyáram-ellátás a követ­kező években is gyorsab­ban bővül, mint az ipari termelés, a IV. ötéves terv ideje alatt évente több mint 8 százalékkal. Ennek ered­ményeként az 1970. évi 17,7 milliárd helyett 1975-re 26 milliárd kilowattórára nő a fogyasztás. Az igények kielégítésénél két alapvető forrásra lehet számítani: egyrészt az új erőművek kapacitására, másrészt pedig — meglevő nemzetközi kapcsolataink bővítésével — az import növelésére. Az új nagy kondenzációs erőművek mellett mind fontosabb szerepet kapnak az úgyne­vezett csúcserőművek. 1972 végére befejeződik a 800 megawattos gyöngyö­si Gagarin Hőerőmű építé­se. A negyedik ötéves terv legnagyobb erőművi beru­házása azonban kétségtele­nül a Duna menti Hőerőmű továbbfejlesztése lesz, amelynek teljesítményét megközelítően 2000 mega­wattra bővítik. A második nagy 2000 megawattos erőmű építése ugyancsak az olajfeldolgo­zóipar fejlesztésével függ össze. (A tervezett leninvá- rosi nagy olajkombinát szomszédságában épül, föld­munkái már idén megkez­dődnek.) Újszerű és világviszony­latban is figyelmet keltő a most induló gázturbina­építési program. Erre két szempontból is szükség van: egyrészt növeli a villamos- energia-igények kielégítésé­nek biztonságát, másrészt pedig a csúcserőművek al­kalmazásával az egész vil- lamosenergia-termelést gaz­daságosabbá teszi. A Szov­jetunióban kifejlesztett 100 megawatt teljesítményű turbinatípust vásárolta meg a magyar villamosenergia­ipar. Nagy előnye, hogy a beruházás költsége csak 60 százaléka a hasonló telje­sítményű kondenzációs hő­erőműveknek. A két első, ilyen gázturbinát az inotai erőműben helyezik üzembe. A Tisza menti, kiskörei vízlépcső építésével kap­csolatosan kerül sor Ma­gyarországon az első Ney- pric típusú csőturbina üzem­be helyezésére. Az új erő­mű nem teljesítménye miatt számottevő, hanem az üzemi kísérletek miatt A VILLAMOSENERGIA- igények kielégítésében mind jelentősebb szerepet játszik az áramimport is. 1970-ben több mint 3 mil­liárd kilowattóra villamos­energia érkezett hazánkba, elsősorban a Szovjetunió­ból. Az idén 25 százalékkal növekszik az import és 1972-ben pedig már eléri a 4,2 milliárd kilowattórát. Ez az árammennyiség egy ezer megawattos erőmű teljesítményével egyenlő. Tovább bővülnek a villa- moenergia-ipar nemzetközi kapcsolatai. Tárgyalások folynak a csehszlovák—ma­gyar távvezeték megépíté­séről. Győr és Bécs között megkezdődik a második magyar—osztrák távveze­tékrendszer kiépítése, s e munkálatokkal várhatóan 1972-re készülnek el. A kapcsolat jelentősége a két ország határain is túlnő, hiszen a magyar—osztrák villamos távvezeték köz­vetlen kontaktust teremt a KGST-országok egyesített energiarendszere és a nyu­gat-európai villamosener­getikai egyesülés között. A távvezeték kapacitásának megkétszerezése elvileg le­hetővé teszi, hogy — Auszt­ria közvetítésével — a nyu­gat-európai villamosener­getikai egyesülés más álla­maitól is villamosenergiát importáljon Magyarország. Megállapodás született a román és a magyar ener­giarendszer összeköttetésé­nek megteremtéséről is, en­nek megfelelően már ké­szülnek az Arad és Szeged között megépülő 400 kilo­voltos távvezeték tervei. Bővül az ország belső energiahálózata is, 1971-ben összesen 3500 kilométer új vezeték létesül, így a többi között a Nagykanizsa és Kaposvár közötti összeköt­tetéssel javítják Dél-Du­nántúl, a Szolnok—Szajol— Martfű—Mezőtúr távveze­tékkel. valamint a máté- szalka—nyírbátori összeköt­tetéssel pedig a tiszántúli országrész villamosenergia­ellátását: Szentes és Hód­mezővásárhely között ugyancsak új, 120 kilovol­tos távvezetéket helyeznek üzembe. A villamoshálózat nyomhossza ez év végéig eléri a 104 000 kilométert. A PROGRAM figyelembe veszi, hogy a lakosság fo­gyasztása gyorsabban nö­vekszik, mint az ipari fel­használóké, mégpedig öt év alatt körülbelül 80 szá­zalékkal. Így 1975-ben a háztartások összesen 3,3 milliárd kilowattóra villa­mosenergiát fogyasztanak majd. Erre az időre az egy háztartásra jutó villamos- energia-fogyasztás megha­ladja majd az 1000 kilo­wattórát. N. L. Könyvespolc Rokoszovszkij: KATONAI KÖTELESSÉG A napokban emlékeztünk a Szovjetunió megtámadá­sának harmincadik évfor­dulójára. Elbből az alka­lomból jelent meg a Zrí­nyi Katonai Kiadónál Ko- nyev és Zsúkov kötetei után a harmadik berlini győzőnek, Rokoszovszkij marsallnak könyve „Kato­nai kötelesség” címmel. A legendás hírű szovjet hadvezér katonai pályájá­ról és a Nagy Honvédő Háború harcos éveiről vall. Visszaemlékezéseit a má­sodik világháborút megelő­ző évekkel kezdi, és a fa­siszta Németország szétzú­zásával fejezi be. Rokoszovszkij műve nemcsak egy katonai ve­zető memoárja, nemcsak hadtörténeti feldolgozás, hanem mindennek az Öt­vözete: személyes élmé­nyekkel átszőtt hadművé­szettörténeti monográfia, A mű korabeli dokumentu­mokra támaszkodó gazdag anyaga olykor kiegészíti, olykor pedig helyesbíti a történetírásnak e korról al­kotott produktumait. Csomagolópapír-irodalom H ogy mire jut még a nyomtatott betű?! — azt csak Matyi tudná meg­mondani; ő viszont a ta­nyán van — adja meg a választ ilyen megfejthetet­len esetekre a népi szólás­mondás. Mert, hogy egy kiolva­sott vagy műemlékként őr­zött regényt annyi minden­re használtak már Guten­berg óta — mindenki előtt ismeretes. A könyv, utó­élete során szolgálhat hi­ányzó szekrényláb pótlá­sára, teáskanna-alátétnek, unaloműző olvasmányként abban a bizonyos hogyis­hívják helyiségben fel­akasztva —, hogy itteni más szerepét ne is említsük —, de ismer olyan bűncselek­ményeket a kriminológia, amelyeknél a több kilós fo- liáns volt a corpus delicti; azzal sújtották halálra az áldozatot. De hogy eddigi rendelte­tésein túl napjainkban is új alkalmazások juthatnak még a könyv, az írott betű osztályrészéül, egy ameri­kai hírből is sejthető. No persze az is, hogy ha már Amerika, mindenekelőtt a sefttel, az üzlettel van ősz- szefüggésben. Olvassuk, hogy egy Los Angeles-i áruháztulajdonos tünemé­nyes vagyonra tett azért kurta pár hónap alatt egy furfangos fogással. Csoma­golópapírjaira egy szerel­mes regény szövegét nyom­tatta folytatásokban. He­tenként változtatta a papí­rokat, hogy a vásárló-olva­sók — vagy olvasó-vásár­lók? — hozzájuthassanak a folytatáshoz. Micsoda perspektíva! Szinte beláthatatlan lehe­tőségek! Ha a világon át- hömpölygő sexhullámra gondolunk, aligha kell fél­nie az áruház-tulajdonos­nak, hogy egy-egy szerel­mes regény második vagy harmadik csomagolópapír­kiadására fanyalodjék. Olyan bővében lesz efféle „irodalomnak”. Persze, az is elképzelhető, hogy vala­melyik kapósabb „mű”-ből közkívánatra kell utánnyo- matnia a csomagolópapírra. G ondolható, hogy már a bombamód bevált üzleti kísérlet kezdetén is adódták zűrök. Valaki, aki nem vásárolt még abban az „irodalmi” áruházban, mondjuk éppen abban a közintézményben talált el­dobva egy regényrészletet, ahová a király is gyalog jár. Ráért, elolvasta, sőt fel se kelt addig, mig foly­tatásdarabokat talált a lába körül. Megtetszett ne­ki a szerelmes történet, ro­hant az áruházba, vett fűt- fát, könyörgött, hogy neki az előző hetekben kiadott folytatásokba csomagolják a cuccot. Bizonyára meg is tették ezt a szívességet az alkalmazottak, hiszen ugye a „mindent a kedves vevőért” jelszó ott sem is­meretleni s ennek ilyen trükkös érvényesítése pláne hoz a konyhára. Akinek elókerítették az előző foly­tatások csomagolópapirjait, egyszer s mindenkorra, de legalább is addigra leköte­lezettjükké vált, míg a sze­relmes regényből tartott. Addig náluk vásárolt, L.la pedig nem győzik '* kivárni a sexes „mű­vek” kiapadását, bekap­csolódhat a csomagolópa­pír-irodalom másik vonu­lata; a krimi, A bűnügyi regények is kifogyhatatlan mennyiségben ömölhetné­nek a csomagolópapírra... Aztán, ha már nem lesz ennek konjunktúrája, át le­het térni nem csak. csoma­golópapír-regények kiadá­sára. Mert ugye nem min­den papírt csomagolásra használ az ember. Igaz, hogy az ólombetű egészség­telen, de bizonyos papírnak úgy is csak az egyik olda­lát használjuk. Xőth István róhirdet étek A p Adás-vétel BEKÖLTÖZHETŐ ház 250 négyszögöl telekkel 60 000 Et­ért eLadó. Érdeklődni: 9 órá­ig, Kecskemét, Alsószéktó 29. HajagoséknáL _______________3792 S ZEGEDEN a Sárga üdülő te­lepe legszebb helyén három­szintes üdülő eladó. Vállalat­nak és szövetkezetnek is meg­felel. Érdeklődni: a társulat gondnokánál. ________________379« P ÁROS lószerszám, féderes- kocsi jó állapotban eladó. Kecskemét, Bajcsy Zsilinszky U. 16.________________________3771 E LADÓ 450 négyszögöl szőlős telek, házhelynek is alkalmas. Érdeklődni: Kecskemét, Szol­noki hegy 63/3. Kertváros mellett, Rertáéknál._______11170 A LIG használt kifogástalan Moszkvics 408-as és jó minő­ségű 3/4-es hegedű eladó. Kecskemét, Széchenyi tér 1— 3. ül. 40. 11163 Fizessen elő a Petőfi Népére! 600-as Trabant Combi eladó. Kecskemét, Táncsics Mihály utca 6. 3780 MŰSZAKI vizsgázott CH-S nagykerekű Wartburg de Luxe eLadó. Kecskemét, Nagykőrösi utca 30. ____________________3781 K IS kerti gép permetezővel és pótkocsival jó állapotban eladó. Ludvig Imre, Felsőla­jos 1/U. sz._______________ 11135 E LADÓ 165 négyszögöl telek. Kecskemét, Hegedűs köz 49. Vad Kálmánnál.____________3804 E GYSZOBÁS, négyhelyiséges házrész, azonnali beköltözés­sel eladó. Kecskemét köz­pontjában. Leveleket „Kész­pénz” jeligére a kiadóhivatal­ba kérem. ______________11144 E LADÓ 600-as piros Fiat. Kecskemét, Marx tér 17. ______________________________3815 T ULIPÁNHAGYMA eladó! Vegyes állományú, jó minősé­gű tulipánhagyma 2 Ft/db- onként. 5o db-os rendelésnél utánvéttel a megadott címre szállítjuk. Városi, községi parkok díszítésére különösen ajánljuk. Cím: „Vörös Októ^ bér” Mezőgazdasági Termelő­szövetkezet, Kiskunfélegyháza Vöröshadsereg útja 8. szám. Telefon: 501.________________1913 T RABANT 601-es, garázsban tartott, műszakilag vizsgáztat­va eladó. Keoskemét, Arany János utca 10. Házfelügyelő. _____________________________11177 I NDULÓ vágy félkész társas- házban háromszobás lakást készpénz plusz OTP hitelát­vállalással átvennék Kecske­méten, Sámes]. György, Solfc- vadkert, Tanács u. 53. 1152 SZALKSZENTMÁRTON köz­pontjában Táncsics út 6. szá­mú cseréptetőé két szoba, két konyha, melléképületből álló, 186 négyszögöl szőlő, lugassal beültetett udvarral 90 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni lehet hét­köznap. Puskás Imre, Szalk- szentmárton, Táncsics út 6. ______________________________1167 S ÖTÉT hálószobabútor, kony­habútor eladó. Kecskemét, Cserép utca 2. _____________ 3783 KIFOGÁSTALAN Wartburg de Luxe 353 személygépkocsi el­adó. Érdeklődni hétköznap 18 órától Keoskemét 12-012 tele­fonszámon._________ 11174 J ÁNOSHALMA* Vasvári utca 7. számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Kisszállási út 7. alatt. 848 Vegyes GÉPÍRÁST vállalok. Levele­ket: „Perfekt 230930” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdető­be. 3790 ELCSERÉLEM Kiskunfélegy­háza központi alacsonybérű kétszobás KIK lakásomat ha­sonló kecském étire. - Leveleket „Gyors csere 289337” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdető­be kérek. 3797 GAZDASÁGI, pénzügyi köny­velői, SZTK ügyekben hosszú gyakorlattal rendelkezve, la­kóhelyváltoztatás miatt, kecs­keméti munkahelyet keresek. Válaszokat Munkahely” jeli- igére kiadóba kérem. 11145 KÜLÖN bejáratú szép nagy szoba kiadó. Kecskemét, Zsi­nór utca 32. 11171 FIATAL gépésztechnikus fértL szobatársat ‘ keres. Kecskémét, Csóka utca 5. Telefon: 13-860/ Mr jim GÉPJÁRMŰVEZETŐ elhelyez­kedne Tsz-be vagy Állami Gazdaságba. Lakás szükséges. Leveleket: „6 éves gyakorlat­tal 280916” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe kérek. _____________________________ 3776 SZEMÉLYKOCSIK! szervizmun­kálatait, alvázfesbést, javításo­kat vállalok, hidraulikus köz­ponti olajemelővei felszerelt szervizemben. — Tiszakécske, benzinkúttal szemben. 3760 AUTÓSOK, motorosok fi­gyelmébe! Hengerfúrást, du­gattyúzást, csapágyazást, fő­tengely köszörüléssel, eszter­gályos munkákat rövid határ­időre vállalok. Olaj fogyasztás gátlására speciális rugósgyűrű megrendelhető. Nagy, gépmű­hely, Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 5/a. 3480 Házasság 28 éves 162 cm magas barna, kéikszemű, kissé molett ön-hi­báján kívül elvált asszony keresi korban hozzáillő jó lel­kű férfi ismeretségét házasság céljából. Berendezett laká­som és egy kislányom van. Leveleket: őszinte megbecsü­lés 280935” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe kérek. 3795 32 éves független leány meg­ismerkedne házasság céljából józanéletű férfivel. Leveleket a kiadóba kérem, „Hűség” jeligére. 11153 Értesítjük a vállalatokat, üzemeket és a lakosságot, hogy a Pest-Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat kecskeméti telepén július 1-töl július 31-ig leltározunk Ezen idő alatt az áru átvétele szünetel. MÉH VÁLLALAT, KECSKEMÉT. 3658 A Bajai Vasipari Szövetkezet autószerviz-üzeme Wartburg, Trabant, Skoda, Moszkvics, Warszawa, Polski Fiat, Volga, Zaporozsee, UAZ, ZUK, NYSA, GAZ 69 típusok GARANCIÁLIS ÁTVIZSGÁLÁSÁT ÉS JAVÍTÁSOKAT KARAMBOLOS GÉPKOCSIK JAVÍTÁSÁT. AUTÓFÉNYEZÉST. GÉPI AUTÓMOSÁST VÁLLAL új telephelyén, a Szegedi úton. Tel.: 203. 903 INGYENES nyolchónapos művezetőképző tanfolyamra jelentkezhetnek kőműves, ács-állványozó és vasbetonszerelő szakmunkások. Hathónapos építőipari gépkezelőképző tanfolyamra férfi segédmunkások, kubikosok és betonozok jelentkezhetnek. A tanfolyam kezdete: Baján szeptember 16-án, Kecskeméten augusztus 16-án és augusztus 30-án. A tanfolyamok befejezése után kötelező szakmai gyakorlat nincs. A tanfolyam ideje alatt ió kereseti lehetőséget, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Útiköltség-hozzájárulást fizetünk. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka utca 34. 3741

Next

/
Thumbnails
Contents