Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-01 / 153. szám
Líbiai költségvetés A líbiai kormány idei költségvetése 300 millió líbiai font (840 millió USA dollár). Az új költségvetés 50 millió fontot a mező- gazdaság fejlesztésére irányzott elő, főként a parasztoknak nyújtott hitelekre, valamint az öntözésre. Líbia legjelentősebb és legnagyobb távlatokkal kecsegtető mezőgazdasági terve az, hogy a Szaharát termékennyé tegyék a Bengházitól délre 1000 kilométerre elterülő Kufra oázis körüli területen. Néhány évvel korábban ezen a részen olajkutatás ke ben ugyanis nagy föld alí ti vízkészletekre búkká tak. Ily módon Lit amelynek egyetlen folyd sincs, váratlanul hatalm víztartalékhoz jutott. Az teni víz felhasználása r vén Líbiából mezőgazda« gi termékeket exportáló c szág válhat. A PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE összeállította: Nagy Ot Mát hagyományossá vált, hogy hazánk közgazdászai évenként valahol az országban összegyűlnek, hogy megvitassák az időszerű gazdaságpolitikai kérdéseket. Az Egerben otthont kapott utolsó összejövetel már a „jubileumi” jelzőt kapta. A vándorgyűlési tapasztala- ' tokkal rendelkező kollégáknak . egyöntetű véleménye szerint az eddigi rendezvények közül ez volt a legrangosabb, a legnagyobb érdeklődést kiváltó és egyben a legizgalmasabb is. A felső fokokban történő visszaemlékezést maga a téma sugallja. A vándorgyűlés ugyanis a gazdasági hatékonyság kérdéseit tűzte napirendre, és ezt boncolgatta mind az öt — a makroökonómiai, az ipari-építő- ipari-szolgáltató, az élelmiszer-gazdasági, a kereskedelmi és a közlekedési — szekció is. A legnagyobb örömet pedig az okozta számomra, hogy a vitatott gazdaságpolitikai kérdések mindegyike Bács-Kisikun megye gazdasági élete szempontjából is hasznos elemzést nyert. Nyilván a témának köszönhető a jelenlevők nagy száma is, ami meghaladta a 700-at. Ennél ugyan sokkal többen jelentkeztek, hely hiányában azonban nem lehetett mindenki ott. Ugyancsak a téma „izgalmas” voltának tulajdonítható, hogy a korábbi tapasztalatoktól eltérően nemcsak a központi előadások ideje alatt volt telt ház, hanem a szeikcióviták során is. Égető gondok A találkozót végig • a nyíltság és közvetlenség jellemezte. A központi előadók — közöttük dr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes, dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, dr. Csikós Nagy Béla, államtitkár, az Anyag- és Árhivatal elnöke, dr. Buda István munkaügyi miniszterhelyettes, dr. Zala Júlia, a KSH Gazdasági Kutatóintézetének igazgatója, hogy csak néhány nevet említsek — távol álltak attól, hogy mondandóikat kategorikus imperatívuszokban fogalmazzák meg. Nem az eredményeket emlegették, sokkal inkább a nyitott kérdéseket, az égető gondokat tárták fel, ami. jó alapot teremtett a vitának. További jellemzője volt a találkozónak az igen nyílt és bátor vita, amely nem egyszer odáig „fajult”, hogy közbekiáltottak a központi előadónak: bizonyítsa be, és így tovább. (Ennek megemlítését nem dicséretnek szántam, hanem inkább annak, hogy. érzékeltessem a vándorgyűlés légkörét.) Hogyan is lehet megfogalmazni azt a sokrétű tényezőt. magában foglaló, és igen sokat hangoztatott köz- gazdasági fogalmat, amelyet hatékonyságnak nevezünk? Dr. Zala Júliá ézt igjr Összegezte: „A hatékonyság megnyilvánulhat a gazdálkodás eredményességében, a fejlesztési döntések jó hatásfokában, az emoe- rek társadalmi és egyéni közérdekének javulásában, a fejlett technikában, a műszaki kultúra és általában a műveltség emelkedésében, a jobb egészségügyi körülményekben, egész népgazdaságunk kiegyensúlyozott, viszonylag gyors fejlődésében, a vállalati munka jobb megszervezésében, a folyamatos anyagellátásban, a kereskedelem és a lakosság napi kapcsolatának, a termékek minőségének javulásában, a költségek és ezen keresztül az árak csökkenésében, vagy stabilitásában, a gépek jobb kihasználásában, a munkások teljesítményének növekedésében stb, stb.” E felsorolással csak érzékeltetni kívánta az előadó a hatékonyság fogalmának sokrétűségét, amelyekét e kifejezés kelthet. A fogalom tehát annyira összetett, hogy igen nehéz lenne matematikai megfogalmazásában egy mutatóba, vagy akár mutatószámrendszerbe is belegyömöszölni. Szűkebb gazdasági értelmezésében úgy próbálom összefoglalni a fenti megállapításokat, hogy vajon a hatékonyság növekedésének állapotában van-e népgazdaságunk, hogy az egységnyi alap- és anyagráfordítások jellemzik (épületek, gépek, berendezések, termelőeszközök, anyagköltségek stb. együttesen), valamint az élőmunka-ráfordításra jutó nemzeti jövedelem Jegyzetek a X. közgazdász vándorgyűlésről makroszinten, és a vállalati jövedelmezőség mikro- szinten növekvőben van-e? A válasz, sajnos, még nem egyértelműen, az — igen. Szabályozó-rendszerünk azonban kétségtelenül ebbe az irányba óhajt terelni. Hogy az optimális hatásfokot eddig még nem tudta állandósítani, az abból következik, hogy hátra van még a szabályozók teljes összhangjának létrehozása a követelményekkel. Kapun beiül és kívül Melyeik a fő problémák, és gátló tényezők? Tímár elvtárs ezek egyikét így fogalmazta meg: „A vállalatok többsége munkaerőhiányról panaszkodik. Ugyanakkor a vállalatvezetők többsége kénytelen elismerni, hogy a „kapun belül” már koránt sem képesek az embereket a kívánt hatásfokkal dolgoztatni. Emiatt a kapun belüli munkanélküliség a becslések szerint országosan meghaladja a 15 százalékot. A munkaerőhiány és munkaerő-felesleg egyidejű jelentkezése népgazdaságunknak egyik igen nagy problémája. Másszóval: túl olcsó nekünk az élőmunka, és pazarlunk vele.” A másik nem kevésbé érzékeny pontunk az anyagi eszközökkel — anyagokkal, termelő berendezésekkel — tehát a tárgyiasult, vagy ha úgy tetszik holt munkával való pazarlás. Itt is az a helyzet, hogy egyidejűleg bizonyul kevésnek és soknak az anyagi eszközök bázisa, vagy éppen nem ott van, ahol lennie kellene, ha pedig odakerül, nem egyértelműen hasznosítják a lehető legkedvezőbben. Még mindig nincs a helyén árrendszerünk sem. Ebből következik, hogy orientációs képessége sem kielégítő. Így adódhat, hogy ami mikro- szinten gazdaságos és jövedelmező, makroszinten korántsem igazolja az elvárt hatékonyságot. túlzottan nagy. Ez semlegesíti az importversenyt várt kedvező hatást... stb, stb. Fogyasztás — hatékonyság A felsorolásból is érzékelhető a problémák felvet sének komolysága és az, hogy megoldásukra meg ke találni a szükséges módszereket, még akkor is, ha tűi juk, sehol sincs problémamentes gazdaság, s a rés problémák megoldása csak újabbakat vet fel. A me; oldandó feladatok mellett is az volt az egyhangú v lemény, hogy a gazdasági reform, a korábbinál ke< vezőbb feltételeket teremtett a termelőerők kibont lcoztatására és a hatékonyság növelésére. Javult a vá lalati munka, és meggyorsult a műszaki fejlődés. N: gyobb lett a mezőgazdaság és ipar integrálódásán® lehetősége. Csökkentek az egyensúlyzavarok. Az í gazdaságirányítási rendszer lehetővé tette, hogy a v< lós gondok napvilágra jöjjenek. Ennek igen nagy a j< lentősége, mert csak olyan problémákat lehet mej oldani, amelyekről egyáltalán tudomást szerzünk. Igen érdekesen ragadta meg a hatékonyság egyi részterületét Faluvégi La.ios pénzügyminiszter elvtár aki új elemként a társadalmi közös fogyasztás hate konyság-vizsgálatának fontosságát emelte ki. Rámute tott arra, hogy nemzeti jövedelmünk egyharmadé költjük társadalmi közös fogyasztásra — mint pl. ok tatásra, egészségügyre, igazgatásira, a tanácsok műnké jára, közbiztonságra stb. — és nem mindegy, hogy a ilyen irányú pénzkiadások optimálisan visszahozzák - mindazt, amit ezzel szemben elvár a társadalom. Ve leménye szerint meg kell találni a kölcsönösen meg felelő kapcsolatot a társadalmi közös fogyasztás és népgazdaság egész hatékonysága között. E témával ed dig igen keveset foglalkoztak a kutatók. Amit e cikk keretében elmondhattam a vándor gyűlésről, az semmiképpen sem nyújthatja az egésze Sikerült azonban talán — hacsak szemelvényesen i — visszaadni valamit abból a gondol at gazdagságból é élményből, amit a X. közgazdász vándorgyűlés adott. Bányai Endre Nyereségnövelés S lehet még tovább sorolni a vitás kérdéseket: — A nyereségnövelés feltételei vállalatonként eltérőek, márpedig a népgazdaság csak arányos jövedelem- szerkezetben fejlődhet; — nem mindig ott keletkezik a nyereség, ahol a termelőerők hatékony fejlesztése érdekében beruházásokra lenne szükség; — a beruházások kivitelezési ideje közismerten igen hosszú (kb. kétszerese a tűrési időnek), és ugyanakkor „ízlés” dolga a vállalatoknál a hatékonysági számítás alkalmazása és módszere, mert nem rendezték egyértelműen a beruházások hatékonyságának szerepét a döntésekben. Gyakorlatilag a döntésért felelőst nem éri személyében anyagi károsodás, vagy komoly elmarasztalás, ha az „x” időre és kivitelezési összegben, valamint ajánlott hatékonysági paraméterrel indított beruházása „y” időre összegben és rosszabb hatékonysági mutatókkal valósul meg és működik a továbbiakban; — a beruházásokat kivitelező vállalatoknak nem kielégítő a műszaki, szervezési színvonala és kapacitása; — a fejlesztési pénzeszközök, az anyagi-műszaki alapokhoz képest jelentősen megnövekedtek, ezért nem alakulhatott ki a beruházási folyamatban a szükséges egyensúlyi helyzet. Ebből következik, hogy míg ösz- szességében az árszínvonal növekedése minimális, a fejlesztési alapokra nehezedő inflációs teher lényegesebben magasabb; — olcsó a munkaerő és drága az új technika, ami az intenzív fejlődést nehezíti; — a nyereséget könnyebb áremeléssel, mint költségcsökkentéssel növelni, bár az ármechanizmus ez utóbbira is lehetőséget adna; — a belföldi termelés védettsége „K-202”-es jelű mini-komputer Az 1970. évi tíz lengyel találmány egyike, amely a szakemberek előtt és a sajtóban a legnagyobb érdeklődést keltette egy mini-komputer, amelyet a Varsói Mérőműszerek Gyára az „Éra” szerkesztésében készített Jacek Karpinski mérnök vezetése mellett. A „K—202”- es jelű modell a negyedik generációhoz tartozó lengyel mini-komputer — az előzetes kísérletek tapasztalataiból ítélve — alapvető műszaki paramétereiben egyenértékű a legfejlettebb amerikai, francia és angol modellekkel. A lengyel mini-komputer alapvető előnyei között elsőként kell említenünk bámulatos olcsóságát. A „K—202”-es jelű készülék „központi egy sége”, (amely tulajdon képpen egy kisméreti komputert képvisel) alií kerül 10 000 dollárba, ez zel szemben egy közepe: nagyságú modulgarnitúr: csak ötször olyan drága A gép — ha a mai követelményeket tartjuk szén előtt — rendkívül üzembiztos. Húsz darab „K— 202”-es jelű készülék kezelésére csupán egy felügyelő személy igénybevételére van szükség. A Karpinski-féle mini-komputernek 4000 tizenhathelyű számból képzett tározóképessége van (binér- módszerben), amelyet azonban minden nehézség nélkül százszorosra lehet növelni. H. Lehmann: HATÁRHASZON-ELMÉLET (Kossuth Kiadó) A politikai gazdaságtan történetében sokféle elmélettel és gondolatrendszerrel találkozunk. Ezek némelyike egy ideig uralja a közgazdasági gondolkodást, azután háttérbe szorul, majd közhellyé válik és mint ilyen, feledésbe merül. Az elméletek effajta sorsának gyökereit a gazdaságtörténeti és az ideológiai fejlődésben kell keresnünk. Vannak elméletek, melyek sokféle formában újraélednek, fejlődésük során megváltozik tartalmuk és társadalmi jelentőségük is. Vonatkozik ez a határ- haszon-elméletre — a polgári közgazdaságtan utolsó nasv ériékelméletére — is, mely előbb haszná 1 atérték-elméletként terjedt el, maid a határhaszon polgári elméletének tarn - ’ ’ ....../rent jelent meg. A nnak ellenére, hogy ellenfelei erőlel-* jesen szembeszálltak vele, és végül mint tanrendszer el is vesztette jelentőségét, a határhaszon fogalma és gondolata nem szűnt meg hatni a burzsoá közgazdasági elméletben. Mindmáig találkozhatunk a polgári művekben olyan fogalmakkal és tételekkel, amelyek a határhaszon- elméletre vezethetők vissza, vagy éppen annak nézeteit kívánják továbbfejleszteni. Ez teszi időszerűvé Hermann Lehmann művét, amely az olvasót megismerteti a határhaszon-elmélet alapvonásaival, kérdésfeltevéseivel, kiemelve belőle azt, ami tudományos szempontból értékes és megvilágítva egyoldalú szemléletmódját. Nagy érdeme Lehmann könyvének, hogy szilárd marxista alapokon állva végzi e polgári elmélet elemzését és a munka- értékelmélet marxi tanából kiindulva száll vitába az egyes határhaszon-elmé- leti kérdésekkel. Annál is fontosabb ez, mivel az utóbbi évtizedben a marxista kutatók is mind többet foglalkoznak a matematikai módszerek alkalmazásával a közgazdaságtudományban. Ez pedig szükségessé teszi, hogy éles határvonalat húzzunk a hátárelemzések tudományos alkalmazása és a határhaszon-elmélet tnrir*. -.„vi/jiyn a valóságot meghamisító, vagy elleplező felhasználása között. Hermann Lehmann műve ráirányítja a figyelmet a veszélyes antimarxista apologetikára és arra törekszik, hogy a közgazdaságtudománnyal foglalkozó kutatókat és az e tudomány kérdései iránt érdeklődőket megóvja az itt kínálkozó hamis problémamegoldásoktól. Dr. Kövér Károly: MIÉRT KERÜLNEK VÁLSÁGBA A TŐKÉS VALUTÁK? (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) A közvélemény érdeklődését időnként felrázza egy-egy tőkés valuta válságának váratlan kirobbanása. Az átlagolvasó értetlenül áll e jelenség előtt. E könyv célja az, hogy a közgazdászoknak és általában a művelt olvasóközönségnek bemutassa a tőkés valutarendszer válságának közvetlen és mélyebb okait. A mű az eseményekhez köti mondanivalóiát, ennek megfelelően érzékelteti a tőkés valutarendszer működésének hibáit és megmutatja. miért robbannak ki a feszültségek időnként a font, a frank, a nyugatnémet márka, majd a dollár, illetve az arany körül. Sorra veszi a könyv az alapvető valutáris kAncaniatokaLs ualuláris ciaKLUiáa és nemzetközi kereskedelem, kulcsvaluták, nemzetközi valuták stb. Áttekinti a kapitalizmus valutáris rendszerének a fejlődését az első világháború előtti időtől napjainkig: az aranystandard, az 1929—36-os valutaválság, a konvertibilitás bevezetése. Tárgyalja a valutaárfolyam szerepét, a kamatlábpolitikát, az arany jelentőségét, a nemzetközi likviditás problémáját, a világ fizetési mérlegének működését, a tőkés világ legfontosabb valutáris közoontjait, a Nemzetközi Valutaalap tevékenységét stb. A könyv témája olyan problémákat ölel fel, amelyek rendkívül időszerűek. A maga sokrétűségében ismeri meg az olvasó a dollár, a font sterling, a nyugatnémet márka, a francia frank és az arany nemzetközi pozícióit, e fizetési eszközök egymás közti viszonyát, és a vezető tőkés országok fizetési mérlegviszonyait. Ennek nyomán fény derül a tőkés világ valutarendszerében az elmúlt évek során bekövetkezett le-, illetve felértékelések, valamint a több alkalommal visszatérő aranyláz hátterére. Végül a szerző a tőkés nemzetközi valutáris kooperáció reformjára irányuló különböző összehangolt intézkedéseket ismerteti.
