Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-17 / 167. szám

Kemény az edzésmunka, vidám a hangulat Edzőtáborban a Kecskeméti Dózsa Ezekben a napokban a Kecskeméti Dózsa labdarú­gócsapatának tagjai lakják a kunfehértói edzőtábor kényelmes szobáit Július 12-e óta itt készül fel az együttes az új bajnoki sze­zonra. Kövesi Károly, a Dózsa labdarúgó-szakosztályának elnöke, a táborozás vezető­je, kérdésünkre elmondta, hogy igen jó körülmények között készül fel a csapat az új szezonra. Megtudtuk, hogy kik jöttek el ide, hogy Szigeti Ferenc edző irányí­tásával alapozó edzésmun­kát végezzenek. Itt' van Gór Kurucz, Winter, Oláh, Gyiffkó dr„ Lantos, Kreidli Kisjuhász, Diószegi, Lutz, Kiss II., Pasek, Tatár, Lo- sonczi és Ispánovics. De itt vannak az újonnan igazolt játékosok is: Makay, Koós — a Tatabányai Bányász volt játékosai, Angelli (Komlói Bányász), Molnár (BVSC), valamint Oskolás (Városföld). Józsi I. beteg­sége miatt nincs a csapat­tal, Zsákai pedig belázaso­dott. s így volt kénytelen búcsút mondani a tábornak. Jó néhány régi nevet nem találunk a felsoroltak között. Mi van velük? — Valóban hiányoznak néhányan a megszokott, ré­gi csapattagok közül. El­nökségünk a labdarúgó­szakosztállyal közösen úgy döntött, hogy néhály olyan játékosunkat a KTE-nek adunk át, akikre a követ­kező bajnoki évben már nem számítunk, de akik NB Ill-ban még igen jó teljesítményekre képesek. Tehát Dobó. Balatoni és Bánhídi a KTE játékosa lesz. Pálmai régi egyesüle­tébe, a Bajai MTE-hez ke­rül, Simon II. pedig a Du­naújvárosi Építőkbe távo­zik. Hegyesit „szabadlistá­ra” tettük. Sajnos, Francz- kó, akire pedig számítot­tunk, egyszerűen felénk sem néz. Fegyelmi bizott­ság dönt majd az ügyében. Mit mond a csapatról, a játékosokról, a felkészü­lésről Szigeti Ferenc ed­ző? — Nagyon kemény mun­kát végeznek a fiúk, s örö­mömre szolgál, hogy min­denki zokszó nélkül, nagy szorgalommal látja el a fel­adatát Délelőtt és délután nagy terhelésű alapozó munkát végzünk, s még es­tére is jut egy edzés, ami­kor is súlyzókkal és gumi­kötéllel végeznek a játéko­sok különböző izomfejlesz­tő és ruganyossági gyakor­latokat A cél az, hogy itt a táborozás idején magas­szintű kondíciógyűjtés foly­jék. Hazatértünk után pe­dig már főként gyorsasági és állóképességi edzés és sok kétkapus játék követ­kezik. A játékosok szorgal­mából következtetek arra, hogy a bajnoki rajt idejé­re a társaság jó formában lesz. Ismeretlenségből a dobogóra B Jóformán még köz­vetlen munkatár­sai is csak a Petőfi Né­péből tudták meg a hírt: Jakus István, a fok­tői Béke Tsz sportköré­nek versenyzője a 3. he­lyet szerezte meg az orszá­gos egyéni kisgolyós teke­bajnokságon. Munkahelyén, az MSZMP Kalocsai Járási Bizottságán kerestük fel megyénk tekesportjának reprezentánsát, aki szinte az ismeretlenségből került a dobogóra, az ország leg­jobb tekézői közé. ■ Persze, a Jakus név nem egészen hang­zik ismeretlenül a tekézők körében... — javít ki mo­solyogva Jakus István. — Laci öcsém ugyanis 1969- ben Győrben 305 fával megnyerte az országos kis­golyós bajnokságot, így hát szinte a családi hagyomány folytatásának is tekinthető az én szereplésem. Foktőn egyébként sok kedvelője van ennek a szép, idegi és fizikai koncentrációt igény­lő sportágnak. Tekeszak­osztályunknak közel har­minc tagja van, s közülük tízen rendszeresen ■ részt vesznek a járási bajnok­ságban. Két évvel ezelőtt épült fel falunkban 25 ezer forintos költséggel és sok társadalmi munkával egy szép ikerpálya, és nem sok múlott azon, hogy tavaly Foktőn rendezzék meg az országos bajnokságot is. Hogyan jutott el az and- ráshidai döntőbe? — Szakosztályunkból hár­man jutottunk el a megyei döntőbe, ahol 333 fával a 2. helyet szereztem meg. A szövetség javaslatára július 3-án én képviseltem me­gyénket Andráshidán, és bár szinte alig volt lehető­ségem a bemelegítésre, 297 fát dobtam, és ez a 3. hely megszerzésére volt elegen­dő. De azt hiszem, elége­dett lehetek ezzel az ered­ménnyel is, hiszen a 30 fős mezőnyben ott voltak a fővárosi egyesületek „me­nőnek” számító versenyzői is. ■ Véleménye szerint mi az oka annak, hogy megyénkben kissé háttérbe szorul a tekesport más sportágak mögött? — Főleg a megfelelő, szabványos pályák hiányoz­nak. Sok helyütt elhanya­golják a meglevőket is, újakat pedig alig építenek. De én úgy gondolom, hogy a nehézségek ellenére is át­segíti a sportágat a bukta­tókon a tekejáték szeretete, a versenyzők lelkesedése. » És éppen ez a két té­nyező az, amely Ja­kus Istvánt is segítette ab­ban, hogy ilyen szép ered­ménnyel lepje meg me­gyénk sportközvéleményét, s érdemelje ki a magas el­ismerést. (csapai) Még azt is elmondom, hogy ideérkezésünk után megtartottuk a játékosér­tekezletet. Értékeltük az el­múlt év eredményét. Nem fukarkodtunk a dicsérettel, hiszen erre is sokan rá­szolgáltak, de nem kendőz­tük el a hibákat sem. Az elmúlt bajnoki év mind­nyájunk számára bővelke­dett jó és rossz tapasztala­tokban. A hibákkal szembe kell nézni és levonni a szükséges tapasztalatokat. Ezt tartom a legfontosabb felad atunknak. Azt nyu­godtan kijelenthetem, hogy idén a csapat tagjai számá­ra már magasabb lesz a mérce. Csak olyan játéko­sok kaphatnak sorozatosan helyet a Dózsában, akik be­csületesen készülnek fel és jó formában vannak. Ezt az elvet az eddiginél követke­zetesebben kívánom érvé­nyesíteni. Mikor láthatjuk a csapa­tot a Széktói Stadionban? — Köztudott, hogy a Dó­zsa részt vesz a Nyári Ku­pa küzdelemsorozatán. Va­sárnap délután az Ózdi Kohász látogat el Kecske­métre. Valószínű, hogy jó néhányan az első csapat tagjai közül is pályára lép­nek. Azok a játékosok pe­dig, akik az ózdiak ellen nem játszanak, vasárnap délután három órától a stadionban edzenek. Érde­mes lesz kijönni és az ed­dig jól szereplő együttes­nek szurkolni. M. I. 1 ment, ki jött? Hírek a labdarúgók átigazolásáról Lezárult a labdarúgó-át­igazolási időszak, de még néhány nap szükséges ah­hoz, hogy az ország külön­böző részeiből küldött át­igazolási lapokat átvizsgál­ják és „szentesítsék”. Az MTI munkatársai a kluboktól kértek tájékozta­tást arról, hogy milyen vál­tozások történtek a játékos- állományban, vagyis kiket honnan igazoltak, illetve kiket hová engedtek el. t). Dózsa: Kérik: Sarlós, Harai, Ma- tolcsi. Kovács (KSI). Szige­ti (K. Sörgyár), Jákli (Tűz­oltó Dózsa) és Maurer (Pécs) átigazolását Kiadták: Solymosi, Tóth I. (Pécs), Zielbauer, Nagy F. (Szekszárdi Dózsa), Si­mon L. (Eger), Kosa (Mis­kolci VSC), Kenesei, Már­kus (Bp. Spartacus). Ferencváros: Igazolták: Havasi (Ganz Villany), Zöldi (Szegedi Kinizsi). Urbán-Szabó Ist­ván (Borsodi Bányász), Nagy (PEAC), Windt (UFC), Kiripoczki (Békési Spartacus), Jernei (Kiskun- dorozsma). Elengedték: Havasi (Főv. Sütőipar), Katona (Egyet­értés). A zöld-fehér klub ezen­kívül igazolt több fiatalt és hozzájárult néhány ifjúsági játékos más klubba igazo­lásához. Bp. Honvéd: Jön: Maár (TFSE), Ba­lázs (Sátoraljaújhely), Óno­di (Baja). Elmegy: Buus, Simon (Szekszárdi Dózsa), Bogáti, ] Varga (Bakony Vegyész). MTK: Kérik: Mezei (Volán), Kermanidisz (KISTEXT), Kanász (III. kér. TTVE) és Bányász (Sátoraljaújhely), Kovács Béla (Ajkai Bá­nyász), az MLSZ döntésé­től függően a kék-fehérek játékosa lehet. Kiadták: Szuromi (Egyet­értés) és Földes (Volán). Csepel: Kéri: Horváth (HTG)., Katona (EMTK), Kovács (Erzsébeti Spartacus) és Pintér (Dunaújváros). A tartalék és ifjúsági keretből több játékost ki­adtak az EMTK-nak, a Bu­dafoknak. a Medicornak, Kisvárdának és a HTG- nek. Tatabánya: Beadták: Kőműves (Bauxitbányász), Lódi (Kecskemét). Rozgonyi (Debreceni VSC), Ludaics (Láng), Lőrik (Keltex), Bé­res (Balassagyarmat) kérel­mét. Kiadták: Makai, Koós (Kecskemét), Mészáros, Walcz (Bauxitbányász), Beck, Locker, Klausz (Ko- mép), Sánta (Debreceni VSC), Arató. Végh (Bp. Spartacus), Csík (Almásfü­zitői Timföld). Videoton: Igazolják: Tieber (Szé­kesfehérvári MÁV), Kácsor (Bp. Spartacus), Balogh (KSI). Elengedik: Pataki, Pau- lusz (Székesfehérvári MÁV), Józsa (BKV Előre). Hatvanéves jubileumát ünnepelte a Kecskeméti TE Fél évszázad is nagy idő egy sportkör' történetében, de a Kecskeméti Testedző Egyesület ennél is régebbi múltra tekinthet vissza. Éppen 60 évvel ezelőtt ala­kult meg a kecskeméti munkások első sportklub­ja. Az elmúlt vasárnap ünnepi közgyűlésen emlé­keztek meg a sportkör tag­jai a ritka jubileumról. A Konzervgyár éttermében nagy számban jelentek meg az egyesület sportolói, lab­darúgók, kézilabdázók, bir­kózók, s eljöttek a szur­kolók. A közgyűlés elnökségé­ben helyet foglalt Berbe- rovics István, az MSZMP városi bizottságának titká­ra, Űjvári Lajos, a városi tanács vb-elnökhelyettese, Király József, az MTS Kecskemét Városi Taná­csának elnöke, Szántó Ottó, a Magyar Birkózó Szövet­ség főtitkára, dr. Kákonyi József, a városi tanács igazgatási osztályának ve­zetője, aki hosszú ideig ne­ves labdarúgója volt az egyesületnek, s ott volt az emelvényen Gyulai Ferenc, aki alapító tagja volt a KTE-nek. Szarka Balázsnak, a KTE elnökének üdvözlő szavai után Fekete József, elnök­ségi tag tartott beszámolót, emlékezett vissza a sport­kör dicsőséges 60 évének eseményére. A kecskemé­ti munkások egyesülete sokszor küzdelmes, nehéz éveket élt át. Megemléke­zett á sportkör régi har­cosairól, Tóth Lászlóról, Eurics Pálról; A KTE fény­koráról, s a régi idők nagy játékosainak labdarúgók­nak, birkózóknak neveit említette. Innen indult el Bóbis Gyula az olimpiai bajnokság felé, s itt ismer­kedtek meg a sportáguk­kal, Kerekes, Pintér, S. Tóth és a többiek. A be­számoló szinte történeti át­tekintést adott a KTE múltjáról és jelenéről is. Ezután Király József, a városi TS elnöke emelke­dett szólásra. Nem titkolta, hogy néhány évvel ezelőtt még a KTE sok gondot okozott a pártbizottságnak és a TS elnökségének is. Bizony közel állt a nagy múltú egyesület a felosz­láshoz is. A társadalmi szervek összefogásával azonban e kérdést meg­nyugtatóan sikerült rendez­ni. A KTE ma már szi­lárd bázisokra épül, nin­csenek anyagi gondjaik, jó a vezetés és a szakosztá­lyok is ennek megfelelően működnek. Ezután Király József pénzjutalmat adott át Gyu­lai Ferenc alapító tagnak, és Fekete Józsefnek, aki szintén a KTE legrégebbi tagjai és vezetői közé tar­tozik. Majd a városi TS elnökségének emlékzászló- j ját adta át Szarka Balázs- ! nak, a KTE elnökének. Az ünnepség befejezése­ként a sportkör hatvan tag­ja kapta meg a 60 éves jubileum alkalmából alakí­tott emlékplakettet. Hét végi sportműsor SZOMBATON SPORTLÖVÉSZET Országos bajnokság, Buda­pest, Fehér u. 8 óra. atlétika Bács-Kiskun megye 1971. évi felnőtt egyéni atlétikai bajnok­sága. Kecskemét, Széktói Sta­dion 16 óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS Nyári Totó Kupa-mérkőzé­sek: NB I. B csoport: Kecske­méti Dózsa—Ózdi Kohász, — Kecskemét, Széktói Stadion. 17 óra. játékvezető: dr. Jármai. Délkeleti csoport: Kiskunha­lasi MEDOSZ—Gyulai MEDOSZ Kiskunhalas. 17 óra. Jv.: Tur- csányi. A megyei bajnokság döntője az NB IH-ba jutásért: János­halmi Snartacus—Kecskeméti Fémmunkás. Jánoshalma, 17.3-0. A két csoport 9. helyezettjé­nek osztályozó mérkőzése a megyei I. osztályba jutásért: Gábor A. SE—Kunszentmiklósi VÁV Vasas. Kiskunhalas, ME* DOSZ-pálva. 15 óra. Női mérkőzés: Mélykúti Ktsz —Bajai Fehérneműgyár, Já­noshalma, 16 óra. ATLÉTIKA Bács-Kiskun megye 1971. évi felnőtt egyéni atlétikai bainok- rágának második nap:a. Kecs­kemét, Széktói Stadion 3.30-tól. Egyetértés: Jön: Suromi (MTK), Ka­tona, Vajda (Ferencváros), Nell (Vasas), Sári (Székes- fehérvári MÁV), Bodzsár (Leninvárosi MTK), Pász­tor (Kábelgyár), Lengyel, Szigeti, Panyaik, Nagy (KSI). Kiadják: Géber (Izzó), Sartorisz (Vác), Springen- weiss (Pénzügyőr). Salgótarján: Kéri: Sáfrány (Diósgyőr), Kovács (Nagybátony), Mi- lós (Petőfibánva), Bencsók j (Egri Berva). Szabó (Lőrin- | ci), Bódi (Recsk) és Ká­posztás (Mizserfa). Adja: Kriskó (Békéscsa­ba), László (Eger), Csikós (Zagyvapálfalva), Macsa, Kökény (Nagybátony) Diósgyőr: Jön: Kiss (Leninváros), Mikula (Pomáz), Kiss, Szűcs (MAFC), Molnár, Pál (Edelény), Petercsák, Harsányi (Misk. Villamos- ipari technikum). Koleszá- rik (Tárcái). Fekete (Papp Je. SE), Foki (Miskolci 101. iparitanuló-intézet). Megy: Sáfrány (Salgótar­ján), Bencze (SZEOL), Gál (Kazincbarcika), Herr (MVSC), Kajszai (Eger) és Csuhány (Özd). Rába ETO: Igazolja: Deveeseri (Szé­kesfehérvári MÁV),, Pén­zes (Soproni Vasas), Er­délyi (Szegedi Építők), He­gedűs (Kisbér), Csollany (Győri Mezőgép). Távozik: Nagy, Nádasdi és Váczi (Győri Elektro­mos). Eger: Beadták: Kovács (Autó­taxi), Kojsza (Diósgyőr), László (Salgótarján), Si­mon (K. Dózsa), és Rideg (Heves). Kiadták: Nagy Gy-t a Miskolci VSC-nek. Vasas: Igazolja: Púpos (Elektro­mos), Takács (Törökbálint), Novák (Pénzügyőr). Kiadja: Nell (Egyetértés), Vaskor (Ganz-MÁVAG), Schneider (Pénzügyőr). Szombathely: Kéri: Bíró (Savária), Weisz (Pécsi Porcelán) Hor­váth Z. (Szombathelyi AKÖV). Kocsis (Soproni Fáklya), Wagner (Szombat­helyi Spartacus), Kustos (Szombatin Pamut), Né­meth ((Szombath. Dózsa), Bíró (Bői. KSK). Elengedték: Homolya (Szombath. SE), Gangl, Baumgartner (Savaria), Iszak II. (Bakony Vegyész), Németi (Debreceni VSC). Komló: Igazolják: Kója (István- aknai Bányász), Bencsik (Pécsi Bányász), Bórái (Középítők), Róth (Szászvári Bányász), Tress (Nagymá- nvok). Dudás (Hódmező­vásárhely), Keller (Komlói Kőbányász), Egri (Táncsis SE). Kiadták: Ficzkó, Csordás G. (Pécsi Bányász), Angeli (Kecskemét), Merczel (Győ­ri Elektromos), Szekeres (Tatabányai Komép), Földi (Dunaújvárosi Építők), Zi- monyi (Bauxitbányász), Perényi (Szászvári Bá­nyász). Szabadlistára ke­rült még Bodai.

Next

/
Thumbnails
Contents