Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-13 / 163. szám

f*. oldal lim. juuus 13, Head Gyors nyomáscsökkenés okozta az űrhajósok halálát laí3S!lS"Q!l K«sz»»áSSI leiliissslt áüiüicsíny iirsiiiiiiieii Moszkvában közzétették 'a Szojuz—11 űrhajósaival történt szerencsétlenségről szóló jelentést. A szovjet kormánybizottság közlemé­nyét hétfőn hajnalban hoz­ta nyilvánosságra a JTASZSZ. A Szojuz—11 űrrepülése regisztrált adatainak átta­nulmányozása után megál­lapították, hogy a leszállási Szakaszt előzőén az űrhajó írtja normális körülmények között ment végbe. Dobro- yolszkij, Volkov és Paca- tjev űrhajósok a repülési programnak megfelelően látták el feladatukat. Az űrhajó leszállási pá­lyaszakaszán, 30 perccel a fiöldetérés előtt a leszál­ló berendezésben nyomás- csökkenés következett be, ez okozta az űrhajósok hir­telen halálát. Ezt alátá­masztják az orvosi és kór­bonctani vizsgálatok. A hirtelen nyomáscsök­kenés azért következett be, mivel megsérült az űrhajó hermetizálása (légmentes tömítése). A teljesen sima leszállást végrehajtott le­szállóberendezés vizsgálata kimutatta: a leszállóberen­dezés konstrukciója nem hibásodott meg. A műszaki elemzés nyo­mán több feltételezés szü­letett á dehermetizálás okait illetően, ezeknek ta­nulmányozása tovább foly­tatódik — fejeződik be a szovjet kormánybizottság jelentése. A hivatalos közlemény megerősíti Keldis és Pét­Harcok ladokíBában I" Ä hírügynökségi jelen­tések hétfőn jóformán alig tesznek említést dél-viet­nami területen folyó szá­razföldi hadműveletekről. Beszámolnak azonban az emerikai légierő két F—4 típusú vadászbombázójának á VDK területe ellen inté­zett támadásáról. A táma- tíás vasárnap este zajlott le a Mu Gia hágó közeié­iben, amely a fegyvermen­tes övezettől körülbelül 120 Mloimétemyire északra fek­szik. Dél-Vietnamban július feléjén leváltották a hír­hedt „americal” hadosztály parancsnokát, James L. Baldwin vezérőrnagyot. Az {amerikai parancsnokság {szóvivője az intézkedéshez nem volt hajlandó semmi­féle kommentárt fűzni, de katonai körökben elismer­ték, hogy a leváltás szo­katlan körülmények között történt és feltehetően össze­függésben van azzal a vizs­gálattal, amelyet a szabad­ságharcosoknak a hadosz­tály egyik tüzérségi tá­maszpontja ellen március­ban intézett támadása ügyé­ben indítottak. Az említett támadás alkalmával 33 ame­rikai katona meghalt és 76 megsebesült. Kambodzsában a haza­fias erők a főváros körül felevő mocsaras vidékről aknavetőkkel intéztek tá­madást vasárnap éjjel a kormánycsapatok két meg­erősített állása ellen. Előző­leg a kormánycsapatok 11 ezer katonája azt a felada­tot kapta, hogy a környé­ket „tisztítsa meg” az el­lenféltől, de láthatóan ke­vés sikert ért el. Töraylervezet 0iHo Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Törvényjavaslatot terjesz­tettek a Jugoszláv Szövet­ségi Nemzetgyűlés elé a ju­goszláv „kormány működé­séiről a július 1-én életbe A Gyár- és Gépszere­lő Vállalat keres iparitatóo­képzgsrg érettségizett és 8 álta­lánost végzett fiatalo­kat isepszli­szatóra Jelentkezés a MüM 112-es sz. Iparitanuló- intézetnél, Kazincbar­cika, Építők útja 15. sz. A szerződő fiata­loknak kollégiumi el­helyezést és havi 250,— Ft ösztöndíjat biztosí­tunk. írásbeli jelentke­zésnél kérjük hivat­kozni a Gyár- és Gép­szerelő Vállalatra. 1099 lépett alkotmányreform ér­telmében. A javaslat sze­rint az új Szövetségi Vég­rehajtó Tanácsba (kor­mányba) minden tagköz­társaság 3—3, s mindkét autonóm tartomány 2—2 küldöttet delegál. Ily mó­don Dzsemal Bijedics mi­niszterelnök-jelölt kormá­nyának 22 tagja lesz. A törvénytervezet sze­rint — s az alkotmánynak megfelelően — a kormány javaslatokat terjeszt a szö­vetségi parlament elé, fele­lős a parlament által meg­szabott politika végrehajtá­sáért, s végrehajtja azokat az intézkedéseket, amelyek a szövetségi állam hatáskö­rébe tartoznak. A kormány felel a szövetségi törvények megvalósulásáért és tiszte­letben tartásáért is. Az új Jugoszláv Szövetségi Vég­rehajtó Tanács köteles mű­ködését összehangolni a tagköztársaságok és az au­tonóm tartományok tevé­kenységével, valamint a társadalmi-politikai szerve­zetek és önigazgatási szer­vek munkájával. A belgrádi politika leg­frissebb értesülései szerint megtartja jelenlegi külügy­miniszteri beosztását Mirko Tepavac, nemzetvédelmi miniszteri posztját Nikola Ljubicsics hadseregtábor­nok és a külkereskedelmi minisztérium élén marad Muhamed Hadzsics jelen­legi miniszter is, rov akadémikusoknak azo­kat a korábbi megállapítá­sait, amelyekből kitűnt, hogy a Szojuz—11 űrhajó­sainak tragédiáját nem a tartós súlytalanság állapo­tának a szervezetre gyako­rolt hatása, hanem műszaki hiba okozta. Aldo Moro olasz külügy­miniszter hétfőn befejezte a Szovjetunióban tett hiva­talos látogatását és haza­utazott. A külügyminiszter július 5-e óta tartózkodott a Szovjetunióban. Látoga­tásáról közös közleményt adtak ki. (Folytatás az 1. oldalról) gondviselés” mentette meg a biztos haláltól. Szavai szerint az államcsínykísér­letet Mohamed Medbuh tá­bornok, a királyi testőrség főparancsnoka és három más tábornok szervezte. A meghiúsított kísérletben a rabatj katonai akadémia A chilei kongresszus megszavazta a külföldi vállalatok államosítását SANTIAGO DE CHILE A chilei kongresszus va­sárnap elfogadta az alkot­mány módosításáról szóló törvényjavaslatot és ezzel lehetővé tette az ország természeti kincseit kiak­názó külföldi vállalatok ál­lamosítását. A szenátus és a képviselőház együttes ülésén a 200 tagból 158-an vettek részt. A döntést csaknem. ..négyórás vita után hozták. Ezt a jelenle­vő küldöttek nagy tapssal fogadták. A kongresszus által vasárnap elfogadott rendelet mindenekelőtt az amerikai tulajdonban levő Anaconda, Kennecott és | térítések nagyságát egy, er­re a célra kinevezett kü­lönleges bizottság állapít­ja meg. Cerro óriás vállalatokat érinti. Az államosítandó társaságnak fizetendő kár­Fogadás iáiótorlan A,Mongol Népi Forradal­mi Párt 'Központi Bizottsá­ga, a Nagy. Népi Hurál El­nöksége és a Mongol Nép­köztársaság Minisztertaná­csa vasárnap Ulánbátor­ban fogadást adott a Mon­gol Népköztársaság fenn­állásának 50. évfordulója A ko-cTirc-jJfban az új máltai munkáspárti kor­mány kiutasította a NATO 'földközi-tengeri fegyveres erőinek főparancsnoké' maid nemkívánatosnak nyilván ft ott a az amerikai flotta júliusra tervezett lá­togatását. A Vallettában, a ország 20,ezer la^sú í fővj&«; rosában j műkőt fjf '"áSsSfTfessa-, (NBr.) < MAü^>CtPRUSr JC* Szuozi’Cs\j!i $ ;mms erszígóK' fölűkÖztöehgeM föjiarancs- r nők ágának vaze^e ugvsil ( is állást foglalt a sziget ' semlegesítése ellen és a térségben a NATO-tévé. kény ség fokozását szorgal­maz ía. Dominic Mill toff miniszterelnök egyidejűle g követelte az 1974-ig érvény­ben levő brit-máltai kato­nai szerződés felülvizsgála­tát is, A munkáspárti kor­mány végső célja a sziget támaszpont jellegének föl­számolása és semlegesítése A Földközi-tenger keleti és nyugati medencéjét Ö /.- szekötő tengerszoros bejá­ratánál, a szicíliai és az af­rikai partok között fekvő 316 négyzetkilométer terüle- . tű (maga Málta szigete 264 négyzetkilométer) 326 ezer la­kosú állam egykor a máltai lo­vagrend erődje volt, majd né­hány évi francia uralom után 1309-tól Nagy-Britannia támasz­pontgyarmata lett. Katonai lé­tesítményei az ország 1964-ben történt függetlenné válása után is 10 évre brit kézben marad­tak, 91 millió font bérleti díj fejében. A fontos gibraltár— szuezi hajóút mellett fekvő szi­getország gazdasági életének alapját a tengeri hajózás, a kikötőhasználat és a hajójaví­n © Brit támaszpont Jt r-X—KlkSiS­ZtTRepüIStéC alkalmából. A fogadáson Mongólia poltikai, társa­dalmi életének képviselői voltak jelen. A vendégek között voltak a jubileum alkalmából Mongóliába ér­kezett külföldi delegációk vezetői is. A fogadás rész­vevőit Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Köz­ponti Bizottságának első titkára, a Mongol Népköz- társaság Minisztertanácsá­nak elnöke üdvözölte. Alekszej Koszigin a kül­földi küldöttségek nevében hangsúlyozta, hogy a mon­gol népi forradalom ki­emelkedő eredménye a mongol nép és párt egysé­ge. t:ís bevételei szolgáltatják. A forgalom növekedését azonban korlátozza a tengeri haderők jelenléte. Ennek következtében a foglalkoztatottság évek óta stagnál és nagyarányú a ki­vándorlás, így a jelenlevő la­kosság száma 1961 óta 3 ezer fővei csökkent. Málta az év eleje óta az Európai Gazdasági Közösség társult tagja, de gazdasági kap­csolatait más, köztük a szocia­lista országokkal is fejleszteni kívánja. — TERRA — PÉiiilti is PleiéÉan Kissinger Párizsban Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági 1 tanács­adója hétfőn a reggeli órákban Párizsba érkezett. Kőrútjának előző állomása Pakisztán volt, ahol Jahja Khan elnökkel tanácskor zott. Átadta a pakisztáni államfőnek Nixon elnök üzenetét; az üzenet tartal­máról, amely feltehetően a kelet-pakisztáni helyzettel kapcsolatos, a külügyi szó­vivők nem közöltek részle­teket. Párizsban Kissinger a Vietnam-értekezleten tár­gyaló amerikai küldöttség­gel találkozott, a tárgyalá­sok állásáról tájékozódott Bruce nagykövetnél, az amerikai küldöttség veze­tőiénél. Megbeszélte vele a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány leg­utóbbi hétpontos béke ja­vaslatát. A Binh asszony által július 1-én előterjesz­tett javaslatra az ameri­kaiak mindeddig nem ad­tak választ. 1400 növendéke vett réc^t. Medbuh a királyi palota birtoklásáért vívott harcok­ban életét vesztette. Hasz- szán kijelentette, hogy a harcokban meghalt Marok­kó egyetlen tábornagya, va­lamint három királyhű tá­bornokba turisztikai ügyek minisztere, a legfelső bí­róság elnöke, Belgium ra­bat! nagykövete, valamint több más magas rangú ka­tonatiszt is. A rabati rádió birtoklásáért folytatott küz­delemben legalább 150 lá­zadó vesztette életét, a fog­ságba esettek száma pedig 650. _Amikor a jelenlevő új­ságírók megkérdezték, hogy beszélhetnének-e az állam­csíny-kísérlet részvevőivel, a király azt válaszolta, hogy ezt kéüi, mert való­színűleg hétfő estig vala­mennyiket kivégzik. Han­goztatta, hogy a fogságba ejtett tábornokokat és az államcsíny más vezetőit ki­hallgatják, hogy kivégzé­sük előtt beszámolhassanak a szükséges részletekről. II.Hasszán sajtóértekezle­tén köszönetét tolmácsolta azoknak a nyugati állam­férfiaknak, akik örömüket fejezték ki az ellene meg­kísérelt államcsíny leveré­se után. A király emlékez­tetett arra, hogy Bumedien algériai elnök szolidaritásá­ról biztosítota őt, és beje­lentette, hogy Husszein jor- dániai király hétfőn Ma­rokkóba utazik, hogy sze­mélyesen tolmácsolja néki jókívánságait. Hasszán ugyanakkor éle­sen tártiadta Líbiát és azt állította, hogy az államcsíny szervezői a líbiai forrada­lom példája nyomán igye­keztek megvalósítani ter­veiket. Beszámolt arról is, hogy a hozzá hű csapatok vasárnap megszállták Líbia rabati nagykövetségét. A hírű gynöleségi jelentésekből egyébként kitűnik, hogy a főváros egyes területein to­vább folynak a harcok a magukat még mindig el- barikádozva tartó lázadó katonákkal. A Hasszán király meg­buktatását célzó szombati puccskís érlet legfőbb irá­nyítóit hétfőn kora délelőtt kivégezték — közölték ma­rokkói {hivatalos források. A kijvégzett tisztek név­sorát később teszik közzé. A kivégzést rövid haditör­vényszéki tárgyalás előzte meg. BEJRUT A líbiai vezetők hétfőn felhívást intéztek a marok­kói hadsereg „szabad kato­natisztjeihez”, döntsék meg Hasszán király rendszerét. A tripoli rádióban elhang­zott felhívás még feszülteb­bé tette Líbia és Marokkó amúgy j is igen kiélezett vi­szonyát. fii!) ntat 6,5 millió kelet-pakisztáni menekült A kínai—koreai barátsá­gi, együttműködési és köl­csönös segélynyújtási szer­ződés aláírásának 10. év­fordulója alkalmából, va­sárnap Pekingben és Phen- janban is tömeggyűlést tartottak. Pekingben Jao Ven-jüan, a KKP Politikai Bizottságának tagja Csou En-laj miniszterelnök, bí­rálta az amerikai imperia­lizmust, amely cinkosul használja fel a japán reak­ciót agressziójában, s a ja­pán—amerikai katonai szö­vetségen keresztül arra ösztönzi Tokiót, hogy fel­élessze Kelet-Ázsiában ex­panziós törekvéseit. Az Okinawa visszaadá­sát célzó szerződésről kije­lentette, hogy az a szigetet „a japán és amerikai reak­ciósok közös katonai bázi­sává teszi”. Hangot adott a „kínai nép méltatlankodá­sának” amiatt, hogy a Ja­pánnak visszaadandó terü­letek közé felvették a kí­nai szárazföldhöz tartozó Tiaojü (japánul Senkaku) szigeteket is. A KNDK küldöttségének vezetője. Kim Dzung Lin a Koreai Munkapárt Politi­kai Bizottságának ' tagja hangsúlyozta, hogy a nem­zetközi helyzet megkövete­li Kína és a KNDK szoros együttműködését. A pekingi rádió híre sze­rint vasárnap Phenjanban is nagygyűlést tartottak a Li PIszien-nien miniszter­elnök-helyettes vezette kí­nai küldöttség részvételé­vel. India a határmentén fek­vő államokból mintegy két és fél millió kelet-pakisz­táni menekültet telepít át az ország középső részein elhelyezett táborokba. R. K. Khadilkar, a központi kor­mány ellátásügyi miniszte­re vasárnap újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy kü­lönböző helyeken összesen 46 menekülttábort létesí­tenek. A miniszter elmondotta, hogy a polgárháború kez­detétől június 10-ig össze­sen 6 763 000 kelet-pakisz­táni menekült India terü­letére. A menekülteknek csaknem fele nő és több mint egymillióan fiatalko­rúak. A miniszter hangsú­lyozta, az indiai kormány nem akarja végleg letele­píteni a kelet-pakisztáni menekülteket és még min­dig reméli, hogy visszatér­nek elhagyott otthonaikba.’

Next

/
Thumbnails
Contents