Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-03 / 129. szám

SYMPOMECH" 1971. július 4—11. között rendezik meg a szlovákiai Zilinában a második nem­zetközi építőipari kisgépe­sítési kiállítást és szimpó- zumot „2. SYMPOMECH” elnevezéssel. (Az elsőt 1969-ben tartották.) A má­sodik szimpózium kereté­ben 17 speciális témából tartanak előadást. Ezekre már eddig 3500 résztvevő jelentette be magát. Össze­sen 17 csehszlovák és kül­földi építőipari, illetve épí­tőgépgyártó kisgépet és gé­pi berendezést előállító vállalat képviselteti magát, mintegy 1200 szakemberé­vel. A KGST-tagországok is jelentős anyaggal vesz­nek részt a kiállításon, amelyen egyébként 18 európai és tengerentúli or­szág cégei vesznek részt. Az előző SYMPOMECH kiállítási csarnokait annak idején 15 ezer látogató ke­reste fel és 33,5 millió ko­rona értékű üzleti szerző­dést kötöttek. Az idei SYMPOMECH-től ennél nagyobb eredményt vár­nak. Tenni vagy nem tenni? Vállalatfejlesztés ■— vezetői magatartás papjainkban a vezetés kérdései a divatos témák közé tartoznak. Természe­tesen mindez nem valami öncélú vitaként zajlik, ha­nem céltudatos kutatómun­ka alapján, ami gazdasági életünk jelenlegi szakaszá­nak problémáiról, a továbbfejlődés követelményeiből táplálkozik. Sokan elemezték már különböző fórumo­kon, milyen tartalékok rejlenek a szervezés és veze­tés színvonalának emelésében, korszerűsítésében, s hogy a jó módszerek hasznosítása égető szükségszerű­ig. Nem kampányfeladat A gazdasági szabályozók rendszere — különösen ftzok módosítása óta —, a vezetők tevékenységével szemben támasztott követelményeket még magasabb szintre emelte. A rövidtávú vezetési koncepciók — a szabályozók tartós hatású és következetes érvényesí­tésére — ma már nem elégségesek. A piaci impulzu­sok — azoknak a termelésre való visszahatásai, válla­lati reakciói — napról napra történő megoldásokkal nem követhetők. A vezetői előrelátás, a tevékeny szer­vezői munka, a belső mechanizmus korszerűsítése nem kampányfeladat, hanem folyamatos tennivaló. A fel­adatok kijelölése, az ezek végrehajtásával kapcsolatos kockázatvállalás, a várható hatások sokoldalú mérle­gelést igénylő, döntést előkészítő munka elvégzése, szerves része a tartós eredményalakításnak. A jelenlegi gazdaság irányítási rendszerrel együtt- járó döntési szabadság tehát a vezetői alapállás tekin­tetében is mélyreható változást igényelt. A vállalat termelési és ezzel összefüggésben piaci adottságainak felderítése egyben a továbbfejlődés alapjainak megte­remtését jelenti. Az új utak keresése nélkül tartósan eredményes gazdálkodást folytatni ma már nem lehet. Megyénk gazdasági életében sok képzett, hozzáértő Vezető dolgozik. Munkájuk sikerét a fejlődés kézzel fogható eredményei igazolják. Emögött pedig sok mun­ka rejlik. Ennek ellenére a lehetőségek kihasználása, a „hol tarthatnánk mér” kérdése egyre sűrűbben ve­tődik fel. Valóban megtettünk-e mindent előrehala­dásunk érdekében? A dolgozók vezetőiket döntően olyan szempontból ítélik meg, mennyire alakul kedve­zően vállalatuk és saját maguk egyéni helyzete. Az eredmények természetesen nem születnek maguktól, azért tenni is kell valamit. Igaz, azonban az is, hogy jelenleg sok konjunkturális elem javítja a vállalati po­zíciókat, amelyek az elért eredmények tartósságának látszatát kelthetik. Ez pedig önelégültséget szülhet, ha a vezető nem látja, hogy a csak rövid ideig ható tényezők alakították kedvezően a jövedelmezőséget. A kényelmes álláspont A gyártmánystruktúra átalakítása, az új termékek bevezetése sokszor kockázattal jár. Előfordul, hogy egy-egy döntés nem hozza a várt eredményt. Azt je- lenti-e ez, hogy nem érdemes az újjal próbálkozni? Semmi esetre sem. Mégis tapasztalható ilyen felfogás vállalati vezetők részéről. Amellett, hogy egyre széle­sebb a korszerű vezetési elveket alkalmazó vezetők köre, vannak, akik inkább a „csendes víz — jó víz” elvét vallják. Ezek nem mernek új utakat keresni, még akkor sem, ha egyre nyilvánvalóbb, hogy a régi út már nem sokáig járható, s emiatt a gazdálkodás színvonalának fenntartása nagy nehézségekbe ütközik. Azt a kényelmes álláspontot vallják, hogy a járt úton kevésbé lehet eltévedni, a kockázattal járó kísérletezés viszont veszélyeket is rejthet magában. Miért vállal­janak kockázatokat, ha ideig-óráig ez a vezetési mód­szerük még fenntartható? Így azután az élet egy lé­péssel mindig megelőzi őket, tevékenységük pedig csak a meglevő helyzet konzerválására irányul. A „lenni, vagy nem lenni” kérdését nem tudják (vagy nem akarják) átváltani a „tenni, vagy nem tenni”-re. Az ilyen vezetők a társaikkal szemben lemaradnak. Vállalatuk termékei a piacon egyre versenyképtele­nebbek lesznek, termékstruktúrájuk elavul. Tevé­kenységük így saját maguk és dolgozóik hosszútávú érdekei ellen hat, és előbb-utóbb a termelés nehézsé­geiben üt vissza. Az eredmények hajszolása Anélkül, hogy konkrét példákat említenénk a me­gye gazdaságában, a másik véglet is észlelhető. Egye­sek túlzottan sokat kísérleteznek — az előbbivel ellen­tétesen — kellő előkészítés nélkül. Az egy időben sok irányú — de kellő szervezettség nélküli — fejlesztés, amelyhez sem a műszaki, sem a pénzügyi lehetősé­gek nem állnak rendelkezésre, sorozatosan vezethetnek kedvezőtlen eredményekhez. Az erőszakolt fejlesztés miatt azután a pénzügyi fedezetek kimerülnek, shosz- szabb távú eladósodás áll elő. Ez pedig a későbbi — esetleg, sokkal kedvezőbb — piaci lehetőségek kihasz­nálását teszi lehetetlenné. Az eredmények hajszolása a jövedelmezőséget ugyan nem javító, de a munka- feltételekhez, a termelési és kereskedelmi színvonal emeléséhez szükséges tennivalók elhanyagolásához ve­zethet. Nem marad kellő idő a megtett út sokoldalú elemzésére, a tanulságok levonására, mert az újabb és újabb elképzelések azonnali megvalósítására való törekvés az energiát leköti. A félbemaradt, kellően meg nem valósított tervek, ugyanakkor felborítják az egységes üzletpolitikai és fejlesztési elképzeléseket. Az ilyen vezetési stílus sem felel meg, tehát a válla­lat és a dolgozók érdekeinek, mert az átgondolatlan kísérletezés évekre visszavezetheti a gazdálkodást. Világos célokért A tapasztalatok azt igazolják, hogy tartós eredmé­nyek csak megfontolt vezetői döntések alapján szület­hetnek, a bátortalanság, vagy az alap nélküli merész­ség egyaránt káros következményekkel jár. A szak­májukat kellően ismerő és megfelelő elképzelésekkel rendelkező vezetők a fejlődés gyorsításáért igen sokat tehetnek. A tennivalókat az élet — a termelői és fo­gyasztói igények határozzák meg. Ezeket azonban elő­relátóan formálni is kell, a célok világos kijelö­lésével. A vezetési demokratizmus igazi tartalma pe­dig éppen abban rejlik, hogy a hozzáértő vállalati szakemberek véleményalkotása és javaslata segít az adott helyzetnek megfelelő, legjobb módszerek kije­lölésében. Bonifcrt Ádám A tervkészítés finise lyet a gazdaságirányítási latoik elkészítik saját öt­éves terveiket. Erre lehet következtetni azokból az előkészületekből, amelye­ket Bács-Kiskum üzemei­ben tapasztal az ember, de ez * megállapítás az országos helyzetet is jól jellemzi. A hátralevő harminc nap alatt viszont még mindig jócskán akad ten­nivaló. Kár lenne, ha bármiféle, kampányjelle­gű Intézkedések követ­nék most egymást, hi­szen a tervek lényegéről, a munka demokratikus vonásainak érvényre jut­tatásáról van szó. Az el­képzelések széles körű megvitatása nemcsak azért fontos, mert a tár­gyalásoknak fórumot adó termelési tanácskozáso­kon, párt- és szakszerve­zeti taggyűléseken továb­bi módosító javaslatokat ébreszthet a koncepciók megismerése, hanem min­denki szívesebben csinál­ja később azt, aminek a kialakulásához ő maga is hozzátehetett valamit A népgazdaság negye­dik ötéves tervét tavaly törvényerőre emelte az országgyűlés. Az idén ja­nuár 4-én a végrehajtás­sal kapcsolatban határo­zatot adott ki az MSZMP Központi Bizottságánál« titkársága. Irányelveket fogalmazott meg a Mi­nisztertanács és a Szak- szervezetek Országos Ta­nácsa is. Szükség van te­hát a legkülönfélébb épí­tő javaslatokra. A jelen­legi ugyanis az első olyan középtávú tervünk, ame­reform körülményei kö­zött készítünk. Az 1968- tól módosult mechaniz­mus egyszerűen nem adott eddig lehetőséget ilyen munkára, hiszen az alapvető változások az elmúlt ötéves terv dere­kán következtek be, a vállalatok csak egy-egy esztendőre dolgozták ki elképzeléseiket. A várha­tó hatásokat ekkor még korántsem lehetett teljes bizonyossággal kiszámíta­ni, a tapasztalatok nyo­mán fokozatosan és fo­lyamatosan finomodnak a szabályozók. Az idén to­vábbi pénzügyi, hitelpoli­tikai és bérrendelkezések láttak napvilágot, ame­lyek mind a munkaerő­vel. mind pedig az esz­közökkel való hatéko­nyabb gazdálkodásra szo­rítják az üzemeket. A korábbi, felülről a leg­apróbb részleteket is meg­szabó rendszert önálló vállalati gazdálkodás vál­totta fel, amelynek a nye­reségességétől függően együt sír vagy nevet az egész kollektíva az elkö­vetkező esztendőkben. Ez most már ténykér­dés, ami viszont még ért­hetetlenebbé teszi, hogy a trösztök, művek, nagy anyavállalatok központ­jai sok helyütt szinte át­mentették azt a fajta me­revséget, amely miatt annyit panaszkodtak a régi mechanizmusban a minisztériumokra. Márpe­dig például Bács-Kiskun tárcaipari termelésének több mint a fele gyáregy­ségekben, telephelyeken jön létre. A demokratiz­mus »nem válhat az irá­nyíts központok elvont privilégiumává, még ak­kor seim, ha a fontos be­ruházási, értékesítési, kooperációs kérdésekkel ott foglalkoznak. Bizonyí­tó erejű példa az Építő­gépgyártó Vállalat kalo­csai kisgépgyárának az esete. Kezdetben a köz­ponti tervszámok isme­rete nélkül láttak hozzá a gyáregység öt évre szó­ló termelési koncepciójá­nak kidolgozásához, és — csodák csodája — a piaci partnerek igényeinek tu­datában, a műszaki fej­lesztési ötletek felhasz­nálásával ugyanolyan végeredményre jutottak, mint amit az országos vállalat 1975-re vár tőlük. Az átláthatatlan falak lerombolásáért eddig a pártszervek tettek a leg­többet a gyáregységekben, s nagyon jó lenne, ha a belső középtávú tervek készítése egyben meg is gyorsítaná a megindult folyamatot. Az idő kétségtelenül sürget. De belefér még az. hogy az elképzeléseket mindenütt egyeztessék a megyei és helyi tanácsok területfejlesztési. foglal­koztatási elgondolásaival. Szintén fontos, hogy a beruházási tervek össz­hangba kerüljenek az épí­tőipar teherbírásával. A valószínűleg módosítást hozó tárgyalásokat a töb­bi között szükségessé te­szi, hogy a tanácsi irá­nyítású építőipari válla­latok 20 millió forintos fejlesztési támogatáshoz jutottak, ami némileg hozzájárul a feszültségek enyhüléséhez. Mindezek többnyire az elkövetkező hetek feladatai, ahogy a tervek megismertetése és megvitatása is az, hiszen a munkások mai beleszó­lása a holnapi megvalósu­lás feltétele. HaD"? v—enc Huszti Ernő: VÁLLALATI ÉS NÉPGAZDASÁGI PÉNZFOLYAMATOK (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) A szerző kényében a szocialista pénz­ügyek eddig meglehetősen elhanyagolt területét, a pénzáramlások és pénzállo­mányok alakulását, szerkeztét, a gazda­sági élettel való kapcsolatit mutatja be sokoldalúan. A szocialista pénzügyi iro­dalomban ez az első e t V- 'ívni foglalko­zó mű, amely mondaniv-' " - 'óság hű leírásán, a gyakori reható elemzésén keresztül tárja az olvasó elé. Nem kerüli el az .elméleti probléma-; kát sem, de megállapításait mindig a gyakorlati tapasztalatok általánosításá­val igazolja. Ezzel függ össze, hogy az eddig inkább „elméleti” megállapítások közül számosat részben gyakorlati tar­talommal tölt meg, részben tarthatatlan­ságukat kézzel foghatóan bizonyítja. A könyv két részből áll. Az első rész a vállalati pénzfolyamatok áttekintését adja. Az elemzés lépésről lépésre tárja fel a vállalati pénzáramlások sajátossá­gait és kapcsolatukat az anyagi folya­matokkal. Az elemzés menete minden vállalat számára újat ad. s önvizsgálati módszerként is kitűnően felhasználható. A második rész — a népgazdasági pénzfolyamatok részletes elemzésével — számos új és meglepő megállapítást tesz, amelyek elengedhetetlenek a pénzáram­lások és állományok természetrajzának megismeréséhez. A könyv használhatóságához — az elemzés és a bizonyítás korrektsége mel­lett — a gondolatok világos, közérthető kifejtése és a szemléletes táblázatok és ábrák sokasága is hozzájárul. Jelentős segítséget ad pénzügyi szakembereknek, továbbá adat- és információbázist teremt a pénzügy tudomány kutatói számára. László János: A GAZDASÁGI IRÁNYÍTÁS ÉS A TERMELŐSZÖVETKEZETEK ANYAGI ÉRDEKELTSÉGE (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) A könyv a szocialista tulajdonviszo­nyok jellemzőiből kiindulva vizsgálja és mutatja be az anyagi. érdekeltség alap­vonásait. Részletesen elemzi a termelő­szövetkezeti gazdálkodás alapvető kate­góriáit, és közülük is főként a munkadíj és a tiszta jövedelem egymáshoz való viszonyát tisztázza, üzemi és ágazati vo­natkozásban. A gyakorlatban érvényesü­lő törvényszerűségek, összefüggések álta­lánosítására épülő — a hazai agrárköz­gazdasági irodalomban elsőként alkalma­zott — modellek (a termelés szerkeze­tére vonatkozó variánsok) bemutatásával és elemzésével a könyv hasznos útmuta­tást ad a termelőszövetkezeteknek ter­melési szerkezetük, termelési ráfordítá­saik, fejlesztő beruházásaik programozá­sához. A szövetkezeti anyagi érdekeltség moz­gástörvényeinek vizsgálatával a szerző bemutatja azokat a főbb követelménye­ket is, amelyekkel a gazdasági irányítás (főként az ár- és pénzügyi politika) ki­alakításánál és alkalmazásánál számolni kell. Részletesen elemzi az árszínvonal és az arányok egymáshoz való viszonyát és kapcsolatukat a termeléssel, továbbá a hitelpolitika és az adózás főbb kér­déseit. Külön foglalkozik a szerző az irá­nyítás hatékonyságával.

Next

/
Thumbnails
Contents